Artlocator Magazin

artlocator_cover

A Design Hét Budapest ideje alatt mutatta be az Artlocator azonos című magazinját, amelynek tartalmi gerincét a kortárs vizuális kultúra adja, de a divat, a dizájn, a tárgykultúra, a zene és a gasztronómia is megjelenik, mindez az adott területek szakértőinek bevonásával, közreműködésével. Az Artlocator magazin célja az ismeretterjesztés és a kultúraközvetítés, missziója, hogy ezt a zártnak és elszigeteltnek tűnő területet, művészeti szcénát 21. századi eszközök segítségével mutassa be a szakma és a nagyközönség számára, s egyfajta iránytűként működve segítse az eligazodást a kortárs vizuális kultúra útvesztőjében online és offline módon egyaránt.

A magazin a tervek szerint félévente tematikus lapszámokkal jelentkezik AR tartalommal kiegészítve. A logóval jelzett oldalakat az olvasó a Layar applikáció segítsévével egy okostelefon vagy táblagép kamerájával beolvassa, a kijelzőn pedig a nyomtatott kiadványhoz kapcsolódó, folyamatosan frissített online AR tartalom jelenik meg.  A print kiadvány önállóan is értelmezhető és élvezhető, a kiterjesztett valóság funkcióval az olvasó további, az internteten közvetlenül nem elérhető, tehát adott esetben exkluzív tartalomhoz jut, amely tetszőlegesen módosítható, így egy cikk vagy hirdetés a megjelenés után akár 3 hónappal is aktuális lehet.

Az első lapszámban számos, a legfiatalabb nemzedékhez tartozó alkotó mutatkozik be, köztük a festőművész Szinyova Gergő és Ulbert Ádám, illetve Filkey Áron és Demeczky Nóra grafikusok. Több oldalas galériakörkép olvasható a legújabb budapesti kiállítóhelyekről és művészeti kezdeményezésekről, átfogó írás avat be az online műkereskedelem rejtelmeibe, Rieder Gábor tanulmánya pedig a posztinternet kérdéskörét járja körbe. Dobos Tamás Gépember című fotósorozata rendhagyó módon dolgozza fel az ember és a gépek kapcsolatát, a Matók Zsuzsival készült interjúban pedig a food art mibenlétére derül fény. Az Artlocator címlapján Szombat Éva fotója látható.

A kiadványhoz informatív site is kapcsolódik, ahol a kiterjesztett valóság fogalmával és használatával is megismerkedhetsz. A magazin online is rendelhető, a terjesztési pontok pontos és folyamatosan bővülő listája a itt található.