Válogatás a Milánói Design Hét legszebb alkotásaiból

A Milánói Design Hét idén április 17. és 22. közt került megrendezésre. A design világának egyik legfontosabb eseményén a látogatók rengeteg izgalmas és sokszínű projekttel és termékkel találkozhattak. Ugyanezen a héten zajlott le a Salone del Mobile bútorvásár is, ahol a legnagyobb design cégek mutathatták be legújabb termékeiket és kollekcióikat. A város ezernyi pontján helyet kapó bemutatók sokaságából most kiválogattuk a számunkra legkedvesebb kiállításokat – íme az Artlocator válogatása.

© Dezeen

MINI Living – Built By All / MINI + Studiomama  

A MINI és a londoni építésziroda közös installációja helyi lakosok és építészek együttműködésével valósította meg innovatív látomását. A csupán néhány négyzetméteres moduláris életterek – melyek különböző karakterek segítségével más-más embertípust testesítenek meg – a „MINI” koncepció szerinti kreatív térkihasználás eddigi legvonzóbb bizonyítékai. A bemutató legfontosabb célja az volt, hogy alakítható, moduláris rendszerek formájában megmutassák, milyen módszerekkel lehet testre szabni a legapróbb otthont is.

„A MINI LIVING kreatív megoldásokat biztosít a kortárs urbánus élettér egyre égetőbb problémáira reagálva, azaz kis terekben mutat be számtalan lehetőséget és nagyfokú variálhatóságot„ – nyilatkozta a MINI Brand Strategy and Business Innovation igazgatója, Esther Bahne.

© Dezeen

Typecasting / Vitra

A Vitra Typecasting kiállításának fókuszában a cég olyan ikonikus tárgyai, prototípusai és tervei álltak, melyek sosem valósultak meg. A kétszáz archív termékből összeállított tárlat egy sportcsarnokban – a La Pelotában – kapott helyet, kurátora az osztrák Robert Stadler volt. A bútorok és a felhasználók közti érzelmi kapcsolatra rávilágító kiállítás központi témájaként a bútorok társadalmi szerepe szolgált. A székek például – egyértelmű és praktikus tulajdonságukkal egy időben – gyakran rendelkeznek reprezentatív funkcióval, amit a történelmi kontextus mellett a személyes székválasztás is szemléltet. A kurátori munka különlegessége az aktuális és a klasszikus termékek kontrasztja mellett a prototípusok, a „special edition” szériák és a futurisztikus víziók összehasonlítása volt.

© Dezeen

Open Sky / Phillip K. Smith III + COS

Az idei év leglátványosabb alkotása, mely Phillip K. Smith III képzőművész és a COS divatmárka kollaborációjának gyümölcse, a Palazzo Isimbardiban kapott helyet, ahol a nézők egy teljesen új oldalát fedezhették fel a városnak. A történelmi udvar a design hét idejére végtelennek tűnő, tükröződő gyűrűvé lett, melynek precízen beállított felülete az ég képét verte vissza. A visszatükrözött felület folyamatos változásának köszönhetően minden látogató egyéni és megismételhetetlen élményben részesült.

Phillip K. Smith III így nyilatkozik az alkotásról:

„A munkámat fények, színek és formák folyamatos változása inspirálta, ami a természetes és épített térre egyaránt kiterjed. A COS márkával való együttműködés kifejezetten izgalmas volt Milánó történelemmel teli építészetében. A Palazzo Isimbardi különleges tere lehetővé tette azt, hogy úgy módosítsak a történelmi környezeten, hogy a milánói égbolt végtelen szépségét is bemutathatom.”

© Dezeen

Karin Gustafsson, a COS kreatív igazgatója a következőt mondta az együttműködésről:

„Bennünket a COS-nál az fogott meg a művész eddigi munkáiban, hogy minden alkotása erős interakciót folytat természetes környezetével, egy különleges befogadói térélményt hozva létre ezzel. Alig várjuk, hogy lássuk a nézők reakcióit ezen az izgalmas helyszínen. Nagy megtiszteltetés, hogy olyan tehetséges kreatívokkal dolgozhatunk együtt, akik aktívan formálják a körülöttünk lévő világot. A COS-nál ez inspirál minket igazán.”

© Dezeen

Smith III alkotásai a Palazzóhoz tartozó angolkertben folytatódtak. Itt öt különálló, tükröződő felületű szobrot hozott létre, melyek újragondolták és vizuálisan tagolták a természetes környezet látképét. A vízszintes és függőleges egységek tükrös kompozíciójukkal a körülöttük lévő épületegyüttest, kertet és égboltot egyaránt átrendezték.

© Dezeen

Softwear / Google

A Google idén debütált a Milánói Design Héten és a technika által uralt kortárs világunk emberi aspektusát dolgozta fel. A projektért a cégen belül Ivy Ross, a Google hardware design alelnöke felel, az alapkoncepciót pedig a kurátor, Lideqij Edelkoort találta ki, aki már 1998-ban megjósolta azt, hogyan fog a technológia és az otthoni idő összeolvadni. Gondoljunk csak arra, amikor egy esős napon otthonról dolgozunk vagy ahogy külföldi rokonokkal, barátokkal kommunikálunk anélkül, hogy elhagynánk a kanapét vagy az ágyat. Ez az egykori jóslat ma már mindennapi gyakorlatnak számít. A Google okos technológiai eszközeit a design héten mindennapi, otthoni miliőt idéző kiállítótérben mutatták be.

© Dezeen

Vegan Design – The Art of Reduction / Eres Nevi Pana

A nemzetközi színtér egyik legtehetségesebb alkotója, Eres Nevi Pana egy olyan kollekciót tervezett, melynek egyes darabjai ugyanarra az igen aktuális etikai kérdésre keresik a választ: lehetséges mindennemű állati származék nélkül designterméket tervezni? Kollekciója legfőbb célja, hogy bemutassa: ez lehetséges. Az 1983-ban, Izraelben született vegán alkotó az Eindhoveni Akadémián tanult azzal a céllal, hogy az élet, az emberek és a természet tisztelete jegyében fog dolgozni.

© Dezeen

Living Nature. La Nature dell’Abitare / CRA-Carlo Ratti Associati

A nemzetközi design és innovációs cég egy olyan kertet alakított ki a design hétre, melyben mind a négy évszak egyszerre van jelen – ezért a különleges élményért a klíma szabályzó, innovatív energiamenedzsment rendszer felelt. A CRA és a Studio Römer együttműködéseként létrejött projekt eredetileg a Salone del Mobile.Milano rendezvényére készült, de a milánói Design Hét nyitórendezvényének helyet adó Piazza del Duomón valósult meg.  Az ötszáz négyzetméteres pavilon négy természetes, klíma mikrokozmosszal rendelkezett, mely az évszakok szinkronizált, egymás melletti megjelenítését biztosította. A tér rekreációs terület funkciója mellett – aminek köszönhetően a látogatók az egyik sarokban hógolyózhatnak, míg a másikban napozhatnak – a ’Living Nature’ projekt a városok és a természet kapcsolatával is foglalkozott. Ezzel egy időben a projekt az energiamenedzsment rendszert is bemutatta, mely a hőpumpák és a fotovoltaikus cellák használatával fenntartható klímaszabályozási stratégiák kifejlesztésével kísérletezik.

© Dezeen

The Diner / David Rockwell

David Rockwell New York-i építész és a 2×4 design stúdió kollaborációja a klasszikus amerikai ’diner’ hagyományt elevenítette fel – egy, az archetipikus útmenti étkezdék által inspirált pop-up éttermet alakítottak ki. A projekt a Ventura Centrale terében kapott helyet, amely a milánói vasútállomás alatti, barlangszerű raktárat jelenti. A kiállítás a Surface magazin segítségével valósult meg, melynek 25. születésnapja volt az ötletadó esemény.

„Az első és legfontosabb motívum a pult volt – ez az étkezdék legdemokratikusabb térrészlete” – nyilatkozta David Rockwell.

Míg a helyiséget nagyban meghatározták a karakteres színek, anyagok és felületek, annak központja mégis a tizennégy méter hosszú pult lett – a lenyűgöző kőfelület markáns hangulatát a felette lévő neon szöveg egészítette ki, amiért a 2×4 design stúdió felelt.

© Dezeen

Norwegian Presence

A norvég tervezők új bútorait, szoborszerű kézműves termékeit és a régió ikonikus design tárgyait is bemutató tárlat a modern norvég designról adott átfogó és érzékeny képet. Az előző évekhez hasonlóan idén is az ország legjobb feltörekvő művészei kaptak kiállítási lehetőséget. A 2018-as válogatás fókuszában a kollaboráció – vagy ahogy a norvégok hívják, „fellesskap” koncepciója állt – az új tehetségek mellett a kézművesség és a technológia kapcsolódási lehetőségei is bemutatásra kerültek.

Grete Sivertsen projekt menedzser így nyilatkozott a bemutatóról:

„Norvégia egy kicsi ország, ahol a tervezőknek, a mestereknek és az iparosoknak egységben kell gondolkodniuk. A „fellesskap” érzése, azaz az egység élménye hihetetlen húzóerő és motiváció. Ez a kiállítás – mint ahogy a norvég design egésze – az összefogásról, az osztozásról és a közös munkáról szól.”

 

 

Untsch Kata

Mitől lesz “jó” egy absztrakt festmény?

Aki már járt művészeti múzeumban, pontosan tudja, milyen nehéz a 21. századi valóságban kialakítani azt a kapcsolatot a műtárgyakkal, amit megérdemelnének – különös tekintettel a művészettörténet lehíresebb alkotásaira. A népszerű, presztizs értékű múzeumokba ellátogató turisták legfőbb célja az, hogy minél rövidebb idő alatt a lehető legtöbb dokumentációt készítsék el az alkotásokról ahelyett, hogy érdemi kapcsolatot létesítsenek velük. A közösségi média felületeken való híradás egyértelműen felértékelte a múzeumban töltött időnket is. Viszont, ha őszintén tudni szeretnénk, mitől lesz jó egy alkotás – adott esetben egy absztrakt expresszionista festmény – a művel való időtöltés a rejtvény igen fontos eleme lesz.

 

Photo by Bastian, via Flickr.

Mégis mitől lesz jó egy absztrakt festmény? Ez a kérdés is egy olyan kardinális művészettörténeti témakörhöz vezet, mely sokunkat foglalkoztat és látszólag senki sem tudja rá a helyes választ. Hogy közelebb kerüljünk a megfejtéshez, előbb azzal a kérdéssel érdemes foglalkoznunk, hogy mégis mi adja egy műalkotás minőségét? Mitől lesz „jó” egy festmény? Ennek jóváhagyásához mindenképp szükséges egy objektív és egy szubjektív faktor is. Objektivitás alatt az amerikai műkritikus és filozófus, Arthur Danto által meghatározott „Artworld”, azaz a művészet világában dolgozó szakemberek – múzeumigazgatók, kurátorok, kritikusok, művészek, műgyűjtők stb. – szakvéleményét értem, akik művészettörténeti kontextusba helyezve képesek meghatározni egy műalkotás értékét. Ezzel szemben a szubjektív befogadói élmény a velünk született és/vagy tanult jó ízlés függvénye.

Az absztrakt expresszionizmus a művészettörténet egyik legismertebb és legtöbb figyelmet kapott korszaka, mely általában nagyméretű, színes, vibráló alkotások formájában varázsolja el a közönséget. A korszak a második világháború utáni Amerikában, azaz az 1940-es évek New York-jában vette kezdetét. Ez volt az első amerikai irányzat, mely a Nyugat művészeti központjaként pozícionálta a várost a nemzetközi művészet térképén – ezzel lekörözve Párizst. A new york-i művészek fontos inspirációs forrása volt a szürrealisták spontán, automatikus, tudatalatti által vezérelt stílusa. Az absztrakció felé fordulás a művészeti cenzúra eredménye volt, melyet Joseph McCarthy szenátor vezetett be a második világháború után. Ha egy alkotás tárgya teljesen absztrakt volt, az apolitikusnak, vagyis biztonságosnak számított. Az irányzathoz tartozott többek közt Jackson Pollock, Arshile Gorky, Franz Kline, Willem de Koonig, Mark Rothko és Barnett Newman is.

Jackson Pollock One: Number 31, 1950

Az absztrakt expresszionizmus szépsége alapvetően abban rejlett és rejlik, hogy szubjektív érzelmek kifejezésére alkalmazta az absztrakció látszólag megfoghatatlan stílusát – sokfajta technikát, stílust és művészi hitvallást foglal magába, ezzel megengedve, hogy széles művészréteg magáénak tudhassa ezt a címkét. Minden absztrakt expresszionista alkotónak megvan a csak rá jellemző, személyes stílusa – Pollock spontán ’dripping’ technikájától, Rothko atmoszferikus monokrómjaiig mindenki egyedi művészetet hozott létre. Azzal, hogy az absztrakció maga mögött hagyja a hétköznapi tárgyak, formák és jelenségek világát, nem csak a művészeknek nyit nagyobb teret de a nézőkben is mélyebb  és összetetteb érzelmeket csalogat elő.

Gwen Chanzit, a denveri Art Museum modern művészeti kurátora szerint a történelmi háttér ismerete elengedhetetlen, de az absztrakt expresszionizmus megértése nem a tankönyv szerint történik – vagyis az irányzat esszenciája a nézői befogadásban és az érzelmekben keresendő. Ez a kijelentés persze a világ összes műalkotására igaz lehet, de az absztrakt expresszionista munkák esetében fokozottan érvényes. Az intenzív színhasználat, a nagyméretű vásznak és például a Pollock-féle gesztusszerű festékhasználat miatt fokozott figyelmet kapnak a befogadói oldal reakciói is, mely csak akkor jelentkezhet, ha kellő időt töltünk a festménnyel. Ezt a szempontot Chanzit is alátámasztja:

 

„Egy Rothko kép esetében a legfontosabb faktor az idő – a nézőnek el kell veszítenie magát a műalkotásban. Nem lehet csak úgy elsétálni egy Rothko mellett és elvárni, hogy megértsd. De ha elég időt töltünk egy-egy festménnyel és beleengedjük magunkat az alkotásokba, a jutalom garantált lesz.” – mondta Artsy-nak adott interjújában.

Mark Rothko – Untitled, 1954

Mark Rothko – Untitled, 1954

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A következő fontos kérdés viszont az, hogy két absztrakt expresszionista festmény közt hogyan tudunk párhuzamos vonni – ha egyáltalán lehet ilyet? Hogyan lehet megállapítani, melyik munka a „jobb”? A válasz egy része szintén az idővel kapcsolatos. Rothko a művészettörténet által elismert festőként illeszkedik a kánonba, aki már saját korában olyat tett, amit akkor csak nagyon kevesen mertek – gazdag, radikális, tiszta színfoltokat festett, melyek könnyűszerrel beszippantják a nézőt a képtérbe. Michael Macaulay, a Sotheby’s egyik munkatársa szerint a műkereskedelem elsősorban a művész személyére fókuszál és csak azután vesz figyelembe olyan kvalitásokat, mint a színhasználat, a kivitelezés módja vagy a festmény állapota. Ezt követik az olyan tulajdonságok, mint az esztétikum, ami egy roppant szubjektív faktor. Ha visszatérünk arra, hogyan viszonyuljunk két különböző Rothko képhez, Macaulay válasza az, hogy figyeljük meg a mű születésének dátumát, mivel könnyen egy „kritikus korszak”-ba eshet az időpont. Rothko estében az 1954-es év volt az egyik arany korszak, amikor is első önálló kiállítását tartotta a chicagói Art Institute-ban. de 1950 szintén fordulópont volt számára, mivel ekkor kezdte gyakorolni színmező festészetét, mely később világhírűvé tette. Nem csoda, hogy a Sotheby’s két legdrágábban eladott Rothko munkája a No 1 (Royal Red and Blue) 1954-ből és a White Center (Yellow, Pink and Lavender on Rose) 1950-ből. Macaulay még hozzátette azt is, hogy az anyagi érték és a mű elkészítésének éve mellett

 

Andreas Gursky – Review 2015

 

„A kivitelezés, a minőség, a festékrétegek intenzitása, a foltok minősége csak akkor nyilvánul meg, ha első kézben találkozunk a művekkel. Fontos, hogy inkább a minőségre fókuszáljunk, mint bármi másra.”

Tény, hogy a műtárgypiaci helyzet is nagyban befolyásolja az absztrakt expresszionista képek megítélését – a pénzbeli érték akarva akaratlanul meghatározhatja egy műalkotás minőségét, ezzel módosítva a festményről kialakított szubjektív véleményünket. Az anyagi világ és a közösségi média egyaránt elterelhetik figyelmünket egy-egy műalkotásról, ezért fontos, hogy tudatosan visszataláljuk ahhoz a kapcsolódási ponthoz, ami elvezethet minket a művek mögöttes tartalmáig.

 

 

Untsch Kata