Az ígéret földje

Az ígéret földje – videóművészet izraelből, izraelről

Kiállított művészek:
Alona Harpaz
Dor Guez
Joseph Dadoune
Nir Evron
Roy Menachem Markovich
Ruti Seal és Maayan Amir
Shahar Marcus
Tamir Zadok

Megtekinthető: 2018. augusztus 11. – 2018. október 14.

Cím: MODEM – Modern és Kortárs Művészeti Központ, 4026 Debrecen, Baltazár Dezső tér 1.

 

Joseph Dadoune – Ofakim

 

Joseph Dadoune – Ofakim

 

Joseph Dadoune – Ofakim

 

Shahar Marcus – Seeds

 

További információk: http://www.modemart.hu/kiallitas/az-igeret-foldje/

Interjú Fülöp Fruzsinával

Mindig az adott problémára igyekszem válaszokat és megoldást találni, amit a funkció és a tudatosság határoz meg.

A MOME kerámiatervező szakán idén diplomázó Fülöp Júlia Fruzsina máris figyelemreméltó projekteket tudhat a háta mögött. Portfóliójában kecses, átgondolt és elegáns munkák sorakoznak, legyen az akár kültéri beton bútordarab vagy fine-dining étkészlet. Fruzsina érzékenyen és értőn nyúl az anyagokhoz, és a munkához való hozzáállása a jövőre nézve is további szép sikereket vetít előre. Tapasztalatairól és ambícióiról beszélgettünk.

Eddigi munkáid finoman kialakított, intelligens formatervezést tükröznek. Változatos projektjeidben sok új szemlélettel, megközelítéssel találkozhattál. Melyik az a kérdéskör, ami a legjobban foglalkoztat?

Tervezési feladataim során igyekeztem szerteágazó területeken kipróbálni magam, amely egyfajta szakmai útkeresés is volt számomra. Projektjeimben foglalkoztam kültéri padrendszerektől kezdve, ékszereken át fine-dining tálalóedényekig, amelyeknél a felhasznált anyagokat is változatosan alakítottam. Így dolgoztam betonnal, porcelánnal és fémmel egyaránt. Egyetemi tanulmányaim mellett lehetőségem volt külsős megbízásokra is munkákat tervezni, ezek eredményeként megszületett többek között a VPI Betonmanufaktúra kooperációjával a KAVICS kültéri betonobjektum-kollekció. Egy féléves tervezési projektem kapcsán ismerkedtem meg a fine-dining világával és azonnal magával ragadott. Ekkor döbbentem rá, hogy milyen jelentős szerepe van a séfek tudásának és tapasztalatának a tálalóeszközök tervezésében. Ezért, hogy kibővítsem tudásomat, beiratkoztam az egyetem mellett egy cukrász iskolába is, aminek előrehaladtával körvonalazódott bennem, hogy a gasztronómia és kerámia kapcsolatával szeretnék foglalkozni. Olyan innovatív formákat szeretnék létrehozni, amelyek sokrétűen alkalmazhatóak és szakítanak a hagyományos keramikus módszerekkel. A „Porcelán tálalók kortárs desszertekhez” című diplomamunkámat is ebben a szellemben készítettem, Baracskay Angéla cukrász séffel való közös alkotó és tervező folyamat során.

Annak ellenére, hogy fiatal vagy, nagyon határozott stílussal rendelkeznek a munkáid. Honnan merítesz inspirációt?

Formai megfogalmazásom alapvetően a természet elemeiből építkezik. A tárgyak emocionális tartalma pszichológiai hatással van ránk. Az emberek különböző formákhoz érzéseket és karaktereket kötnek, melyeket én részben tudatosan, részben intuitív módon felhasználok a tárgyalkotás folyamatában. Az organikus formavilág jellegzetes, lágy ívei és ovális formái pozitív érzelmi töltetet közvetítenek felénk, ezáltal egységet, nőiességet és harmóniát társítunk hozzá. Az emberi test arányrendszeréből átírt jellegzetességek jelennek meg bennük, így az organikus szemlélethez szorosan kapcsolódik a tárgyak antropomorfizációja. Számomra ez a formaalkotás a különleges esztétikai szerepen túl a forma és a funkció egységként való kezelését jelenti.

Minden általad készült tárgy egyedi és összetett tervezési folyamat során nyeri el funkciójának betöltését. Milyen munkamódszerrel szeretsz dolgozni?

A tervezés intuitív része azzal kezdődik, amikor a vázlatterv körvonalazódik bennem. Ezután 3D modellező szoftverrel hozom létre az első formai vázlatok variációit. Fontos számomra, hogy térben is lássam és  „használjam” a tárgyat, így minden tárgyról több formai modellt készítek. Például, amikor egy mosdótálat terveztem, a kézzel faragott modelleket megtöltöttem vízzel, hogy meggyőződjek a mosdó teljes űrtartalmáról és a víz esetleges túlfolyásairól. Hagyományos szobrászati módszerekkel alakítom a formákat, hiszen akár néhány milliméter is sokat számíthat a tárgyak esztétikus és ergonomikus megvalósulásában.

Mint pályakezdő, milyen célokat tűztél ki magad elé, amelyeket szeretnél elérni?

Én abban találok kihívást, hogy olyan tárgyakat tervezzek, amelyek illeszkednek a kortárs trendekhez, miközben önazonosak tudnak maradni. Olyan magas színvonalú dizájn termékeket szeretnék létrehozni, amelyek sokak számára elérhetőek és újabb perspektívákat tárnak fel a formatervezés, a kerámia és a szobrászat kapcsolatával. Ezen területek ötvözetében látom a saját lehetőségeimet.

Fotók: Gulyás Lóránt, Matos Gergő, Tarján Gergely

Termékeny ellentét

Megnyílt Szemző Zsófia új egyéni kiállítása a főként design projekteknek otthont adó Hidegszoba Studio tereiben. A Melléktermék című kiállítás izgalmas egyvelegét mutatja a finom aprólékos kidolgozottságú és az elemi erővel megformált munkáknak. A színes, pontosan körbevágott kollázsok tematikája a természet, ember és tárgykultúra különös összeolvadását, egymásból gyökerezettségét mutatja. Távoli népek arcai, a rendszerváltás óta nem használatos háztartási gépek és különös növényfajták összekapcsolódása jelenik meg. A kollázsok játékos kompozíciói úgy is értelmezhetők, – ha ugyan ragaszkodunk az értelmezéshez – mint furcsa csendéletek, amelyek mindvégig az ember és környezete viszonyára próbálnak reflektálni, olyan új történeteket teremtve, amelyet csak a saját kapcsolatrendszerükben lehet felfejteni.

A kiállítótérben lévő videókban a papír munkákhoz hasonlóan szokatlan eseményeket láthatunk. A művész felmászik egy fára, majd oldalra löki a létrát, amin felmászott, szép természeti környezetben hintázik egy széken, egészen addig, míg fel nem bukik. A „melléktermék” cím választása itt a cselekvés hiábavalóságára, értelmetlenségére is utal. Ugyanakkor az emberi lét abszurditása is megjelenik már-már humoros formában. Ahogy a kiállítás megnyitó beszédében Salamon Júlia remekül fogalmazott Szemző videó munkáival kapcsolatban: “Elfelejtett vagy megtagadott rutinok és használatok (mint mire való a szék, miért kell a létrán lefelé is mászni?), vagyis elhomályosult kulturális szocializáció”.

Az ügyesen installált kerámia tárgyak mintha egy rég elfeledett történet kellékeit képeznék a térben. Az emberfejű kulcsok, két végű ásó, mázas kerámia drágakövek, színes cseppkövek a véletlenszerűség és szándékosság határán billegnek. A kerámia tárgyak megfigyelésénél megfogalmazódik a kérdés bennünk, amelyre az egész kiállítás mondanivalóját is felfűzhetnénk. Mennyire fontos a terv szerinti megvalósulás? Mi az, ami elválasztja a lényegest a mellékterméktől? Mi okozza a feszültséget a megvalósult és az eltervezett között?

Szemző Zsófia a kiállítás nyitvatartási ideje alatt Javító műhelyt tart, ahol a tárgyak mellett magunkat is megjavíthatjuk, többek között egy csoportterapeuta, egy varrónő, egy jógaoktató és egy ezermester segítségével. Eközben közösen gondoljuk tovább a hibázás és a javítási kísérletek viszonyát.

A kiállítás 2018. 06. 20. és 2018. 07. 10. között tekinthető meg.

Nyitva tartás keddtől szombatig: 16.00 — 20.00

Kurátor: Csatlós Judit és Juhász Anna

Fotók: Török Aliz, Hidegszoba Studio

 

 

 

Beyoncé, Jay-Z és a Louvre

Beyoncé és Jay-Z – más néven „The Carters” – június 16-án közzétett videóklipje újabb szintre emelte képzőművészet és zeneipar kapcsolatát. A pár a párizsi Louve-re falai közt forgatta le Apeshit című számának kisfilmjét, mely a pár első, Everything is Love címen futó közös albumján található. A klip a sztárpár mellett a felbecsülhetetlen értékű kollekció darabjaira fókuszál. A történelmi jelentőségű Louvre üres termeiben Beyoncé és Jay-Z, kortárs Ádámként és Évaként jelennek meg, akiknek köszönhetően a falon lógó műalkotások új kontextusban mutatkoznak be. A klip nem más, mint egy figyelemfelkeltő performansz, mely üzenete az, hogy a zenész párnak ugyanolyan joga van a Louvre-re falai közt lenni, mint az összes többi műalkotásnak. Erre utalnak a dal sorai is: „You know we deserve to be here.” A világhíres festményekkel és szobrokkal való interakció az aktív testbeszéd és a kortárs tánc nyelvén valósul meg, mely komplex rendszerének értelmezéséhez következő írásunk ad útmutatót.

© Youtube

Mona Lisa, 1503

Az első és utolsó beállítás központjában a művészettörténet leghíresebb alkotása, Leonardo da Vinci 1503-ben készült Mona Lisa-ja áll.  Ez a kompozíció egyértelmű utalás a pár 2014-ben, ugyanitt készült fotójára, de a klip esetében többről van szó, mint pillanatképről. A „Mona Lisa” ikonográfiához hasonlóan Beyoncé és Jay-Z ruházata is egyszerű, de hatalmat sugárzó, az adott kor stílusának megfelelő. De, ami még jobban megegyezik a mögöttük lévő műalkotással, az a pár arckifejezése, mely magabiztosságot, erőt, ezzel együtt nyugalmat sugároz. Szuggesztív testbeszédük, összeszorított ajkuk és előre néző tekintetük azt kommunikálja a nézők felé, hogy ők legalább olyan ikonikusak, mint „Mona Lisa” maga.

© Youtube

 

Napóleon megkoronázása, 1807

A folytatásban Beyoncé és táncosai háttereként nem más szolgál, mint Napóleon hivatalos udvari festője, Jacques-Louis David 1807-ben készített gigantikus festménye. A klip során a festő több képe is megjelenik, amely a pár klasszicista festő iránti tiszteletének bizonyítéka – A Horatiusok esküje (1784) mellett A szabin nők elrablása (1799) is szerepel a filmben, bár utóbbinak csak fel-felbukkanó részleteit látjuk, sosem a kép egészét.

Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy miért pont ez a festmény szolgál a tánc helyszíneként? A műalkotás maga azt a jelenetet ábrázolja, amint Napóleon a pápa szerepét átvéve megkoronázza saját feleségét, Jozefina francia császárnét. Mivel a klip kompozíciója szerint az énekesnőt kerül a központba, így övé lesz a megkoronázott nő szerepe. Ha felelevenítjük a tényt, hogy Napóleon volt a 19. század legnagyobb gyarmatosítója – aki legtöbb hódítását Észak-Afrikában vitte végre – a színes bőrű énekesnő pozíciója még szimbolikusabbá válik a történetben.

© Youtube

Madame Récamier portréja, 1800

Ez az alkotás szintén Jacques-Louis David festménye, mely 1800-ban készült. A kép Juliette Récamier-t ábrázolja, aki egy gazdag kereskedő feleségeként nem csak a korabeli Párizs egyik legnépszerűbb előkelősége volt, de ő utána kapta nevét a bútordarab is. A klip ezen kompozíciója különösen izgalmas, mivel a megjelenített parafrázisban Madame Récamier szerepét egy fehér kendő, míg a bútordarabét két színes bőrű hölgy veszi át. A kompozíció bemutatja azt, ami a festményen bár nem kapott helyet, az adott kor valóságában mégis szerepelt: két szolgálólányként pózoló táncost, akik elkendőzött fejükkel, nyugodt testhelyzetben ülnek a hölgy „lábainál”. A színes bőrű történelem az „Apeshit” videóklip egyik kardinális témája – az ehhez hasonló jelenetek szerepe, hogy megemlékezzen a régi korok csillogásának és gazdagságának néma, nem fehér bőrű szereplőiről is.

© Youtube

Szamothrakéi Niké, i.e. 2. század eleje

Ez a műalkotás évszázadok óta a szabadság, a hatalom és a győzelem egyetemes szimbólumaként él a művészet történetében. A klip szempontjából a kompozíció a pár személyes sikereinek és teljesítményének manifesztumaként szolgálhat. A Louvre honlapján lévő információ szerint a szobor egy vízi győzelem emlékére készült a hellenisztikus korszakban, így állítva párhuzamot a női test és a háború klasszikus értelemben maszkulin témájával. A klipben a szobor előtti lépcsősoron számos női test helyezkedik el, akik szinkronizált, erőt sugárzó mozgásukkal akár a feminizmus szimbólumai is lehetnek. A női testek központjában pedig nem más kap helyet, mint a győzelem modern megtestesítője, Beyoncé.

© Youtube

Milói Vénusz, i.e. ~130

A szintén görög klasszikus márványszobor Aphrodité, azaz a szépség és a szerelem görög istennőjét ábrázolja, így az alkotás a két fogalom mindenkori allegóriájaként maradt fent a művészet történetében. Ebben a beállításban Beyoncé – aki itt testszínű dresszben és összefogott hajjal jelenik meg – nem csak a görög szépségideállal állítja szemben önmagát, de fekete nőként megvalósított személyes győzelmét is kommunikálja.

© Youtube

Marie-Guillemine Benoist – „Portrait D’Une Négresse” 1800

A klipben többször is felbukkanó festmény a Louvre történetét és a film anyagát tekintve egyaránt nagy jelentőséggel bír. A kép egy, az igen kevés női festő keze munkáját dicsérő festmény közül, illetve ez a Louvre egyetlen 20. századi portréja, mely egy olyan színes bőrű hölgyet ábrázol, aki nem egy rabszolga, vagyis alárendelt személy, hanem egy tiszteletteljes nő, akit a maga egyszerű nagyszerűségében ábrázolt a festő. Ha figyelembe vesszük a tényt, hogy a Louvre gyűjteményében java részt fehér férfi mesterek által készített műalkotások szerepelnek, illetve, hogy Beyoncé szerepében egy szintén színes bőrű hölgy jelenik meg a múzeumban, a festmény igen fontos dolgokat képvisel a videóklipben.

© Youtube

Tanis-i Nagy Sphinx, i.e. ~2600

Nem meglepő, hogy Afrika után a Louvre falai közt található a világ egyik leglenyűgözőbb egyiptomi gyűjteménye. Ez a gránitból, körülbelül Kr.e. 2600-ban készült szfinx a múzeum legnagyobb egyiptomi alkotása. Az oroszlán testű és uralkodó arcú lényeg előtt a pár ugyanolyan méltóságteljesen jelenik meg, mint amilyen a szobor maga.

© Youtube

A Louve piramisa

A videóklip vége felé megjelenik a kínai származású amerikai építész Ieoh Ming Pei 1989-ben befejezett munkája is, amely a Louvre felújításának és bővítésének egyik legfőbb éke, a legismertebb újkori piramis. A múzeum és a város ikonikussá vált, üvegből és fémből készült szimbolikus építménye előtt Jay-Z pózol, ezzel megkoronázva a videóklipet.

 

I can’t believe we made it (this is what we made, made)

This is what we’re thankful for (this is what we thank, thank)

I can’t believe we made it (this a different angle)

Have you ever seen the crowd goin’ apeshit?

A teljes videóklip ITT látható.

 

Untsch Kata

Szelfikultúra és múzeumlátogatás – hol a határ?

Yayoi Kusama színpompás, térspecifikus installációit senkinek nem kell bemutatni. Magával ragadó, esztétikus terei után – melyek sorra járják a világ legnagyobb múzeumait – látogatók végtelen sora érdeklődik. Nem meglepő, hogy Kusama kreációi magasan vezetnek az Instagramon legtöbbet publikált műalkotások listáján – a közösségi oldalak hemzsegnek a „Souls of Millions of Light Years Away” vagy a „Fireflies on the Water” installációiban pózoló emberekkel. Tagadhatatlan, hogy a közösségi média térnyerésével művészetfogyasztási szokásaink is gyökeresen megváltoztak. Egy múzeumlátogatás manapság a látottak dokumentálása mellett egyet jelent azzal, hogy jelet adunk róla a világhálón is. „Ha nem posztoltad, meg sem történt” – szól a mondás. Vajon az, hogy a kultúra kortárs fogyasztói világhíres alkotásokkal pózolnak, elfogadott módja a művészettel való kapcsolatteremtésnek? Elképzelhető a kortárs múzeumélmény dokumentálás nélkül? Milyen hatása van vajon a selfiekultúrának a kortárs képzőművészetre? Aktuális cikkünk ezekre a kérdésekre keresi a választ.

Yayoi Kusama – “Souls of Millions of Light Years Away” © Tiffany Zau

Az elmúlt években egyre több olyan intézmény született, melynek elsődleges célja a húszas éveikben járó fiatalok, azaz a Z generáció szórakoztatása. Ilyen hely például az amerikai Museum of Ice Cream, a Colour Factory és az Egg House is, melyek mind Instagram-barát, pasztellszínű enteriőrökkel vonzzák a dekoratív képekre éhes, fiatal közönséget.

Maryellis Bunn @ the Museum of Ice Cream. © Forbes

A Museum of Ice Cream egy 2016-ban született kezdeményezés, mely első körben New Yorkban, 45 napig tartott, majd a hatalmas sikert követően Los Angelesbe, majd San Franciscóba és Miamiba utazott tovább. Az intézmény ötlete a 25 éves Maryellis Bunn fejéből pattant ki, aki Forbesnak adott interjújában kiemelte, hogy első számú célja a „millenials” közönség összekötése volt. A valóság pedig nem más, mint huszonegy, Instagram-díszletként berendezett terem, melyek dekoratív színekkel, trendi kellékekkel, tükröződő felületekkel, és színes részletekkel várják a fényképezkedni vágyókat. Bunn elmondása szerint a múzeum szó azért került a név végére, mert egy olyan címet kerestek, amit az emberek megértenek. Azt is kiemelte, hogy cége rendelkezik olyan múzeumi jellemzőkkel, mint a kulturális termékek kiállítása, a közösségformálás, valamint a design és a történelem ünneplése. Viszont ahelyett, hogy szemlélőként vennénk részt a művészetfogyasztás folyamatában, aktív résztvevőként használjuk a rendelkezésre álló tereket.

Museum of Ice Cream. Forrás: http://www.tronc.com/gdpr/southflorida.com/

A Brunn gyerekkori álmait megtestesítő szobákban fürödhetünk csillámporral teli kádban, lovagolhatunk unikornison vagy pózolhatunk óriás fagyik társaságában is. Brunn szerint a terek első számú funkciója az, hogy a résztvevőknek fergeteges és felejthetetlen élményben legyen részük, az apró adalék csupán, hogy mindeközben tökéletes Instagram-tartalom születik. New York-i debütálásakor 300.000 darab tizennyolc dolláros jegy fogyott el öt nap alatt, 5,4 milliós bevételt generálva. A következő állomásokon csupán két óra alatt keltek el a fél évre szánt jegyek, melyek már az eredeti ár több, mint duplájába, harmincnyolc dollárba kerültek. Ha a hatalmas bevétel nem lenne elég, Brunn kezdeményezéséhez olyan hatalmas szponzorok adták a nevüket, mint az American Express vagy a Tinder, és olyan világsztárok pózolnak „múzeumában”, mint Beyoncé és Jay Z, Katy Perry vagy Gwyneth Paltrow.

Kapcsolódó kép

Color Factory © Pinterest

Hasonló sikereket ért el egy másik lifestyle blogger paradicsom, a Color Factory kitalálója, Jordan Ferney is, aki egy több mint ezer négyzetméteres területen alakított ki színes, Instagram-barát tereket művészek és kreatívok segítségével. Elmondása szerint a kiállítóterek a hagyományos múzeumi designstruktúrát veszik alapul, amihez olyan adalékok társulnak, mint a tökéletes megvilágítás vagy az interaktív részletek, melyek hozzájárulnak közösségi médiában elért sikerükhöz. A cég első számú célja persze itt sem az, hogy az enteriőrök jól mutassanak az interneten, hanem hogy a résztvevőknek különleges élményekben lehessen részük. Ha eltekintünk a ködösítéstől, nem marad más, mint olyan mutatós terek sokasága, melyek arra születtek, hogy az Instagramon reprodukálódjanak újra és újra.

Kapcsolódó kép

The Egg House. forrás: https://www.teras.id/life/pat-14/53172/egg-house-instalasi-seni-serba-telur-yang-aesthetic-dan-gemes-banget

A tendencia csúcsa a szintén New Yorkban található The Egg House nevű intézmény, melynek központjában egy megszemélyesített tojás, Ellis áll. A koncepcióért felelős Team #Eggcelent kreatív csapat tagjai a NYU, a Parsons, az SVA és a Pratt Institute végzett művész, benső építész és marketing hallgatói, akik a tojás univerzális, mindenkit összekötő tulajdonságát hangsúlyozva alkottak egy olyan interaktív központot, ahol a tojásé, illetve az igen divatos „brunch” kultúráé a főszerep. A fotón dekoratívnak látszó hozzávalók viszont az Instagramon sokkal jobban mutatnak, mint a valóságban, vagyis a valós élmény sajnos nem ér fel a virtuális elképzelésekhez.

Kapcsolódó kép

The Selfie Museum. Forrás: https://www.lexpress.mu/article/329017/los-angeles-selfie-maintenant-son-musee

Az „art world” véleménye ezekről az intézményekről legalább annyira színes, mint maguk a fotogén enteriőrök. Vannak, akiket kicsit sem zavar az, hogy egy unikornisokkal és fagyikkal teli tereket a „múzeum” névvel illetnek, sőt, örülnek a fiatalok interaktív bevonásának. A másik tábor viszont semmi pozitívumot nem lát ezekben az üres terekben, ahol igazi élményekről szó sincs, csupán pózokról és látszatról. Az Artnet egyik kritikusa, Ben Davis szerint ezek a pop-up múzeumok nem csak hiúságunk táplálói, de a gyorséttermek kulturális megfelelői is. Véleménye szerint ezek olyan komoly erőket képviselnek, melyekkel a művészeti múzeumoknak muszáj felvenniük a versenyt.

© Mariah Tyler

A múzeum – hivatalos definíciója szerint – a kulturális javak tudományosan rendszerezett gyűjteményeit kezelő kulturális intézmény. Eszerint logikus lenne, hogy a kreatív csapatok által összetákolt mesterséges terek labdába sem rúghatnak a világ legnívósabb képzőművészeti alkotásai mellett. Ennek ellenére tisztán látjuk azt is, hogy a művekkel való szelfizés olyan mindennapi gyakorlattá nőtte ki magát, amit szégyenérzet nélkül folytat az emberiség nagy része. Ilyen szempontból a pekingi M WOODS jár az élen, amely „selfie stratégiájáról” hírhedt a művészeti intézmények körében. Ez a múzeum meghatározza a selfie készítés pontos helyszínét és idejét, így megelőzve az ezzel járó felfordulást olyan nagyszabású kiállításokon, mint amilyet nemrégiben Andy Warhol munkáinak szenteltek. Ennek ellenpontjaként jelenik meg a New York-i Metropolitan, amely nemes egyszerűséggel kitiltotta a selfiebotokat a kiállítóterekből. James Turrell kiállítása során, melyet a New York-i Guggenheimben tartott, fényképezési tilalmat vezettek be, mivel a térspecifikus fényinstallációiról híres művész alkotásának percepciójára kifejezetten zavaróan hat bármilyen külső fényjelenség. Ennek ellenére több mint ötezer kép került fel a műről a közösségi média különböző felületeire, a múzeum történetének legnépszerűbb online tartalmát hozva ezzel létre – illegálisan.

Jogosan merül fel a kérdés, hogy vajon a művészet szentélyeiben mára természetes lett ilyen módon interakcióba kerülni a műtárgyakkal? A művészeti tapasztalat leredukálódott a pillanat töredékére, melynek végeredménye csupán a semmitmondó fotóban és a rájuk kapott like-ok számában mérhető? Ha ebből a szemszögből tekintünk az eredeti kérdésre, a csillámporral teli kádban fotózkodás – mely papíron egy múzeumi térben valósul meg – még súlyosabbnak tűnhet, mint azelőtt. Egy másik hatalmas különbség a világ selfiemúzeumai és a valós művészeti értéket képviselő intézmények közt az, hogy ha az előbbibe látogatunk, mi magunk válunk a tekintet célpontjává, az ember maga avanzsálódik a „művészet” tárgyává, míg egy múzeumban jobb esetben a műtárgyakon van a fókusz. Emellett egy művészeti múzeumban nem árt alaptudással érkezni, az élmény intellektuális felkészültséget és ráhangolódást igényel, legjobb esetben a művészeti tapasztalat kihívás elé állítja a szellemünket és lelkünket egyaránt. Ezzel ellentétben a selfiemúzeumai olyan kiüresedett környezetek, ahol egy stresszes nap után elszórakoztathatja magát az ember – ha pedig így van, talán jobban tesszük, ha inkább egy romcommal foglaljuk el magunkat.

 

 

Untsch Kata

Galériatúra London szívében

Felkerestük a hatalmas nyüzsgő város néhány kortárs művészeti kincsét. A folytonosan alakuló metropolisz auráján a közelmúlt eseményei csak nagyon finoman érzékelhetőek. A londoni emberek humora és kulturált közlésmódja mit sem vesztett erejéből. Ugyanúgy, mint a kortárs képzőművészet folytonos progresszív jelenléte. Mindig felszabadító érzés találkozni London élő és virágzó kortárs kultúrájával, a közösségek teremtő erejével. A továbbiakban három igen eltérő technikával és koncepcióval dolgozó művész londoni kiállítását szeretnénk röviden bemutatni.

Katharina Grosse: Prototypes of imagination

A Britannia street szürkeségéből belépve földöntúli érzés megpillantani Katharina Grosse hatalmas festménykompozícióját. A radikális színek kirobbanó energiája átveszi az uralmat a Gagosian Gallery letisztult terei között. Grosse munkásságában mindig alapvető fontosságú volt a színek sokféleségének alkalmazása. Elmondása szerint a festészeti hagyományban az erős színek használatát kiszámíthatatlannak, nőiesnek és ösztönösnek tartották, szemben a letisztult vonalvezetésű stílussal, amelyhez szilárd, férfi minőséget tulajdonítottak. Katharina Grosse izgalmasan viszi tovább ezt az örökséget felbolygatva a két dimenzió nyújtotta lehetőségeket. Egyetlen felületen számtalan réteget és mozgást jelenítenek meg biomorf alakjai. Nagyméretű vásznaira festékszóróval viszi fel a festéket, napokig dolgozik mély flowban és szoros összeköttetésben a vászonnal. Dús festményei a képzelet egy-egy prototípusa, amely szétrobbantja a lineáris gondolati struktúrát. Katharina Grosse július 27-ig a Gagosian Galleryben.

Noémie Goudal: Telluris

Noémie Goudal fotósorozatain a táj, mint valódi és eszmei helyszín összeolvadásaként jelenik meg. A kiállítás szcenográfiáját egy fából készült, padlótól a plafonig tartó labirintusszerű építészeti installáció nyújtja. A szigorúan szabályos és egységes négyzetekből álló “válaszfalak” a mesterségesen épített táj elemeire emlékeztetnek. Goudalt régóta foglalkoztatja az ember és környezetének értelmezési rétegei, a táj megfigyelésének és interpretációjának kérdései. A fotókon látható felszabdalt majd újra összerakott tájképek az érzékeket újra és újra próbára teszik, kizökkentve a táj megszokott értelmezési keretéből. A párizsban élő Noémie Goudal Telluris című kiállítása június 23- ig látható az Edel Assanti galériában.

Ian Cheng: Emissaries

Áthaladva a Pantone zöld Hide Parkon elérjük a Serpentine Gallery épületét, ahol a New York-i Ian Cheng kiállításán hümmöghetünk. Cheng kiállított munkáinak talán legegyszerűbb magyarázata, hogy olyan videójátékokat láthatunk, amelyek önmagukat játszák. Minden ‘Emissaries’ epizód egy számítógép által generált szimuláció, amely olyan növény- és állatvilágot tartalmaz, amelyek kölcsönhatásba lépnek, beavatkoznak és rekonstruálódnak különböző nyílt elbeszélésekben. Ian Cheng legjelentősebb kutatási területei közé tartozik a kognitív tudomány, a mesterséges intelligencia, illetve a pszichológia. A kiszámíthatatlan változásokkal teli “játékokkal” szándéka megvizsgálni az emberi elme reakcióit a nem várt és nem befolyásolható változásokra. Minél gyorsabban és rugalmasabban tudunk reagálni a bekövetkező változásokra, annál nagyobb lesz a sikerélményünk. Cheng munkásságának egyik legnagyobb elismerése, hogy  nemrégiben a MoMA megvásárolta az Emissaries trilógiát. A kiállítás még május 28-ig látható a Serpentine Galleryben.

Danka Zsófia

 

 

Fotók a szerző sajátja.

Válogatás a Milánói Design Hét legszebb alkotásaiból

A Milánói Design Hét idén április 17. és 22. közt került megrendezésre. A design világának egyik legfontosabb eseményén a látogatók rengeteg izgalmas és sokszínű projekttel és termékkel találkozhattak. Ugyanezen a héten zajlott le a Salone del Mobile bútorvásár is, ahol a legnagyobb design cégek mutathatták be legújabb termékeiket és kollekcióikat. A város ezernyi pontján helyet kapó bemutatók sokaságából most kiválogattuk a számunkra legkedvesebb kiállításokat – íme az Artlocator válogatása.

© Dezeen

MINI Living – Built By All / MINI + Studiomama  

A MINI és a londoni építésziroda közös installációja helyi lakosok és építészek együttműködésével valósította meg innovatív látomását. A csupán néhány négyzetméteres moduláris életterek – melyek különböző karakterek segítségével más-más embertípust testesítenek meg – a „MINI” koncepció szerinti kreatív térkihasználás eddigi legvonzóbb bizonyítékai. A bemutató legfontosabb célja az volt, hogy alakítható, moduláris rendszerek formájában megmutassák, milyen módszerekkel lehet testre szabni a legapróbb otthont is.

„A MINI LIVING kreatív megoldásokat biztosít a kortárs urbánus élettér egyre égetőbb problémáira reagálva, azaz kis terekben mutat be számtalan lehetőséget és nagyfokú variálhatóságot„ – nyilatkozta a MINI Brand Strategy and Business Innovation igazgatója, Esther Bahne.

© Dezeen

Typecasting / Vitra

A Vitra Typecasting kiállításának fókuszában a cég olyan ikonikus tárgyai, prototípusai és tervei álltak, melyek sosem valósultak meg. A kétszáz archív termékből összeállított tárlat egy sportcsarnokban – a La Pelotában – kapott helyet, kurátora az osztrák Robert Stadler volt. A bútorok és a felhasználók közti érzelmi kapcsolatra rávilágító kiállítás központi témájaként a bútorok társadalmi szerepe szolgált. A székek például – egyértelmű és praktikus tulajdonságukkal egy időben – gyakran rendelkeznek reprezentatív funkcióval, amit a történelmi kontextus mellett a személyes székválasztás is szemléltet. A kurátori munka különlegessége az aktuális és a klasszikus termékek kontrasztja mellett a prototípusok, a „special edition” szériák és a futurisztikus víziók összehasonlítása volt.

© Dezeen

Open Sky / Phillip K. Smith III + COS

Az idei év leglátványosabb alkotása, mely Phillip K. Smith III képzőművész és a COS divatmárka kollaborációjának gyümölcse, a Palazzo Isimbardiban kapott helyet, ahol a nézők egy teljesen új oldalát fedezhették fel a városnak. A történelmi udvar a design hét idejére végtelennek tűnő, tükröződő gyűrűvé lett, melynek precízen beállított felülete az ég képét verte vissza. A visszatükrözött felület folyamatos változásának köszönhetően minden látogató egyéni és megismételhetetlen élményben részesült.

Phillip K. Smith III így nyilatkozik az alkotásról:

„A munkámat fények, színek és formák folyamatos változása inspirálta, ami a természetes és épített térre egyaránt kiterjed. A COS márkával való együttműködés kifejezetten izgalmas volt Milánó történelemmel teli építészetében. A Palazzo Isimbardi különleges tere lehetővé tette azt, hogy úgy módosítsak a történelmi környezeten, hogy a milánói égbolt végtelen szépségét is bemutathatom.”

© Dezeen

Karin Gustafsson, a COS kreatív igazgatója a következőt mondta az együttműködésről:

„Bennünket a COS-nál az fogott meg a művész eddigi munkáiban, hogy minden alkotása erős interakciót folytat természetes környezetével, egy különleges befogadói térélményt hozva létre ezzel. Alig várjuk, hogy lássuk a nézők reakcióit ezen az izgalmas helyszínen. Nagy megtiszteltetés, hogy olyan tehetséges kreatívokkal dolgozhatunk együtt, akik aktívan formálják a körülöttünk lévő világot. A COS-nál ez inspirál minket igazán.”

© Dezeen

Smith III alkotásai a Palazzóhoz tartozó angolkertben folytatódtak. Itt öt különálló, tükröződő felületű szobrot hozott létre, melyek újragondolták és vizuálisan tagolták a természetes környezet látképét. A vízszintes és függőleges egységek tükrös kompozíciójukkal a körülöttük lévő épületegyüttest, kertet és égboltot egyaránt átrendezték.

© Dezeen

Softwear / Google

A Google idén debütált a Milánói Design Héten és a technika által uralt kortárs világunk emberi aspektusát dolgozta fel. A projektért a cégen belül Ivy Ross, a Google hardware design alelnöke felel, az alapkoncepciót pedig a kurátor, Lideqij Edelkoort találta ki, aki már 1998-ban megjósolta azt, hogyan fog a technológia és az otthoni idő összeolvadni. Gondoljunk csak arra, amikor egy esős napon otthonról dolgozunk vagy ahogy külföldi rokonokkal, barátokkal kommunikálunk anélkül, hogy elhagynánk a kanapét vagy az ágyat. Ez az egykori jóslat ma már mindennapi gyakorlatnak számít. A Google okos technológiai eszközeit a design héten mindennapi, otthoni miliőt idéző kiállítótérben mutatták be.

© Dezeen

Vegan Design – The Art of Reduction / Eres Nevi Pana

A nemzetközi színtér egyik legtehetségesebb alkotója, Eres Nevi Pana egy olyan kollekciót tervezett, melynek egyes darabjai ugyanarra az igen aktuális etikai kérdésre keresik a választ: lehetséges mindennemű állati származék nélkül designterméket tervezni? Kollekciója legfőbb célja, hogy bemutassa: ez lehetséges. Az 1983-ban, Izraelben született vegán alkotó az Eindhoveni Akadémián tanult azzal a céllal, hogy az élet, az emberek és a természet tisztelete jegyében fog dolgozni.

© Dezeen

Living Nature. La Nature dell’Abitare / CRA-Carlo Ratti Associati

A nemzetközi design és innovációs cég egy olyan kertet alakított ki a design hétre, melyben mind a négy évszak egyszerre van jelen – ezért a különleges élményért a klíma szabályzó, innovatív energiamenedzsment rendszer felelt. A CRA és a Studio Römer együttműködéseként létrejött projekt eredetileg a Salone del Mobile.Milano rendezvényére készült, de a milánói Design Hét nyitórendezvényének helyet adó Piazza del Duomón valósult meg.  Az ötszáz négyzetméteres pavilon négy természetes, klíma mikrokozmosszal rendelkezett, mely az évszakok szinkronizált, egymás melletti megjelenítését biztosította. A tér rekreációs terület funkciója mellett – aminek köszönhetően a látogatók az egyik sarokban hógolyózhatnak, míg a másikban napozhatnak – a ’Living Nature’ projekt a városok és a természet kapcsolatával is foglalkozott. Ezzel egy időben a projekt az energiamenedzsment rendszert is bemutatta, mely a hőpumpák és a fotovoltaikus cellák használatával fenntartható klímaszabályozási stratégiák kifejlesztésével kísérletezik.

© Dezeen

The Diner / David Rockwell

David Rockwell New York-i építész és a 2×4 design stúdió kollaborációja a klasszikus amerikai ’diner’ hagyományt elevenítette fel – egy, az archetipikus útmenti étkezdék által inspirált pop-up éttermet alakítottak ki. A projekt a Ventura Centrale terében kapott helyet, amely a milánói vasútállomás alatti, barlangszerű raktárat jelenti. A kiállítás a Surface magazin segítségével valósult meg, melynek 25. születésnapja volt az ötletadó esemény.

„Az első és legfontosabb motívum a pult volt – ez az étkezdék legdemokratikusabb térrészlete” – nyilatkozta David Rockwell.

Míg a helyiséget nagyban meghatározták a karakteres színek, anyagok és felületek, annak központja mégis a tizennégy méter hosszú pult lett – a lenyűgöző kőfelület markáns hangulatát a felette lévő neon szöveg egészítette ki, amiért a 2×4 design stúdió felelt.

© Dezeen

Norwegian Presence

A norvég tervezők új bútorait, szoborszerű kézműves termékeit és a régió ikonikus design tárgyait is bemutató tárlat a modern norvég designról adott átfogó és érzékeny képet. Az előző évekhez hasonlóan idén is az ország legjobb feltörekvő művészei kaptak kiállítási lehetőséget. A 2018-as válogatás fókuszában a kollaboráció – vagy ahogy a norvégok hívják, „fellesskap” koncepciója állt – az új tehetségek mellett a kézművesség és a technológia kapcsolódási lehetőségei is bemutatásra kerültek.

Grete Sivertsen projekt menedzser így nyilatkozott a bemutatóról:

„Norvégia egy kicsi ország, ahol a tervezőknek, a mestereknek és az iparosoknak egységben kell gondolkodniuk. A „fellesskap” érzése, azaz az egység élménye hihetetlen húzóerő és motiváció. Ez a kiállítás – mint ahogy a norvég design egésze – az összefogásról, az osztozásról és a közös munkáról szól.”

 

 

Untsch Kata