“Fontos hogy megmutassuk a világnak a tehetségeinket.”

Interjú Deák Erikával

Deák Erika a magyarországi kortárs műkereskedelem meghatározó szereplője nemrég nyitott galériát Münchenben. Az Erika Deak Contemporary Munich elnevezésű intézmény egyelőre egy kísérleti kiállítótér, először Szűcs Attilát mutatta be a közönségnek, majd Nemes Márton és Bak Imre művei is láthatóak lesznek a Bajor fővárosban.

Az interjút Tamás Sándor Soma készítette

A Deák Erika Galéria programjában kezdetektől fontos volt a külföldi jelenlét, a vásárokon való részvétel. Ennek a gyakorlatnak egyfajta továbbélése, következő lépcsőfoka a müncheni galéria is?

Igen. Úgy döntöttem, hogy idén egyetlen nemzetközi vásáron sem veszek részt, megnézem, hogy funkcionálhat-e egy galéria anélkül. A döntésemnek több oka is van, az egyik, a legfontosabb természetesen a müncheni kiállítótér megnyitása.

Hogyan alakult ki a munkakapcsolat a müncheni partnereddel? Közösen találtátok ki a kiállítótér ötletét? Sikerült az általad kialakított koncepciót teljesen megvalósítani?

Az egyik legjobb és legrégebbi barátom Münchenben él a családjával, egy tv társaság igazgatója. Évek óta beszélgetünk arról, hogy jó lenne többet találkozni, és talán együtt is dolgozni. Ő mutatott be Sven Meyernek, aki egyébként egy nagyon menő zenei producer, és hosszú beszélgetések után úgy döntöttünk mi hárman, hogy belevágunk a közös munkába. Svennek is régi vágya volt, hogy galériázzon, úgyhogy az addig csak irodának használt schwabing-i munkahelyét kicsit átalakítottuk, és egyelőre havi ritmusban váltjuk a kiállításainkat. Ő Kunstklang néven szervez alapvetően a zenéhez közel álló kiállításokat, én pedig a saját, magyar programom futtatom Münchenben. Mindent egyeztetünk, mindent közösen fizetünk, év végén pedig majd leülünk és megbeszéljük, hogyan tovább. Ez alapvetően egy örömprojekt, addig csináljuk majd, amíg mindenki jól érzi magát benne.

Magyarországi galériák külföldi szereplése rendkívül hasznos a magyar művészetnek is. Tudnál erről pár szót mondani, szerinted milyen előnyök rejtőzhetnek egy ilyen lehetőségben a tágabb kortárs magyar művészet vonatkozásában?

Fontos a kommunikáció, fontos, hogy megmutassuk a világnak a tehetségeinket. A vásárok egy magyar galériának azért kikerülhetetlenek, mert hozzánk nem járnak hetente a híres kritikusok, kurátorok és gyűjtők, más lehetőségünk ebben a pillanatban nincs arra, hogy láthatóak legyünk.

Szűcs Attila után Nemes Márton alkotásai lesznek láthatóak Münchenben, akinek, ha jól tudom ez lesz az első egyéni külföldi bemutatkozása. A későbbiekben is szeretnél kiállítási lehetőséget adni fiatal, még kevésbé ismert művészeknek a fiókgalériában?

Természetesen, bár amikor egy művész munkáit először látom nem az a lényeg, hogy hány éves, hanem hogy megszólít-e a látott műtárgy vagy nem. Tudom, hogy nem szép dolog ezt mondani, de a kor igazából másodlagos.

A német közönség kétségtelenül fogékonyabb a kortárs művészetre, és így nagyobb vásárlóerőt is jelent. A német és a magyar árképzéssel kapcsolatban mi a gyakorlat, van-e különbség a kettő között?

Igen. Németországban sokan fogékonyak a kortárs művészetre, nálunk sajnos egyre kevesebben engedhetik meg maguknak a vásárlást. A felhalmozott tőke nagysága nálunk nincs arányban az intellektussal. Árképzésben nincs, nem lehet különbség, hiszen nagyon könnyen átjárható világokról beszélünk.

A müncheni fiókgalériában Szűcs Attila kiállítását milyen tapasztalatokkal zártátok, hogyan fogadta a német közönség, hogy nem csupán a vásárokon találkozhat a Deák Erika Galériával?

Nagyszerű volt a fogadtatás, többen írtak róla, rengetegen látogatták, szerették Attila képeit. Én magam is izgalommal várom a folytatást.

Extrém jelen – Hans Ulrich Obrist projektje a művészet jövőjéről

1_Filter-Bubble_photo-Stefan-Altenburger

„Az internet olyan rendkívüli módon és olyan tempóban változtatja meg agyunk és a bolygó működését, hogy annak leírására még nem alakult ki megfelelő szókészletünk sem. A technológiai fejlődés annyira felgyorsult, hogy a jövő gyorsabban megtörténik, mint ahogy azt korábban bármikor is sejtettük” – írja a neves kurátor és kritikus, Hans Ulrich Obrist az Artsy portálon megjelent írásában.

Obrist „extrém jelennek” keresztelte el ezt az új világot: egy olyan kornak, amelyben úgy érezzük, nem csak a jövőt lehetetlen felvázolni, de a jelennel is lehetetlen lépést tartani.

Simon Castets és Obrist 89plus című közös projektjük keretében az első olyan művészgeneráció körében végeznek kutatást, amely már az internetet használva nőtt fel. Ez a generáció teszi ki ma a Föld lakosságának felét, hangjuk azonban csak mostanában válik hallhatóvá.

Szingapúrtól Mexikóig és Svédországtól Dél-Afrikáig több ezer művész válaszolt a felhívásra és töltött fel a témához kötődő projekteket.

Sokan vannak, akik kritikusan szemlélik a „szűrőbuborék” jelenséget – írja Obrist. A „szűrőbuborék” hatás egy algoritmus-mechanizmus eredménye, amelynek hatására a felhasználók online tapasztalatai saját preferenciáik egy statikus, folyamatosan szűkülő változatára szűkülnek le. Az eszköz segítségével az algoritmusok a felhasználótól gyűjtött adatok – mint például a lokáció, a korábbi keresések és személyes információk – segítségével a szolgáltatók kiválasztják azokat az online tartalmakat, amelyeket a felhasználó valószínűleg látni szeretne. A felhasználót így „megkímélik” azoktól a tartalmaktól, amelyek ellentétesek lehetnek annak nézeteivel, így egy összefüggő, elszigetelt ideológiai környezetbe helyezik őt. Eli Pariser internetaktivista, a „szűrőbuborék” kifejezés megalkotója „személyes ökoszisztémának” keresztelte el ezt a jelenséget.

A szűrőbuborék inspirálta azt az installációt is, amely Castets és Olbrist kurátori közreműködésével jött létre a zürichi LUMA Westbau-ban.

Az internet felfedezése a tudás egész világon való elérhetőségének, megoszthatóságának és megszerezhetőségének ígéretét hordozta magában, a buborék alapjául szolgáló mechanizmusok azonban a világháló eredeti természetének éppen az ellentétét hozzák létre: zárt tudásrendszereket.

A 89plus kutatások rávilágítottak arra, mennyire eltökéltek a fiatal felhasználók, hogy megőrizzék az internet képességét új interakciók és kapcsolatok létrehozására. Megmutatták továbbá az is, hogy megváltozóban vannak a szerzőségről és a kulturális örökségről alkotott hagyományos elképzelések.

A mexikói Yollotl Alvarado az internettel való interakcióinkat irányító algoritmusokat „politikai állásfoglalásoknak” tekinti. A svájci Louisa Gagliardi arra hívja fel a figyelmet, hogy személyes használatú digitális eszközeink ahelyett, hogy az új információkhoz való hozzáférés kapuiként szolgálnának, valójában „egyéni tükrök”. A művészi pozíciók mindegyike azt a feltételezést vizsgálja meg és kérdőjelezi meg, hogy jövőbeli cselekedeteinket múltbeli tetteink határozzák meg. A jövő múlik azon, hogy radikálisan nyitottak maradjunk az új ötletekre, felülkerekedjünk a tudás összeadásától való félelmeinken, és ne mondjunk le az ezeket a célokat szolgáló eszközökről – figyelmeztet Obrist.

 

 

Hogyan járulnak hozzá a kulturális és a kreatív iparágak a gazdasági növekedéshez?

Visitors walk behind a work by British artist Damien Hirst titled “The Physical Impossibility of Death in the Mind of Someone Living”. REUTERS/Miro Kuzmanovic.

A kulturális és a kreatív iparágak fenntartható fejlődésben és munkahelyteremtésben betöltött szerepe világszerte egyre nagyobb figyelmet kap – írja Jen Snowball, a Rhodes Egyetem közgazdaságtan-professzora a 2016-os davosi Világgazdasági Fórum alkalmából megjelent cikkében. A megnövekedett figyelem egyik legjobb példája Snowball szerint, hogy az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) irányelveket állított össze arra nézve, hogy hogyan mérhető a kulturális iparnak a gazdasági teljesítményhez való hozzájárulása. De – jegyzi meg a szerző – nem ez az egyetlen ok, amiért az államoknak érdemes a művészeteket és a kultúrát támogatniuk.

A „kulturális iparágak” egyrészt magukban foglalják azokat a tevékenységeket, amelyeknek eredménye valamilyen szimbolikus értékkel rendelkezik – mint a szépművészeti alkotások, a film és az iparművészet -, más megközelítésben ide sorolhatóak az ékszertervezés, a publikációs tevékenység és a divat is.

A kreatív iparágak meghatározása ennél tágabb körű. Ezek fő inputja a tudás, és a kulturális javakon és szolgáltatásokon felül olyan tevékenységek is ide sorolhatóak, mint a szoftvertervezés és az internetes szolgáltatások.

Az UNESCO irányelvei (http://www.uis.unesco.org/culture/Pages/framework-cultural-statistics.aspx) ellenére nincs nemzetközi konszenzus abban a tekintetben, hogy hogyan mérhetőek ezek az iparágak. Nem is valószínű, hogy kialakul ilyen konszenzus, mivel az egyes országokban nagyon eltérőek a gyakorlatok ebben a tekintetben.

Az UNESCO közreműködésével készült, Cultural Times (http://www.worldcreative.org) című, nemrég közzétett tanulmány a kulturális és kreatív iparágak első globális térképét nyújtja és tanúsítja a művészetek és a kultúra társadalmi értékét.

A tanulmány számszerűsíti a szektor globális gazdasági és szociális értékteremtő képességét. Készítői tizenegy kulturális és kreatív iparágat vizsgáltak: reklám, építészet, könyv- és újságkiadás, számítógépes játékok, film, zene, előadóművészetek, rádió, televízió és vizuális művészetek.

Ezeknek az iparágaknak a gazdasági növekedéshez való hozzájárulása globálisan évi 250 milliárd dollár árbevételben realizálódik, emellett 29,5 millió munkahelyet teremtenek.

A tanulmány alátámasztja a művészetek és a kultúra értékét, s jó érvet szolgáltat arra, hogy miért érdemes támogatnia a kormányoknak a művészeteket és a kultúrát, különösen a fejlődő országokban, ahol olyan sok más igény is van a költségvetési forrásokra.

A növekedéshez és a munkahelyteremtéshez való hozzájárulás a Dél-afrikai Köztársaság példáján

Dél-Afrikában egyre inkább elismerik a kulturális és kreatív iparágakat a gazdasági növekedés és a munkahelyteremtés lehetséges forrásaiként. A fokvárosi kormány nemrégiben létrehozott egy, a kreatív és a kulturális szektor gazdasági és szociális hatásaira vonatkozó információk és kutatások gyűjtésével megbízott intézményt, a National Cultural Observatory-t.

Az első, a szektort feltérképező tanulmány 2014-ben készült. Az eredmények azt mutatják, hogy a szegmens mintegy 160-190 ezer munkahelyet teremtett – ez a foglalkoztatottak számának 1,08-1,28 százalékát teszi ki – és 2,9 százalékkal járul hozzá az ország GDP-jéhez.

A több mint 2000, a kulturális és a kreatív szektorban dolgozó ember megkérdezésén alapuló tanulmány fényt derített arra is, hogy az ide tartozó vállalatok többsége nagyon kicsi. Több mint egynegyedük (27 százalékuk) csak egy alkalmazottal rendelkezik, további egyharmaduk (34 százalék) 2-5 alkalmazottal működik.

A fiatalkori munkanélküliség magas arányát tekintve ezek az iparágak különösen fontosak lehetnek a munkahelyteremtés szempontjából: a foglalkoztatottak 22 százaléka fiatalabb 18 évesnél, 18 százalékuk 19 és 24 év közötti, és 19 százalékuk tartozik a 25-30 év közötti korcsoportba. Az iparágakban foglalkoztatottak 60 százaléka tehát fiatalabb 30 évesnél.

Ezek az eredmények globális trendeknek felelnek meg. Az UNESCO globális „térképe” szerint a vizsgált iparágak viszonylag nyitottak minden korosztály és mindenféle szociális és faji hátterű munkavállalók (de különösen a fiatalok) előtt, és jellemzően kis cégek működnek a szektorban. A fejlődő országokban a termelés nagy része az informális gazdaság keretein belül zajlik ezekben az iparágakban.

További járulékos pozitív hatások

Jen Snowball továbbá azzal érvel, hogy a szóban forgó iparágak a kultúrák közötti párbeszéd előmozdításával jelentősen hozzájárulhatnak a társadalmi kohézió erősítéséhez és a nemzetépítéshez, egymás megértéséhez és az együttműködéshez egy társadalom tagjai között. Ezt a Dél-afrikai Köztársaság Kulturális és Művészeti Minisztériumának legutóbbi stratégiai terve részletesen kifejti.

Mindezek a jellemzők azonban csak egy részét képezik a járulékos pozitív hatások egész sorának, amelyek a kreatív iparágakra jellemzőek, és amelyek túlmutatnak az egyszerű instrumentális értékeken.

A kultúrának ezek a „természetéből fakadó” értékei és céljai („művészet magáért a művészetért”) többek között: szórakoztatni, örömet szerezni, kihívás elé állítani valakit, értelmet adni, interpretálni, figyelmet felkelteni és stimulálni.

Ezeket a nem piaci értékeket nehéz pénzben mérni, de ugyanolyan fontosak, mint az instrumentális értékek.

Ugyanezek, a művészet „természetéből fakadó” értékek más produktumokat is képesek előállítani. Ilyen például a kulturális tőke, amely egy ország művészeti értékeinek összességét, kulturális örökségét és a kultúra más kifejezési formáinak összességét jelenti. Mint minden más tőkébe, ebbe is szükséges befektetni, másként idővel leromlik vagy leértékelődik.

A művészetek közpénzből vagy magánforrásokból való szponzorációja és támogatása különösen fontos azoknak a számára, akiknek a tevékenysége középpontjában a művészetek „természetéből fakadó” értékek állnak. Az ilyen kulturális termelés sokszor kihívásokat állít a környezete elé vagy zavarba ejtő, eközben nagy hatása van a kollektív gondolkodásra, ugyanakkor lehetséges, hogy pénzügyileg piaci szempontból nem lesz sikeres vagy pedig ingyenesen hozzáférhető. Erre példa a zenének az apartheid elleni küzdelemben játszott szerepe.

A kulturális és a kreatív iparágaknak a gazdaságban betöltött nagyon fontos szerepének elismerése mellett nem szabad figyelmen kívül hagyni azokat a „természetükből fakadó” értékeket sem, amelyeket teremtenek, mint például a nemzeti és egyéni identitásokra való reflektálás és azok formálása – húzza alá végül a Rhodes Egyetem professzora.

https://www.weforum.org/agenda/2016/01/how-much-does-art-and-culture-contribute-to-economic-growth?utm_content=buffer96305&utm_medium=social&utm_source=facebook.com&utm_campaign=buffer