Neon és kilencvenes évek a divathét szezonban

Kilencvenes évek. Már lassan húsz éve véget ért, de egyszerre érződik jelenkornak és történelemnek. Fukuyama elméletének ellenére a történelmi fejlődés nem ért véget ekkor, de az évtized korszellemét mindenesetre meghatározta. A kilencvenes évekhez való nosztalgikus visszatérésen túlmutató újragondolás és inspiráció szerzés igen gyakori. Az évtized sokak számára aranykort, a fiatalság, gondtalanság és az ugrásszerű technikai fejlődések kezdetének ártatlan, idealista éveit jelentik ma is.

Szemügyre véve az elmúlt pár szezon kifutóit, egyértelmű, hogy a nyolcvanas és kilencvenes évek divatja visszatért. A haute couture világától egészen a fast fashion óriások polcaiig, gyakran tűnnek fel a kilencvenes évek összetéveszthetetlen ruhadarabjai. A nyolcvanas évek extravagáns, túlzó stílusfelfogása után a következő évtized divatja mintegy ellenreakcióként visszatért az egyszerűséghez. Seattle és a Nirvana nevétől elválaszthatatlan grunge mozgalom öltözete nem csak a mindennapok viseletét határozta meg, hanem Mark Jackobs és Calvin Klein nevével fémjelezve a high fashion alakulását is befolyásolta. A kilencvenes évek második felétől pedig a rave kultúra sportos sziluettjei és susogós neonjai domináltak. A kor meghatározó volt a divatipar alakulásában. A címlapokat és kifutókat a Power Five uralta, akik megteremtették a mai értelemben vett supermodel fogalmát. Linda Evangelista vagy Cindy Crawford nem csak márkák, hanem az évtized arcai is lettek. Az alul öltözöttség stílusos lett, szaporodó street wear márkák, tépett farmerok, mintát-mintára halmozó outfit-ek, testhezálló darabok, bucket hat, és heroine chic is mind ide kötődnek.

Milánótól New Yorkig, a divatházak egyöntetűen ünnepelték a kilencvenes évek formáit és színeit, kiemelt szerepet tulajdonítva a neon árnyalatainak. A 2018-as trendek nyugodt, minimalista színeit és formáit nézve, a fordulat várható volt. 2019 első divathetei dekoratív, kísérletező anyagokat, zsúfolt mintákat, pimasz neonokat és kortalan csillogást hoztak a ready-to-wear világába.

Saint Laurent

A párizsi divathét Saint Laurent divatbemutatón a neon kapta a főszerepet. Anthony Vacarello alkotásai szertelenek és extravagánsak, minden részletében. A mozgalmas textúrák és vibráló színek hatását a kifutó UV fénye hatványozta.

Versace

Donatella új kollekciójának ereje alkotója személyiségéből ered. A színek, minták, anyagok összevisszasága egységes képet eredményez, rafinált, pazar részletek gazdagítják a szetteket. Olyan kilencvenes évekbeli motívumok tűnnek fel, mint a spagetti pántos ruha és tapadós póló kombó vagy az ugly sneakers, és persze a nélkülözhetetlen neonok.

Marine Serre

Marine Serre kísérletező, provokatív munkássága a kortárs divat egyik legizgalmasabb jelensége. Az új ready-to-wear kollekciója az apokaliptikus jövőbe vezet minket, miközben a nyolcvanas-kilencvenes éveket is megidézi.

Jacquemus

Letisztult formák és anyagok, kifinomult játékosság jellemzi a kollekciót. Az kilencvenes évek oversized darabjai ötvöződnek a modern eleganciával, melyeknek nagyon jól áll a neon színek kihívó ereje.

Christian Dior

A bucket hat a Dior kifutóján játszik új szerepeket. Maria Grazia Chiuri a grunge motívumait gondolja újra a házra jellemző feminin dimenziókban. A kollekció lezser, nőies és nem utolsó sorban előhívja a Nirvana és Courtney Love lázadását is.

Emporio Armani

A fekete és piros éles kontrasztja visszatérő eleme a kollekciónak. Erős színek, gazdag anyagok és kifinomul sikk uralja a kifutót. School girl chic és a kihagyhatatlan chooker csempésznek nosztalgiát a részletekbe.

Kiko Kostadinov

Kiko Kostadinov alkotásai a grunge szellemiség jegyében készültek. A hanyag, koptatott, tépett felületek és genderless, túlméretezett fazonok le se tagadhatják inspirációjukat. Amennyiben high fashion márkaként a rebellitás nem lenne egyértelmű, a fotósorozat biztosan meggyőz bennünket a kollekció társadalomkritikus hangvételéről.

Mayer Zsófia

Pauer Gyula emlékére

Ma 78 éve született Pauer Gyula, a hazai neoavantgard egyik legfontosabb művésze, sokoldalú gondolkodó és újító, a művészet helyzetére folytonosan reflektáló alkotó. Életművének sokoldalusága miatt csupán néhány mozzanatot emelnénk ki munkásságából. A nagyközönség számára valószínűleg a budapesti holokauszt-emlékmű, a Cipők a Duna-parton alkotójaként ismert, ugyanakkor az utókor megítélésében az úgynevezett pszeudo munkái foglalják el a legfontosabb helyet életművében. Az 1970-es évek elején, a megtévesztés művészetének fogalmából megszületik a pszeudo szobrászat koncepciója, amely a későbbiekben univerzummá tágul egy olyan korban, amely kísértetiesen hasonlít jelenünkre.

Pszeudo, 30×40 cm 1970-1971. papír, festék, szórópisztoly, Beke László tulajdona

Pauer Gyula a hetvenes évek elején számos alkalommal vesz részt különböző tárlatokon az „újraéledő avantgardistákkal”, amelynek állandó botrány a következménye. A balatonboglári kápolna műteremből elinduló kiállítások egyik fő alakjává válik, kiveszi részét a körülöttük kialakuló konfliktusokból is. Ez idő tájt Aczél György kultuszminiszter által létrehozott tipológia irányította a hazai művészek életét. Az érvényben lévő „3 T” elve, „tűrni, tiltani, támogatni”, mindenben befolyásolta a művészeti élet alakulását.

Képtalálat a következőre: „nagyatádi tüntetőtábla erdő”
Pauer Gyula, Tüntetőtábla-erdő, Nagyatád, 1978. © Artpool

A művész az 1970-es évek végén alkotja meg életművének a Kádár-korszakhoz köthető legfontosabb darabjait. Elkészül a nagyatádi Tüntetőtábla-erdő, a Híres Nagyatádi Pszeudo Fa, felesége Emma modellt áll a készülő Maya szoborhoz. Létrejön a Pszeudó Színpad és megismerkedik későbbi kollégájával és jóbarátjával, Érmezei Zoltánnal. Elkészít több jelentős konceptuális munkát, mint az Elképzelés művek, Beke László barátja és kollégája kezdeményezéséből megszületik  a Műgyűjtési akció, majd egy pszeudo körlevél 13 magyar művésznek, amelyben csoportos öngyilkosságra hívja fel többek között: Attalai Gábort, Bak Imrét, Csiky Tibort, Erdély Miklóst és Szentjóby Tamást, az úgynevezett – Halál projekt.

A nap sötétben van, 1976 fotókollázs, 15 x 9,8 cm

1983-ban műtermet vásárol az Egyetem téren, ez lesz az ikonikus Péntek esték helyszíne, ahol barátaival, a művészeti szcéna fontos egyéniségeivel összegyűlnek, nagy vendégeskedést tartanak a művészet helyzetéről való diskurzus mellett gombfocimeccseket játszanak. Ekkoriban készíti el Szépségakció című munkáját is, amely szintén áldozatul esik a rendszer, illetve a közvélemény kritikájának. A nyolcvanas évek második felében további filmekben vállal látványtervezést és kisebb szerepeket is.

„Álomrekonstrukció (Álmomban csíkos arccal fölfelé néztél, fátyol volt a fejeden és egy porcelánkutya volt a kezedben)”

A rendszerváltással a megváltozott politikai és társadalmi viszonyok között okavesztettnek érzi művészeti ellenállását, az általános bizonytalanságérzet mellett mégis döntő fontosságúnak érzi alkotói aktivitásának érvényre jutását. Rengeteg kiállításon vesz részt, sosem múló energiával alkot. Felkérik a Képzőművészeti Főiskola egyetemi tanárának, előadásain megtelik az előadóterem. Sikeres és közkedvelt tanár itt is, éppúgy, mint később a Színművészeti Főiskolán, ahol kommunikációs rajzolást tanít a hallgatóknak.

„A PSZEUDO magyar megfelelői: ál, hamis, nem valódi, valódinak látszó” (…) “A PSZEUDO addig egzisztál, amíg a látszat igazi tényező, és viszont.”

Tüntetőtábla-erdő, Nagyatád, 1978.

Munkásságának talán legnagyobb jelentősége a már említett “pszeudo művészet” fogalmának bevezetése volt. Pauer, először pszeudo szobrászatával, konceptuális munkáival később festészetével a műtárgyak ábrázolásának valóságát kérdőjelezi meg. Az észlelés és a valóság örökkön összeegyeztethetetlen tapasztalatára emlékezteti a befogadókat.

Az Első Pszeudó Manifesztumban, amelyet Pauer 1970-ben adott ki, elsősorban a szobrászat vonatkozásában fogalmazta meg tételeit. A művész a pszeudo fogalmának gyökereit az op-artban és a minimal artban jelölte meg. A művészet megtévesztő, a szemet becsapni kívánó, ál voltára akarta felhívni a figyelmet.

Pauer Gyula: Utcakô és pszeudo mása, 1971–1972 eleje

A megtévesztés fő célja maga a lelepleződés, a látszat, a hamis képzet tettenérése. A művész nem becsapni, hanem elbizonytalanítani akarja a nézőt. Fel kívánja hívni a figyelmet érzékszerveink pontatlan érzékelésére, arra, hogy amit szemünk és érzékelésünk először talán igaznak ítél, az mégsem bizonyosan valódi. A hazugság problematikája egészen gyermekkora óta foglalkoztatta a művészt. Újabb és újabb kérdésfelvetésekkel próbált közelebb jutni a művészet feladatának és a moralitás fogalmának kapcsolatához. Olyan kérdések, mint: mi a művész feladata? Olyannak látjuk a dolgokat, mint amilyenek valójában, vagy mint amilyennek mi látjuk őket? A művészet állandó eszköztárát a hazugságban látta érvényesülni. Minden művészet hazudik, olyan jelenségeket láttat a befogadóval, amelyek valójában nem léteznek. A világ megismerhetetlensége és az érzékelés viszonylagossága állandó kulcspontja műveinek.

A szamizdat halálos szabadsága, 2009. 150×120 cm, akril, lakk,
vászon

Az évek teltével egészsége romlani kezd, 2001-ben elveszíti járóképességét, 12 hónapra kerekesszékbe kényszerül. Az elkövetkezendő években visszavonultabb életet él, kevesebb kiállításon vesz részt, de egyre jobban díjazzák munkásságát. 2005-ben Kossuth-díjat kap és megrendezi nagyívű retrospektív kiállítását a Műcsarnokban. Szőke Annamária művészettörténész szerkesztésében megjelenik a Pauer katalógus, amely részletesen összegzi eddigi munkásságát. A következő években a festészet felé fordítja energiáit, új műveinek a „Pszeudo Festmények” gyűjtőfogalmat adja az utókor. A festményeket sokszor munkatársával és barátjával Rauschenberg Jánossal készíti. Alkotásait három csoportra osztja: radikális képek, mágikus minimal és pszeudoreal munkák. Élete utolsó éveiben egyre romló egészségi állapota távol tartotta a társasági élettől. Pauer Gyula élete utolsó percéig méltósággal viselte betegsége okozta megpróbáltatásait, egészen 2012. október nyolcadikán bekövetkezett haláláig.

Tünde Újszászi – Objects

Topics which Újszászi is exploring in her oeuvre are the illusion of permanence and the ever-changing nature of all our surroundings, which she examines through large-scale, woven installations and series of paintings. Újszászi’s primary inspiration is the material itself and the possibilities it beholds. She is particularly intrigued by the process of creating forms and objects and the way in which these pieces occupy the space. A state of void space where there is no compliance.

That is the realm in which I can immerse and experience unconditional freedom. It encourages me to explore my inner visions. The process and the act of creation is what inspires me. Because of its structural nature, weaving is an important tool of expression in my practice. I create forms and images which I can approach in this empty space.

/Tünde Újszászi, 2019/

Her installation works, through the use of special weaving techniques and small canvas foldings, express the desire to preserve and to stop time, as a way to overcome her fears of the unknown and passing away.

Tünde Újszászi conducted her studies at Moholy-Nagy University of Art and Design Budapest (MOME), where she graduated with an MA Textile Designer degree. During this period, she also had the chance to spend a semester at the Aalto University in Helsinki, which further enriched her scope of vision and helped in forming her visual language. She continued her academic path as a student of the Arts and Design Education department finishing with a master’s degree.

Her works were featured in several group exhibitions in Helsinki, Munich, Prague, Lugano, Guimarães and one of the works became part of a public collection of the Contextile Biennial, Guimarães, Portugal. Tünde Újszászi was born in 1987 in Szentes, Hungary, and currently works in Budapest.

February 16th to April 10th, 2019
Galerie Pugliese Levi, Berlin

Lassnig und Rainer – Early Works

Maria Lassniget és Arnulf Rainert Ausztria legsikeresebb művészei között tartjuk számon. Rainer idén tölti be a kilencvenedik életévét, az öt éve elhunyt Lassnig, pedig most lenne százéves. A két alkotó először 1948-ban találkozott Klagenfurtban. A találkozást követő néhány év mindkettőjük művészi útkeresésében meghatározó időszaknak bizonyult.

A linzi Lentos Kunstmuseum a két művész karrierjének korai szakaszát tárja fel, a párhuzamok és kölcsönhatások bemutatása köré szerveződve. A kiállított munkák egyaránt reprezentálják a metszéspontokat, valamint az önálló alkotói folyamatokat is.

A fiatal Lassnig és Rainer radikálisan szakított mindenféle művészeti tradícióval. A gyors átalakulás és a progresszív irányzatok felé fordulás, élesen körvonalazódik ki a korai munkáikban. A kísérletezés ezen szakaszában teremtették meg későbbi alkotói hangjuk előfeltételeit, amely később széleskörű elismerést hozott számukra. A két művész élete nem csak magánéleti szinten kapcsolódik össze. A pályakezdés éveiben az egymást ért és az egymástól kapott impulzusok mindvégig kulcsfontosságúak maradtak.

1948-ban Rainer ellátogatott Lassnig klagenfurti műtermébe, ami az akkori művészeti szcéna egyik csomópontja volt. Kapcsolatuk hamar intenzív szellemi és alkotói kölcsönhatásban teljesedett ki. Lassnig és Rainer ekkoriban a szürrealista irodalom és képzőművészet hatása alá került.

Két évvel később Lassnig és Rainer kreatív munkája Párizsban a Galerie La Dragonne kiállításán, következő fordulópontjához érkezett. Az absztrakt expresszionizmus új távlatokat nyitott kettejük festészete előtt, amely innentől az informel és a szürrealizmus közti nüanszokban találta meg identitását.

Lassnig non-figuratív művei kevéssé reduktívak, alkotásai mindinkább a végsőkig koncentrált kompozíciók létrehozását célzó aktusként értelmezhetőek.

Rainer Jackson Pollock és Georges Mathieu tevékenységéből merít inspirációt. Egyszer expresszív és spontán gesztusok, lendületes vonalak alkotnak egy plasztikus, absztrakt világot, máskor sík és térbeli tanulmányok készülnek a színek és geometrikus formák szabta határok közé tömörítve.

Lassnig 1954-ben visszatért a tanításhoz a bécsi  művészeti akadémiára. Ekkori munkáit saját maga is a tasizmus művei közé sorolja. Ahogy Lessing új toposzok felé fordult, beállításai fellazultak, színei élénké váltak. Lassnig a saját testét teszi meg alkotásai fő témájává. A test felfedezésével párhuzamosan vizsgálja meg az én és környezetének pszichoszomatikus viszonyát is. A folyamatos stílusváltás ellenére, Lassnig a továbbiakban is visszatért a figurális ábrázoláshoz, ami az absztrakt formát és színhasználatot ötvözve Lassnig védjegyévé vált.

Az 1954-es év Rainer művészetében is újat hozott. Ekkor, a lázadás jegyében született meg az Übermalung motívum. Rainer már kész képek jelentésrétegét duplázza meg, amikor azokat egy áthatolhatatlan festékréteggel önti le. Itt a kép ellenséges felület, amelyet Rainer ahelyett, hogy elpusztítana, destruktív szándékát kihangsúlyozva alakít át.

Lassnig és Rainer idővel eltávolodtak, Lassnig később Párizsban és New Yorkban is élt, Rainer Ausztriában alkotott tovább, azonban, ha külön utakon is, a két művész fontos szerepet játszott az avantgárd Ausztria kibontakozásában.

Mayer Zsófia

Az Artlocator rendhagyó Valentin napi watchlist-je

Szeretettel ajánljuk az alábbi filmeket mindenkinek, aki idén a megszokott romkom filmek nézegetése helyett tartalmasabb időtöltésre vágyna. A csöpögős romantikát felváltja az egyén és a közösség diszharmóniája, a happy endet az emberi érzelmek széles spektruma. Félelem, szorongás, vágy és feloldódás néhol egy kis humorral megspékelve. Jó mozizást kívánunk!

Persona

Ingmar Bergman enigmatikus mesterműve. Talán az egyik leghíresebb fekete-fehér filmdráma, amely egyszerre nyugtalanító és érzékien kifinomult. Az emberi kapcsolatok és önazonosság megkérdőjelezése fenomenális színészi játékkal és gyönyörű képekkel.

Képtalálat a következőre: „persona bergman”

Closer

Szerkesztőségünk favoritja ez a végtelenül deprimált szerelmi háromszögről szóló film amely  csodálatosan mutatja be az emberi esendőséget ha reménytelen szerelemről van szó. A bravúrosan fényképezett jelenetek szinte állóképként égnek az emlékezetünkbe az obszcén szexualitással terhelt párbeszédek pedig napok múlva is a fejünkben zakatolnak.

Képtalálat a következőre: „Closer 2004”

Egy makulátlan elme örök ragyogása
(Eternal Sunshine of the Spotless Mind)

Mit tennénk ha egy nap az az üzenet várna a mailboxunkban, hogy töröltek valakinek az emlékeiből. Manapság elég könnyen eltüntethetőekké válunk exünk social media feedjeiről, de talán elviselhetőbbé válna mindez, ha egy rövid tömör üzenetben értesülnénk is erről. Jim Carrey minden egyes emlékfoszlányért tett kétségbesett küzdelmével könnyen azonosulhatunk, ha láttuk már saját magunkat elillanni exünk státusz frissítése során az online térben.

Képtalálat a következőre: „eternal sunshine of the spotless mind”

Let the right one in
(Låt den rätte komma in)

Svéd romantikus horror. Ha ez a három szó nem győzött meg mindenkit arról, hogy azonnal megnézze, kiemelnénk a karakterek összetettségét, a helyszínek különös hangulatát és a gyermeki ártatlanság szívszorongató megjelenítését.  

Képtalálat a következőre: „let the right one in”

Eleven hús
(Carne trémula)

Pedro Almodovar sajátos érzéki keretbe foglalja a leginkább az antik görög tragédiák szerkezetét imitáló történetet. Leszámolásra, bosszúra ne számítsunk: az Eleven húsban itt inkább a végzetszerű sors játssza a főszerepet, az emberi természetbe és érzékekbe kódolt eleve elrendeltség, a múlt kiírthatatlan, letörölhetetlen bélyege.

The Lobster

Yorgos Lanthimos zseniálisan abszurd filmjében Colin Farrell csendes harcát láthatjuk, a szerelemért és azért, hogy ember maradhasson egy merően disztópikus világban.

Képtalálat a következőre: „the lobster”

Kill Bill

Egy menyasszonyi ruhával kezdődik és ca.40 hullával záródik Tarantino többrészes klasszikusa. Az egyik legjobb ex-revans film wire-fu stílusra hangszerelve. Ugyan a bosszú egészen biztos, hogy hidegen tálalva a legjobb, mi mégis Hattori Hanzo véleményét osztjuk: „A bosszú erdő, könnyű eltévedni benne. Könnyű elfelejteni, honnan jöttél.”

Caótica Ana

Avagy a rettenetes magyar fordítás szerint “Anna bekattanva”, a baszk rendező Julio Medem egyik álomszerű-látomásos nagyjátékfilmje. Főhősnőnk Ana fiatal festőnő, akit az apai házat elhagyva újabbnál újabb ingerek érik, köztük egy különleges képessége is felszínre tör és megismeri a szerelmet is (sajnos?).

 

Etentuk Inemesit, Danka Zsófi

Tér. Idő. Anyag.

A belga Pieter Vermeersch festményei és installatív terei e három fogalom köré szerveződnek. Művészetének fontos kiindulópontjaként sokszor utal a fotográfia médiumára, habár önmagát, mint festőt definiálja. Munkái készítésekor fontos a narratívától megfosztott fotó használata, amelyet mint egyfajta kiindulópontot emel be praxisába. Festészetében sokszor megkérdőjelezi a konzekvens absztrakciót. Sokat kísérletezik az ábrázoló festészet és a minimalista absztrakció határterületeinek feltárásával. Úgynevezett “zero degrees” festményein az alakok, alakzatok általában nem egyértelműen azonosíthatóak, ugyanakkor mégsem lehet absztrakt alkotásnak tekinteni képeit.

Exhibition view Galerie Perrotin, Paris, France, 2017 Courtesy Galerie Perrotin Photo: Claire Dorn

Vermeersch bárhol állít ki, az adott térnek kulcsfontosságú szerepet ad. Kiállítási koncepcióját általában szorosan a  kiállítás teréhez, a helyszínhez alakítja, építészeti és sokszor történelmi adottságaira is reflektálva. A galéria vagy a kiállítótér sajátos építészeti kontextusa minden projektnél Pieter Vermeersch kiindulópontja. A tér nem csak a befogadó közeget biztosítja, hanem alapvetően irányítja is a nézőt a tapasztalatszerzésben. A művész ezt kihasználva újratervezi a galériák belső elrendezését, új tégla- és gázszilikát falak telepítésével, így bizonyos építészeti funkciók, mint a védelem és a kényelem megszűnnek. Vermeersch építészet iránti érdeklődése a tér fizikai meghatározásában, fejlesztésében és manipulációjában rejlik.

Vermeersch9

Exhibition view, 2019 Perrotin Gallery, photograph : Guillaume Ziccarelli

Az elmúlt években nagy figyelmet szentelt a különböző ásványok, kőzetek kialakulásának vizsgálatára. Leginkább a természet és az idő anyagformáló erejének megismerése, és az erre való reflektálás foglalkoztatta. A 2016-17-es években kezdett márvány-kép sorozatain gyönyörű színekben pompázó, tükör simára csiszolt márvány szeletekre fest. Ezzel a festői gesztussal az évmilliók alatt kialakult kőzet egy új, jelenkori réteget kap, ezzel újra “aktiválva” az idő által létrejött természeti kincset. Vermeersch munkái folytonos interakcióba lépnek a befogadóval, a képeit mint az idő nemes lenyomatait új jelentéssel ruházza fel, utalva külső és belső épített világunkra.

Vermeersch12

Unique, oil on marble, 51 3/16 x 39 3/8 x 0 13/16 in \ 130 x 100 x 2 cm Courtesy Galerie Perrotin

Vermeersch

Pieter Vermeersch, Untitled, 2018. Courtesy: the artist and Perrotin. Photo: Pieter Huybrecht

Márvány képei mellett Vermeersch sokak számára finom színátmeneteiről ismert. Kisebb méretű vászon képeitől kezdve egész falakat, több métert lefedő falfestményeket  készít ezzel a technikával. Sokszor egy-egy színárnyalatnak egy bizonyos időintervallumot feleltet meg, így felosztva egy falfelületet egy nap vagy akár egy év színeivel. A finoman egymásba mosódó árnyalatok egy hatalmas dinamikus hullámmá alakítják a kiállító terek falait. Az idő megállíthatatlan hullámzása, végtelen mozgása válik érzékelhetővé.

Vermeersch6

Exhibition view, 2019 Perrotin Gallery, photograph : Guillaume Ziccarelli

Vermeersch10

Pieter Vermeersch, Untitled, 2018. Courtesy: the artist and Perrotin. Photo: Pieter Huybrecht

 

Pieter Vermeersch egyéni kiállítása jelenleg a New York-i Perrotin Galériában látható, a következő a leuveni M Múzeumban nyílik március 15-én.

Négy afrikai fotós, akikre érdemes lesz odafigyelni

Keyezua

Keyezua az angolai multimédia művész fotói tabukat döntenek. Alkotásaiban olyan témákat érint, mint a feminizmus, feminista művészet vagy a gender elmélet kérdései. Legújabb, Fortia című fotósorozatában Keyezua  mozgáskorlátozott apja korai elvesztését dolgozza fel. A személyes fiatalkori traumákból merítő képek felérnek egy vallomással. Keyezua erőt sugárzó fotói túlmutatnak az esztétikai élményen: a szintén mozgáskorlátozott férfiak segítségével készült maszkok mindegyike egy-egy momentumot elevenítenek fel a művész életéből, mint például a My Mother’s Womb, This is Not His Funeral, Sailing Back To Africa as a Dutch Woman. Míg a maszkok a fogyatékkal élőket érintő társadalmi és politikai bezárkózásra utalnak, az őket viselő, visszatérő nőalak Keyezua nőiesség felfogásának szimbóluma és ünnepe.  A Fortia sorozatot Luandában a Mov’art Galéria mutatta be, ahol a képek a maszkokkal és a történeteket felidéző szövegekkel együtt voltak kiállítva.

 

Pieter Hugo

A johannesburgi Pieter Hugo Cape Town filmiparában töltött évei után a fotózás felé fordult. Hugo identitásának része a kívülállóság érzése, amit – saját bevallása szerint – hazájában, Dél-Afrikában felnőve tapasztalt meg fehér férfiként. Első széles körben is elismert 2004-es fotósorozata, a Looking Aside alanyai olyan emberek, akiknek külseje láttán akaratlanul is félre fordítjuk fejünketk. A steril környezetben és világításban készített portré fotók a szépség hagyományos értelemben vett keretein lépnek túl,fotóin a teátrális és realista elemek keverednek. A fotózás kritikai hangvétele egy szélsőséges világ polgárait mutatja be miközben sokszor szociális és politikai problémákra irányítja a figyelmet. Pieter Hugo munkássága széles skálán mozog, divatfotóktól kezdve egészen dokumentarista jellegű alkotásokig. Ugyanakkor, a művész minden képe magán viseli azt a bennfentes, mégis elidegenedett látásmódot, mellyel Hugo szemléli a világot.

 

Prince Gyashi

A mindössze 23 éves, önmagát „iPhone fotográfusként” aposztrofáló Prince Gyashi vibráló, álomszerű világa szülővárosát, a ghánai Accrát örökíti meg. Gyashi expresszív stílusa a színek játéka körül forog, a színek által sugárzott érzelmek, érzések átadásán. A kompozíciók a sötét bőrszín és ragyogó világosság kontrasztjára épülve, különleges atmoszférával ruházzák fel Gyashi emberábrázolásait. Boxed Kids című fotósorozata Accra egyik szegény halásznegyedének tehetséges gyerekeit mutatja be. Mivel a sorozat Instagramon hamar felkapott lett, Gyashi és partnere létrehoztak egy GoFoundMe kampányt Jamestown gyermekeinek támogatására, akik a kilátástalan  szegénység miatt sokszor nem kapnak lehetőséget kreativitásuk és tehetségük kibontakoztatására.

 

Teff Theory

Stephanie Nnamani vagyis művésznevén Teff Theory, nigériai születésű fotográfus, jelenleg Brooklynban él és dolgozik. Stephanie autodidakta módon kezdett el  portré és önarckép készítéssel foglalkozni, önismereti célból. Alkotásainak visszatérő témája a másság, honvágy és jelenlét ellentéte  amelyek őt, mint első generációs bevándorlót ért élményekinspirálták. Képi világának fontos eleme a szülőhazájára jellemző vizuális kultúra felidézése és átértelmezése. Teff Theory egyik fotósorozata a The Black Victorian az AI-AP 34 egyik tavalyi nyertese lett. A sorozat Simone de Beauvoir The Second Sex munkájának továbbgondolásaként a fekete nő identitását, társadalmi pozícióját dolgozza fel érzéki fotóin.

 

 

Mayer Zsófia