A semmi megragadhatósága – Magyari Zsuzsi interjú

Kifinomult szépérzék, precizitás és felszabadult kísérletezés. Magyari Zsuzsi az egyike azoknak a fiatal budapesti művészeknek, akikre érdemes lesz odafigyelni. Idén fog diplomázni a Képzőművészeti Egyetem festő szakán, mégis munkáit már több egyéni kiállításon és csoportos tárlaton láthattuk. Saját praxisának alakulásán túl művészetszervező tevékenysége is figyelemre méltó. 2014-ben részt vett a PINCE kiállító és közösségi tér létrehozásában, ahol azóta is aktív kurátori feladatokat lát el.

Végiglapozva a portfóliódat, láthatjuk, hogy nagyon sokféle technikát használsz, mintha nem tudnád még elkötelezni magad egyik médium mellett sem. Mi jellemzi leginkább művészeti gyakorlatodat? Milyen témák foglalkoztatnak leginkább?

Nem maga a médium érdekel és annak témái, lehetőségei vagy határai, hanem az, hogy egy ötletnek, projektnek megtaláljam a megfelelő megjelenési formáit, azt, amiben a legjobban tudom megfogalmazni és árnyalni. Elsősorban az érzékelésnek az a formája érdekel, ami a vele kapcsolatos megkérdőjelezésekkel, annak határátlépéseivel és viszonylagosságával foglalkozik. A megtapasztalhatatlan, a kimondhatatlan, a határterületek megjelenítése projektjeim elsődleges célja. Általában filozófiai és művészetelméleti kérdés felvetésére, vizuálizálására törekszem.
Két kiindulási pontot tudnék most mondani, az egyik bizonyos természeti jelenségekből való építkezés, a másik az inmateriális jelenségek – pl. a semmi, az üresség – megragadhatósága, amiben feltételezett formákat és anyagokat próbálok realizálni.
Egyik munkámnál egy tárgy fajsúlyának, materialitásának kérdése foglalkoztatott, az, hogy mennyiben meghatározható egy tárgy anyaga, jellege és súlya külső megjelenése alapján, ha azok látszólag egymáshoz képest azonos formai jegyekkel rendelkeznek. E jelenségek megtapasztalásából, vagy megtapasztalhatóságából fakadó bizonytalanságot ültettem és alakítottam át megragadható tárgyakba.

Ezek a kérdések nem egy specifikus médium felé terelnek, melyben biztos tudással hozok döntéseket, hanem olyan jelenségek köré, amelyek különböző formákban megvalósíthatóak. Tehát alapvetően nem a műteremben való munkához, hanem az egyes kiállítások mentén létrejövő kontextus megteremtéséhez viszonyulnak, szinte minden esetben egy adott helyzetre, térre reagálnak, a végeredmény pedig egy helyspecifikus installáció.

Sokan úgy vélik, hogy lassanként eltűnnek a fiatal művészek Magyarországról. Milyen tapasztalataid vannak a mai kortárs művészek generációjával kapcsolatban?

Nem is csak a művészek körében, hanem általánosságban elültetett gondolat, hogy a nyugati országokban minden jobb. Ez persze nem jelenti azt, hogy eltűnnének, vagy, hogy azt az utat választják, hogy nem lesznek képzőművészek, hanem inkább új élmények és benyomások keresését, új kiállítási lehetőségek és ismeretségek megszerzését jelenti. Nem feltétlen érzem, hogy mindez egy Magyarországról való elvonulás érzetét kelti, hanem a folyamatos újdonság keresését. Az internet miatt nem korlátozódik le országhatárokra a megmutatkozási platform, sokkal hangsúlyosabb már a szociális médiában való részvétel, a külföldi reprezentáció.

 

A kortársaid körében egyre nagyobb szerepet kapnak az influenszerek, az Instagram hírességek. Mit gondolsz erről?

Maga az Instagram (és társai) egyszerre lenyűgöző és ijesztő jelenség, egyszerre lehet a legnagyobb inspirációs forrás és a leglebénítóbb érzés.
Az információk megszerzéséért már rég nem kell kimozdulnunk a lakásból, gép bekapcs és ott van minden esemény, minden művész, mindenki véleménye, egyszerűen minden. Így nyilván senkinek nem kell messzire mennie a 15 perces hírnévért, de biztos vagyok benne, hogy nem egyszerű és nem kevés munka van az influenszerek mögött.

 

Te miből töltekezel, mi az, ami igazán inspirálni tud?

Az emberekkel való folyamatos kapcsolattartás és kommunikáció. Mondjuk egy kiállítás részleteinek megszervezése, az egyes kiállítókkal való kooperáció, a közös problémamegoldás és gondolkozás ugyanannyira fontos, mint a létrehozandó munkák lehetőségeinek végiggondolása, valamint az egyes tematikák, projektek elméleti és gyakorlati kifejtése.
Ez a gondolat jelen van a személyes munkámban és a PINCE életében is, ahol más embereknek tudunk lehetőséget biztosítani a megmutatkozásra, miközben mi is folyamatosan új és új megoldásokat és formai lehetőségeket ismerünk meg.

 

Min dolgozol most, mi lesz a következő projekted?

A diploma, de vannak mellette más terveim is, amik egyelőre az előkészítés fázisban tartanak. Jelenleg a virtuális és valós világ közötti átjárhatóság érdekel, az, ahogy a számítógépek a mindennapi életünk részévé váltak.
Hasonlóan ehhez, már volt egy kísérletünk Boda Zsófiával közösen, amiben egy CGI objektet építettünk meg egy galéria terében. Valós tárgyaink 3D modellként tökéletesen megállják a helyüket saját valóságukban, ahol a fizika törvényei ismeretlenek, mi arra voltunk kíváncsiak, hogy vajon ez fordítva hogyan működhet. A két világ egymáshoz való viszonyával és azok kérdésköreivel foglalkoztunk, a következő munkáimban más médiumokkal és módszerekkel járom körbe a témát.

 

Fotók: Gyuricza Mátyás, Ganz Albert