A Ludwig mint szerepvállalás – Interjú Fabényi Juliával

A jövőre harminc éves Ludwig Múzeum a hazai kortárs képzőművészet legfontosabb helyszíne. Fabényi Julia a tavaly megjelent Magyar Power 50” listán a hazai képzőművészetre legnagyobb befolyással bíró ötven magyar személy közül a második helyet kapta. 2013 óta tölti be az igazgatói posztot a múzeum élén, kinevezését idén három évvel meghosszabbították. Fabényi céljai közé sorolta, hogy eddigi újító kezdeményezéseit és a Ludwig pozíciójának erősítését szeretné folytatni. Eredményeikről, a fővárosi szcéna helyzetéről és a Ludwig missziójáról beszélgettünk.

Mit gondol arról, hogy igen limitált helyen lehet kortárs művészeti kiállításokat látni az állami intézményekben?

Erre azt mondom, hogy nem igaz. Tudom, hogy sok ezzel a témával foglalkozó cikksorozat jelent meg, de több állami intézmény van, mint mondjuk öt vagy nyolc évvel ezelőtt. Az Új Budapest Galéria, a Bálna, az óbudai Budapest Galéria jól működik, de ide tartozik a Fővárosi Képtár – Kiscelli Múzeum is, amit hamarosan renoválni fognak. A Műcsarnok is kiváló programmal szerepel. Ezek mind prosperáló intézmények markáns profillal, összefogott koncepcióval és jó kiállításokkal. Nem lehet panaszkodni. A Trafó is állami fenntartású kísérleti intézmény, nagyon szeretem, amiket csinálnak. A Capa Központ pedig felépített egy olyan brandet, amire az Ernst Múzeum mint épület abszolút alkalmas, és a fotográfia számos szeletéből válogat. Igényes, szakmailag kifogásolhatatlan, magas színvonalú kiállításokat csinálnak, szinte minden tárlatnak van külsős kurátora. Egyszerűen nincs gagyi. Akkor miről is beszélünk? A Nemzeti Galériában is egyre több a kortárs válogatás, azt viszont elfogadom, hogy rossz a propagandája. Petrányi Zsolt számos nemzetközi válogatást szervez. A baj az, hogy ezek valahogy mindig el vannak rejtve, mert a Nemzeti Galériának nem a kortárs művészet a fókusza. A kisebb galériákról ne is beszéljünk. Tehát akkor hol a hiba? Mi veszett el? Semmi, sőt ellenkezőleg.

Mit terveznek a következő évre, hogyan néz ki a jövő évi program?

Két évfordulónk lesz jövőre. A Bauhaus 100 éves évfordulóját mi kortárs művészekkel szeretnénk megünnepelni. Egy olyan kiállításon dolgozunk, amely a Bauhaus olyan emblematikus műveinek és fejezeteinek utóéletét vizsgálja, mint a Gömbszínház, a Fénygenerátor, a Színelmélet stb., illetve azt is megmutatjuk majd, hogy hogyan jelenik meg a Bauhaus hatása a mai művészetben. Eddig igen sok művészt tudtunk ezzel a koncepcióval megszólítani, a kiállítás maga márciusban lesz. A jövő nyárra egy könnyedebb, de vizuálisan nagyon markáns válogatást tervezünk, ami az 1989-es fordulat évére fokuszál. A másik évforduló a magyarországi Ludwig Múzeum 30 éves fennállása, ezt a Ludwig-gyűjteményekkel együttműködve egy nagy közös kiállítással szeretnénk megünnepelni, amely a Minta és Dekoráció címet viseli majd. Erre előreláthatóan októberben kerül sor.

Egyre több a külföldi kiállító művész a múzeumban, ez a tematika folytatódni fog a jövő évben is?

A Ludwig Múzeum profiljához szervesen hozzátartozik, hogy külföldi művészettel foglalkozunk. Ehhez a vonalhoz tartozott A bálna, amely tengeralattjáró volt című kiállítás, a Rock/tér/idő mellé rendelt Passion, a Permanens forradalom. Mai ukrán képzőművészet és most a Nyelvrokonok – Észt-magyar kortárs művészeti kiállítás, de többségében magyar kiállítóink vannak. A gyűjteményünk magyar és nemzetközi művészetből tevődik össze. A nemzetközi rész nagy hányadában a volt szocialista országok alkotóinak munkáit tartalmazza, kisebb részben kapnak helyet nyugat-európai és amerikai művészek munkái. Ezekből válogatunk úgy, hogy a gyűjtemény is előtérbe kerüljön, megmozduljon”, illetve minduntalan keressük azokat az új megközelítési módokat, amelyekkel egy-egy műnek minél több rétegét mutathatjuk meg, és fogalmazzuk meg egy kiállítás formájában.

El tud képzelni egy olyan a Ludwig Múzeum által rendezett kiállítást, amelyen 35 éven aluli magyar művészek állítanak ki?

Az Esterházy-díj jövőre is megrendezésre kerül. Tavaly több mint 140-en adták be a pályázatukat, ez is mutatja, hogy mennyire releváns rendezvényről van szó. A Ludwig Múzeum szinte kivétel nélkül maga rendezi, kurálja a kiállításait. Ezt egyrészt a múzeum dolgozóinak szellemi kapacitása teszi lehetővé, másrészt elég nagy anyag áll a rendelkezésünkre, és anyagilag is megfelelő körülményeink vannak ahhoz, hogy magunk csináljuk a kiállításainkat. Már nem hiszek az átvett válogatásokban. Meg kell ismernünk a nézői szokásokat, elvárásokat, és ezek ismeretében kell létrehozni új kiállításokat kifejezetten ennek a közegnek.

Mint az egyik legfontosabb hazai kortárs művészeti intézmény vezetője fontosnak tartja-e a társadalmi szerepvállalást, és hogyan jelenik ez meg a múzeum programjában?

Nagyon fontosnak tartjuk a társadalmi szerepvállalást. Állandó programokkal készülünk fiataloknak, családoknak, időseknek, sőt hajléktalanoknak is. Többféle kedvezményünk van a belépők tekintetében is. A múzeumpedagógiai osztályunk rengeteg programot fejleszt és szervez annak érdekében, hogy mindenki megtalálhassa azt, amibe szívesen bekapcsolódna. Ilyen például az Integrált Családi Délelőtt, amelyen a fogyatékkal élő és egészséges családtagok egyaránt részt vehetnek. Ezen az eseményen a családok egész vasárnap délelőtt a múzeumban vannak és foglalkozásokon vesznek részt. Ez a forma nagyon népszerű, sok pozitív visszajelzést kapott. Szeretném kiemelni a Közös ügyeink című sikeres uniós projektünket is. Sok kolléga közreműködésével megtaláltunk legalább 30 olyan művészt, akiknek izgalmas és újszerű elképzelése volt arról, hogy hogyan tudnának a társadalom peremére szorultakkal, nehezen nevelhető fiatalokkal együttműködni. Zseniális projekt volt, a végeredményt a múzeumban mutattuk be egy kiállítás keretében. A művészek keresték fel a részt vevő csoportokat, akikkel közösen építettek fel, hoztak létre egy munkát. Ez körülbelül egy negyedéves együttműködés volt. Nagyon izgalmas és sokrétű projektről van szó, ami mindenki számára hatalmas tapasztalás volt,én ezt egy igen komoly társadalmi szerepvállalásnak tartom, és a múzeum szerepe abszolút adekvát benne. A művészek rendszeresen egyeztettek a múzeum dolgozóival, a szakmai konzultáció után pedig folytatták a projektet a csoportokkal, majd a végeredményt visszahozták a múzeumba, ahol a műnek lehetősége volt kiteljesedni. A metodika szempontjából is nagyon fontos projektet hoztunk létre, ami a kiállítás katalógusában is nyomon követhető.

Terveznek folytatást?

Ez függ az anyagi háttértől is, támogatói ígéretünk van. Valamilyen formában mindenképpen folytatni fogjuk.

Jövőre újra Velencei Biennále, mesélne erről egy kicsit, hogy haladnak az előkészületek?

Nagyon szépen haladnak a dolgok, és nagyon fontosnak tartom, hogy a pályázatok közül egy intermediális művész pályázatát találta a zsűri a legjobbnak. Waliczky Tamásnak nagyon komoly szakmai múltja van. Az, hogy ilyen jelentős helyet tölt be, a megszállottságának és a tehetségének köszönhető. Személy szerint én nagyon örülök neki, hogy nem csak egy megszokott, elemző installáció, hanem egy elvontabb munka lesz majd látható. Fontos, hogy a projekt egyszerre legyen mozgalmas és látványos, ne hajtsa el a közönséget, ne legyen riasztó. Nagyon jól tudunk együtt dolgozni a kurátorral is, és Waliczky Tamással is. Úgy gondolom, hogy kötelességünk egy olyan helyzetet teremteni a pavilonban, hogy akár egy olyan digitális nomádnak is, mint nekem, érthető legyen az alkotás, ugyanakkor a szakemberek felismerjék a munka jelentőségét.

Milyen a kapcsolata a hazai művészeti intézményekkel? A külföldi múzeumok közül melyiket emelné ki?

Nagyon jó a kollegiális kapcsolatunk a többi intézménnyel. Van egy szervezetünk, az Országos Közgyűjtemények Szövetsége, itt az igazgatók tartják egymással a kapcsolatot, kicseréljük a gondolatainkat. Jó viszonyt ápolunk, a többi intézménnyel, például a Műcsarnokkal vagy a Capa Központtal is remekül együtt tudunk működni, nincsenek súrlódások. A külföldi múzeumok esetében természetesen nagyon összetartunk a többi Ludwig Múzeummal. Ez szerencse és egyben lehetőség is. Én leginkább a német nyelvterületen vagyok jártas, így a németországi kapcsolataink is aktívak.

Mi az Ön álomprojektje?

Nagy álmom lenne egy afrikai művészeti kiállítást csinálni. Létezik a nyugati gondolkodású afrikai és a helyben maradt afrikai gondolkodásmód. A nyugati gondolkodásúak természetesen egy kritikus tükröt tartanak a befogadók felé. Az afrikai művészek, akik például Angliában élnek, a kolonizációval ki-be mozoghattak még elég sokáig, így ragadtak Angliában. Ez egy létező és elég széles réteg, legalább tíz nagyon rangos kortárs művész van, akik eredetileg Afrikából származnak. Ilyen Yinka Shonibare vagy Chris Ofili, akiknek a nyugati műveltség mellett megmaradt a kisebbségi létből fakadó fricska a művészetükben. Ezt nevezem én a nyugati nézőpontnak, ami szerintem nagyon érdekes.

Mit tart az elmúlt 5 év legnagyobb sikerének a múzeumban és miért?

Szeretném kiemelni két nagy nemzetközi tárlatunkat, az ukránt (Permanens forradalom, a szerk.) és a koszovói-albán kiállítást (A bálna, amely tengeralattjáró volt, a szerk.), amelyeket a művészek különösképpen élveztek, végig nagyon jól érezték magukat. Az egyik művész még meg is jegyezte nekem, hogy először van olyan kiállítása, ahol nem mutogatni akarják őket, mint az állatkertben, hanem művészeti szempontok szerint épül fel a tárlat. A másik, amit kiemelnék, az ukrán kiállítás, amely szerintem szintén kiválóan sikerült. Egyébként éppen ezt a válogatást jelölték a Global Fine Art Awards 2019 díjra, amelyet évente 13 kategóriában osztanak ki a legjobb képzőművészeti és design kiállításnak. Még szeretnék egy-két ilyen kiállítást csinálni, amíg itt vagyok.

 

 

Fotók: Alexandra Popov

Teret adni a természetnek – SelgasCano interjú

Az imperfekció, természetközeliség, tudatosság és az örökös kísérletezés csak néhány alapvető jellemző, amely talán közelebb vihet minket a madridi építésziroda ambíciózus gyakorlatának megismeréséhez. A nemzetközi építészekből álló csapatot Lucia Cano és José Selgas fogja össze. A SelgasCano csoport egyik vezetőjével, José Selgas-al beszélgettünk az építészet és a természet kapcsolatáról, a csapatmunka fontosságáról és az építészet új szerepvállalásáról. 

Számtalan lélegzetelállító installációt tudhattok a hátatok mögött, úgy mint a Triennial Pavilon Brugesben vagy a Serpentine Pavilon a londoni Hide Parkban. Mit szerettek jobban tervezni, ideiglenes vagy állandó épületeket?

Nem igazán tekintünk rájuk másféleképpen. Állandó vagy ideiglenes, végül is hasonló, a különbség az építési folyamatban van. Egy épületet felépíteni természetesen sokkal nagyobb kihívás, rengeteg külső és belső tényező felmerülhet, amelyeknek eleget kell tenni, de az ideglenes építményeinket is teljesértékű projekteknek tekintjük. Nagyon szeretünk kísérletezni és új ötleteket kipróbálni a pavilonok építése alatt, amelyeket az új építkezéseknél is hasznosítunk. Olyan ez, mint egy laboratórium, ezért szeretjük annyira. Tesztelni és új dolgokat kipróbálni elég bonyolult a stúdió tereiben. Minden amit csinálunk egy installációs folyamatban, kapcsolódni fog az építészeti küldetésünkhöz és nagyon hasznos szakmailag.

You have created several stunning temporary work, as the Triennial Pavilion in Bruges or the Serpentine Pavilion in London. What do you like to design more, a temporary or a permanent building?

We do not really see them differently. In the end, temporary or permanent is similar, the only difference is more like the installation process. To install a building is more challenging, of course, several factors may arise, but we consider the temporary buildings and installations of full value projects. We really love to test and experiment with the pavilions and installations for the upcoming new projects. It is like a lab, that is why we love it. To test and try something new, is really difficult in the studio. At the end, everything we do in an installation process, it will connect to our arhitectural mission, and it is useful for our practice.

Mi jelenti az együttműködésetek alapjait?

Lucia és én rengeteget dolgozunk együtt, de számos más ember is dolgozik a stúdióban. Tulajdonképpen nem csak én és Lucia hanem egy csomó ember együttműködéséről van szó.Kivitelezők, producerek és az ügyfelek is részt vesznek a dialógusban, amely nem csak nekünk nagyon fontos hanem az elkészült termék szempontjából is. Az a célunk, hogy ne csak nekünk, hanem mindenki számára érdekes tereket fejlesszünk. Az építészetet sosem értelmeztünk úgy, mint valamit ami a mi személyiségünkhöz, a mi egónkhoz kapcsolódik, hanem mindenkihez aki részt vesz a projektben. Ez egy kulcseleme a működésünknek, hogy fenntartsuk a párbeszédet.

What are the pillars of your cooperation?

Lucia and I, we work together but a lot of people work in the studio as well, so at the end it is not me and Lucia but many people collaborating with each other. Even fabricators, producers and clients take part in the dialogue, which is very important to us and for the final product as well.  Our aim is to develop things interesting for everyone, not only for us. We have never considered architecture as something related to our personalities, to our egos but something more connected and related to all the people who are in the project. Thus, it is a key in our projects to keep the conversation flowing.

Hány ember dolgozik most a stúdióban?

Nem több, mint 15 ember. Próbáljuk alacsonyan tartani a létszámot és szeretnénk újra és újra megerősíteni az emberekben hogy a SelgasCano nem csak Luciaból és belőlem áll, hanem az összes emberből aki velünk együtt dolgozik…ők a SelgasCano.

How many colleagues do you have now in the studio?

Not more than 15 people. We always try not to be bigger than that. We always try to tell we are SelgasCano which means not only Lucia and me but a lot more people who work together with us…they are SelgasCano.

 

Mit tartasz a mai építészet legfontosabb feladatának?

Az építészet egyre kevésbé szükségszerű. Szerintünk túl sokat építkezik az emberiség. A jövőben úgy látjuk, hogy kevesebbet kell foglalkozni az épületekkel és többet a természettel. Akármit is fogunk csinálni a jövőben, biztos, hogy több teret kell adnunk a természetnek és kevesebbet a betonnak.

What do you consider the most important aim of today’s architecture?

Architecture is less and less necessary. We think we are building too much. In the future, we believe we have to deal less with buildings and more with nature. Whatever will we do in the future, we have to give much more space for nature, not just the concrete…something physical.

Elég meglepő ilyesmit hallani egy építésztől.

Haha igen, talán kívülállónak számítunk ebben a témában. Akármilyen projektbe is vágjunk bele, igyekszünk minél kevesebbet építeni és sok teret hagyni a természetnek.

It is quite surprising to hear that from an architect.

Haha yes, maybe we are outsiders. Whatever project we start we try to build as less as possible and leave space for nature.

Igen, mint a SelgasCano építészeti irodában is, amely teljesen zöld környezetben helyezkedik el, nagyszerű projekt volt, nagyon szerettem.

Igen igen, habár nem egyszerű a természettel bánni. Az emberek is részét képezik a természetnek, bármit is alkotunk, az emberi léptéket is szem előtt kell tartanunk.

Yeah like your Architecture Office, that space is in the forest, it was a wonderful project, I really loved it.

Yes yes, however it is not easy to deal with nature. People are also part of nature, whatever you create it has to connect to that, to the natural, human scale.

Organikus anyagokat is használtok az építkezéseknél?

Igen, próbálunk annyi természetes anyagot használni amennyit csak lehetséges. Ugyanakkor nagyon bonyolult a természettel “együttműködni”. Számunkra sokszor elég frusztráló tud lenni, mikor a növényvilággal van dolgunk egy építkezésen.

Do you use organic materials in the constructions?

Yes, we try to use as many natural materials as we can. But in the end, nature is a very complicated thing to deal with. For us, typically it is very frustrating to work with nature in buildings.

Bonyolult olyan épületeket tervezni, építeni amelyekben a természetnek nagy szerepe van?

A természetet tisztelni kell. Mindig gondoskodnod kell róla, a növények élő organizmusok, amelyek olykor kiszámíthatatlanul viselkednek és nem egyszerű kontrollálni őket. A növényeknek és az embereknek különböző szükségleteik vannak, nem egyszerű ezeket az igényeket közelíteni egymáshoz. Az emberek általában azt gondolják, hogy szeretik a természetet…de valójában..nem vagyok mindig biztos benne. A döntéshozók sokszor nemet mondanak a zöld befektetésekre, mint egy növényekkel teli felület kialakítása az irodákban vagy ilyesmi, mert pénzügyileg nem egyszerű. Például van most egy nagy projektünk Los Angelesben. Egy irodaépületről van szó, ami tulajdonképpen inkább egy kertnek tekinthető. Nagyon hosszú folyamat, állandó megbeszélések sora kell ahhoz, hogy egy 100%-ig sikeres épületet alkossunk, másrészről viszont biztos vagyok benne, hogy nagyszerű hely lesz.  Meg kell értetnünk az emberekkel, hogy a növények és a kert a legfontosabb része az egész folyamatnak.

It is complicated to deal with the building if nature plays a big role in it?

Nature has to be respected. You always have to take care of it, it’s a living organisation that’s sometimes unpredictable and not easy to control. Plants and people have different needs, it is not always easy to comply with everything. People in general think they love nature…but I am not sure about it always. In the end, people with money often reject natural things like to have a green surface in the office or things like that, because it is too complicated and difficult economically. For example, we are working on a big project now in Los Angeles. It is an office building, but finally it will be just a garden. It is a super long process, a long conversation, a long discussion to us to make a 100% successful office space, on the other hand, I am sure it will be a great place. We need to make people understand that plants and the garden is the most important thing in the whole process.

Gondolom sokszor inkább a kényelem és nem a növények a legfontosabb szempont az embereknek…

Igen és a légkondicionálás. Haha

I guess sometimes convenience is the priority for the clients and not the plants…

Yes, and air conditioning. Haha

Úgy vélem, hogy ez egy gyönyörű misszió.

Haha igen, igen, nem lehetetlen de sok időbe telik.

I think it is a really beautiful mission.

Haha yes yes, it is not impossible, but it takes time.

Hány aktuális megbízásotok van most éppen?

Néhány projektünk van most Londonban, Liszabonban, ugye az említett iroda épület Los Angelesben és pár másik Göteborgban.

How many projects do you have now?

A few projects in London, in Lisbon, the office buildings in LA, and some other projects in Gothenburg.

Van olyan álom projekt amit szeretnétek megvalósítani?

Igen, felépíteni egy iskolát. Meggyőződésünk, hogy az iskolánál kezdődik minden, ez a legfontosabb helyszín egy ember életében. Az általános és középiskola emléke meghatározó.

Do you have a dream project, which you always wanted to do?

Yes, to build a school. We think the school is the beginning of everything, the most important place. The memory of your primary and secondary school is fundamental.

Hogy nézne ki?

Haha, ez lenne a legszebb iskola a leggyönyörűbb tájban.

What would it be like?

Haha it would be the nicest school in the most beautiful landscape.