Lassnig und Rainer – Early Works

Maria Lassniget és Arnulf Rainert Ausztria legsikeresebb művészei között tartjuk számon. Rainer idén tölti be a kilencvenedik életévét, az öt éve elhunyt Lassnig, pedig most lenne százéves. A két alkotó először 1948-ban találkozott Klagenfurtban. A találkozást követő néhány év mindkettőjük művészi útkeresésében meghatározó időszaknak bizonyult.

A linzi Lentos Kunstmuseum a két művész karrierjének korai szakaszát tárja fel, a párhuzamok és kölcsönhatások bemutatása köré szerveződve. A kiállított munkák egyaránt reprezentálják a metszéspontokat, valamint az önálló alkotói folyamatokat is.

A fiatal Lassnig és Rainer radikálisan szakított mindenféle művészeti tradícióval. A gyors átalakulás és a progresszív irányzatok felé fordulás, élesen körvonalazódik ki a korai munkáikban. A kísérletezés ezen szakaszában teremtették meg későbbi alkotói hangjuk előfeltételeit, amely később széleskörű elismerést hozott számukra. A két művész élete nem csak magánéleti szinten kapcsolódik össze. A pályakezdés éveiben az egymást ért és az egymástól kapott impulzusok mindvégig kulcsfontosságúak maradtak.

1948-ban Rainer ellátogatott Lassnig klagenfurti műtermébe, ami az akkori művészeti szcéna egyik csomópontja volt. Kapcsolatuk hamar intenzív szellemi és alkotói kölcsönhatásban teljesedett ki. Lassnig és Rainer ekkoriban a szürrealista irodalom és képzőművészet hatása alá került.

Két évvel később Lassnig és Rainer kreatív munkája Párizsban a Galerie La Dragonne kiállításán, következő fordulópontjához érkezett. Az absztrakt expresszionizmus új távlatokat nyitott kettejük festészete előtt, amely innentől az informel és a szürrealizmus közti nüanszokban találta meg identitását.

Lassnig non-figuratív művei kevéssé reduktívak, alkotásai mindinkább a végsőkig koncentrált kompozíciók létrehozását célzó aktusként értelmezhetőek.

Rainer Jackson Pollock és Georges Mathieu tevékenységéből merít inspirációt. Egyszer expresszív és spontán gesztusok, lendületes vonalak alkotnak egy plasztikus, absztrakt világot, máskor sík és térbeli tanulmányok készülnek a színek és geometrikus formák szabta határok közé tömörítve.

Lassnig 1954-ben visszatért a tanításhoz a bécsi  művészeti akadémiára. Ekkori munkáit saját maga is a tasizmus művei közé sorolja. Ahogy Lessing új toposzok felé fordult, beállításai fellazultak, színei élénké váltak. Lassnig a saját testét teszi meg alkotásai fő témájává. A test felfedezésével párhuzamosan vizsgálja meg az én és környezetének pszichoszomatikus viszonyát is. A folyamatos stílusváltás ellenére, Lassnig a továbbiakban is visszatért a figurális ábrázoláshoz, ami az absztrakt formát és színhasználatot ötvözve Lassnig védjegyévé vált.

Az 1954-es év Rainer művészetében is újat hozott. Ekkor, a lázadás jegyében született meg az Übermalung motívum. Rainer már kész képek jelentésrétegét duplázza meg, amikor azokat egy áthatolhatatlan festékréteggel önti le. Itt a kép ellenséges felület, amelyet Rainer ahelyett, hogy elpusztítana, destruktív szándékát kihangsúlyozva alakít át.

Lassnig és Rainer idővel eltávolodtak, Lassnig később Párizsban és New Yorkban is élt, Rainer Ausztriában alkotott tovább, azonban, ha külön utakon is, a két művész fontos szerepet játszott az avantgárd Ausztria kibontakozásában.

Mayer Zsófia

Az Artlocator rendhagyó Valentin napi watchlist-je

Szeretettel ajánljuk az alábbi filmeket mindenkinek, aki idén a megszokott romkom filmek nézegetése helyett tartalmasabb időtöltésre vágyna. A csöpögős romantikát felváltja az egyén és a közösség diszharmóniája, a happy endet az emberi érzelmek széles spektruma. Félelem, szorongás, vágy és feloldódás néhol egy kis humorral megspékelve. Jó mozizást kívánunk!

Persona

Ingmar Bergman enigmatikus mesterműve. Talán az egyik leghíresebb fekete-fehér filmdráma, amely egyszerre nyugtalanító és érzékien kifinomult. Az emberi kapcsolatok és önazonosság megkérdőjelezése fenomenális színészi játékkal és gyönyörű képekkel.

Képtalálat a következőre: „persona bergman”

Closer

Szerkesztőségünk favoritja ez a végtelenül deprimált szerelmi háromszögről szóló film amely  csodálatosan mutatja be az emberi esendőséget ha reménytelen szerelemről van szó. A bravúrosan fényképezett jelenetek szinte állóképként égnek az emlékezetünkbe az obszcén szexualitással terhelt párbeszédek pedig napok múlva is a fejünkben zakatolnak.

Képtalálat a következőre: „Closer 2004”

Egy makulátlan elme örök ragyogása
(Eternal Sunshine of the Spotless Mind)

Mit tennénk ha egy nap az az üzenet várna a mailboxunkban, hogy töröltek valakinek az emlékeiből. Manapság elég könnyen eltüntethetőekké válunk exünk social media feedjeiről, de talán elviselhetőbbé válna mindez, ha egy rövid tömör üzenetben értesülnénk is erről. Jim Carrey minden egyes emlékfoszlányért tett kétségbesett küzdelmével könnyen azonosulhatunk, ha láttuk már saját magunkat elillanni exünk státusz frissítése során az online térben.

Képtalálat a következőre: „eternal sunshine of the spotless mind”

Let the right one in
(Låt den rätte komma in)

Svéd romantikus horror. Ha ez a három szó nem győzött meg mindenkit arról, hogy azonnal megnézze, kiemelnénk a karakterek összetettségét, a helyszínek különös hangulatát és a gyermeki ártatlanság szívszorongató megjelenítését.  

Képtalálat a következőre: „let the right one in”

Eleven hús
(Carne trémula)

Pedro Almodovar sajátos érzéki keretbe foglalja a leginkább az antik görög tragédiák szerkezetét imitáló történetet. Leszámolásra, bosszúra ne számítsunk: az Eleven húsban itt inkább a végzetszerű sors játssza a főszerepet, az emberi természetbe és érzékekbe kódolt eleve elrendeltség, a múlt kiírthatatlan, letörölhetetlen bélyege.

The Lobster

Yorgos Lanthimos zseniálisan abszurd filmjében Colin Farrell csendes harcát láthatjuk, a szerelemért és azért, hogy ember maradhasson egy merően disztópikus világban.

Képtalálat a következőre: „the lobster”

Kill Bill

Egy menyasszonyi ruhával kezdődik és ca.40 hullával záródik Tarantino többrészes klasszikusa. Az egyik legjobb ex-revans film wire-fu stílusra hangszerelve. Ugyan a bosszú egészen biztos, hogy hidegen tálalva a legjobb, mi mégis Hattori Hanzo véleményét osztjuk: „A bosszú erdő, könnyű eltévedni benne. Könnyű elfelejteni, honnan jöttél.”

Caótica Ana

Avagy a rettenetes magyar fordítás szerint “Anna bekattanva”, a baszk rendező Julio Medem egyik álomszerű-látomásos nagyjátékfilmje. Főhősnőnk Ana fiatal festőnő, akit az apai házat elhagyva újabbnál újabb ingerek érik, köztük egy különleges képessége is felszínre tör és megismeri a szerelmet is (sajnos?).

 

Etentuk Inemesit, Danka Zsófi

Tér. Idő. Anyag.

A belga Pieter Vermeersch festményei és installatív terei e három fogalom köré szerveződnek. Művészetének fontos kiindulópontjaként sokszor utal a fotográfia médiumára, habár önmagát, mint festőt definiálja. Munkái készítésekor fontos a narratívától megfosztott fotó használata, amelyet mint egyfajta kiindulópontot emel be praxisába. Festészetében sokszor megkérdőjelezi a konzekvens absztrakciót. Sokat kísérletezik az ábrázoló festészet és a minimalista absztrakció határterületeinek feltárásával. Úgynevezett “zero degrees” festményein az alakok, alakzatok általában nem egyértelműen azonosíthatóak, ugyanakkor mégsem lehet absztrakt alkotásnak tekinteni képeit.

Exhibition view Galerie Perrotin, Paris, France, 2017 Courtesy Galerie Perrotin Photo: Claire Dorn

Vermeersch bárhol állít ki, az adott térnek kulcsfontosságú szerepet ad. Kiállítási koncepcióját általában szorosan a  kiállítás teréhez, a helyszínhez alakítja, építészeti és sokszor történelmi adottságaira is reflektálva. A galéria vagy a kiállítótér sajátos építészeti kontextusa minden projektnél Pieter Vermeersch kiindulópontja. A tér nem csak a befogadó közeget biztosítja, hanem alapvetően irányítja is a nézőt a tapasztalatszerzésben. A művész ezt kihasználva újratervezi a galériák belső elrendezését, új tégla- és gázszilikát falak telepítésével, így bizonyos építészeti funkciók, mint a védelem és a kényelem megszűnnek. Vermeersch építészet iránti érdeklődése a tér fizikai meghatározásában, fejlesztésében és manipulációjában rejlik.

Vermeersch9

Exhibition view, 2019 Perrotin Gallery, photograph : Guillaume Ziccarelli

Az elmúlt években nagy figyelmet szentelt a különböző ásványok, kőzetek kialakulásának vizsgálatára. Leginkább a természet és az idő anyagformáló erejének megismerése, és az erre való reflektálás foglalkoztatta. A 2016-17-es években kezdett márvány-kép sorozatain gyönyörű színekben pompázó, tükör simára csiszolt márvány szeletekre fest. Ezzel a festői gesztussal az évmilliók alatt kialakult kőzet egy új, jelenkori réteget kap, ezzel újra “aktiválva” az idő által létrejött természeti kincset. Vermeersch munkái folytonos interakcióba lépnek a befogadóval, a képeit mint az idő nemes lenyomatait új jelentéssel ruházza fel, utalva külső és belső épített világunkra.

Vermeersch12

Unique, oil on marble, 51 3/16 x 39 3/8 x 0 13/16 in \ 130 x 100 x 2 cm Courtesy Galerie Perrotin

Vermeersch

Pieter Vermeersch, Untitled, 2018. Courtesy: the artist and Perrotin. Photo: Pieter Huybrecht

Márvány képei mellett Vermeersch sokak számára finom színátmeneteiről ismert. Kisebb méretű vászon képeitől kezdve egész falakat, több métert lefedő falfestményeket  készít ezzel a technikával. Sokszor egy-egy színárnyalatnak egy bizonyos időintervallumot feleltet meg, így felosztva egy falfelületet egy nap vagy akár egy év színeivel. A finoman egymásba mosódó árnyalatok egy hatalmas dinamikus hullámmá alakítják a kiállító terek falait. Az idő megállíthatatlan hullámzása, végtelen mozgása válik érzékelhetővé.

Vermeersch6

Exhibition view, 2019 Perrotin Gallery, photograph : Guillaume Ziccarelli

Vermeersch10

Pieter Vermeersch, Untitled, 2018. Courtesy: the artist and Perrotin. Photo: Pieter Huybrecht

 

Pieter Vermeersch egyéni kiállítása jelenleg a New York-i Perrotin Galériában látható, a következő a leuveni M Múzeumban nyílik március 15-én.

Négy afrikai fotós, akikre érdemes lesz odafigyelni

Keyezua

Keyezua az angolai multimédia művész fotói tabukat döntenek. Alkotásaiban olyan témákat érint, mint a feminizmus, feminista művészet vagy a gender elmélet kérdései. Legújabb, Fortia című fotósorozatában Keyezua  mozgáskorlátozott apja korai elvesztését dolgozza fel. A személyes fiatalkori traumákból merítő képek felérnek egy vallomással. Keyezua erőt sugárzó fotói túlmutatnak az esztétikai élményen: a szintén mozgáskorlátozott férfiak segítségével készült maszkok mindegyike egy-egy momentumot elevenítenek fel a művész életéből, mint például a My Mother’s Womb, This is Not His Funeral, Sailing Back To Africa as a Dutch Woman. Míg a maszkok a fogyatékkal élőket érintő társadalmi és politikai bezárkózásra utalnak, az őket viselő, visszatérő nőalak Keyezua nőiesség felfogásának szimbóluma és ünnepe.  A Fortia sorozatot Luandában a Mov’art Galéria mutatta be, ahol a képek a maszkokkal és a történeteket felidéző szövegekkel együtt voltak kiállítva.

 

Pieter Hugo

A johannesburgi Pieter Hugo Cape Town filmiparában töltött évei után a fotózás felé fordult. Hugo identitásának része a kívülállóság érzése, amit – saját bevallása szerint – hazájában, Dél-Afrikában felnőve tapasztalt meg fehér férfiként. Első széles körben is elismert 2004-es fotósorozata, a Looking Aside alanyai olyan emberek, akiknek külseje láttán akaratlanul is félre fordítjuk fejünketk. A steril környezetben és világításban készített portré fotók a szépség hagyományos értelemben vett keretein lépnek túl,fotóin a teátrális és realista elemek keverednek. A fotózás kritikai hangvétele egy szélsőséges világ polgárait mutatja be miközben sokszor szociális és politikai problémákra irányítja a figyelmet. Pieter Hugo munkássága széles skálán mozog, divatfotóktól kezdve egészen dokumentarista jellegű alkotásokig. Ugyanakkor, a művész minden képe magán viseli azt a bennfentes, mégis elidegenedett látásmódot, mellyel Hugo szemléli a világot.

 

Prince Gyashi

A mindössze 23 éves, önmagát „iPhone fotográfusként” aposztrofáló Prince Gyashi vibráló, álomszerű világa szülővárosát, a ghánai Accrát örökíti meg. Gyashi expresszív stílusa a színek játéka körül forog, a színek által sugárzott érzelmek, érzések átadásán. A kompozíciók a sötét bőrszín és ragyogó világosság kontrasztjára épülve, különleges atmoszférával ruházzák fel Gyashi emberábrázolásait. Boxed Kids című fotósorozata Accra egyik szegény halásznegyedének tehetséges gyerekeit mutatja be. Mivel a sorozat Instagramon hamar felkapott lett, Gyashi és partnere létrehoztak egy GoFoundMe kampányt Jamestown gyermekeinek támogatására, akik a kilátástalan  szegénység miatt sokszor nem kapnak lehetőséget kreativitásuk és tehetségük kibontakoztatására.

 

Teff Theory

Stephanie Nnamani vagyis művésznevén Teff Theory, nigériai születésű fotográfus, jelenleg Brooklynban él és dolgozik. Stephanie autodidakta módon kezdett el  portré és önarckép készítéssel foglalkozni, önismereti célból. Alkotásainak visszatérő témája a másság, honvágy és jelenlét ellentéte  amelyek őt, mint első generációs bevándorlót ért élményekinspirálták. Képi világának fontos eleme a szülőhazájára jellemző vizuális kultúra felidézése és átértelmezése. Teff Theory egyik fotósorozata a The Black Victorian az AI-AP 34 egyik tavalyi nyertese lett. A sorozat Simone de Beauvoir The Second Sex munkájának továbbgondolásaként a fekete nő identitását, társadalmi pozícióját dolgozza fel érzéki fotóin.

 

 

Mayer Zsófia