Sport és művészet meglepő találkozásai

Sport és művészet több szempontból is aktív interakcióban áll egymással, elég csak divatházak sportolók által inspirált kollekcióira, klubok vizuális arculataira vagy a design területén végbemenő kapcsolatokra gondolnunk.

1x-1

Amar’e Stoudemire Rob Pruitt festménye előtt I fotó: bloomberg.com

A műgyűjtés nem tartozik azok közé a dolgok közé, amelyeket elsőként összefüggésbe szoktunk hozni a sporttal, annak ellenére, hogy számos közismert sportoló rendelkezik komoly műgyűjteménnyel. Közéjük tartozik például Jack McEnroe is, aki az amerikai tenisz egyik legfontosabb alakjaként jelentős gyűjteményt tudhat magáénak, amiben helyet kaptak többek között Jean-Michel Basquiat, Andy Warhol és Ed Ruscha alkotásai is.

213494-john-mcenroe

John McEnroe I fotó: news.com.au

Vagy David Beckham, aki feleségével együtt 2002 óta foglalkozik műgyűjtéssel. A Young British Artists aktív támogatóiként jelentős kollekciójuk van a csoport művészeinek munkáiból, vagyis Damien Hirst, Tracey Emin és Dinos Chapman alkotásaiból. Grant Hill is a műgyűjtő sportolók szokatlan példája, mivel meglepő módon az ő birtokában van a legértékesebb afrikai amerikai művészeti kollekció.

Az NBA-játékosoknál maradva meg kell említenünk az egyik legérdekesebb karakter, Amar’e Stoudemire nevét. A kosárlabda szupersztárja miami birtoka megvásárlása után kezdett műgyűjtésbe azzal a céllal, hogy hatalmas házát képzőművészettel díszítse. Egyre növekvő gyűjteményében a feltörekvő, fiatal művészek mellett olyan kanonizált művészek alkotásai is megjelennek, mint például Basquiat, Warhol vagy Hebru Brantley.

1

Amar’e Stoudemire Jean-Michel Basquiat képe előtt I fotó artsy.com

Stoudemire művészet iránti elköteleződése 24. születésnapján kezdődött, amikor egyik barátjától egy róla készült, életnagyságú festményt kapott ajándékba. A festményen a sportoló három kulcsfontosságú tárgyat tart a kezében: a Bibliát, egy menórát és – nem meglepő módon – egy kosárlabdát. A különleges meglepetés hatására kezdett komolyan foglalkozni a képzőművészettel. Első képét, ami egy Rob Pruitt-féle pandafestmény volt, 2012-ben vásárolta meg. A művésszel való kapcsolatteremtés természetesen nem a megszokott módon, egy galéria vagy stúdió falai között történt, hanem a sportoló egyik meccse után kezdődött.

„Sportolókként többet kellene foglalkoznunk a művészettel. Elképesztő házakat veszünk magunknak – díszítsük fel fantasztikus műalkotásokkal” – mondta Stoudemire az Artsy.net által készített interjúban.

A kosaras 2003-ban robbant be a köztudatba, amikor a sportág történetében először, még gimnazistaként elnyerte az NBA Rookie of the Year díjat. Azóta persze számos híres klub tagjaként megfordult a pályán, az évek alatt több jelentős elismerésben részesült. A sport és a műgyűjtés mellett számos más területen is kipróbálta magát: Rachel Roy designer segítségével alkotott női sportkollekciót, középiskolai tankönyvet írt és több helyen (színházban és moziban egyaránt) bemutatta színészi tehetségét is. Pályafutásának tizenharmadik évében az évenként 1,5 millió dolláros Miami Heat szerződések lehetővé tették számára azt, hogy felfogadjon egy kurátort, egy műgyűjtőt és egy művészeti tanácsadót, hogy professzionális segítséget nyújtsanak neki legújabb hobbijában.

20amare-newjump2-master675

Amar’e Stoudemire I fotó: Ilia Yefimovich/Getty Images

Fontos kiegészítés a sportolóval kapcsolatban az, hogy háza díszítése és a műgyűjtés mellett fontos számára a fiatalok segítése és a társadalmi felelősségvállalás is. ’In The Paint’ című programjában feltörekvő alkotókat hoz össze hátrányos helyzetű gyerekekkel művészeti workshopok keretein belül, ezáltal növelve a két társadalmi csoport közötti interakciót. Ezeken a foglalkozásokon a kosárlabda és a képzőművészet érdekes keveréke érhető tetten: a fiatalok, amellett, hogy a híres sportolóval játszhatnak együtt, a művészettel is közvetlenebb kapcsolatba kerülhetnek. Ezzel a gesztussal, egyszerű pozitív képzettársítás segítségével – tényleges hatást érhet el a fiatalabb generáció körében.

20amare-master768-v2

Amar’e Stoudemire és Saara Pritchard Christie’s aukciós házban I fotó: Michael Nagle / The New York Times

Stoudemire csapattársait is arra bíztatja, hogy kezdjenek komoly műgyűjtésbe, fektessék hatalmas vagyonukat művészetbe, amivel nem utolsó sorban feltörekvő művészeket is támogathatnak. Ezzel az alternatív, poszt-NBA tervvel a sportágból kiöregedett kosarasoknak mutat új utat arra, hogy az edzőség, a sportkommentátorság vagy a kisvállalkozás mellett hogyan tudják vagyonukat és hírnevüket hasznosan és példamutatóan felhasználni. A játékos bevallása szerint a kitaposott utak és konvencionális életpályák mellett ideje egy olyan korszakba lépni, amikor a sztársportolók képzőművészetbe fektetik pénzüket, hogy fiatal és tehetséges művészek felkarolásával segíthessék hallatni azok értékes hangját.

A szociálisan elkötelezett, művészet helyzetén javítani vágyó sportolók következő példája LeBron James, aki a washingtoni Smithsonian National Museum of African American History and Culture (NMAAHC) intézményének a közelmúltban 2,5 millió dollárt adományozott. Ezzel a gesztussal elsősorban a Muhammad Ali emlékére létrehozott részleget kívánja támogatni, de egyértelműen példázza az NBA játékos művészet iránti érzékenységét is. A Muhammad Ali: A Force of Change címet viselő kiállítótér az ikonikus ökölvívó sporteszközei és pályafutása főbb eredményeinek bemutatása mellett a sportoló humanitárius és szociális aktivitására is nagyobb rálátást biztosít. Ali sportolóként szerzett népszerűségét az amerikai rasszizmus és a vietnámi háború elleni harcra éppúgy felhasználta, mint az iszlám hitre való figyelemfelkeltésre, aminek eredményeként élete a politika, a sport, az aktivizmus és szórakoztatás elegyétől lett felejthetetlen.

LeBron James nem az első afrikai-amerikai NBA játékos, aki a Smithsonian Intézetnek adományozott: idén augusztusban Michael Jordan 5 millió dollárt ajándékozott a múzeumnak, ezzel az ő nevéhez fűződik a sportolóktól eddig érkezett legnagyobb adomány.

Untsch Kata

 

Hogyan készüljünk fel egy műteremlátogatásra?

Egy képzőművészeti stúdióban tett látogatás a művészeti világ egyik legintimebb és legérzékenyebb pillanata. Olyan ritka esemény, amikor az alkotó saját műtermébe enged bepillantást.

threeblackholespeople

Olafur Eliasson studio, Fotó: twitter

A műteremlátogatás általában olyan kivételes eseménynek számít, amit magánszemélyek csak nagyon különleges esetben lépnek meg. Csak egészen komoly érdeklődőknek van esélyük arra, hogy a megfelelő ismeretségek felhasználásával, saját kezdeményezésre bejussanak elismert művészek privát stúdiójába. Viszont szerencsére nem kell a műkereskedés, az újságírás vagy a galériák szupersztárjának lenni ahhoz, hogy magánúton tekinthessünk be a művészet kulisszái mögé. A civil közönségnek irányított programok keretein belül idehaza is évente több alkalommal is lehetősége nyílik arra, hogy különböző szervezetek által rendezett sétákon betekintést nyerhessen a műtermek világába. A két legismertebb ilyen program a Nyitott Műtermek Délutánja és a Resident Art művészeti séták. A Nyitott Műtermek Délutánja alkalmával kötetlen beszélgetésekkel, interaktív tárlatvezetésekkel és gyermekeknek biztosított kreatív és játékos programokkal fogadják a művészek az érdeklődőket, profiljuk koncentráltan a műtermek és műteremházak tematikája körül forog. A Resident Art sétái Budapest galériáit, műkereskedéseit, kiállítóhelyeit és a kortárs művészek alkotóhelyeit mutatják be a közönségnek sokrétű és több helyszínt érintő sétáik alkalmával. Az általuk vezetett programok alkalmával nagyobb rálátást kaphatunk a magyar design aktuális tendenciáira, a műkereskedés rejtelmeire vagy akár a kortárs képzőművészet állapotára.

p4072443

Fotó: Pinterest

Az Artspace oldala szeptemberben egy olyan kisokost publikált, ami segédletként szolgált a stúdiólátogatásra váró művészek számára. A cikk megjelentetése után viszont észrevették azt is, hogy nem a művészek jelentik az egyetlen réteget a művészeti szcénában, amely gyámolításra szorul az ilyen találkozások előtt. Az Artspace második cikkében ezért művészeket, kurátorokat és egyéb tanácsadókat kérdeztek arról, mit ajánlanak azoknak, akik magánúton teremtenek kapcsolatot a művésszel és először találkoznak vele, saját stúdiójában.

peter-puklus_wip_002-1050x700

Puklus Péter studió, fotó: Schumann Bianka

Az első és legfontosabb szabály a felkészültség. Nem érdemes úgy ellátogatni egy művészeti stúdióba, hogy mit sem tudunk az alkotó stílusáról, múltjáról, korábbi megjelenéseiről. Fontos, hogy elvégezzük a „házi feladatot”: nézzünk utána a szóban forgó művésznek, legyünk felkészültek legalább az online fellelhető információkból. Érdemes azonban mielőbb tisztázni a látogatás célját. Akár egy tárlathoz keresünk kiállítandó alkotásokat, akár műveket egy magángyűjteménybe, vagy a művésszel kapcsolatban végzünk kutatást, fontos már a legelején tisztázni a szándékokat. A művészet összetett dolog és van úgy, hogy első ránézésre láthatatlan. A döntésben sokszor segíthet az is, ha a műtermi környezetet is górcső alá vesszük. Érdemes megfigyelni a stúdióélet egyszerű apróságait, mint például, hogy milyen zene szól éppen vagy milyen bögrében van a kávé. A legjelentéktelenebbnek tűnő dolgok is összefügghetnek az alkotó karakterével. A nagyobb kép érdekében fontos a kötetlen beszélgetés, és ha az netán eltér a művészeti témáktól, ott kezdődik csak a valódi felfedezés. Olykor egy galeristának nagyon sok műteremlátogatást kell rövid idő alatt lebonyolítania. Amikor egyik helyről a másikra rohan, néha csak annyit képes kérni, hogy a művész meséljen neki a munkájáról. Ez pedig nem a legjobb irány. Fontos az elköteleződés és a figyelem. Ha csak egy kicsi időre is, de felejtsük el a külvilágot és adjuk át magunkat az itt és most élményének. A beszélgetés dinamikáját egyszerű kérdésfeltevésekkel is fenntarthatjuk. Jó kiindulópont például az, ha a művészt az őt inspiráló alkotókról kérdezzük, arról, hogy kire néz fel és miért.

studio2_600

Gregory Reade studió, Fotó: website

Számos művész elmondása szerint sok olyan látogató van, aki véglegesnek látja az alkotásokat, akkor is, ha azok még félig kész állapotban vannak. Sosem lehet tudni, melyik munka pontosan milyen fázisban jár, ezért fontos a képzelőerő és a türelem. Mindent, amit látunk, érdemes nyomként felhasználni, semmiképp ne vonjunk le végérvényes következtetéseket a művész kommentárja nélkül.

Untsch Kata

Fenyvesi Áron: Bernáth Dániel-Organimetry

Hogyan máshogy is kezdhetném Bernáth Dániel kiállításának a megnyitóját, mint, hogy a bajszom alatt elmorgom itt a plénum előtt bevezetésképpen, hogy:

„Hát, ez a képek még mindig görbék…”

_tgz0656

De rögtön hozzá is kell tegyem persze, hogy már másképp látom görbének ezeket a képeket mint Bernáth Dániel előző kiállításán. Igen, valahogy kifejezetten tisztábban, majdhogynem éteribben görbék. Merthogy most már egyenesek sincsenek bennük nagyon. Az első megállapításom tehát valami olyasmi lehetne, hogy az egyenes képeinek a számából gyököt vont a művész, a görbe képek négyzetméterének számát pedig hatványozta. Ha mágikus kisrealista történetekkel akarnám önöket szórakoztatni itt ma este, akkor mondatnék valami olyat, hogy Bernáth Dániel az utóbbi időben nyilván valami olyan tisztásra bukkanhatott a Mátrában, amelynek a lombhullató fáiról görbe absztrakt képek potyognak a földre, ilyenkor ősszel, és ő jó kertészként összegereblyézte azokat itt most nekünk egy kiállítás formájában.

_tgz0470

De ne értsenek félre, én nem elbagatellizálni akarom most itt a művészetet, sőt én örülök is ennek a görbeségnek, szeretem azt minden porcikájában. Ma reggel például az EKG vizsgálatomon is néztem a monitort, ami kis görbe vonalak formájában tudatta velem, azt hogy dobog még a szívem és élek. Szóval fontosak a görbe a dolgok, meg a rendszerük, meg a kilengéseik. De tényleg mondom még egyszer én úgy általában is szeretem a görbeségeket, Kassák következő verssorai például kamaszkorom óta kísértenek, kétnaponta fel is kell elevenítem őket magamnak:

„a gyárkémények alatt ültünk
tudtuk holnap a görbe vonalak
ho zsupp ho zsupp”

_tgz0459

 

Szóval akkor ugráljunk mi is tovább pontról pontra a kiállítás által felvetett kérdéseken. Elmondanám például azoknak, akik olyan szerencsések, hogy ebben a konstellációban találkozhatnak először Bernáth Dániel festményekkel, hogy ez a görbeség, ami itt kiszúrja mindenkinek a szemét, az a program része. Sőt ha a dolgok mélyére nézünk ez a program maga. A maga kendőzetlenségében. Ez a görbeség a személytelenül személyes motívum Bernáth Dániel művészetében. Ez a festészet, ami itt tobzódik ma nagy számban és sűrűségben a szemeink előtt az absztrakt is, meg konceptuális is, meg ami talán a legkevésbé könnyen definiálható benne, az az arte poverás rusztikusság. És talán leginkább ez a titkos rurális összetevő (amiben amúgy semmi titok nincs) a legfontosabb vizuális identitásképző eleme annak, amit ma este látunk.

 

Bernáth Dániel ugyanis nem csak a colorfield festészet kortárs tanulságairól fantáziál miközben jár-kel a Mátrában, hanem hogy úgymondjam lehordta már vakrámának a műtermébe a fél erdőt. Bernáth festészetének, vagy lehet, hogy pontosabb, ha úgy fogalmazok művészetének, számomra ez a legfontosabb vonatkozása. Nekem ettől a gesztustól, ettől a természetes görbeségtől lesznek valódi ikonok a képei. Én bele tudom élni magam, hogy ezek a festmények, valahol a magyar tájjal festett magyar táj. Nehéz alanyt, állítmányt, tárgyat meghatároznom az előző mondatban, mert bonyolultak a viszonyok benne. A művész lehet, hogy adott ponton behelyettesíthető egy festékszóróval, néhol egy gyaluval, a festészet meg a konceptuális művészettel.

_tgz0806

De mi van itt még fontos egy megnyitó alkalmával is kiemelendő nagy téma? A görbeség fontos, ezt valahogy megpróbáltam már hangsúlyozni. Vannak itt még színek is, sőt nem is kevés. Ez is fontos, de ez megint kicsit másképp. Ez is személytelenül, de ez már ipari személytelenségében. A szín, és a festészet, amit Bernáth művel ezzel kifejezetten ipari formátumot ölt, míg a görbe fák megmaradnak művészeti feldolgozásuk után is természetesebbnek. Bernáth ipari színfestészete meg ha úgy tetszik, kifejezetten programszerű anti-festészet, mert nincsenek benne igazán személyes gesztusok, expresszív részletek, formaanalízis is csak áttételesen. A színfelvitel elég kontrollált és a festék is különösebb anyaginherencia nélkül oszlik el a vásznon.

_tgz0543

Nehéz nem ellentmondásokba keverednem Bernáth Dániel festészete kapcsán, ugyanis ez egy bináris ellentétpárokra komponált rendszer. Vannak benne organikusnak ható, rusztikus szerkezetek, és ezeket ellentételező szintetikus színek. Van benne sok megismételhetetlen és sok az eredetiség mítoszát alapjaiban megkérdőjelező elem.

A művész is szinte mindig láthatatlanul, személytelenül van jelen műveiben, mint egy karmester, akinek a programszerűsége pályája ezen szakaszában még kristálytisztán leírható egy két-ismeretlenes matematikai egyenlettel. De ez az egyenlet mégis mindig más és más eredményt képes produkálni a nap végére, hiszen a lényeg az ismeretlen értékek konkrét behelyettesítésekor keletkezik.

Szóval megkaptuk ezt a nagyon frappánsan organimetriára keresztelt dolgot itt mi ma este, ami ráadásul már nemcsak a vásznakon képez színmezőt, hanem már térben is igencsak kiterjedt, és akár egy biológiai hasonlat, akár valamilyen színes fagyöngy burjánzik itt előttünk egy automata magától érthetőségével.

Fenyvesi Áron

6 művész, aki újragondolta a textil fogalmát

Az egyik legrégebbi manuális technológia a fonás, amit mintegy 27000 évvel ezelőtt fejlesztett ki az ember. A textilművészet (ami magában foglalja például a fonás mellett a hímzést, a kárpitszövést és a gobelint) az elmúlt évszázadban jelentős átalakuláson, addig nem tapasztalt fejlődésen ment keresztül. A textil és a művészet határán mozgó alkotások megszaporodtak, ezzel rákérdezve a két terület közti kapcsolatra, vagyis a textil művészetben elfoglalt helyzetére. A fordulópontot az 1970-es évek jelentették, amikor egyes feminista művészek, mint Judy Chicago vagy Mirian Schapiro a textil és a művészet párbeszédét erősítették azzal, hogy ikonikus alkotásaikban a hímzésre, mint női munkára kérdeztek rá. A másik fontos ’70-es évekbeli fejlemény a konceptuális művészet térnyerése volt, ami azzal, hogy az elméleti sík fontosságát hangsúlyozta, felfedezte magának a textil anyagát, amit aztán történetek és mögöttes tartalmak hordozójaként használt. A következő válogatásban 6 olyan névvel találkozhattok, akik a textil és a művészet történetének megismételhetetlen úttörői voltak.

Sheila Hicks: Unknown data

Sheila Hicks: Unknown data, ©Galerie Frank Elbaz

1. Sheila Hicks

Sheila Hicks az 1950-es évek végén kezdett foglalkozni művészeti hordozóeszközként a textillel. Miután Chilétől Marokkón át Indiáig beutazta a világot, hogy az anyag feldolgozásának különböző technikáit tanulmányozza helyi mestereknél, saját művészeti praxisába is beépítette a tanult gyakorlatokat. A síkszerű alkotásoknak búcsút intve Hicks a három dimenzióig terjesztette textilből készített műveit, amivel konkrét interakcióra csábította a nézőket.

„Úgy hiszem, az akarat fontos dolog: a vágy, hogy a kezeddel érintsd, hogy megismerkedj vele, hogy megnézd, harap-e a műalkotás.”

Séance című munkáját a 2014-es miami művészeti vásáron mutatta be. A mű a mennyezetről lógó színes anyagcsíkokat prezentált, amik vattacukorként folytak le és értek össze gombócokká a sötét terem padlózatán. A művésznő terjedelmes és helyspecifikus munkáiról híres, de kisméretű alkotásokat is készít. Erre példa Minimes című sorozata, ami látszólag egymáshoz nem illő anyagokat komponál össze absztrakt alakzatokká.

3alighiero-e-boetti-mappa

Alighiero e Boetti: Mappa, 1983-1984, “Glenn Ligon: Encounters and Collisions” at Tate Liverpool

2. Alighiero e Boetti

Az 1970-es évek elején az olasz konceptuális művész textillel dolgozó, afgán nőket kért fel arra, hogy készítsenek számára két alkotást, ami a következő dátumokat jelöli: 2040. december 16.-át, vagyis a művész századik születésnapját és 2023. július 11.-ét, halálának megjósolt időpontját. Bár a hölgyek Boetti stílusából inspirálódtak, saját szakértelmüket és karakterüket is belevitték a munkába, ezáltal érdekes és váratlan végeredmény született. Itt kezdődött a művész évtizedekig tartó szakmai együttműködése az afgán nőkkel. Ezután olyan gyakran utazott Afganisztánba, hogy 1971-ben saját hotelt nyitott Kabulban, ami egészen az 1979-es szovjet megszállásig üzemelt. Ez idő alatt készítette el a „Mappa” sorozatot, ami 150 ország zászlóit használja fel motívumként. A munka az országokat jellemző politikai viszonyokat és földrajzi határvonalakat mutatja be, azok változékony karakterére hívja fel a nézők figyelmét.

5judith-scott-untitled

Judith Scott: Untitled, ©Brooklyn Museum

3. Judith Scott

Az amerikai alkotó az oaklandi Creative Growth Art Center által szervezett művészeti program segítségével készítette el 200 darabos, gubószerű kompozíciókból álló textilsorozatát. Ez volt az a szervezet, ami elsőként biztosított stúdióhasználati lehetőséget fogyatékkal élők számára, hogy a művészeti formanyelv segítségével fejezhessék ki önmagukat. A neves művésznő, Sylvia Seventy műtermi foglalkozásainak hatására Scott elkezdett komolyan érdeklődni a textil iránt, így 1987-ben bele is kezdett saját textilművészeti praxisába. A súlyosan fogyatékos művésznő itt tárgyalt korszaka olyan alkotásokból áll, amelyek egy-egy textilgombolyagba ragadt hétköznapi tárgyat mutatnak be. A tárgyak az őket beborító hatalmas anyagmennyiségtől már-már felismerhetetlenné, alaktalanná válnak, mi, nézők csak találgatni tudunk, mi lapul a kaotikus tértextil belsejében. Scott általában heteket, néha hónapokat töltött egy-egy műalkotás megformálásával, és 2005-ben bekövetkezett haláláig folyamatosan dolgozott.

6-el-anatsui-skylines

El Anatsui: Timespace, ©October Gallery

4. El Anatsui

A Ghánából származó művész monumentális alkotásai alkoholos üvegek kupakjából és az azokat összefogó drótból állnak. El Anatsui saját elmondása szerint azért szeret ezekkel az alapanyagokkal dolgozni, mert így olcsó és egészen hétköznapi hozzávalók segítségével képes gazdag tartalmakat kifejezni. Az absztrakt megjelenítés mögött komoly történetek állnak, melyek általában szülőhazájával, családjával kapcsolatosak, vagy épp az afrikai rabszolgasággal és az őket érintő alkoholtilalomra vezethetőek vissza. A művész összesen 30 asszisztenssel dolgozik, akik módszeresen összepréselik és megcsavarják a kupakokat, amelyekből egy hatalmas, lágyan hullámzó felület jön létre. Boettihez hasonlóan El Anatsui számára is elengedhetetlen az esetlegesség és interakció, így rendhagyó módon a munkáit kiállító kurátorokat arra kéri, kedvükre hajlítsák, alakítsák és installálják alkotásait.

8nickcave-soundsuits

Nick Cave: Speak Louder, “The Freedom Principle: Experiments in Art and Music, 1965 to Now” at MCA Chicago (2015)

5. Nick Cave

Számos textillel foglalkozó művészhez hasonlóan Nick Cave-nek is gyerekkorában kezdődött az anyaggal való kapcsolata.

„Amikor egy egyedülálló anya nevel téged hat fiútestvérrel együtt, akiknek a kinőtt ruháit kell hordanod, akkor előbb-utóbb ki kell találnod, hogyan készítsd el a saját ruháidat.”

Soundsuits című sorozata aprólékosan kidolgozott, szoborszerű jelmezekből áll, amiket a kiállítási tér mellett, hordható darabok lévén, akár színpadon is el tudunk képzelni. Ezeknek a ruháknak egyrészt az az érdekességük, hogy ragasztás helyett minden részlet rájuk van varrva, valamint ha valaki viseli őket és mozog bennük, zenei hangokat hallatnak, ami további tartalmakat kölcsönöz az alkotásoknak. A ruhák zacskók, emberi haj, műanyag kupak, toll és egyéb újrahasznosított anyagok felhasználásával készülnek, így a korábban említett alkotókhoz hasonlóan Nick Cave is talált elemekből építi fel elképesztő alkotásait. Egy jelenleg körülbelül 500 darabos sorozatról beszélhetünk, aminek darabjai a haiti woodoo zászlók elkészítési módjától kezdve az afrikai ünnepi öltözékek mintáin át számos hagyományt felhasználnak, amivel egyszerre árasztanak játékos hangulatot és közvetítenek politikai tartalmakat a nézők felé.

12billie-zangewa-midnight-aura

Billie Zangewa: Midnight Aura, © Stedelijk Museum Amsterdam

6. Billie Zangewa

Míg a gobelin eredendően vallási vagy mitológiai eseményeket örökített meg a történelem során, Zangewa saját hétköznapjainak dokumentálására használja fel a textil médiumát. Alkotásain selyemszálak segítségével önmagát ábrázolja, amint a Vogue magazint olvassa, férjével zuhanyozik, kisfiát eteti a konyhában, vagy a fürdőszobában öltözködik. Ez a gesztus az evilági események felemeléseképp értelmezhető. Zangewa alkotásai nagyon aprólékosak, távolról vagy képről nézve könnyen összetéveszthetőek festményekkel. Természetesen mindegyik alkotás kézzel készül. Az elkészítési folyamat a kép felrajzolásával és a színes anyag feldarabolásával kezdődik és a szálak felvarrásával ér véget. Az alkotó azért szereti ezt a munkamódszert, mert segítségével és az anyagválasztással kifejezheti nőiségét. Mindezek mellett a varrás meditatív jellege is fontos számára, mert lelassítja és megnyugtatja az aprólékos tevékenység.

 

Untsch Kata

Harper’s Bazaar & Katharina Grosse

A művészet és a divat világának összeérésére számos kanonizált példát ismerünk. Elég csak Piet Mondrian Yves Saint Laurent divatházára gyakorolt hatására, Daniel Buren Louis Vuittonnal folytatott kooperációjára, a David Lynch által fotózott Christian Louboutin kampányra vagy akár Zaha Hadid Chanel Pavilonjára gondolnunk. A neves divatbirodalmak időről időre a képzőművészethez fordulnak inspirációért, hogy kollekcióikat számukra mérvadó művészekkel kössék össze. Ezek az együttműködések általában hatalmas népszerűségnek örvendenek. Nem csak a márka sokszínűségét és nyitottságát hangsúlyozzák, de a divat szerelmeseihez is közelebb hozhatják a szóban forgó alkotókat.

harpers-bazaar-us-november-2016-alecia-morais-by-victor-demarchelier-01

A Harper’s Bazaar US novemberi száma editorial fotósorozatának Katharina Grosse legújabb műalkotása ad helyszínt. A művésznő meghatározó és karakteres stílusát előző lapszámunkban Fehér Dávid elemezte. A határ fogalmát átértelmező, „all-over” struktúrát alkalmazó Grosse az emberi nyomhagyás archetípusát gondolja újra művészetében. Bár maga az alkotó elutasítja a művészeti kategorizálást, épített és festett terei street artba oltott informel művészetként jellemezhetőek, írja említett cikkében Fehér Dávid.

katharina-grosse-moma-ps1-rockway-installation-designboom-011

A művésznő legfrissebb, Rockaway! című alkotásának a New York állam Rockaway-félszigetén, Fort Tildenben található. Az említett terület egyike azoknak a színhelyeknek, amelyeket a 2012-es Sandy hurrikán lakhatatlanná tett. Katharina egy lebontásra ítélt, korábban katonai célokra használt épületet borított a piros árnyalataiban játszó festékkel, aminek eredménye egy figyelemfelkeltő és attraktív, helyspecifikus installáció lett. Ezzel a gesztussal egyfajta emlékmű jött létre, aminek eredményeként a szándékosan természetellenes színekben játszó épület a múlandóság és a tűnékenység fogalmaival értelmezhető. A ház belsejében, oldalain és előtte, a betonon szétterülő festék kiemeli az épületet annak természetes környezetéből és a tragédiára való emlékezés, majd a továbblépés és újjászületés dimenziójába helyezi azt.

harpers-bazaar-us-november-2016-alecia-morais-by-victor-demarchelier-04

Egy steril, vakufényben úszó műterem helyett Victor Demarchelier ezt az elhagyatott, mégis különleges területet választotta a divatfotózás helyszínéül. A sorozatban szereplő ruhadarabok színei, formái és motívumai szorosan kapcsolódnak az épület karakteréhez és bár a modell a fotók előterében helyezkedik el, az átfogalmazott ház remek keretet ad a látványnak, a ruhák merész karaktere és színvilága példaértékű összhangban van környezetükkel.

harpers-bazaar-us-november-2016-alecia-morais-by-victor-demarchelier-06

A fotósorozat divat és művészet egy lapon való megjelenítésével a két terület közötti értékes interakciót hangsúlyozza. Már csak emiatt a tulajdonsága miatt is különlegességnek számít a munka. A természeti katasztrófát és annak hatását is bemutató land art alkotás a divatvilág elé tárja világunk egy valós problémáját és bár direkt módon nem oldja meg azt, mégis ráirányítja legalább a Harper’s Bazaar olvasóinak egy pillanatnyi figyelmét, ahogyan most a miénket is.

Untsch Kata

képek: designboom és Victor Demarchelier