Erwin Wurm Performatív szobrai Bécsben

Az egyik legismertebb kortárs osztrák képzőművész, az idei Velencei Biennálén is kiállító Erwin Wurm munkái láthatóak június 2-tól szeptember 10-ig a bécsi Belvedere Múzeum kortárs művészeti galériájában, az 21er Hausban.

A szobrászat társadalmi és időbeli dimenzióit újrafogalmazó Wurm Performatív szobrok című sorozatában – Egyperces szobraihoz (One Minute Sculptures) hasonlóan – ismét magát a cselekvés aktusát alakítja szoborrá, és reflexióra készteti a nézőt az alkotó motivációiról. „A művész a düh megnyilvánulásait alakítja át szobrászati kreatív folyamattá. Felnagyítja a szobrászat gesztusának alapelvét és parodizálja azt” – írják a kurátorok, Alfred Weidinger és Seeverin Dünser. A művészi beavatkozás tárgyai házakat és más tárgyakat képező agyagmodellek, amelyeket megrongál, eltorzít az alkotó, majd bronzba, alumíniumba vagy műanyagba önti az így keletkezett formákat.

A kiállítás anyagát mintegy ötven szobor és kisplasztika alkotja. Nagy részüket Wurm kifejezetten erre a tárlatra készítette.

A kiállításhoz a 2003-ban készült és nemrég a Belvedere főépülete előtt felállított Fat House című alkotás nyújt ízelítőt. A Belvedere kastély gyepén trónoló „Kövér Ház” belépőjegy nélkül látogatható, belsejében videóinstalláció fogadja a látogatót.

 

 

 

Az 57. Velencei Biennálé legkiemelkedőbb pavilonjai

A Velencei Biennálét egyértelműen nevezhetjük a művészeti világ olimpiájának: az országokat képviselő pavilonok a stadionok, ahol a különböző nemzetek felvonultatják legtehetségesebb művészeiket. Az 1895 óta kétévente megrendezésre kerülő esemény a kortárs művészet egyik legfontosabb megjelenési platformja. Pillantsunk hát be az idei rendezvény kulisszái mögé és nézzük meg, mely országok művészei emelkednek ki leginkább a két legfontosabb helyszín, a Giardini és az Arsenale pavilonjainak sűrűjéből.

Carol Bove @ Swiss Pavilion I © Carol Bove

Svájci pavilon: Carol Bove, Teresa Hubbard és Alexander Birchler

A Giardini bejárata közvetlen közelében található apró, de elegáns kiállítás tökéletes kiindulópontként szolgál a biennálé közönsége számára. A svájci pavilonban látható bemutató címe Women of Venice, Alberto Giacometti híres szoborcsoportját megidézve. A kiállítás három kortárs svájci-amerikai művész alkotásaival tiszteleg a legendás svájci művész előtt. A pavilon előtti területen Carol Bove harmonikusan elhelyezett, Giacometti stílusára hajazó szoborcsoportja díszeleg. A pavilon belsejében Teresa Hubbard és Birchler Flora című videóinstallációja kap helyet, amely Flora Mayónak, Giacometti 1920-as évekbeli párizsi szeretőjének tragikus történetét dolgozza fel. A Women of Venice a biennálé után a londoni Tate Modernbe költözik, ahol a Giacometti munkásságát feldolgozó retrospektív kiállítás része lesz.

Phyllida Barlow – “folly” @ British Pavilion I ©Phyllida Barlow + Hauser & Wirth

Brit pavilon: Phyllida Barlow

A színpompás és monumentális műalkotásokat létrehozó Phyllida Barlow itt látható, „folly” című munkáját is a kitűnés és a hangulatfokozás jellemzi. A brit művésznő biennáléra készített művét intenzív várakozás és érdeklődés övezte. Barlow – stílusához híven – egy olyan nagyléptékű installációt alkotott, amely a pavilon külsejét és enteriőrjét egyaránt uralja, mintha az épület határait kinőve saját életet élne. Viszont az első ránézésre színes és vidám szobrok mondanivalója inkább disztópikus, mint humoros. A cím egy 18. századi brit építészeti zsáner esszenciáját jelöli, mely a szerkezetek dekorációs szerepét helyezi előtérbe. Ennek értelmében a „folly” egy látszat: nagyobbnak és jobbnak mutatja magát, mint amilyen valójában. Viszont az anyaország politikai hangulatát tekintve – azaz a Brexittel kapcsolatos tárgyalások aktualitását – elképzelhető, hogy Barlow alkotása az Egyesült Királyság nagyságát kérdőjelezi meg, ezzel példaként szolgálva az aktuális politikai rendszerekkel szembeni kritikus művészi hozzáállására.

A 73 éves művésznő számára a „folly” egy fenomenális karrier reneszánszát jelenti. Hét évvel ezelőtt az alkotót még egyetlen galéria sem képviselte, senki nem érdeklődött munkái iránt. A Hauser & Wirth galériához való 2010-es csatlakozásával viszont Barlow a szupersztárság mezsgyéjére lépett és a tőlük kapott lendülettel egészen a Velencei Biennáléig jutott.

Geoffrey Farmer – A way out of the mirror @ Canada Pavilion I © Geoffrey Farmer

Kanadai pavilon: Geoffrey Farmer

Meglepődhettek azok, akik a művésztől a tőle megszokott, részletező és sok apróságot felvonultató alkotói hozzáállást várták a kanadai kiállításon. Farmer műalkotása az egyik főelemet helyezte a művészeti szemlélődés középpontjába: több vízforrást – szökőkutakat és vízsugarakat – vezetett a pavilonba. A helyszín különlegessége, hogy a már romokban álló építészeti egység előreláthatóan 3 millió dolláros felújítás elé néz, Farmer viszont a kihívással szembenézve a pavilon csapzott karakterét bátran belefoglalta a koncepcióba. A művész derűlátó attitűdje ellenére A way out of the mirror című művét olyan tragédiák inspirálták, melyek családi múltjában és országának történelmében egyaránt gyökereznek. Az installációit jellemző játékos látszata ellenére Farmer visszatérő témái közt szerepel a halál, a katasztrófa és az idő múlása.

Nathaniel Mellors + Erkka Nissinen – The Aalto Natives I © Frame Contemporary Art Finland

Finn pavilon: Nathaniel Mellors és Erkka Nissinen

A The Aalto Natives című projekt a két művész első kollaborációja, pedig Mellors és Nissinen praxisát sok hasonlóság övezi: összeköti őket a humor, a szatíra és a karikatúra műfajainak következetes használata, amellett, hogy mindketten tisztelték a másik munkásságát a közös munka előtt is. Újdonsült művészeti barátságuk végeredménye egy komplex videóinstalláció lett, amely egy filmet és két interaktív szobrot foglal magába. A Geb és Atum névre hallgató, robotszerű figurák szabadon mozognak és beszélnek egymással, miközben a fejükben található projektor segítségével sugározzák a filmet. A futurisztikus koncepció szerint a páros több millió év kihagyás után újra meglátogatja Finnországot, és igyekeznek megérteni a lezajlott változásokat. A két robot közt nagyszerű párbeszédek zajlanak le a politikáról, a közösségi médiáról és etikai kérdésekről.

Geta Brătescu – Apparitions I Photo © Jens Ziehe

Román pavilon: Geta Bratescu

Végül, de nem utolsósorban beszéljünk a román pavilont ékesítő Apparitions című alkotásról is. A bemutató az Apparations alkotójával, Geta Bratescuval együtt a román konceptualizmus előfutárait összegzi, és megjelenésében leginkább egy klasszikus, múzeumi mini retrospektívre hasonlít. Ebből kifolyólag a tárlat többek közt a művésznő hatvanas évekbeli litográfiasorozatát és rajzait, valamint több hetvenes évekbeli performanszát és performatív szobrát is bemutatja. A brit Barlow projektjéhez hasonlóan ez a prezentáció Bratescu eddigi pályafutására teszi fel a pontot. A román művészt, akinek nemzetközi hírneve minden évben exponenciálisan nő, a londoni Camden Arts Centre-ben tartott nagyszabású bemutatója után vette szárnyai alá a Hauser & Wirth, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a biennálé, sőt a művészeti világ sem képes még betelni a 91 éves művésszel.

Aki szeretné élőben megtekinteni a Velencei Biennálé összes bemutatóját, az ne csüggedjen, nem maradt le semmiről: a nagyszabású rendezvény egészen november 26-ig várja az érdeklődőket!

 

Untsch Kata

A Met Gála szupersztárja: Rei Kavakubo

A május elsején megrendezett Met Gála az egyik legexkluzívabb társasági és legsikeresebb adománygyűjtő rendezvény New Yorkban, a keleti part Oscar-jaként is szokták emlegetni. Viszont a sztárok által felvonultatott lenyűgöző ruhaköltemények, bámulatos sminkek és hajkoronák csupán a jéghegy csúcsát jelentik. Merüljünk hát mélyebbre és beszéljünk a Met Gála jelentőségéről és képzőművészeti hatásáról!

A Met Gála egy adománygyűjtés céljából megrendezett esemény, melynek 1946 óta minden év május első hétfőjén a New York-i Metropolitan Museum of Art öltözékekkel és jelmezekkel foglalkozó intézménye biztosít helyszínt. A gálát elsőként Eleanor Lambert rendezte meg 1995 óta pedig az amerikai Vogue főszerkesztője, Anna Wintour vezényletével valósul meg. A rendezvény nem csupán a múzeum divatorientált éves tárlatát nyitja meg, de minden évben az első vörös szőnyeges megjelenési lehetőségként is szolgál a hírességek számára, mely során általában 650-700 résztvevő gyűlik össze. A rendezvényből befolyó teljes pénzösszeget az említett intézmény kapja, ez tavaly 13,5 millió dollárt jelentett, de a minden évben egyre növekedő összeg idén sem fog csalódást okozni: a gála hivatalos adatai szerint idén egy jegy 30.000 dollárba, egy asztal pedig 275.000 dollárba került.

Beyoncé @Met Gala I Damon Winter/The New York Times

A 2017-es kiállítás 1983 óta az első, amely egy élő designer munkásságát dolgozza fel: Yves Saint Laurent után idén a japán divattervező, Rei Kavakubo kapott kiállítási lehetőséget. A tárlat összesen 150 összeállításból áll, 35 év munkásságát foglalja magában, és a tervezőnő 1969-ben életre hívott saját márkája, a Comme des Garçons köré összpontosul. Kavakubo tervezési stílusa egyszerre merész, radikális és gyönyörű, amely tulajdonságokat az újdonság és extrémitás iránti szenvedélye és elkötelezettsége tart össze. A bemutatott kollekciók más-más stílusban, de ugyanazon irányelv szerint készültek: visszafogott és abszurd, halvány és rikító, nőies és vagány kompozíciók ritmikus váltakozásai figyelhetőek meg a Kavakubo tervezte öltözékeken, melyek nem vetik meg a szokatlan, sokszor groteszk formavilágot sem.

Rei Kavakubo @ Metropolitan Museum of Art I Justin Lane/European Pressphoto Agency

 „Sok designernek az a célja, hogy a nőket szebbé tegye. Úgy tűnik, Kavakubónak az a célja, hogy a nők figyelemfelkeltőek legyenek.”[1]írta Matthew Schneier, a New York Times újságírója a kiállítás kapcsán.

Rei Kavakubo @ Metropolitan Museum of Art I Timothy A. Clary/Agence France-Presse — Getty Images

Andrew Bolton, a kiállítás kurátora szerint kevés olyan divattervező él a világon, akinek munkái kiállítási anyagként szolgálhatnának. Ő a referenciák és történeti narratívák elhagyásával egy olyan kiállításrendezési stratégiát választott, amely olyan ellentétpárokra épít, mint a jelenlét és a hiány, a divat és az antidivat, az akkor és a most, bemutatva ezzel azt, hogy Kavakubo alkotásait a felsoroltak közül egyszerre lehet mindkét kategóriába vagy egyikbe sem besorolni. Ebből eredeztethető a kiállítás alcíme is: Art of the In-Between (A köztes állapot művészete). A kiállítási enteriőr alapjául Kavakubo saját tervei és makettjei szolgáltak, melyek életnagyságú prototípusa tokiói raktárában található.

Rei Kawakubo, Andrew Bolton, Anna Wintour I Credit Metropolitan Museum of Art/BFA.com

„A leginkább az inspirál benne, hogy a testnek és a ruhának nincsenek határai. Én ezt értékeltem elsőként” – mondta Bolton.[2]

Rihanna @ Met Gala I Benjamin Norman for The New York Times

Az est témáját, illetve a gálán felvonuló hírességek megjelenését a hagyományhoz híven idén is a divatkiállítás témája és hangulata befolyásolta. Az est egyik hivatalos házigazdája és a Vogue legújabb címlaplánya, Katy Perry „két lábon járó műalkotásoknak”[3] nevezte a ruhákat. Ez a hozzáállás nem csak az ő, de számos más sztár öltözékét is inspirálta: sokan voltak, akik Comme des Garçons ruhába bújtak, mások pedig Kavakubo kísérletező stílusára hajazó, más tervezők alkotásait hordták. A jelenleg 74 éves divattervező saját bevallása szerint nem kíván a közeljövőben megálljt parancsolni a munkának, sőt, rendíthetetlenül kutatja az újdonság lehetőségeit, amit újabb és újabb öltözékek formájában csodálhatunk a jövőben is.

Rei Kavakubo @ New York Times I Photograph by Eiichiro Sakata

„Az újdonság nem feltétlenül jelent szépséget az emberek szemében. Az újdonság végeredménye a szépség. A tény, hogy valami újat hozol létre, amivel megmozgatod az embereket, a szépség maga.”[4] – Rei Kavakubo

 

Untsch Kata

 

[1] “Many designers work with the goal of making women look good. Ms. Kawakubo seems to work with the goal of making women look again.”

[2] “What’s inspiring is that for her, the body and the dress body have no limits,” Mr. Bolton said. “That’s what I grew to really appreciate.”

[3] “These clothes, honestly, are walking pieces of art”

[4] “Doing something new doesn’t necessarily have to be beautiful in the eyes of the people who look at it,” she said. “The result of doing something new is beautiful. The fact of doing something new and people being moved by it is what’s beautiful.”