Nyolc remek művész az 58. Velencei Biennáléról

Az 58. alkalommal megrendezett Velencei Biennálé kétségkívül a kortárs képzőművészeti élet lefontosabb eseménye. Formabontó technikák, húsbavágó kérdések, lebilincselő látvány, de mindenekelőtt fontos alkotók: íme nyolc művész a Biennáléról, akiket nagyon szerettünk. A teljesség igénye nélkül.

Njideka Akunyili Crosby

Nijdeka Akunyili Crosby egyik művésze a Velencei Biennalé Ralph Rugoff és Hayward Gallery közreműködésével megszületett May You Live in Interesting Times című nemzetközi kiállításnak. A festőt mélyen foglalkoztatja az otthon intimitása – legyen ez akár szülőföldje, Nigéria, vagy Los Angeles a lakhelye – mely érzékeny, vegyes technikával készült képein jelenik meg. Michael Slencke szavaival élve, „Akunyili Crosby művészete az afrikai diktátoroktól kezdve az amerikai popkultúráig számtalan dolgot rendel egymás mellé, a végeredmény pedig úgy játszik a művészettörténettel, hogy közben új fejezetét írja.”

Korakrit Arunanondchai

A középponti kiállítás másik izgalmas művésze egy három csatornás video installációval („No history in a room filled with people with funny names 5”) érkezett az Arsenale kiállítóterébe. Korakrit munkája a 2018-as thaiföldi barlangos mentést kísérő média visszhangot, és az ennek hatására, erősödő konzervatív politikai törekvéseket dolgozza fel. A felvételeken Boychild, az ikonikus, post-gender performance művész látható. 

Anicka Yi

Ancika Yi érzékletes munkája az emberi test ízek és illatok által kiváltott reakcióit vizsgálja. Az illatok használata rávilágít az emberiség látás központúságára, a látásnak való kiszolgáltatottságra, különösképpen, ha képzőművészetről van szó. 

Avery Singer


Singert különösképpen érdekli az, ahogy a fejlődő technológia használatával a művészek elhagyhatják kézjegyüket.3D-s modellező programok, festékszóró pisztoly, akril festék segítségével kelnek életre Avery Singer többdimenziós „post-human” festményei, amelyek összemossák az analóg és a digitális határait. Az alkotó saját szavaival élve: „Egy festményt szemlélve, döntéshozatalok sorozata rajzolódik ki előttünk. Ezért lesz a képkészítés folyamata fontos tényező a kép értelmezésekor.” 

Henry Taylor

Henry Taylor szintén kállít May You Live in Interesting Times művészei között. Az egykori pszichiáter, aki a pácienseit festette ekképp vall alkotói magatartásáról: „Néha úgy érzem magam, mint a kukoricaföldeket festő Van Gogh. Van amikor csak az anyukámat festeném meg, de szeretnék virágokat is festeni, csak még nem jutottam el odáig.”

Henry Taylor, Hammons meets a hyena on holiday (2016). Image courtesy Ben Davis.

Anna K.E.

Anna K.E. a „REARMIRRORVIEW Simulation is Simulation, is Simulation, is Simulation” című, nagyméretű installációjával képviseli idén hazáját, Grúziát. A művész különböző médiumokat – szobor, videó – felhasználva fedezi fel tér és a benne lévő tárgyak viszonyát. Nem áll távol tőle az abszurditás amikor videóiban egy megpróbál maga köré csavarni egy matracot, vagy new yorki stúdiója ablakában táncol. 

Anna K.E., REARMIRRORVIEW, Simulation is Simulation, is Simulation, is Simulation…, 2019. Digital rendering. Courtesy of the artist and Simone Subal Gallery. 3D visualization: Russell Kirk.

Julie Mehretu

Szocio-politikai, építészeti, földrajzi formák alakítják Julie Meheretu absztrakt topográfiáját. Meretheu ismétlődő mintái és megkapó motívumai ellenére a képek sok olvasnivalót tartogatnak a befogadó számára: város térképek, mágneses mezők, ritmusképletek örvénylenek Meretheu kompozícióiban. 

Danh Vō

Mikkel Rosengaard a vadászó-gyűjtögető életmódhoz hasonlítja Dahn Vō művészetét. Városok, gyárak, aukciók, családi hagyatékok biztosítanak alapanyagot alkotásaihoz. Vō olyan tárgyakkal dolgozik, melyek olyan komplex történetek tanú kövei, mint a kolonializmus, egyéni ambíciók, vagy az erőszak. Dahn Vō a tárgyi környezet alkotóelemeinek magában hordozott, korlátlan jelentéstartalmából vesz lendületet. 

Danh Vo: Take My Breath Away on view February 9, 2018-May 9, 2018

Checking_Invoices – az anonim Insta-influenszer

Az Instagram szépségkultuszának egyik legerősebb kritikája az anonimitás. Egy olyan virtuális világban, ahol az egyén branddé válik, a checking_invoices arcnélkülisége nemcsak üdítő jelenség, de meglepően fontos kritikus hang is. A milánói kreatív duó egyszerre figurázza ki a divatvilág által támasztott elérhetetlen szépségideálokat és játszik közre a trendépítésben egy tipikus high-fashion instablogger szerepébe bújva. 

A fotográfus és stylist közös Instagram projektje 2016-ban kezdődött, amikor a fotózásra behívott szetteket próbálták fel otthonukban. Az ekkor készült fotókból szórakozásképpen kezdtek el Instagram fiókot készíteni. Az arcnélküliség nem csak alkotói munkájukra volt felszabadító hatással, de hamar feltűnést keltett a bloggerektől túltelített Instagram-on is. Nem csoda, hogy a checking_invoices 2018-ra már több mint 10,000 követőt tudhatott magáénak. Az arcot takaró fekete kendőt sok neonszínű full-body-suit váltotta fel, melyek forrását – akár csak a személyüket – titokban tartják. 

A közösségi média túlzó, szerepjátékszerű személyiségeire hajazva született meg checking_invoices izgalmas, ironikus karaktere. A gender neutral, már-már földönkívüli modell Balenciaga, Burberry, Gucci darabokban lejt végig Milánó utcáin, hétfő reggel dolgozni indul vagy épp egy pink Emilio Pucci ruhában igyekszik moziba. A Checking Invoices munkája játék, amely a divat világ túlzott komolyságát provokálja. Az összeállításokból áradó extravagáns luxus és a modell testét elfedő, rikító testhezálló anyagok kontrasztja a mindennapok miliőjében furcsa és élvezetes ötvözet.  A duó olyan témákat boncolgat, mint a közösségi médián való állandó megosztottságban létezés problematikája vagy a divat és trendek befolyása az identitás alakulására.

Valószínűleg ez az interjú nem készült volna el velünk, ha az Instagram oldalunk ugyanilyen lenne, csak rendes modellekkel. Önmagunk elmaszkírozása egy spontán folyamatból végül stratégiává vált.– nyilatkozta a duó a spanyol Metal Magazinnak adott interjúban – A közösségi média jelentős befolyással van a viselkedésünkre, új szokások, magatartásmódok jelennek meg hatására. Egy társadalomnak időt kell hagyni arra, hogy az ehhez hasonló változásokat feldolgozza. Mi úgy látjuk, hogy kialakulóban van, egy új, sokkal tudatosabb generáció, akik hamarosan eszközként fognak a közösségi média dimenziójára tekinteni. 

Coachella – képzőművészet a világsztárokon túl

A kaliforniai Coachella Walley Music and Arts Festival a világ egyik legnagyobb fesztiválja, ha úgy tetszik, egy évi összefoglaló a popkultúra aktuális folyamatairól. Lehet szeretni vagy utálni, de az eseményt körülvevő felhajtás mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Azonban a Coachella többet tartogat számunkra, mint rengeteg influenszer instaposztját és világsztár headlinereket. Ugyanis, a Coachella már-már védjegyévé vált, ikonikus tájnak fontos elemei a különféle képzőművészeti alkotások: építészettel elegyedő, szobrok, installációk. 

Amellett, hogy a művek majdnem minden Instagram poszt hátterében feltűnnek, dekoratív szelfi pontok vagy pihenő helyek, a Coachella művészeti programjában részt venni valójában gyümölcsöző lehetőség pályakezdő és visszatérő művészeknek egyaránt. A művészek nem csak a fesztiválra irányuló hatalmas médiafigyelemből részesednek, hanem teljes alkotói szabadságot, helyet, és anyagi támogatást is kapnak, műveik létrehozásához. 

Sofia Enriquez – Mismo, 2019

A Coachella Walley béli Sofia Enriquez amellett, hogy tizenöt éves korától jár a fesztiválra, 2015-ben művészként is részt vett rajta, androgün szépségű alakokat ábrázoló falfreskójával. Idén, 22 évesen, páfránylevél (mismo) motívumokat nagyított fel, óriási térbeli formákká. A MISMO itt az egyenlőség szimbóluma, mivel a minta széleskörben elterjedt, és viselt. A szobrok színvilága – akárcsak Sofia saját ruhamárkája – a színek pozitív és energikus kisugárzása mellett, az alkotó személyes ízlését tükrözik.

Festival goers hang out around the MISMO art installation by Sofia Enriquez during the Coachella Valley Music and Arts Festival at the Empire Polo Club in Indio on Friday, April 12, 2019. (Photo by Jennifer Cappuccio Maher, Inland Valley Daily Bulletin/SCNG)

Peggy Noland – Foiled Plan, 2019

Peggy Noland médiuma a ruha. 2006-ban majd 2011-ben nyílt használtruha boltjai egy idő után Oldenburg-ot idéző, a fogyasztói társadalmat kritizáló, pop-art installációba fordultak át. Noland ezúttal egyhuzamban harmadszorra került a Coachella művészei közé. A Foiled Plan névre keresztelt közel 1600 négyzetméteres installációja a Sonora színpadot és környezetét változtatta egy hatalmas, vibráló, szürreális világgá. Noland szeret kísérletezni a textúrákkal, ezúttal holografikus fóliába csomagolt kaktuszok és szőrmével burkolt bútorok is helyet kaptak munkájában. 

NEWSUBSTANCE – Spectra, 2018

Az egyesült királyság béli NEWSUBSTANCE design stúdió tavaly mutatta be a huszonkét méter magas helyspecifikus installációját a Spectra-t. Mint „rezidens alkotás” a Coachella-n, idén is visszatért a látogatók számára A kilátószerű installációra felsétálva a látogató új perspektívából láthatja a fesztivált és az embereket, miközben a kaliforniai naplementék inspirálta színfolyosó veszi körül. 

Dedo Vabo – H.i.P.O. (Hazardus Interstellar Perfessional Operations), 2019

 A Vanessa Bonett és Derek Doublin neveiből összevont, Debo Vabo néven futó művészduó az építészet, robotika és más multimediális eszközökkel teremti meg abszurd világát. Performanszaikat gyakran vízilónak öltözve adják elő, a görbe tükröt tartva a társadalom és emberi fejlődés bizarrsága elé. A H.i.P.O névre keresztelt, huszonkét méter magas rakéta a harmadik alkotásuk a Coachella-n. A duó számára testhezálló terep a fesztivál, ambiciózus projektjük ki is használ minden adottságot: az rakétában hat színházterem található, ahol a Dedo Vabo-hoz kapcsolódó előadóművész csoport kelti életre az űrutazásra készülő vízilovak történetét. 

NEWSUBSTANCE – Spectra, 2018

Az egyesült királyság béli NEWSUBSTANCE design stúdió tavaly mutatta be a huszonkét méter magas helyspecifikus installációját a Spectra-t. Mint „rezidens alkotás” a Coachella-n, idén is visszatért a látogatók számára A kilátószerű installációra felsétálva a látogató új perspektívából láthatja a fesztivált és az embereket, miközben a kaliforniai naplementék inspirálta színfolyosó veszi körül. 

Office Kovacs – Colossal Cacti, 2019

Az Office Kovacs hét gigantikus, reflektorokkal borított kaktusszal debütált a fesztiválon. A Colossa Cacti az eddigi legnagyobb installációja az elsősorban építész stúdióként működő Office Kovacs-nak. A spirálisan elhelyezkedő szobrok egyfajta közösségi teret létesítenek, amelyet a fesztiválozók szabadon használhatnak találkozó és pihenőhelyként vagy akár tánctérként. Az alkotók célja, hogy a kaktuszok monumentalitása rávilágítson az építészet és művészet nagyszerűségére. 

Franz West – egy életmű a Tate Modern-ben

A végtelen fantázia házassága a fesztelen kísérletezéssel. Franz West játékos és egyszerre filozofikus művészete teszi az elmúlt ötven év egyik meghatározó művészévé. Februárban a Tate Modern és a Centre Pompidou közreműködésével nyílt meg az első, Franz West munkásságát bemutató retrospektív posthumous tárlat. 

A Franz West életművét bemutató tárlat, Mack Geofrey (International Art), Christine Macel (Tate Modern), Monika Bayer-Wermuth (Tate Modern), Loic Le Gall és Luise Willer (Centre Pompidou) kurátorok gondozásában született meg, továbbá a tervezésben West egykori barátja és alkotótársa Sarah Lucas is részt vett. 

A kronologikus rendben építkező kiállítás az alkotó korai műveivel kezd. West művészként a késő hatvanas években koránt sem volt még igazán elismert. Ideje nagy részét kávéházakban töltötte, ahol leginkább ivott, és különböző drogokkal kísérletezett. Ekkori rajzain megjelenik a bécsi művészeti és éjszakai élet. Habár West elhatárolódott a Bécsi Akcionizmustól, iróniával és humorral alkotott provokatív művein érzékelhető az irányzat hatása.

West munkásságában visszatérő motívum az alkotó, alkotás és a befogadó között létrejövő játék. A hordható, megérinthető, mozgatható absztrakt plasztikák – úgynevezett Passstück-ök – célja, hogy kölcsönhatásba lépjenek közönségükkel.  A Passstück sorozat több fontos darabja megjelenik a kiállításon, köztük a Passstück mit Box und Video(1996). A használati tárgyakhoz hasonló négy plasztikát a közönség szabadon mozgathatja, egy direkt erre a célra elkerített kis térben. Az alkotás és befogadójának találkozása itt egészen új, körülmények között történhet meg. Felszabadító, hogy a látás és hallás mellett az érintés is lehetséges módszere lesz az értelmezésnek. 

West egyik leggyakrabban használt anyaga a papirmasé volt. A papírmasé Legitimate Sculpturesa korábbi Passstück szobrokkal ellentétben távolság tartók. West a hatvanas évek amerikai minimalizmusának reduktív tendenciájából kiindulva alkotott monolitszerű tárgyakat. A szobrokat gyakran West festő barátai festették be, többek között Heimo Zobering is dolgozott rajtuk, aki az irodák és intézményekhez kötődő asszociációi alapján állította össze színpalettáját. A térben furcsán terjedő formák kiforgatják a szobrokhoz kötődő megszokásokat, a felületekből, színekből, sőt a talapzat elhelyezéséből is visszaköszön a kísérletező, felfedező szándék. A nyolcvanas-kilencvenes években ezeket a munkákat West szövegei kísérték, melyek sokszor a szobor, mint képzőművészeti fogalom újra értelmezésére ösztönözték olvasójukat. 

„A chair is an everyday Passstück”. A Passstück művek folytatásaként, a funkcionalitásból kiindulva, West a nyolcvanas évektől elkezdett bútorokkal is kísérletezni alkotásaiban. A kilencvenes évektől Franz West növekvő ismertségének bizonyítéka az 1992-es Documentán kiállított Auditoriumés a nyolc Lemur fej. Ugyan itt csökkentett számban állították ki, de az eredetileg 72, szőnyeggel letakart kanapé egy, hatalmas szobor volt, amit az emberek használatba vehettek, pihenésre, beszélgetésre. A négy Lemur fej ötlete pedig West egy másnapos látómásában fogalmazódott meg. Mivel a holtak lelkének árnyékai a római mitológia szerint rettenetes bűzt árasztanak magukból, West arra kérte a Documenta látogatóit, hogy dobjanak szemetet a papírmasé szobrok szájába.  

A kétezres évektől West párhuzamosan több projekten dolgozott. Régi telefonkönyvekből kis szobrokat hozott létre, melyeket befestett. Másik stúdiójában pedig óriási kültéri szobrokat készített, többnyire alumíniumból. A szobrok vidám, tarka színeit a kisgyerekek ruháiról kölcsönözte. Az Outdoor Sculpturesaz átlános kültéri szobrok dagályossága ellentéteként született. 

A kiállítás utolsó helysége a Franz West Living Room. A tér emléket állít annak a törekvésnek ahogy West kitört a művészet intézményeinek kereteiből és ahogy ellenállt a művészet és a mindennapi élet elszeparálódásának. A livingroom közel hozza a művészt a közönségéhez. West Grosse Lampe-je mellett, a látogatók beleolvashatnak West kedvenc filozófia könyveibe, akár csak az Auditoriumnál, nyugodtan beszélgethetnek a kanapén. Azon túl, hogy a kiállított több, mint kétszáz műtárgy egy lázadó, punk attitűd mellett határtalan kreatív erőről tanúskodik, West művészete mindvégig szorosan kapcsolódott a filozófiához és az őt foglalkoztató pszichoanalitikus elméletekhez.

Fashion Week Photo Diary

A Hundarian Fashion and Deshign Agency nem titkolt célja, hogy a Budapestet a közép-keleteurópai régió divat és design fővárosává tegyék ezzel is emelve az országimázst. Ennek eléréséhez kulcsfontosságú kellék – az immáron BCEFW néven futó – évente kétszer megrendezésre kerülő divathét. A HFDA igyekezete kifizetődni látszik, ugyanis idén nem csak a hazai szakma, hanem a nemzetközi divatvilág előkelő szereplői is helyet kaptak az első sorban. A Várkert Bazárban többek közt tiszteletét tette a Diet Prada két alapítója, Lindsey Schuyler és Tony Liu, a Vogue Hong Kong online szerkesztője, Declan Chan vagy a Dazed és Allure újságírója Kristen Bateman is. Külön érdekesség, hogy a kifutón megjelenő összeállítások megkomponálásában a Vogue Italia stylistja Giulio Martinelli nyújtott szakmai tanácsadást. 

Szombaton az Artlocator is ellátogatott a rendezvényre, a közönség soraiból és a kulisszák mögül egyaránt figyelemmel kísérve az eseményeket. A bemutatott ruhákat leginkább a frissesség és változatosság jellemezte, legyen szó akár Tomcsányi Dóra alkotásainak letisztult, nőies könnyedségéről, vagy a cseh Laformela szofisztikált szabásairól, kísérletező anyag és formavilágáról. A nap legérdekfeszítőbb pillanata azonban Fábián Kis-Juhász prezentációja volt, amely nézőit egy gyönyörű, groteszk tündérmese dimenziójába röpítette. Fábián ruhái leszámolnak a formai konvenciókkal, és nem csak egy, a berögződéseket eltörlő tervezői képzeletről tanúskodnak, hanem finom iróniával a közízlést is provokálják. A ruhákkal Magyar Eszter sminkjei léptek érdekfeszítő kölcsönhatásba.

A közel negyven tervező munkássága, a gördülékeny szervezés és segítőkész staff figyelemre méltó, csakúgy, mint a Várkert Bazár impozáns termei. Mind ezek ellenére az üres sorok melyeket show kezdés előtt öltöztetők, sminkesek és szabadjegyesek töltöttek meg, sokat elárulnak. 

Az Artlocator fotó naplójában megjelenő márkák: 

Tomcsányi

Fábián Kis-Juhász

Celeni

La Formela (CZ)

Romani

Chatty (CZ)