Az ígéret földje

Az ígéret földje – videóművészet izraelből, izraelről

Kiállított művészek:
Alona Harpaz
Dor Guez
Joseph Dadoune
Nir Evron
Roy Menachem Markovich
Ruti Seal és Maayan Amir
Shahar Marcus
Tamir Zadok

Megtekinthető: 2018. augusztus 11. – 2018. október 14.

Cím: MODEM – Modern és Kortárs Művészeti Központ, 4026 Debrecen, Baltazár Dezső tér 1.

 

Joseph Dadoune – Ofakim

 

Joseph Dadoune – Ofakim

 

Joseph Dadoune – Ofakim

 

Shahar Marcus – Seeds

 

További információk: http://www.modemart.hu/kiallitas/az-igeret-foldje/

Interjú Fülöp Fruzsinával

Mindig az adott problémára igyekszem válaszokat és megoldást találni, amit a funkció és a tudatosság határoz meg.

A MOME kerámiatervező szakán idén diplomázó Fülöp Júlia Fruzsina máris figyelemreméltó projekteket tudhat a háta mögött. Portfóliójában kecses, átgondolt és elegáns munkák sorakoznak, legyen az akár kültéri beton bútordarab vagy fine-dining étkészlet. Fruzsina érzékenyen és értőn nyúl az anyagokhoz, és a munkához való hozzáállása a jövőre nézve is további szép sikereket vetít előre. Tapasztalatairól és ambícióiról beszélgettünk.

Eddigi munkáid finoman kialakított, intelligens formatervezést tükröznek. Változatos projektjeidben sok új szemlélettel, megközelítéssel találkozhattál. Melyik az a kérdéskör, ami a legjobban foglalkoztat?

Tervezési feladataim során igyekeztem szerteágazó területeken kipróbálni magam, amely egyfajta szakmai útkeresés is volt számomra. Projektjeimben foglalkoztam kültéri padrendszerektől kezdve, ékszereken át fine-dining tálalóedényekig, amelyeknél a felhasznált anyagokat is változatosan alakítottam. Így dolgoztam betonnal, porcelánnal és fémmel egyaránt. Egyetemi tanulmányaim mellett lehetőségem volt külsős megbízásokra is munkákat tervezni, ezek eredményeként megszületett többek között a VPI Betonmanufaktúra kooperációjával a KAVICS kültéri betonobjektum-kollekció. Egy féléves tervezési projektem kapcsán ismerkedtem meg a fine-dining világával és azonnal magával ragadott. Ekkor döbbentem rá, hogy milyen jelentős szerepe van a séfek tudásának és tapasztalatának a tálalóeszközök tervezésében. Ezért, hogy kibővítsem tudásomat, beiratkoztam az egyetem mellett egy cukrász iskolába is, aminek előrehaladtával körvonalazódott bennem, hogy a gasztronómia és kerámia kapcsolatával szeretnék foglalkozni. Olyan innovatív formákat szeretnék létrehozni, amelyek sokrétűen alkalmazhatóak és szakítanak a hagyományos keramikus módszerekkel. A „Porcelán tálalók kortárs desszertekhez” című diplomamunkámat is ebben a szellemben készítettem, Baracskay Angéla cukrász séffel való közös alkotó és tervező folyamat során.

Annak ellenére, hogy fiatal vagy, nagyon határozott stílussal rendelkeznek a munkáid. Honnan merítesz inspirációt?

Formai megfogalmazásom alapvetően a természet elemeiből építkezik. A tárgyak emocionális tartalma pszichológiai hatással van ránk. Az emberek különböző formákhoz érzéseket és karaktereket kötnek, melyeket én részben tudatosan, részben intuitív módon felhasználok a tárgyalkotás folyamatában. Az organikus formavilág jellegzetes, lágy ívei és ovális formái pozitív érzelmi töltetet közvetítenek felénk, ezáltal egységet, nőiességet és harmóniát társítunk hozzá. Az emberi test arányrendszeréből átírt jellegzetességek jelennek meg bennük, így az organikus szemlélethez szorosan kapcsolódik a tárgyak antropomorfizációja. Számomra ez a formaalkotás a különleges esztétikai szerepen túl a forma és a funkció egységként való kezelését jelenti.

Minden általad készült tárgy egyedi és összetett tervezési folyamat során nyeri el funkciójának betöltését. Milyen munkamódszerrel szeretsz dolgozni?

A tervezés intuitív része azzal kezdődik, amikor a vázlatterv körvonalazódik bennem. Ezután 3D modellező szoftverrel hozom létre az első formai vázlatok variációit. Fontos számomra, hogy térben is lássam és  „használjam” a tárgyat, így minden tárgyról több formai modellt készítek. Például, amikor egy mosdótálat terveztem, a kézzel faragott modelleket megtöltöttem vízzel, hogy meggyőződjek a mosdó teljes űrtartalmáról és a víz esetleges túlfolyásairól. Hagyományos szobrászati módszerekkel alakítom a formákat, hiszen akár néhány milliméter is sokat számíthat a tárgyak esztétikus és ergonomikus megvalósulásában.

Mint pályakezdő, milyen célokat tűztél ki magad elé, amelyeket szeretnél elérni?

Én abban találok kihívást, hogy olyan tárgyakat tervezzek, amelyek illeszkednek a kortárs trendekhez, miközben önazonosak tudnak maradni. Olyan magas színvonalú dizájn termékeket szeretnék létrehozni, amelyek sokak számára elérhetőek és újabb perspektívákat tárnak fel a formatervezés, a kerámia és a szobrászat kapcsolatával. Ezen területek ötvözetében látom a saját lehetőségeimet.

Fotók: Gulyás Lóránt, Matos Gergő, Tarján Gergely

Termékeny ellentét

Megnyílt Szemző Zsófia új egyéni kiállítása a főként design projekteknek otthont adó Hidegszoba Studio tereiben. A Melléktermék című kiállítás izgalmas egyvelegét mutatja a finom aprólékos kidolgozottságú és az elemi erővel megformált munkáknak. A színes, pontosan körbevágott kollázsok tematikája a természet, ember és tárgykultúra különös összeolvadását, egymásból gyökerezettségét mutatja. Távoli népek arcai, a rendszerváltás óta nem használatos háztartási gépek és különös növényfajták összekapcsolódása jelenik meg. A kollázsok játékos kompozíciói úgy is értelmezhetők, – ha ugyan ragaszkodunk az értelmezéshez – mint furcsa csendéletek, amelyek mindvégig az ember és környezete viszonyára próbálnak reflektálni, olyan új történeteket teremtve, amelyet csak a saját kapcsolatrendszerükben lehet felfejteni.

A kiállítótérben lévő videókban a papír munkákhoz hasonlóan szokatlan eseményeket láthatunk. A művész felmászik egy fára, majd oldalra löki a létrát, amin felmászott, szép természeti környezetben hintázik egy széken, egészen addig, míg fel nem bukik. A „melléktermék” cím választása itt a cselekvés hiábavalóságára, értelmetlenségére is utal. Ugyanakkor az emberi lét abszurditása is megjelenik már-már humoros formában. Ahogy a kiállítás megnyitó beszédében Salamon Júlia remekül fogalmazott Szemző videó munkáival kapcsolatban: “Elfelejtett vagy megtagadott rutinok és használatok (mint mire való a szék, miért kell a létrán lefelé is mászni?), vagyis elhomályosult kulturális szocializáció”.

Az ügyesen installált kerámia tárgyak mintha egy rég elfeledett történet kellékeit képeznék a térben. Az emberfejű kulcsok, két végű ásó, mázas kerámia drágakövek, színes cseppkövek a véletlenszerűség és szándékosság határán billegnek. A kerámia tárgyak megfigyelésénél megfogalmazódik a kérdés bennünk, amelyre az egész kiállítás mondanivalóját is felfűzhetnénk. Mennyire fontos a terv szerinti megvalósulás? Mi az, ami elválasztja a lényegest a mellékterméktől? Mi okozza a feszültséget a megvalósult és az eltervezett között?

Szemző Zsófia a kiállítás nyitvatartási ideje alatt Javító műhelyt tart, ahol a tárgyak mellett magunkat is megjavíthatjuk, többek között egy csoportterapeuta, egy varrónő, egy jógaoktató és egy ezermester segítségével. Eközben közösen gondoljuk tovább a hibázás és a javítási kísérletek viszonyát.

A kiállítás 2018. 06. 20. és 2018. 07. 10. között tekinthető meg.

Nyitva tartás keddtől szombatig: 16.00 — 20.00

Kurátor: Csatlós Judit és Juhász Anna

Fotók: Török Aliz, Hidegszoba Studio

 

 

 

„Természetes az újramegismerési vágy” – A magyar avantgárd a Viennacontemporary-n

Idén nem csak a már szinte hagyományosan nagy számban részt vevő magyar galériáknak, hanem egy kurátori projektnek köszönhetően is fontos helyet kap a magyar művészet a Viennacontemporary kortárs művészeti vásáron Bécsben szeptember 21 és 24 között. Mélyi József és három kereskedelmi galéria – az acb, a Kisterem és a Vintage Galéria – együttműködésének gyümölcse a ’70-es évek magyarországi avantgárdját dolgozza fel. A vásár igazgatónője, Christina Steinbrecher-Pfandt az Artlocatornak elmondta: a szervezők már több éve szerettek volna egy magyar fókuszt, ami idén nagyon időszerű is a londoni Carl Kostyal Gallery Ficzek Ferenc-kiállítása, a New York-i Elizabeth Dee Gallery ’60-as, ’70-es évek magyar művészeit bemutató válogatása (With the Eyes of Others) és a grazi Abstract Hungary után.

A Focus: Hungary című kurátori programról Mélyi Józseffel beszélgettünk bővebben. Az alábbiakban az Artlocator 5. számában megjelenő interjú rövidített változatát olvashatjátok.

Artlocator: A kurátori projekt témája az 1970-es évek magyarországi avantgárdja. Miért erre esett a választása?

Mélyi József: Mindenekelőtt azért, mert a három galéria ebből az időszakból rendkívül színvonalas munkákkal rendelkezik, s mintha az elmúlt években a múltra irányított fókuszuk is ebbe az irányba tolódott volna. A hatvanas évek művészetéről az utóbbi időszakban számos kiállítás született, a hetvenes években még több a fehér folt.

AL.: Hogyan alakult ki a koncepció és milyen művészek szerepelnek majd a válogatásban?

M. J.: A tárlat egyik sarokpontja a hetvenes évek elején bekövetkezett politikai-kulturális fagyás, amely után több művész elhagyni kényszerült az országot, az ittmaradottak pedig a létezés és továbbgondolkodás, illetve a közösségi művészet útjait keresték. Az utak 1973 körül elváltak, a régi axiómákat új megközelítésmódok váltották fel. A kiállítás ezeket a pozíciókat próbálja mai szemszögből strukturálni, viszonyítási pontokként kiegészítve olyan művészek munkáival, akik már korábban is külföldön alkottak. Így olyan, egymástól távoli művészi elképzelések jelenhetnek meg egymás mellett, mint Szentjóby Tamás konceptuális munkái, a Pécsi Műhely köztérben kibontakozó gondolatai, Vera Molnár párizsi geometrikus absztrakt alkotásai vagy Halász Károly fotói.

AL.: Elmondható, hogy felkapott téma a volt szovjet blokk művészete?

M. J.: Az érdeklődésre jobb magyarázat a hetvenes évek művészete iránti természetes – mert emberöltőnyi időre visszanyúló – újramegismerési vágy. A piac érdeklődésének irányváltozásait közelebbről nem követem figyelemmel, de a fehér foltok mindig is vonzották a kereskedelmi galériákat és a gyűjtőket.

AL.: Mennyire kötik a fiatal magyar művészeket az elődeikhez külföldön?

M. J.: A hatvanas-hetvenes évek kiemelkedő alkotásaira, művészeti pozícióira irányuló figyelem közvetve hathat a kortárs művészek iránti érdeklődésre is. Az elmúlt öt-hat évben azonban a magyarországi kortárs képzőművészeti intézményrendszerben olyan változások mentek végbe, amelynek nyomán erre a erre a halványan növekvő érdeklődésre rendkívül nehéz reagálni.

Maurer Dóra: Rejtett struktúrák, CA2, 1977-81, a Vintage Galéria jóvoltából

A teljes cikket a magazin őszi számában találjátok.

Házhoz megy a múzeum egy kínai start-up programjával

A firenzei Uffizi, a párizsi Musée d’Orsay, a washingtoni Űrhajózási Múzeum, a New York-i MOMA, majd ráadásnak a Német Történeti Múzeum Berlinben: beleférhet mindez egy hétbe? Ha az Aha School nevű kínai start-up céget kérdezzük, akkor igen – legalábbis virtuálisan.

Az Aha School online oktatási programja egy hét alatt tíz világhírű múzeumot mutat be digitális eszközökkel a vidéki iskolás gyerekeknek. Ehhez élő közvetítéseket, a múzeumokban felvett videókat és animációkat használnak fel.

Az egyenként kétórás online előadásokhoz felhasználják a kínai közösségi médiában manapság rendkívül népszerű live streaming eszközét is: művészettörténész szakértők élő adásban beszélnek a látnivalókról az iskolásoknak. Ehhez társulnak a múzeumokban felvett helyszíni magyarázó videók, valamint digitális animációk. A start-up mindezt egy félszáz fős csapattal valósította meg.

Mint arról a The New York Times a minap beszámolt, eddig több mint 180 ezer kínai háztartás iratkozott fel az online oktatási programra.

„Az itteni gyerekek egyáltalán nem jutnak el semmilyen múzeumba, nemhogy a híresekbe” – mondja a New York Times-nak egy vidéki iskola tanárja, Ma Hsziaojan, aki Szecsuán tartomány egyik távoli szegletében tanít.

A programon való részvétel nem ingyenes, de nem is túl drága: fejenként 2,85 dollárba kerül. A befolyt összeget adományozásra fordítja az Aha School, mégpedig a vidéki iskolák számítástechnikai felszereltségének fejlesztésére.

Szakértők szerint a vidéki iskolákat megcélzó oktatási programok hasznosak, de rávilágítanak arra is, hogy milyen nagy fejlődésbeli különbségek vannak a városi és a vidéki területek között. Noha a kínai kormány az elmúlt évtizedben sok pénzt fordított a vidéki oktatás fejlesztésére, továbbra is probléma például a tanárok elvándorlása a falvakból a városokba. Gondot okoz az is, hogy a jobb életkörülmények reményében a városokba beköltöző szülőknek sokszor nincs bejelentett lakcíme, így velük élő gyerekeik kiesnek az oktatási rendszerből.

Talán éppen emiatt növekszik az oktatási célú live streaming csatornák száma Kínában. A cikkben idézett Daxue Consulting piackutató cég adatai szerint az egyik streaming platformon, az YY-on például az 1051 live feed csatornából 32 volt oktatással kapcsolatos. Ez abszolút számban kevés lehet, de a Daxue szerint a változás lemérhető azon, hogy indulásakor még csak életmód-bloggerek voltak jelen az YY-on.

 

Bruegel-remekművek közelről, a digitális technológia segítségével

Virtuális kiállítással és digitális eszközökkel csalogatja a látogatókat egy brüsszeli múzeum és a Google. Mi is megnéztük…

Szerző: Pálfy Kata

Hogy milyen (lesz) a XXI. század múzeuma? Talán éppen olyan, mint a brüsszeli Királyi Szépművészeti Múzeum Bruegel, ismeretlen mesterművek című „virtuális kiállítása”, ami a digitális technika eszközeivel viszi közel a látogatókhoz a híres németalföldi festő, Pieter Bruegel részletgazdag remekműveit. A belga fővárosban járva érdemes bekukkantani erre a tárlatra. Aki esetleg a Budapesti Szépművészeti Múzeum felújítása alatt hiányolja az ott őrzött Keresztelő Szent János prédikációja című festményt, az itt most – digitális formában – minden eddiginél közelebbről ismerkedhet meg ezzel a mesterművel is.

A Google Cultural Institute-tal közösen kidolgozott program egyik eleme, hogy a múzeum termeiben nagyméretű érintőképernyős paneleket helyeztek el. Ezeken az egyes művekről és a festő életéről nézhetünk-hallgathatunk meg interaktív multimédiás ismertetőket, művészettörténeti elemzéseket. Ehhez a festményeket ultranagy felbontásban (úgynevezett gigapixel technológiával) fényképezték le. A fotók az érintőképernyőn tetszés szerint kinagyíthatóak, így a XVI. századi mester munkáinak olyan apró részletei is feltárulnak, amelyeket a múzeumokban kifüggesztett, jobb esetben is csak karnyújtásnyi távolságból nézhető valódi képeken szabad szemmel rendes esetben nem láthat a néző.

A magyar felirathoz aktiváld a Feliratok funkciót a Youtube videón!

A multimédiás bemutatók másik része egy külön teremben látható, ahol három festményhez kerülünk közel egy különleges vetítési technika segítségével. Az itt megismerhető festmények egyike  – a Berlinben látható Közmondások (1559) és a Brüsszelben kiállított Lázadó angyalok bukása (1562) mellett – a Budapesten található, Keresztelő Szent János prédikációja című, 1566-ban készült festmény.

A digitális prezentációk harmadik elemét a Google Cardboard háromdimenziós szemüveggel megelevenített festmények adják. Ez talán a legkevésbé szem előtt lévő attrakció, mintegy kiegészítője a múzeumi kiállításnak, amire a belépőjegyhez kapott ismertető figyelmeztet minket. A 3D élmény az akár otthon is kinyomtatható és összehajtható szemüveggel és a múzeum 3D videóanimációja, illetve egy applikáció segítségével érhető el.

Idősebb Pieter Bruegeltől összesen mintegy negyven művet ismer a művészettörténész szakma. Ezek ma szerte a világban szétszórva lelhetőek fel, New Yorktól Budapestig. A brüsszeli múzeum és a Google programjához hét ország összesen nyolc múzeumából mutatnak be képeket. Virtuálisan olyan alkotások is egymás mellé kerülnek, amelyek egyébként sérülékenységük miatt száz éve nem hagyták el azt a gyűjteményt, ahol őrzik őket.

A kiállítás a múzeum Régi mesterek gyűjteményének termeiben kapott helyet, és az oda váltott rendes belépőjeggyel látogatható, 2020. március 16-ig.

 

A düh szobrai: Erwin Wurm Bécsben

Az egyik legjelentősebb kortárs osztrák képzőművész, az idei Velencei Biennalén is kiállító Erwin Wurm alkotásaiból látható tárlat júniustól a bécsi 21er Haus-ban. Az Artlocator helyszíni beszámolója.

 

Ha nem lenne elegendő a múzeum plakátkampánya, ami az őszi választásokra készülő pártok posztereivel versenyez Bécs utcáin a járókelők figyelméért, a Belvedere palota előtt terpeszkedő, Fat House című szobor félreérthetetlenül a tudtunkra adja, hogy a közelben található 21er Haus a műfaj határait feszegető, nemzetközi hírű szobrász, Erwin Wurm műveit mutatja be aktuális kiállításán.

Az 1954-ben, a Mura menti Bruckban született Wurm alapjaiban kérdőjelezi meg a szobrokkal kapcsolatos elképzeléseinket, és a szobrászat társadalmi, időbeli és interaktív dimenzióinak újrafogalmazására tesz kísérletet. Elég csak Egyperces szobraira (One Minute Sculptures) gondolnunk, amelyek lényege, hogy a művész által meghatározott cselekvést a látogató hajtja végre, és amelyek magát a cselekvést teszik műalkotássá.

A kortárs osztrák művészet múzeumában most látható, mintegy negyven darabból álló műtárgysorozatot Wurm “performatív szobroknak” (performative sculptures) nevezi. A művekhez alapul szolgáló agyagtömbök nagy része épületeket, felnagyított használati tárgyakat ábrázol, míg másokat eredeti formájukban hagyott a művész.  A modelleket és nyers tömböket Wurm szó szerint megtámadja: üti, veri, rúgja és kaszabolja, hogy azután az eredményt bronzba, vasba, alumíniumba vagy műanyagba öntse és festékkel vagy patinával vonja be. Haragját alkotó folyamattá átalakítva felnagyítja, eltúlozza a szobrászat gesztusát és gúnyt űz abból. “Ezekkel a műveivel Wurm érzelmi síkra tereli az alkotói folyamatot és pszichológiai keretbe helyezi a szemlélő perspektíváját” – fogalmaz a tárlat kurátora, Severin Dünser.

Wurm performatív szobrainál a középpontban az alkotás folyamata áll, ami leolvasható a művész teste keltette számtalan lenyomatról. A művész „újra megmutatja, hogy a tárgyak múlandóak, a cselekvés ezzel szemben egy saját magunk által meghatározott élet lehetőségét adja. (Ezek a szobrok) tehát felhívást jelentenek a saját cselekvéseink kritikai szemléletére társadalmi összefüggésben, azért, hogy mi magunk ne váljunk szubjektumból objektummá” – mutat rá Dünser.[1]

 

A sorozat darabjainak legtöbbje valamely, az ellenőrzéssel, az erőszakkal, a hatalommal vagy a szabályozással kapcsolatos tárgyat ábrázol. A Beat and Treat sorozat kiindulási pontja egy nyers agyagtömb. A House Attack sorozatban (2012-) épületek modelljein tölti ki a haragját a művész. Megtalálhatók ezek között jól ismert épületek, mint az Alcatraz (Alcatraz, 2012.) vagy az egykori bécsi elmegyógyintézet, a Narrenturm (Diverge, 2012.) is, míg mások személyes jelentéssel bírnak, mint például a művész szülői háza (Liegen auf Elternhaus, 2012.). A különböző épületek jelképes bántalmazása, megtámadása a testi fenyítést imitálja, a rombolás aktusa lázadássá válik az adaptáció és a szabályozottság kényszere ellen. A 2015 után keletkezett Furniture sorozatban bútorok azok, amelyeken “nyomot hagy” a művész, míg az Objects szériába olyan darabok tartoznak, mint egy óriási méretű pisztoly, amelyen Wurm autóval keresztülhajtott (Snake, 2016.), és egy megcsonkított szappantartó (Body, 2015.).

 

Míg Wurm Egyperces szobrainak fontos eleme a szerzőség és a megvalósítás különválasztása, a performatív szobrok alkotása során újra egyesíti a szerző és a kivitelező személyét. “Az indíttatást  – mondja Wurm – az az érzés adta, hogy elveszítettem a közeli kapcsolatot a műveimmel és egyre jobban eltávolodtam tőlük, mivel – mint sok más művész a generációmban – elkezdtem a dolgokat másokkal kiviteleztetni. Van egy ötletem, terveket készítek, de másvalaki ülteti át a valóságba. Ez azt a nagy veszélyt rejti magában, hogy elveszik az érzelmi kötődés és a művészi kapcsolat a művel. Egyszer csak feltűnt nekem ez a tendencia, és megpróbáltam visszafordítani a folyamatot. Arra törekedtem, hogy ismét minden szobor magán viselje az én fizikai beavatkozásom nyomát. Eközben rájöttem arra, hogy a ’fizikai beavatkozás’ sokféleképpen értelmezhető. Lehet ez valakinek a keze nyoma a szó szoros értelmében, de rá is lehet lépni valamire vagy ráfeküdni. A fizikai kapcsolat a fontos, az, hogy egy tárgyba, amely keletkezőben van, beavatkozom és erővel a saját képemre alakítom. Beavatkozom egy tárgyba és deformálom azt, ezáltal valami új keletkezik: a performatív szobor.”[2]

Ezúttal sem maradt el azonban teljesen a szerzőtől különválasztott alkotói folyamat: a kiállításmegnyitóra is jutott egy performansz, amelynek keretében Wurm arra instruált önként jelentkezőket, hogy 15 percen keresztül ugyanazt a mozdulatsort, “testgyakorlatot” ismételjék egy-egy agyagtömbön. Ebbe az akcióba és Wurm saját alkotói folyamatába is bepillantást kap a látogató a kiállítótérben bemutatott videófelvételek segítségével.

“Am I still a house?”

A kiállítás előhírnökeként a múzeum előtti füves térségre helyezett Fat House 2003-ban készült, és 2016-ban került a Belvedere gyűjteményébe. A bejárható szobor belső terében egy videóanimáció látható, amelyen a ház monológja hallható az élet értelméről, művészetről és építészetről. A Fat Cars sorozat darabjaihoz hasonlóan a ház is kispolgári státuszszimbólumnak tekinthető, melyek hatalmasra hízlalásával a művész a fogyasztói társadalom kommentárját adja.

Erwin Wurm: Fat House (Fotó: Artlocator/Pálfy Katalin)

Erwin Wurm, Fat House, 2003
© Belvedere, Bécs (Fotó: Johannes Stoll)

Wurm hazai sikerét és különleges megbecsültségét jelzi, hogy a bécsi kiállítással egy időben a grazi Kunsthausban szintén önálló kiállítása [3] látható, az 54. Velencei Biennálén pedig a One Minute Sculptures két újabb eleme szerepel. A világ első számú művészeti seregszemléjén ugyanis Wurm és Brigitte Kowantz képviselik Ausztriát, külön-külön alkotásokkal. A velencei osztrák pavilon előtt felállított, Stand quiet and look out over the Mediterranean Sea címet viselő szobra első látásra egy orrára állított teherautó. Közelebb lépve az is látható, hogy a raktér végébe egy létra vezet fel, ezen felkapaszkodva a látogató, mint egy kilátó tetejéről, körülnézhet, és a felszólítást követve (Állj csendben és nézz a Földközi-tenger felé) maga is a szobor részévé, „egyperces szoborrá” válik. A Földközi-tenger azonban a platformról nem látható, Wurm valójában a tengernek „a fejünkben lévő” képére utal. A Földközi-tenger egyrészt a menekültek milliói számára halálos akadályt jelentő fizikai értelmében jelenik itt meg, másrészt a vágy helyeként, ahová Európaiak milliói utaznak turistaként. A migrációnak erre a másik vonatkozására, a modern tömegturizmusra utal Wurmnak a pavilon belsejében álló másik alkotása is, egy átalakított lakókocsi.

21er Haus, Bécs. (Fotó: Artlocator/Pálfy Katalin)

Erwin Wurm: Performative Sculptures. 21er Haus – Museum of Contemporary Art, 2017. Június 2 – szeptember 10. Kurátorok: Severin Dünser és Alfred Weidinger.

[1] Erwin Wurm – Performative Skulpturen (katalógus). Stella Rollig, Severin Dünser, Alfred Weidinger, 2017.

[2] u.o.

[3] Erwin Wurm: Fußballgroßer Tonklumpen auf hellblauem Autodach, https://www.museum-joanneum.at/kunsthaus-graz/ausstellungen/ausstellungen/events/event/5531/erwin-wurm-4