Moving Backwards

Exhibitors / Művészek: Pauline Boudry / Renate Lorenz
Curator / Kurátor: Charlotte Laubard

Pauline Boudry, Charlotte Laubard, Renate Lorenz (left to right) at the Swiss Pavilion 2019. Photo: KEYSTONE / Gaëtan Bally


Lebilincselő táncmozdulatok, ragyogó flitterekkel borított függönyök, vérpezsdítő elektronikus zene. Az 58. Velencei Biennálé Svájci pavilonjának idei nagy húzása Pauline Boudry / Renate Lorenz Moving Backwards című videómunkája volt. Charlotte Laubarddal a kiállítás kurátorával beszélgettünk. Mit emelnél ki a kiállítás fő narratívájaként?
Immersive dance moves, curtains covered with beautiful sequin, excitatory electronic music. The 58th Biennale di Venezia’s Swiss pavilion made a big move this year with the featured video work Moving Backwards made by the artists Pauline Boudry / Renate Lorenz. We were talking with Charlotte Laubard, the curator if the exhibition. What was the main narrative of your exhibition?

Pauline Boudry / Renate Lorenz, Moving Backwards, Swiss Pavilion at the 58th International Art Exhibition – La Biennale di Venezia, 2019. Courtesy the artists. Photo: Pro Helvetia / KEYSTONE / Gaëtan Bally.

CL.: A művészek egy éjszakai szórakozóhely különleges atmoszféráját szerették volna megidézni, ahol a közösség érzése a táncon keresztül születik meg tekintet nélkül az egyén nemi szerepvállalására a nemzetiségére vagy társadalmi helyzetére. A művészek arra törekedtek, hogy a befogadók megkérdőjelezzék, hogy a táncoló testek milyen formában tudnak érzékeltetni egy lelkiállapotot, vagy megfogalmazni egy vitás kérdést. Ugyanakkor egyfajta tisztelgés az LMBT klubok előtt, amelyek biztonságos menedéket biztosítanak azoknak, akik úgy érzik, hogy elutasították őket, mert identitásuk nem tartozik a társadalmunk által alkotott kategóriákba. A kijelző, amin a videó látható úgy van kialakítva, hogy a néző tudatában legyen a jelenlétének és a dramaturgiában való részvételének.

CL.: The artists wanted to evoke the context of the nightclub, this very special place where the feeling of community is created through dance, beyond our differences in gender, race or class. They sought to question the ways in which dancing bodies could communicate a state of mind, express a form of contestation. It is also a tribute to LGBT clubs that provide a safe haven for people who feel rejected because their identity does not fall into any category shaped by our society. The display is designed in such a way that the viewer becomes aware of his or her presence and participation in the dramaturgy.

Pauline Boudry / Renate Lorenz, Moving Backwards, Swiss Pavilion at the 58th International Art Exhibition – La Biennale di Venezia, 2019. Courtesy the artists. Photo: Annik Wetter.

Tudnál mesélni egy kicsit a kurátori koncepcióról?
Could you tell us a little about the curatorial concept?

CL.:  A művészek szabadon elképzelhettek egy projektet. Mindazonáltal megadtam nekik azokat a vázlatpontokat, amelyeket reméltem, hogy sikerül megvalósítani a projektben. A pavilon helyszínének színházi jellegét kihasználva, mélyen a jelenlegi politikai kérdésekben gyökerező projekt megvalósítása volt a cél, a nézők részvételének aktiválásával. Ezek olyan elemek, amelyek a résztvevők művészeti gyakorlatának is alapját képezik. Minden, ami hiányzott, egy koncepció volt. Javaslatukra, a művészek a „visszafelé haladás” jelentésére reflektálnak, amely visszhangozza a regresszió érzését amit mindannyian tapasztalunk jelenleg a populizmus felemelkedésében, ugyanakkor az ellenállás formáit is megidézheti különösen, ha érdekelnek a visszafelé irányuló mozgások a tánc területén. A posztmodern tánc, a hip-hop vagy a japán buto fordított mozgásai mind az ellenállás egyik formáját fejezik ki.

CL.: Artists were free to imagine a project. Nevertheless, I had given them the outlines of what I hoped they would succeed in unleashing: using the pavilion concept as a kind of theatrical platform to carry out a project deeply rooted in current political issues, by activating the participation of spectators. These are items that form the basis of their artistic practice. All that was missing was a concept. And they proposed to reflect on this expression of “moving backwards” which echoes the feeling of regression that we all experience with the rise of populism in the world, but which can also evoke forms of opposition, especially if we are interested in backward movements in the field of dance. The inverted movements of postmodern dance, hip hop or Japanese buto that are performed all express a form of opposition.

Pauline Boudry / Renate Lorenz, Moving Backwards, Swiss Pavilion at the 58th International Art Exhibition – La Biennale di Venezia, 2019. Courtesy the artists. Photo: Pro Helvetia / KEYSTONE / Gaëtan Bally.

Pauline Boudry / Renate Lorenz videómunkájának megnézése után a látogatók kaptak egy újságot, telis-tele levelekkel több különböző szerzőtől, amely az egész élménynek adott egy mélyebb és személyesebb réteget. Milyen visszajelzéseket kaptatok a résztvevőktől?
After watching the video work of Pauline Boudry / Renate Lorenz the visitors got a newspaper full of letters by several authors which added to the whole experience a deeper personal level. What kind of reactions did you get from the visitors?

Pauline Boudry / Renate Lorenz, Moving Backwards, Swiss Pavilion at the 58th International Art Exhibition – La Biennale di Venezia, 2019. Courtesy the artists. Photo: Annik Wetter.

CL.:  A projekt teljes első része erős érzékszervi élményt nyújt, miközben felhív minket a test kommunikációjának és kifejezésének reflexiójára. Majd a második részben visszatérnek a szavak. Elhagytuk a táncparkettet, a bárban vagyunk, azon a helyen ahol beszélgetni és ismerkedni szoktunk. A megnyitón a videó két szereplője is jelen volt, hogy lehetőséget nyújtson a látogatóknak egy levélből készült kivonat felolvasására. A reakciók nagyon pozitívak voltak, mintha a szavak visszatérése új intenzitást mutatna, és ezáltal az emberek még inkább hajlandóak volnának meghallgatni a különböző hangokat, más kulturális és földrajzi kontextusú szerzők hangjait, akik megosztják kérdéseiket és gondolataikat sokakkal a hátrafelé irányuló mozgások jelentéséről.

CL.: The whole first part of the project offers a strong sensory experience while leading us to reflect on what the body expresses and communicates. Then the words come back in the second part of the project. We left the dance hall, we are in the bar, the place where we talk and get to know each other. For the opening, two performers of the film were there to offer visitors the opportunity to read an excerpt from a letter. The reactions were very positive, as if this return of the word took on a new intensity and that we were more willing to listen to these different voices, those of authors from other cultural and geographical contexts, who share their questions and thoughts on the many meanings of backwards movements.


Megnyitott az OTTHON

A  Magyar Képzőművészeti Egyetem képzőművészet-elmélet szakos hallgatói rendkívül releváns és fontos témát dolgoztak fel diploma munkájuk keretén belül. A régi Otthon Áruház elhagyatott tereiben 13 fiatal képzőművész reflektál az otthon fogalmára, a saját életteréhez való viszonyára és a lakhatási válságból adódó nehézségekre. A programsorozatnak izgalmas keretet ad a helyszín romantikus posztindusztriális hangulata. Az otthon fogalmának komplexitását a kiállított munkákon keresztül valamint a téma köré szervezett eseményekkel kívánják feltérképezni.

A lakhatási válság mint széleskörű, rendszerszintű probléma nem csak a társadalom marginalizált csoportjait, hanem a fiatalságtól kezdve, a családokon át, a nyugdíjas korosztályt is érinti. A kiállítás mellett performatív előadások mutatják be az együttélés, illetve az otthontalanság problémáját, emellett a szervezők egy szakmai beszélgetés keretében szakértők segítségével nyújtanak szélesebb rálátást a lakhatási válság történeti hátterére, a fennálló helyzetre és alternatív modellekre. Emellett a MOME építész szakos hallgatói a szociális lakhatási témával foglalkoznak, és projektmunkáikban egy régi díszletraktár területét alakítják át olyan közösségi felhasználású terekké, melyek alternatív lakhatási megoldást biztosíthatnak a túltelített városi környezetben. A Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm Filmfesztivál, a DAAZO Shortfilms és A Város Mindenkié szervezet által válogatott, lakhatási helyzeteket bemutató filmek is láthatóak lesznek.

Résztvevők:

AU Workshop, ÁDÁM Anna, BALLA Csönge, BOTTOM UP, HORVÁTH Eszter, JENESES Ádám, KICSINY Mártha, LAKATOS Attila, MÉZES Tünde, MISETICS Bálint, MOLNÁR Judit Lilla, MOME Épitészeti Intézet MA szakos hallgatói (Bálint Viola, Bartha Olivér, Gadolla Máté, Lengyel Dániel, Gencsi Katalin, Háló Veronika Róza,Murczin Evelin, Németh Krisztina Anna, Pomázi Renáta, Seenger Dorottya, Sógor Ákos, Szabó Áron, Szabó Rákhel, Székely Dávid, Szodfridt Marcell, Tasnádi Gergely, Varga Bence, Veres Adrienn), MOME Designkultúra szakos hallgatói (Antal Éva, Ádi Brigitta, Csíkszentmihályi Luca, Gollob Lilla, Kádi Vivien, Karsai Anna), PÓSFAI Zsuzsanna, SMILÓ Dávid, STEREO Akt, SZARVAS Márton, THURY Lili, VARJU TÓTH Balázs, VIDA Szabolcs, Willany Leó Improvizációs Táncszínház

Kurátorok: CSEJDY Borka, ÖLVEDI Réka, PETÁK Dénes, SOLYMÁR Fanni

Cím: ex-Otthon Áruház, 1074 Budapest, Rákóczi út 74-76., bejárat az Alsó erdősor utca felől

Nyitva tartás: 2019. május 18-24. naponta 14.00-19.00, május 18. 13.00-22.00

A finisszázs programja
2019. május 24. péntek
19.00: Finisszázs: STEREO Akt: Cím nélkül – hajlék – kaland – játék

A Mentőcsónak Egység és a STEREO Akt közös előadása egy interaktív színházi társasjáték, amelyen keresztül betekintést nyerünk hajléktalan emberek életébe, játékosként pedig megpróbálhatunk fél évet otthontalanul megélni/túlélni.

Az előadást négy szereplő játssza: két színész, egy hajléktalan aktivista és egy szociális munkás, aki szakértőként segít kiigazodni a sokak által alig ismert világban.

A felnőtt közönséget és középiskolai diákokat egyaránt megszólító előadás egy helyzetjelentés saját társadalmunkról, amely egyfelől rávilágít a hajléktalanság mindannyiunkat érintő okaira, és megkérdőjelezi azokat a káros előítéleteket, amelyek azt állítják, hogy „annyit érsz, amennyi pénzed, van”, és „ha szegény vagy, magadra vess”.

Az Otthon programsorozat létrejöttét a Summa Artium Kultúratámogató Magánalap támogatásával az OFF-Biennále által vezetett OFF-Műhely Budapest program segítette.

Fotók: Borsos Mátyás, Danka Zsófia

Nyolc remek művész az 58. Velencei Biennáléról

Az 58. alkalommal megrendezett Velencei Biennálé kétségkívül a kortárs képzőművészeti élet lefontosabb eseménye. Formabontó technikák, húsbavágó kérdések, lebilincselő látvány, de mindenekelőtt fontos alkotók: íme nyolc művész a Biennáléról, akiket nagyon szerettünk. A teljesség igénye nélkül.

Njideka Akunyili Crosby

Nijdeka Akunyili Crosby egyik művésze a Velencei Biennalé Ralph Rugoff és Hayward Gallery közreműködésével megszületett May You Live in Interesting Times című nemzetközi kiállításnak. A festőt mélyen foglalkoztatja az otthon intimitása – legyen ez akár szülőföldje, Nigéria, vagy Los Angeles a lakhelye – mely érzékeny, vegyes technikával készült képein jelenik meg. Michael Slencke szavaival élve, „Akunyili Crosby művészete az afrikai diktátoroktól kezdve az amerikai popkultúráig számtalan dolgot rendel egymás mellé, a végeredmény pedig úgy játszik a művészettörténettel, hogy közben új fejezetét írja.”

Korakrit Arunanondchai

A középponti kiállítás másik izgalmas művésze egy három csatornás video installációval („No history in a room filled with people with funny names 5”) érkezett az Arsenale kiállítóterébe. Korakrit munkája a 2018-as thaiföldi barlangos mentést kísérő média visszhangot, és az ennek hatására, erősödő konzervatív politikai törekvéseket dolgozza fel. A felvételeken Boychild, az ikonikus, post-gender performance művész látható. 

Anicka Yi

Ancika Yi érzékletes munkája az emberi test ízek és illatok által kiváltott reakcióit vizsgálja. Az illatok használata rávilágít az emberiség látás központúságára, a látásnak való kiszolgáltatottságra, különösképpen, ha képzőművészetről van szó. 

Avery Singer


Singert különösképpen érdekli az, ahogy a fejlődő technológia használatával a művészek elhagyhatják kézjegyüket.3D-s modellező programok, festékszóró pisztoly, akril festék segítségével kelnek életre Avery Singer többdimenziós „post-human” festményei, amelyek összemossák az analóg és a digitális határait. Az alkotó saját szavaival élve: „Egy festményt szemlélve, döntéshozatalok sorozata rajzolódik ki előttünk. Ezért lesz a képkészítés folyamata fontos tényező a kép értelmezésekor.” 

Henry Taylor

Henry Taylor szintén kállít May You Live in Interesting Times művészei között. Az egykori pszichiáter, aki a pácienseit festette ekképp vall alkotói magatartásáról: „Néha úgy érzem magam, mint a kukoricaföldeket festő Van Gogh. Van amikor csak az anyukámat festeném meg, de szeretnék virágokat is festeni, csak még nem jutottam el odáig.”

Henry Taylor, Hammons meets a hyena on holiday (2016). Image courtesy Ben Davis.

Anna K.E.

Anna K.E. a „REARMIRRORVIEW Simulation is Simulation, is Simulation, is Simulation” című, nagyméretű installációjával képviseli idén hazáját, Grúziát. A művész különböző médiumokat – szobor, videó – felhasználva fedezi fel tér és a benne lévő tárgyak viszonyát. Nem áll távol tőle az abszurditás amikor videóiban egy megpróbál maga köré csavarni egy matracot, vagy new yorki stúdiója ablakában táncol. 

Anna K.E., REARMIRRORVIEW, Simulation is Simulation, is Simulation, is Simulation…, 2019. Digital rendering. Courtesy of the artist and Simone Subal Gallery. 3D visualization: Russell Kirk.

Julie Mehretu

Szocio-politikai, építészeti, földrajzi formák alakítják Julie Meheretu absztrakt topográfiáját. Meretheu ismétlődő mintái és megkapó motívumai ellenére a képek sok olvasnivalót tartogatnak a befogadó számára: város térképek, mágneses mezők, ritmusképletek örvénylenek Meretheu kompozícióiban. 

Danh Vō

Mikkel Rosengaard a vadászó-gyűjtögető életmódhoz hasonlítja Dahn Vō művészetét. Városok, gyárak, aukciók, családi hagyatékok biztosítanak alapanyagot alkotásaihoz. Vō olyan tárgyakkal dolgozik, melyek olyan komplex történetek tanú kövei, mint a kolonializmus, egyéni ambíciók, vagy az erőszak. Dahn Vō a tárgyi környezet alkotóelemeinek magában hordozott, korlátlan jelentéstartalmából vesz lendületet. 

Danh Vo: Take My Breath Away on view February 9, 2018-May 9, 2018

May you live in interesting times

Temetik a világot a biennálé művészei. A törékeny egyensúlynak már nyoma sincs, az emberiség felzabálta, beszennyezte és leigázta az anyaföldet. Szorgos robotkarok takarítják az emberiség létezésének maradékait. A vízkészletek elfogytak, a jégtáblák elolvadtak és mi itt állunk és belefulladunk a pet palackokba szelfizés közben. Az 58. Velencei Biennálé címét és kulcsmondatát – May you live in interesting times – egy fiktív kínai közmondás ihlette. A kijelentés konnotációs mezejében elsőként a jelenkori társadalom konfliktusait, a globális gazdaság kríziseit és a környezetünkért való meggyőző társadalmi, politikai felelősségvállalás hiányát találhatjuk. A valóság azonban ennél is bonyolultabb. Több művész és ország pavilonja is a die-ennial hangulat fokozása helyett a múlt és a jelen kapcsolatát, egymásra utaltságát, folytonosságát emeli ki. Ahogyan a biennálé elnöke, Paolo Baratta is megemlíti az esemény katalógusában, az emberi történelem egészét próbálják vizsgálni, kiutakat, a továbblépés lehetséges irányait teszik górcső alá. A társadalom valóságtudata rajzolódik ki  a megmutatott mikrotörténetekből, történelmi analógiákból.

Az idei a biennálé főkurátora Ralph Rugoff, a londoni Hayward Gallery igazgatója. Az általa kiválasztott művészek munkái láthatók mind a Giardini fő pavilonjában, mind az Arsenale hatalmas tereiben. A résztvevő országok pavilonjai között bóklászva már messziről látható a gomolygó, füstszerű hatalmas vízpárafelhő, amely a fő pavilon tetejéből árad, utalva a párizsi Notre-Dame-béli tűzvészre. Amint belépünk a fő pavilonba, első felütésként Antoine Catala “lélegző” pasztelltáblái fogadnak, amelyeken megnyugtató, csitító szövegeket olvashatunk, mint “Everything is ok”, “Do not worry” és hasonlók. A feliratok csak bizonyos időközönként láthatóak, mikor a vékony textil anyag mögül kiszippantják a levegőt és az ráfeszül a keretre, így a betűk domborulata nyomot hagy az anyagon. A témára többen egy új világ, egy alternatív tér létrehozásának gondolatkísérletével reagálnak.

Ralph Rugoff főkurátor és Paolo Baratta a Velencei Biennálé elnöke a Giardini fő pavilonja előtti vízpárában.
Antoine Catala, It’s Over (2019). Image courtesy: Ben Davis.

Alex Da Corte The Decorated Shed című élénk plüss borítású szobája és terepasztala, Ad Minoliti metafizikai festményei és tárgyai, a thaiföldi Korakrit Arunanondchai munkái az installáció, video és performance között ingáznak, mindkét helyszínen egy post-natural fénylő, zajos világot teremtve a valóság és fikció kifürkészhetetlen összemosódásával.

Alex Da Corte:The Decorated Shed
Ad Minoliti: Mural
Korakrit Arunanondchai: with history in a room filled with people with funny names 4 (garden)
Korakrit Arunanondchai: no history in a room filled with people with funny names 5. 2018.

A legtraumatizálóbb munkák a jelenkort legélesebben kritizáló művészek nevéhez fűződnek: Dominique Gonzales-Fortster és Joi Bittle erősen patetikus diorámája egy, a világégés utáni pillanatfelvétel. Az indiai Shilpa Gupta önműködő, agresszívan becsapódó kapuja minden becsukódásnál nyomot hagy a galéria falán. Szintén ide sorolandók Teresa Margolles golyónyomokkal és szögesdróttal teli betonfala, Jon Rafman mélyen disztópikus video munkái vagy a kínai művész kollaboráció, Sun Yuang és Peng Yu közös alkotása, a Can’t Help Myself, amely egy plexilapokkal elzárt térben lévő, lapátban végződő nagyméretű robotkar. A robot szinte agresszív mozdulatokkal takarít (?) egy sötét vöröses barnás folyadékot, de sosem tudja befejezni.

Dominique Gonzalez-Foerster, Joi Bittle: Cosmorama, 2018
Shilpa Gupta: Untitled, 2009.
Teresa Margolles: Muro Ciudad Juárez, 2010.
Sun Yuang és Peng Yu: Can’t Help Myself

A gazdasági és technológiai fejlődés hatásain, a történelem alakulásán túl az idei biennálén hangsúlyos szerepet kapott az afro-amerikai művészet, a szokásostól eltérően oly módon, hogy a szegregáció, elnyomás és rabszolgaság traumái helyett, a fekete kultúra széles spektruma került bemutatásra. Az aktivista szellemiségű Zanele Muholi csodálatos önarckép fotósorozata, a női egyenjogúság és önmagunk teljes elfogadásának tételeit fogalmazza meg. Kahlil Joseph BLCKNWS című fiktív TV csatornája, amelynek célja, hogy szakítson a tradicionális hírközlés és tévés hagyományokkal, feloldja a tátongó szakadékot magas és alacsony művészet között. A már fiatalon hatalmas sikert befutott nigériai származású Njideka Akunyii Crosby hol szuggesztív portrékat fest fekete festékkel fekete alapra, hol érzékeny és sokrétű enteriőröket. Nagyméretű vásznain a fotomontázsszerű részletek a múlt és a jövő motívumaiként egyesülnek.

Zanele Muholi: Bester IV, Mayotte, 2015
Kahlil Joseph
Kahlil Joseph
Njideka Akunyili Crosby: Before Now After (Mama, Mummy and Mamma), 2015.

Ryoji Ikeda a japán zeneszerző és képzőművész munkája a kiállítás tereinek egyik összekötő folyosójaként is funkcionál. A tér minden felületét tükörfényű hófehér anyag borítja, amelyet a plafonon sorakozó fehér neon rudak fénye világít meg és tesz éterivé. A földöntúli hangulat a teljes sötétség megélésének megfordításaként is értelmezhető, egyben a kiállítás egyik leglíraibb pontja.

(Folytatás hamarosan)

Ryoji Ikeda: Spectra III.

Checking_Invoices – az anonim Insta-influenszer

Az Instagram szépségkultuszának egyik legerősebb kritikája az anonimitás. Egy olyan virtuális világban, ahol az egyén branddé válik, a checking_invoices arcnélkülisége nemcsak üdítő jelenség, de meglepően fontos kritikus hang is. A milánói kreatív duó egyszerre figurázza ki a divatvilág által támasztott elérhetetlen szépségideálokat és játszik közre a trendépítésben egy tipikus high-fashion instablogger szerepébe bújva. 

A fotográfus és stylist közös Instagram projektje 2016-ban kezdődött, amikor a fotózásra behívott szetteket próbálták fel otthonukban. Az ekkor készült fotókból szórakozásképpen kezdtek el Instagram fiókot készíteni. Az arcnélküliség nem csak alkotói munkájukra volt felszabadító hatással, de hamar feltűnést keltett a bloggerektől túltelített Instagram-on is. Nem csoda, hogy a checking_invoices 2018-ra már több mint 10,000 követőt tudhatott magáénak. Az arcot takaró fekete kendőt sok neonszínű full-body-suit váltotta fel, melyek forrását – akár csak a személyüket – titokban tartják. 

A közösségi média túlzó, szerepjátékszerű személyiségeire hajazva született meg checking_invoices izgalmas, ironikus karaktere. A gender neutral, már-már földönkívüli modell Balenciaga, Burberry, Gucci darabokban lejt végig Milánó utcáin, hétfő reggel dolgozni indul vagy épp egy pink Emilio Pucci ruhában igyekszik moziba. A Checking Invoices munkája játék, amely a divat világ túlzott komolyságát provokálja. Az összeállításokból áradó extravagáns luxus és a modell testét elfedő, rikító testhezálló anyagok kontrasztja a mindennapok miliőjében furcsa és élvezetes ötvözet.  A duó olyan témákat boncolgat, mint a közösségi médián való állandó megosztottságban létezés problematikája vagy a divat és trendek befolyása az identitás alakulására.

Valószínűleg ez az interjú nem készült volna el velünk, ha az Instagram oldalunk ugyanilyen lenne, csak rendes modellekkel. Önmagunk elmaszkírozása egy spontán folyamatból végül stratégiává vált.– nyilatkozta a duó a spanyol Metal Magazinnak adott interjúban – A közösségi média jelentős befolyással van a viselkedésünkre, új szokások, magatartásmódok jelennek meg hatására. Egy társadalomnak időt kell hagyni arra, hogy az ehhez hasonló változásokat feldolgozza. Mi úgy látjuk, hogy kialakulóban van, egy új, sokkal tudatosabb generáció, akik hamarosan eszközként fognak a közösségi média dimenziójára tekinteni.