Artlocator Wishlist!

Az Artlocator csapata idén néhány igazán különleges ajándékötlettel szeretné megtörni a lázas pláza-rohamot és ebay őrületet. A kiválasztott tárgyak válogatásánál a kortárs kultúra sokszínűségét, a művészet szerethetőségének fontosságát tartottuk szem előtt. A mértéktelen vásárlás, a tárgyak értelmetlen felhalmozása helyett, igazi értékek választására, a kortárs alkotók támogatására bíztatjuk olvasóinkat. Hiszen mikor lenne jobb alkalom mint karácsonykor, hogy kiszűrjük a feleslegest a lényegesből, az értéket elválasszuk a látszattól. A műtárgyakról nálunk, emailben lehet érdeklődni. Mindenkinek nagyon boldog ünnepeket és stresszmentes készülődést kívánunk!

Marina Sztefanu izgalmas világalkotásáról így fogalmaz: “Érdekelnek a különbségek és a hasonlóságok a különböző társadalmakban, kultúrákban, emberekben és egyénekben. (…) A történelem sokféle, fabulációs formában való megéneklése, a berögzült sémák, a hitelesnek vélt álhírek, minden tény és tévhit csak egy frappánsan felépített makett, díszlet. Egymás mellett létező fiktív és félfiktív valóságmodelleket építek.”

Marina Sztefanu: “Surprise! Infrared Camera Reveals Black Leopard’s Hidden Spots” 20 cm x 30 cm x 10 cm balsafa, papír, műanyag 2015

Marina Sztefanu: Laza flört az erdőégetés szünetében / Casual flirt in the forest burning’s break 21,5 cm x 26,5 cm x 9 cm Újrafelhasznált anyagok: fa, Spar- os matrica, merített papír 2015

 

Szemző Zsófia érdeklődése az antropológiai gondolkodásmód irányába mutat, a természetben keresi az ember helyét, értelmez és kiemel cselekvéseket. Leginkább a rajz médiumán keresztül épít, rombol le és rak össze szituációkat. Szürreális emlékképszerű rajzain és kollázsain kívül kerámia objektjeivel kérdez rá a műalkotások szerepére, viszonyrendszerére. Kerámia munkáiról eképpen ír:
“Eredettörténet egy ismeretlen kultúra előtti ismeretlen természeti környezetről. Ellentmondás az ember által elképzelt ideális megoldás,  a megvalósult megoldás és ennek hatásai és mellékhatásai között. A használhatatlan és felismerhetetlen tárgyakról nem lehet tudni mi lehet a funkciójuk abban a világban, ahol ismeretlen kultúrák töredékeiből összeáll egy új kultúra.” Korábban itt írtunk önálló kiállításáról.

 

Szemző Zsófia: Defragmentation / Javított tárgyak / barlang01 fehéragyag, mázas kerámia 17 cm x 22 cm x 26 cm 2017

Szemző Zsófia: Defragmentation / Javított tárgyak, Fotó: Halász Dániel

 

Bíró Dávid a MOME fotográfia szakon töltött egyetemi évei alatt és azóta is számos hazai és külföldi szakmai elismerésben részesült. Érdeklődésének középpontjában a technika emberi észlelésre való hatása áll. Általában műtermi környezetben készíti precíz, a digitális világot idéző felvételeit.

Bíró Dávid: Modus Operandi 25 cm x 35 cm Giclée print 1/50 2017

 

Dobokay Máté kísérleti fotója, a Spots sorozat egyik darabja. A fotográfia kötött, a látható világot megörökítő jellemvonását a létrehozásra, valami újnak az alkotására cserélte. A kép exponálás nélkül, az instant filmek kémiai eljárásával, annak megszakításával jött létre. Az anyagban rejlő lehetőségeket és a kreált táj tulajdonságait manuális beavatkozásokon keresztül vizsgálva.

Dobokay Máté: Spot_018 7.3 cm x 9.5 cm kemigram instant filmen 2018

 

A Transzparens Labirintus Rákóczy Gizella művészetéről szóló kiállítás katalógus, amely részletesen mutatja be a művész misztikus, geometrikus életművét. Zsikla Mónika szerkesztésében jelent meg, a Vintage Galéria kiadványaként. Szerzők: Beke László, Rákóczy Gizella, Simon Zsuzsanna, Zsikla Mónika. Rákóczy Gizella művészetéről itt írtunk korábban.

 

 

Baksa-Soós Attila költő és Miki357 fotós, a képekből és a szabadversekből álló közös fotókönyvet jelentetett meg, amelyből  tárlat is nyílt a Hybridart Space-ben. A tempó fekete-fehér képekből épül fel: a magyar popzene ikonikus arcaihoz Baksa-Soós írt egy-egy szabadverset. A tempó gondozója és kiadója a Hybridart Management, Péczely Dóra szerkesztette, a könyv képszerkesztője Szilágyi Róza Tekla volt és Kiss-Benedek Kristóf készítette a grafikát.

 

A csábítás fegyvere című kiállítás katalógus kiemelkedő festők alkotásain keresztül mutatja be a divat, az öltözködés és a képzőművészet kapcsolatát. Egyfajta áttekintés a divat, az elegancia, a stílus és a szépségideál változásának százéves történetéről, arról a módról, ahogy az emberek a ruhák segítségével kommunikáltak, megformálták magukat a környezetük számára.

 

A Children of the wood a legújabb Hello Wood kiadvány, amely a nemzetközi építőtábor műfajilag nehezen besorolható tárgyi lenyomata: egy kollázsszerű élménybeszámoló, melyből a közösségépítés tudatos képe és reménye rajzolódik ki.

 

 

A Kekszek Márk Szonja Édesem-sorozatának a 3. része. Az Édesem Tortaműhely tulajdonosa 40 legkedvesebb kekszreceptjét válogatta össze, köztük különlegeseket és villámgyorsan elkészíthetőeket is.

Márk Szonja: Kekszek

 

INQ fülbevaló

 

Studio Nomad – Könyvtartó

Pósalaki Anett: Hana

Pósalaki Anett 2016-ban végzett a MOME fotográfia szakán. Munkásságára jellemző a társadalmi kérdések boncolgatása, a gender elmélet újragondolása és a mikro közösségek megfigyelése. Az általunk közzétett sorozata egy személyes élményből indult és az emlékezés mikéntjére kérdez rá.

“Az emlékezés folyamata személyre szabott, így enged teret saját hagyományaink kialakítására. Régi, környezetünkből ismerős mintákat átemelhetünk saját életünkbe, kicsit másképpen, újragondolva, megváltoztatva a felidézés módját.

A képek elkészítésénél gyermekkoromban történt események inspiráltak, amikor nagymamámmal minden nap egy szál virággal tiszteletünket tettük elhunyt szeretteink előtt.

Mindenki máshogyan éli meg a jelent és dolgozza fel a múltat, máshogyan gyászolunk. A virágot és a gyászt összekötő tradíció ennek a fotósorozatnak az alapja is.

-Egy nap, egy virág- a szokás megmaradt csak a médium változott.”

Átlépni a zéró ponton

Már kapható Rákóczy Gizella misztikus és szigorú matematikai szabályok vezérelte művészetét taglaló katalógus, Transzparens Labirintus címmel. Beke László személyes hangvételű bevezetője után Simon Zsuzsa összefoglaló esszéje nemzetközi kontextusba helyezi az életművet, majd Zsikla Mónika négy részre tagolt, hosszabb terjedelmű tanulmánya következik. Az első rész a Saját Katedrális, a második a Rendszer, a harmadik a Bontás, az utolsó rész címe Transzparens Labirintus. A tanulmány szerzője és az Új Budapest Galériában nyílt kiállítás kurátora 2013 óta foglalkozik Rákóczy Gizella művészetével, szakavatott ismerője és kutatója a művész grandiózus hagyatékának.

Zsikla Mónika először öt éve találkozott a művésszel, a Fugában rendezett egyéni kiállításán. A találkozásból egy hosszas, késő éjszakába nyúló beszélgetés lett, ami a későbbiekben éveken át tartó “munkakapcsolattá” fejlődött. Két évvel a művész halála után, Beke László közreműködésével megkezdődött az életmű feldolgozása. A könyv és a kiállítás is a művész négy legfontosabb alapvetését járja körül, amely mindig hivatkozási alapként szerepelt Rákóczy életében. Az első fejezet a Saját Katedrális címet viseli, amely az alkotó legkorábbi munkáit öleli fel. Ekkor még Fónyi Géza osztályában tanult a Képzőművészeti Főiskola festő szakán. Ebben az időszakban a fiatal festő formavilágának és technikai tudásának próbálgatását, kísérletező kedvének kibontakozását láthatjuk. Egyetemi évei alatt a figuralitástól szép lassan távolodva, egyre markánsabban jelenik meg kollázsain a geometrikus ábrázolásmód.

 

A legnagyobb horderejű változást egy párizsi úton tapasztalt élmény hozta meg az életébe. A diplomaosztó után, a művész meglátogatta a régóta látni kívánt Saint Denis katedrálist. A sekrestyében, megfeledkezvén az ott tartózkodóról, hosszú órákra rázárták a templom ajtaját. Az eltelt idő alatt a rózsaablakokon beszűrődő gyönyörű fények és hely szellemiségének hatására a művész elmondása szerint átélt egyfajta misztikus beavatást. Az élmény után úgy érezte, hogy megkapta igazi hivatását, kijelölték számára a teljesítendő feladatot: átadni azt a spirituális élményt a festészetén keresztül, amelyet a katedrális falai között átélt.
Hazatérése után az Erdély Miklós vezette mozaik műhelyben helyezkedett el, ami újabb lendületet adott művészeti pályájának. Albérlőként a pasaréti Erdély villába költözött, ahol számtalan irodalmi művel, művészekkel és tudósokkal ismerkedett meg, élénk alkotói közeg, szellemi műhely vette körül. 1976-ban egy skóciai sírábrán rátalál a négykarú spirál motívumra, amely munkáinak legfontosabb elemévé válik. Innentől kezdve, élénken kutatja a spirált mint jelenséget és formát. Űrkutatási konferenciákra jár, mitológiát tanul, a téma egyre mélyebb megértését hajszolva megismerkedik a matematikai törvényekkel és különböző elméletekkel. Rákóczy munkáinak szín és formavilágát szigorú logikai szabályok teszik egyszerre félelmetessé és csodálatossá, elhivatottságának sem anyagi sem fizikai korlátai nem tudtak határt szabni. Az életmű rendszerének alakulását és törvényeit megérteni korántsem volt könnyű. Írásos magyarázat, és koncepció leírás hiányában Zsikla Mónikának kis mozaikokból kellett felfejtenie a nagy egészet. Kutatómunkájában Koreczky Dalma, a művész barátnője is segítségére volt, aki végig követte az életművet. Szoros kapcsolatban álltak Rákóczyval, szintén művész volt, és még így sem tudta teljes egészében megérteni a rendszerelmélet logikáját. Az egyes formák és színek egymáshoz való viszonya, a színek hígításának mértéke, mind-mind kidolgozott elmélet alapján történt. Rákóczy Gizella saját kezűleg vitte fel a felületre a festéket, hatalmas alázattal és türelemmel alkotta meg a saját maga által kidolgozott rendszer óriási spektrumát. Személyiségére, mint következetes, de korántsem pontos és szigorú logika vezérelte emberre emlékeznek szerettei.  Néhol a ragyogó színű és szigorú geometrikus alakzatok mentén még látni a kis girbegurba vázlat vonalakat, ami alátámasztja a pontossággal való vívódását.

Saját, a festészetében alkalmazott rendszerelméletének kidolgozásában a négyzet jelenti az alapmotívumot, az ős formát,             – ahogyan a művész fogalmazott -, amelyet a közepébe rajzolt kereszt ábrával további négyzetekre lehet osztani. Minden négyzet saját színt, illetve a kezdetekben még a szürke árnyalatait kapta.  A későbbiekben majd ismétlődés nélkül négy színt, a vöröset, a sárgát, a kéket és a zöldet hatszor lehet szerepeltetni a festményen, így kapjuk meg a bűvös 24-es számot, ami innentől kezdve szilárd alapját jelenti festményei teremtésmítoszának. A négyzetek később kiterjednek a térben és spirális alakká válnak, illetve mozogni, forogni kezdenek. A spirál, mint szimbólum, számtalan jelentésréteggel rendelkezik. Folyamatos kutatásai során ráeszmélt, hogy a spirálnak, mint végtelen formának, van egy látható és egy szemmel láthatatlan fizikai kiterjedése és a kettő egy zéró pontban találkozik egymással. Mikor tudatosult benne a spirál zéró pont utáni láthatatlan intervalluma, a művész fokozatosan visszabontotta az alakzatokat a festményein. Zsikla Mónika ezt a zéró ponton túlra való haladás szándékaként, a beavatás-történet tetőpontjaként értelmezi. A spirálok mozgását, a színek forgását ezek után egyfajta pörgő alakokkal szerette volna érzékeltetni, még nagyobb dinamikát adva a festményeknek, érzékeltetve az alapmotívum természetét.

A transzparens, rózsaablak-szerű színélmény megidézéséhez kezdi el az akvarell használatát festészetében. A színek helyes átmenetének megteremtése hosszas gyötrődést és tesztelést vont maga után, a probléma megoldásához a kulcs egy álomban érkezett. A misztikus elbeszélés szerint a művész álmában üzenetet kapott: “A Fibonacci számsor szerint próbáld”. Az áttörés ekkor következett be, mikor a festék hígítási arányát a számsor szabálya alapján kezdte el alkalmazni. Utolsó sorozatán labirintusokat ábrázol, amelyek abból a bizonyos zéró pontból indulnak és térnek vissza. A művész által választott labirintus típust “krétai labirintusnak” nevezik, amely a katalógus borítóján is szerepel. A labirintusokon visszaköszön a 4-es szám rendszere és a szimmetria egyaránt. Saját alapszíneivel, és az építés-bontás dinamikájával foglalkozik továbbra is, de ekkor már – Zsikla Mónika megfogalmazása szerint – Rákóczy Gizella művészetének tétje a zéró ponton való átlépés. Megfesteni a láthatatlant, a tapasztalaton túlit. Színei lassanként halványodnak, éterivé válnak, belemosódnak a végtelenbe.  

 

Fotók: Popov Alexandra

 

A Ludwig mint szerepvállalás – Interjú Fabényi Juliával

A jövőre harminc éves Ludwig Múzeum a hazai kortárs képzőművészet legfontosabb helyszíne. Fabényi Julia a tavaly megjelent Magyar Power 50” listán a hazai képzőművészetre legnagyobb befolyással bíró ötven magyar személy közül a második helyet kapta. 2013 óta tölti be az igazgatói posztot a múzeum élén, kinevezését idén három évvel meghosszabbították. Fabényi céljai közé sorolta, hogy eddigi újító kezdeményezéseit és a Ludwig pozíciójának erősítését szeretné folytatni. Eredményeikről, a fővárosi szcéna helyzetéről és a Ludwig missziójáról beszélgettünk.

Mit gondol arról, hogy igen limitált helyen lehet kortárs művészeti kiállításokat látni az állami intézményekben?

Erre azt mondom, hogy nem igaz. Tudom, hogy sok ezzel a témával foglalkozó cikksorozat jelent meg, de több állami intézmény van, mint mondjuk öt vagy nyolc évvel ezelőtt. Az Új Budapest Galéria, a Bálna, az óbudai Budapest Galéria jól működik, de ide tartozik a Fővárosi Képtár – Kiscelli Múzeum is, amit hamarosan renoválni fognak. A Műcsarnok is kiváló programmal szerepel. Ezek mind prosperáló intézmények markáns profillal, összefogott koncepcióval és jó kiállításokkal. Nem lehet panaszkodni. A Trafó is állami fenntartású kísérleti intézmény, nagyon szeretem, amiket csinálnak. A Capa Központ pedig felépített egy olyan brandet, amire az Ernst Múzeum mint épület abszolút alkalmas, és a fotográfia számos szeletéből válogat. Igényes, szakmailag kifogásolhatatlan, magas színvonalú kiállításokat csinálnak, szinte minden tárlatnak van külsős kurátora. Egyszerűen nincs gagyi. Akkor miről is beszélünk? A Nemzeti Galériában is egyre több a kortárs válogatás, azt viszont elfogadom, hogy rossz a propagandája. Petrányi Zsolt számos nemzetközi válogatást szervez. A baj az, hogy ezek valahogy mindig el vannak rejtve, mert a Nemzeti Galériának nem a kortárs művészet a fókusza. A kisebb galériákról ne is beszéljünk. Tehát akkor hol a hiba? Mi veszett el? Semmi, sőt ellenkezőleg.

Mit terveznek a következő évre, hogyan néz ki a jövő évi program?

Két évfordulónk lesz jövőre. A Bauhaus 100 éves évfordulóját mi kortárs művészekkel szeretnénk megünnepelni. Egy olyan kiállításon dolgozunk, amely a Bauhaus olyan emblematikus műveinek és fejezeteinek utóéletét vizsgálja, mint a Gömbszínház, a Fénygenerátor, a Színelmélet stb., illetve azt is megmutatjuk majd, hogy hogyan jelenik meg a Bauhaus hatása a mai művészetben. Eddig igen sok művészt tudtunk ezzel a koncepcióval megszólítani, a kiállítás maga márciusban lesz. A jövő nyárra egy könnyedebb, de vizuálisan nagyon markáns válogatást tervezünk, ami az 1989-es fordulat évére fokuszál. A másik évforduló a magyarországi Ludwig Múzeum 30 éves fennállása, ezt a Ludwig-gyűjteményekkel együttműködve egy nagy közös kiállítással szeretnénk megünnepelni, amely a Minta és Dekoráció címet viseli majd. Erre előreláthatóan októberben kerül sor.

Egyre több a külföldi kiállító művész a múzeumban, ez a tematika folytatódni fog a jövő évben is?

A Ludwig Múzeum profiljához szervesen hozzátartozik, hogy külföldi művészettel foglalkozunk. Ehhez a vonalhoz tartozott A bálna, amely tengeralattjáró volt című kiállítás, a Rock/tér/idő mellé rendelt Passion, a Permanens forradalom. Mai ukrán képzőművészet és most a Nyelvrokonok – Észt-magyar kortárs művészeti kiállítás, de többségében magyar kiállítóink vannak. A gyűjteményünk magyar és nemzetközi művészetből tevődik össze. A nemzetközi rész nagy hányadában a volt szocialista országok alkotóinak munkáit tartalmazza, kisebb részben kapnak helyet nyugat-európai és amerikai művészek munkái. Ezekből válogatunk úgy, hogy a gyűjtemény is előtérbe kerüljön, megmozduljon”, illetve minduntalan keressük azokat az új megközelítési módokat, amelyekkel egy-egy műnek minél több rétegét mutathatjuk meg, és fogalmazzuk meg egy kiállítás formájában.

El tud képzelni egy olyan a Ludwig Múzeum által rendezett kiállítást, amelyen 35 éven aluli magyar művészek állítanak ki?

Az Esterházy-díj jövőre is megrendezésre kerül. Tavaly több mint 140-en adták be a pályázatukat, ez is mutatja, hogy mennyire releváns rendezvényről van szó. A Ludwig Múzeum szinte kivétel nélkül maga rendezi, kurálja a kiállításait. Ezt egyrészt a múzeum dolgozóinak szellemi kapacitása teszi lehetővé, másrészt elég nagy anyag áll a rendelkezésünkre, és anyagilag is megfelelő körülményeink vannak ahhoz, hogy magunk csináljuk a kiállításainkat. Már nem hiszek az átvett válogatásokban. Meg kell ismernünk a nézői szokásokat, elvárásokat, és ezek ismeretében kell létrehozni új kiállításokat kifejezetten ennek a közegnek.

Mint az egyik legfontosabb hazai kortárs művészeti intézmény vezetője fontosnak tartja-e a társadalmi szerepvállalást, és hogyan jelenik ez meg a múzeum programjában?

Nagyon fontosnak tartjuk a társadalmi szerepvállalást. Állandó programokkal készülünk fiataloknak, családoknak, időseknek, sőt hajléktalanoknak is. Többféle kedvezményünk van a belépők tekintetében is. A múzeumpedagógiai osztályunk rengeteg programot fejleszt és szervez annak érdekében, hogy mindenki megtalálhassa azt, amibe szívesen bekapcsolódna. Ilyen például az Integrált Családi Délelőtt, amelyen a fogyatékkal élő és egészséges családtagok egyaránt részt vehetnek. Ezen az eseményen a családok egész vasárnap délelőtt a múzeumban vannak és foglalkozásokon vesznek részt. Ez a forma nagyon népszerű, sok pozitív visszajelzést kapott. Szeretném kiemelni a Közös ügyeink című sikeres uniós projektünket is. Sok kolléga közreműködésével megtaláltunk legalább 30 olyan művészt, akiknek izgalmas és újszerű elképzelése volt arról, hogy hogyan tudnának a társadalom peremére szorultakkal, nehezen nevelhető fiatalokkal együttműködni. Zseniális projekt volt, a végeredményt a múzeumban mutattuk be egy kiállítás keretében. A művészek keresték fel a részt vevő csoportokat, akikkel közösen építettek fel, hoztak létre egy munkát. Ez körülbelül egy negyedéves együttműködés volt. Nagyon izgalmas és sokrétű projektről van szó, ami mindenki számára hatalmas tapasztalás volt,én ezt egy igen komoly társadalmi szerepvállalásnak tartom, és a múzeum szerepe abszolút adekvát benne. A művészek rendszeresen egyeztettek a múzeum dolgozóival, a szakmai konzultáció után pedig folytatták a projektet a csoportokkal, majd a végeredményt visszahozták a múzeumba, ahol a műnek lehetősége volt kiteljesedni. A metodika szempontjából is nagyon fontos projektet hoztunk létre, ami a kiállítás katalógusában is nyomon követhető.

Terveznek folytatást?

Ez függ az anyagi háttértől is, támogatói ígéretünk van. Valamilyen formában mindenképpen folytatni fogjuk.

Jövőre újra Velencei Biennále, mesélne erről egy kicsit, hogy haladnak az előkészületek?

Nagyon szépen haladnak a dolgok, és nagyon fontosnak tartom, hogy a pályázatok közül egy intermediális művész pályázatát találta a zsűri a legjobbnak. Waliczky Tamásnak nagyon komoly szakmai múltja van. Az, hogy ilyen jelentős helyet tölt be, a megszállottságának és a tehetségének köszönhető. Személy szerint én nagyon örülök neki, hogy nem csak egy megszokott, elemző installáció, hanem egy elvontabb munka lesz majd látható. Fontos, hogy a projekt egyszerre legyen mozgalmas és látványos, ne hajtsa el a közönséget, ne legyen riasztó. Nagyon jól tudunk együtt dolgozni a kurátorral is, és Waliczky Tamással is. Úgy gondolom, hogy kötelességünk egy olyan helyzetet teremteni a pavilonban, hogy akár egy olyan digitális nomádnak is, mint nekem, érthető legyen az alkotás, ugyanakkor a szakemberek felismerjék a munka jelentőségét.

Milyen a kapcsolata a hazai művészeti intézményekkel? A külföldi múzeumok közül melyiket emelné ki?

Nagyon jó a kollegiális kapcsolatunk a többi intézménnyel. Van egy szervezetünk, az Országos Közgyűjtemények Szövetsége, itt az igazgatók tartják egymással a kapcsolatot, kicseréljük a gondolatainkat. Jó viszonyt ápolunk, a többi intézménnyel, például a Műcsarnokkal vagy a Capa Központtal is remekül együtt tudunk működni, nincsenek súrlódások. A külföldi múzeumok esetében természetesen nagyon összetartunk a többi Ludwig Múzeummal. Ez szerencse és egyben lehetőség is. Én leginkább a német nyelvterületen vagyok jártas, így a németországi kapcsolataink is aktívak.

Mi az Ön álomprojektje?

Nagy álmom lenne egy afrikai művészeti kiállítást csinálni. Létezik a nyugati gondolkodású afrikai és a helyben maradt afrikai gondolkodásmód. A nyugati gondolkodásúak természetesen egy kritikus tükröt tartanak a befogadók felé. Az afrikai művészek, akik például Angliában élnek, a kolonizációval ki-be mozoghattak még elég sokáig, így ragadtak Angliában. Ez egy létező és elég széles réteg, legalább tíz nagyon rangos kortárs művész van, akik eredetileg Afrikából származnak. Ilyen Yinka Shonibare vagy Chris Ofili, akiknek a nyugati műveltség mellett megmaradt a kisebbségi létből fakadó fricska a művészetükben. Ezt nevezem én a nyugati nézőpontnak, ami szerintem nagyon érdekes.

Mit tart az elmúlt 5 év legnagyobb sikerének a múzeumban és miért?

Szeretném kiemelni két nagy nemzetközi tárlatunkat, az ukránt (Permanens forradalom, a szerk.) és a koszovói-albán kiállítást (A bálna, amely tengeralattjáró volt, a szerk.), amelyeket a művészek különösképpen élveztek, végig nagyon jól érezték magukat. Az egyik művész még meg is jegyezte nekem, hogy először van olyan kiállítása, ahol nem mutogatni akarják őket, mint az állatkertben, hanem művészeti szempontok szerint épül fel a tárlat. A másik, amit kiemelnék, az ukrán kiállítás, amely szerintem szintén kiválóan sikerült. Egyébként éppen ezt a válogatást jelölték a Global Fine Art Awards 2019 díjra, amelyet évente 13 kategóriában osztanak ki a legjobb képzőművészeti és design kiállításnak. Még szeretnék egy-két ilyen kiállítást csinálni, amíg itt vagyok.

 

 

Fotók: Alexandra Popov

Teret adni a természetnek – SelgasCano interjú

Az imperfekció, természetközeliség, tudatosság és az örökös kísérletezés csak néhány alapvető jellemző, amely talán közelebb vihet minket a madridi építésziroda ambíciózus gyakorlatának megismeréséhez. A nemzetközi építészekből álló csapatot Lucia Cano és José Selgas fogja össze. A SelgasCano csoport egyik vezetőjével, José Selgas-al beszélgettünk az építészet és a természet kapcsolatáról, a csapatmunka fontosságáról és az építészet új szerepvállalásáról. 

Számtalan lélegzetelállító installációt tudhattok a hátatok mögött, úgy mint a Triennial Pavilon Brugesben vagy a Serpentine Pavilon a londoni Hide Parkban. Mit szerettek jobban tervezni, ideiglenes vagy állandó épületeket?

Nem igazán tekintünk rájuk másféleképpen. Állandó vagy ideiglenes, végül is hasonló, a különbség az építési folyamatban van. Egy épületet felépíteni természetesen sokkal nagyobb kihívás, rengeteg külső és belső tényező felmerülhet, amelyeknek eleget kell tenni, de az ideglenes építményeinket is teljesértékű projekteknek tekintjük. Nagyon szeretünk kísérletezni és új ötleteket kipróbálni a pavilonok építése alatt, amelyeket az új építkezéseknél is hasznosítunk. Olyan ez, mint egy laboratórium, ezért szeretjük annyira. Tesztelni és új dolgokat kipróbálni elég bonyolult a stúdió tereiben. Minden amit csinálunk egy installációs folyamatban, kapcsolódni fog az építészeti küldetésünkhöz és nagyon hasznos szakmailag.

You have created several stunning temporary work, as the Triennial Pavilion in Bruges or the Serpentine Pavilion in London. What do you like to design more, a temporary or a permanent building?

We do not really see them differently. In the end, temporary or permanent is similar, the only difference is more like the installation process. To install a building is more challenging, of course, several factors may arise, but we consider the temporary buildings and installations of full value projects. We really love to test and experiment with the pavilions and installations for the upcoming new projects. It is like a lab, that is why we love it. To test and try something new, is really difficult in the studio. At the end, everything we do in an installation process, it will connect to our arhitectural mission, and it is useful for our practice.

Mi jelenti az együttműködésetek alapjait?

Lucia és én rengeteget dolgozunk együtt, de számos más ember is dolgozik a stúdióban. Tulajdonképpen nem csak én és Lucia hanem egy csomó ember együttműködéséről van szó.Kivitelezők, producerek és az ügyfelek is részt vesznek a dialógusban, amely nem csak nekünk nagyon fontos hanem az elkészült termék szempontjából is. Az a célunk, hogy ne csak nekünk, hanem mindenki számára érdekes tereket fejlesszünk. Az építészetet sosem értelmeztünk úgy, mint valamit ami a mi személyiségünkhöz, a mi egónkhoz kapcsolódik, hanem mindenkihez aki részt vesz a projektben. Ez egy kulcseleme a működésünknek, hogy fenntartsuk a párbeszédet.

What are the pillars of your cooperation?

Lucia and I, we work together but a lot of people work in the studio as well, so at the end it is not me and Lucia but many people collaborating with each other. Even fabricators, producers and clients take part in the dialogue, which is very important to us and for the final product as well.  Our aim is to develop things interesting for everyone, not only for us. We have never considered architecture as something related to our personalities, to our egos but something more connected and related to all the people who are in the project. Thus, it is a key in our projects to keep the conversation flowing.

Hány ember dolgozik most a stúdióban?

Nem több, mint 15 ember. Próbáljuk alacsonyan tartani a létszámot és szeretnénk újra és újra megerősíteni az emberekben hogy a SelgasCano nem csak Luciaból és belőlem áll, hanem az összes emberből aki velünk együtt dolgozik…ők a SelgasCano.

How many colleagues do you have now in the studio?

Not more than 15 people. We always try not to be bigger than that. We always try to tell we are SelgasCano which means not only Lucia and me but a lot more people who work together with us…they are SelgasCano.

 

Mit tartasz a mai építészet legfontosabb feladatának?

Az építészet egyre kevésbé szükségszerű. Szerintünk túl sokat építkezik az emberiség. A jövőben úgy látjuk, hogy kevesebbet kell foglalkozni az épületekkel és többet a természettel. Akármit is fogunk csinálni a jövőben, biztos, hogy több teret kell adnunk a természetnek és kevesebbet a betonnak.

What do you consider the most important aim of today’s architecture?

Architecture is less and less necessary. We think we are building too much. In the future, we believe we have to deal less with buildings and more with nature. Whatever will we do in the future, we have to give much more space for nature, not just the concrete…something physical.

Elég meglepő ilyesmit hallani egy építésztől.

Haha igen, talán kívülállónak számítunk ebben a témában. Akármilyen projektbe is vágjunk bele, igyekszünk minél kevesebbet építeni és sok teret hagyni a természetnek.

It is quite surprising to hear that from an architect.

Haha yes, maybe we are outsiders. Whatever project we start we try to build as less as possible and leave space for nature.

Igen, mint a SelgasCano építészeti irodában is, amely teljesen zöld környezetben helyezkedik el, nagyszerű projekt volt, nagyon szerettem.

Igen igen, habár nem egyszerű a természettel bánni. Az emberek is részét képezik a természetnek, bármit is alkotunk, az emberi léptéket is szem előtt kell tartanunk.

Yeah like your Architecture Office, that space is in the forest, it was a wonderful project, I really loved it.

Yes yes, however it is not easy to deal with nature. People are also part of nature, whatever you create it has to connect to that, to the natural, human scale.

Organikus anyagokat is használtok az építkezéseknél?

Igen, próbálunk annyi természetes anyagot használni amennyit csak lehetséges. Ugyanakkor nagyon bonyolult a természettel “együttműködni”. Számunkra sokszor elég frusztráló tud lenni, mikor a növényvilággal van dolgunk egy építkezésen.

Do you use organic materials in the constructions?

Yes, we try to use as many natural materials as we can. But in the end, nature is a very complicated thing to deal with. For us, typically it is very frustrating to work with nature in buildings.

Bonyolult olyan épületeket tervezni, építeni amelyekben a természetnek nagy szerepe van?

A természetet tisztelni kell. Mindig gondoskodnod kell róla, a növények élő organizmusok, amelyek olykor kiszámíthatatlanul viselkednek és nem egyszerű kontrollálni őket. A növényeknek és az embereknek különböző szükségleteik vannak, nem egyszerű ezeket az igényeket közelíteni egymáshoz. Az emberek általában azt gondolják, hogy szeretik a természetet…de valójában..nem vagyok mindig biztos benne. A döntéshozók sokszor nemet mondanak a zöld befektetésekre, mint egy növényekkel teli felület kialakítása az irodákban vagy ilyesmi, mert pénzügyileg nem egyszerű. Például van most egy nagy projektünk Los Angelesben. Egy irodaépületről van szó, ami tulajdonképpen inkább egy kertnek tekinthető. Nagyon hosszú folyamat, állandó megbeszélések sora kell ahhoz, hogy egy 100%-ig sikeres épületet alkossunk, másrészről viszont biztos vagyok benne, hogy nagyszerű hely lesz.  Meg kell értetnünk az emberekkel, hogy a növények és a kert a legfontosabb része az egész folyamatnak.

It is complicated to deal with the building if nature plays a big role in it?

Nature has to be respected. You always have to take care of it, it’s a living organisation that’s sometimes unpredictable and not easy to control. Plants and people have different needs, it is not always easy to comply with everything. People in general think they love nature…but I am not sure about it always. In the end, people with money often reject natural things like to have a green surface in the office or things like that, because it is too complicated and difficult economically. For example, we are working on a big project now in Los Angeles. It is an office building, but finally it will be just a garden. It is a super long process, a long conversation, a long discussion to us to make a 100% successful office space, on the other hand, I am sure it will be a great place. We need to make people understand that plants and the garden is the most important thing in the whole process.

Gondolom sokszor inkább a kényelem és nem a növények a legfontosabb szempont az embereknek…

Igen és a légkondicionálás. Haha

I guess sometimes convenience is the priority for the clients and not the plants…

Yes, and air conditioning. Haha

Úgy vélem, hogy ez egy gyönyörű misszió.

Haha igen, igen, nem lehetetlen de sok időbe telik.

I think it is a really beautiful mission.

Haha yes yes, it is not impossible, but it takes time.

Hány aktuális megbízásotok van most éppen?

Néhány projektünk van most Londonban, Liszabonban, ugye az említett iroda épület Los Angelesben és pár másik Göteborgban.

How many projects do you have now?

A few projects in London, in Lisbon, the office buildings in LA, and some other projects in Gothenburg.

Van olyan álom projekt amit szeretnétek megvalósítani?

Igen, felépíteni egy iskolát. Meggyőződésünk, hogy az iskolánál kezdődik minden, ez a legfontosabb helyszín egy ember életében. Az általános és középiskola emléke meghatározó.

Do you have a dream project, which you always wanted to do?

Yes, to build a school. We think the school is the beginning of everything, the most important place. The memory of your primary and secondary school is fundamental.

Hogy nézne ki?

Haha, ez lenne a legszebb iskola a leggyönyörűbb tájban.

What would it be like?

Haha it would be the nicest school in the most beautiful landscape.

 

Nam June Paik Award 2018

Idén 9. alkalommal kerül megrendezésre a Nam June Paik Award, amely az egyik legrangosabb média művészeknek járó elismerés.  A díj kifejezetten olyan művészeket hivatott támogatni, akik nem félnek a művészeti konvenciók felrugásától, a transzdiszciplináris kifejezésmódtól, és feladatuknak tekintik a kulturális szakadékok áthidalását, hasonlóan Nam June Paik úttörő alkotói gyakorlatához.  A novemberben nyíló kiállításon a díjra jelölt 5 művész munkái lesznek láthatóak. A kiállításnak ez alkalommal a münsteri Westfälischer Kunstverein impozáns falai adnak otthont. A nemzetközi zsűritagok között szerepel: Hanne Mugaas a norvég Kunsthall Stavanger igazgatója, Kristina Scepanski a Westfälischer Kunstverein vezetője és Anne-Claire Schmitz, a brüsszeli Art Space La Loge alapítója. Az ünnepélyes díjkiosztó novemberben várható.

 

Andreas Angelidakis

Az athéni születésű Angelidakis munkáit a diszciplinaritás, az ember és környezetére való viszony vizsgálata jellemzi. Az emberi test, a digitalizáció világa, a kiterjesztett valóság és a lokalizáció furcsa, kicsavart együttállásait kísérli meglibbenteni munkáiban. Építész végzettségének és születési helyének köszönhetően is sokszor foglalkozik a rom fogalmával, legyen az ókori, vagy jelenkori egyaránt. A múlt és az épített valóság mellé állítja párhuzamba az internet által gyakorolt befolyást az emberi érzékelésre, a társadalom életének átalakulására.

I used to build my feelings, now I watch them leave, a selection of works by Andreas Angelidakis», La Loge, Brussells, 8.02–24.03, 2018, courtesy of the artist and La Loge 2.

 

Melanie Bonajo

Bonajo szürreális kísérleti-dokumentum filmjeiben visszatérő elem a személyiség és a közösség alakulásának kérdésköre, a természet és ember viszonya. Video munkáiban sokszor használ fotókat és fényképszerű beállításokat, amelyek finom mozgással kelnek életre”. A filmet és fotót egymást kiegészítő, egymásnak mélységet adó fogalmakként használja. Váratlan vizuális megoldások, képek jellemzik munkáit, amelyek sokszor mesélnek a mai ember kielégíthetetlen birtoklási vágyáról.

A view of the work group ‘Night Soil – Economy of Love’ during the ‘Melanie Bonajo: Single Mother Songs from the End of Nature’ exhibition preview at Frankfurter Kunstverein on May 29, 2017 in Frankfurt am Main, Germany.

 

Antoine Catala

A francia származású művész tevékenységét a tudományos esztétika, a lo-fi és analóg technológia jellemzi leginkább. Antoine Catala nem csak alkotója de főhőse is finoman pulzáló video installációinak, amelyek hétköznapi jeleneteket és groteszk mini képregényeket jelenítenek meg. Video munkáin kívül kinetikus és pneumatikus tárgyakat készít amelyeknél innovatív technológiát alkalmazva tematikusan összpontosít az alapvető emberi érzésekre. Catala saját elmondása szerint:I believe, naïvely, in the power of art to change society.” (Talán naiv vagyok, de hiszek a művészet társadalomformáló erejében.)

Cat-ala, 2017, TV, scrunchie, USB key, video, color, silent 30s loop 124 x 72 x 4 cm @ GALERIE CHRISTINE MAYER

 

Hanne Lippard

Az elmúlt néhány évet felölelő időszakban Lippard munkásságának fókuszpontjában a nyelv szerepelt. A nyelvet mint nyers eszközt dolgozza fel szövegek, hang installációk, énekhangok, szöveggel ellátott tárgyak és szobrászat formájában. Munkái a hang előadói használatának és a nyelv dekonstrukciójának széles spektrumában helyezkedik el, melynek genealógiája a zene, a beszéd, a színház, a művészet területén is megtalálható. Választott témái sokszor kapcsolódnak a női identitás és a nemi egyenlőtlenség tematikájához.

Hanne Lippard, Flesh, 2016. KW Institute for Contemporary Art, Berlin. Courtesy Hanne Lippard ; LambdaLambdaLambda, Prishtina. Photo: Frank Sperling.

Sondra Perry

Sondra Perry számos egyéni kiállítást és külföldi elismerést tudhat a háta mögött. Munkáiban leginkább a faji kérdések, a család és a történelem motívumai jelennek meg. Leutóbbi solo show-ja a Serpentine Galleryben a Typhoon Coming In címet viseli, ahol Perry a galéria belső terében önmaga avatárjaként jelenik meg, megkérdőjelezve az afroamerikai reprezentációt, a külső falakon pedig J.M.W. Turner 1840-ben festett Slave Ship című festményének viharos hullámait vetíti a falakra, a színeket rikító lilára torzítva, amely a számítógépes hibaüzenetekre is utal.

Sondra Perry, Installation view, Typhoon coming on, Serpentine Sackler Gallery, London (6 March – 20 May 2018) © 2018 Mike Din

 

Dátum: 2018. November 10 – 2019. Február 3.
Cím: Rothenburg 30, 48143 Münster, Németország

 

Megjelent legújabb lapszámunk

Creativity takes courage.

 

Aktuális ötödik számunkban olyan művészeket és kreatív alkotókat mutatunk be, akik eltökélt bátorsággal tárják elénk művészi hitvallásukat.

Az Artlocator magazin célja az ismeretterjesztés és a kultúraközvetítés, missziója, hogy a zártnak és sokszor elszigeteltnek tűnő művészeti szcénát 21. századi eszközök segítségével mutassa be a szakma és a nagyközönség számára egyaránt. Iránytűként segítve az eligazodást, a kortárs vizuális kultúra útvesztőjében, online és offline módon egyaránt.

Nagyívű magazinunk bemutatásának keretében exkluzív csoportos kiállításunkkal szerettünk volna egy izgalmas „pillanatfelvételt” mutatni a hazai kortárs vizuális kultúra releváns szereplőiről. A Time Overlay címet viselő kiállításon a fiatal művészgeneráció változatos stílusban és különböző médiumokkal dolgozik. A címválasztást a közkedvelt Snapchat filter ihlette, utalva a kiállítás pillanatfelvétel jellegére és a digitális kultúra térhódítására.  Munkáik közötti kapcsolatot leginkább az ember és környezetének viszonyára való reflektálás jelenti. A Mai Manó Ház Napfényes termében megtekinthettük: Ember Sári, Keresztesi Botond, Trapp Dominika, Makai Mira Dalma, Puklus Péter, Ulbert Ádám, Horváth Lóczi Judit, Tóth Barnabás és Rácz Rebeka munkáit.

A kiállításon és a magazin hasábjain szereplő művészeket összeköti az alkotás iránt érzett szenvedélyes elhivatottság. Az Artlocator 5. száma Maurer Dóra művészeti pályaívének felvázolásával indul, majd többek között interjút olvashatunk Keresztesi Botonddal festői karrierje indulásáról, Trapp Dominikával művészeti látásmódjáról, Ádám Annával performance művészetéről és Horváth Lóczi Judittal munkái születésének folyamatáról.  Az új szám készítése során a nemzetközi művészeti világból Dana Lixenberggel és Hans Ulrich Obristtal beszélgettünk. Az idei számban a gasztronómia, a divat és tárgyalkotás, mint önkifejezés is szerepet kap. Megismerhetjük a Khan étterem történetét, a REBU Ceramics misszióját és Góg Angéla álom-projektjét is.

Az Artlocator offline és online felületeit kiegészítve született meg egyik kiemelt termékünk, az ingyenesen letölthető applikációnk, amely budapesti galériákról, alkotóközösségekről, múzeumokról és jelentősebb képzőművészeti eseményekről tájékoztat könnyen böngészhető formában. Az Artlocator alkalmazás naprakész, praktikus információkat szolgáltat az aktuális programkínálatról, megismertet a városban alkotó művészekkel, első kézből származó háttérinformációkkal lát el, és folyamatosan frissülő ajánlói megkönnyítik a választást a zavarbaejtően gazdag kínálatból.

 

 

Az ígéret földje

Az ígéret földje – videóművészet izraelből, izraelről

Kiállított művészek:
Alona Harpaz
Dor Guez
Joseph Dadoune
Nir Evron
Roy Menachem Markovich
Ruti Seal és Maayan Amir
Shahar Marcus
Tamir Zadok

Megtekinthető: 2018. augusztus 11. – 2018. október 14.

Cím: MODEM – Modern és Kortárs Művészeti Központ, 4026 Debrecen, Baltazár Dezső tér 1.

 

Joseph Dadoune – Ofakim

 

Joseph Dadoune – Ofakim

 

Joseph Dadoune – Ofakim

 

Shahar Marcus – Seeds

 

További információk: http://www.modemart.hu/kiallitas/az-igeret-foldje/

Interjú Fülöp Fruzsinával

Mindig az adott problémára igyekszem válaszokat és megoldást találni, amit a funkció és a tudatosság határoz meg.

A MOME kerámiatervező szakán idén diplomázó Fülöp Júlia Fruzsina máris figyelemreméltó projekteket tudhat a háta mögött. Portfóliójában kecses, átgondolt és elegáns munkák sorakoznak, legyen az akár kültéri beton bútordarab vagy fine-dining étkészlet. Fruzsina érzékenyen és értőn nyúl az anyagokhoz, és a munkához való hozzáállása a jövőre nézve is további szép sikereket vetít előre. Tapasztalatairól és ambícióiról beszélgettünk.

Eddigi munkáid finoman kialakított, intelligens formatervezést tükröznek. Változatos projektjeidben sok új szemlélettel, megközelítéssel találkozhattál. Melyik az a kérdéskör, ami a legjobban foglalkoztat?

Tervezési feladataim során igyekeztem szerteágazó területeken kipróbálni magam, amely egyfajta szakmai útkeresés is volt számomra. Projektjeimben foglalkoztam kültéri padrendszerektől kezdve, ékszereken át fine-dining tálalóedényekig, amelyeknél a felhasznált anyagokat is változatosan alakítottam. Így dolgoztam betonnal, porcelánnal és fémmel egyaránt. Egyetemi tanulmányaim mellett lehetőségem volt külsős megbízásokra is munkákat tervezni, ezek eredményeként megszületett többek között a VPI Betonmanufaktúra kooperációjával a KAVICS kültéri betonobjektum-kollekció. Egy féléves tervezési projektem kapcsán ismerkedtem meg a fine-dining világával és azonnal magával ragadott. Ekkor döbbentem rá, hogy milyen jelentős szerepe van a séfek tudásának és tapasztalatának a tálalóeszközök tervezésében. Ezért, hogy kibővítsem tudásomat, beiratkoztam az egyetem mellett egy cukrász iskolába is, aminek előrehaladtával körvonalazódott bennem, hogy a gasztronómia és kerámia kapcsolatával szeretnék foglalkozni. Olyan innovatív formákat szeretnék létrehozni, amelyek sokrétűen alkalmazhatóak és szakítanak a hagyományos keramikus módszerekkel. A „Porcelán tálalók kortárs desszertekhez” című diplomamunkámat is ebben a szellemben készítettem, Baracskay Angéla cukrász séffel való közös alkotó és tervező folyamat során.

Annak ellenére, hogy fiatal vagy, nagyon határozott stílussal rendelkeznek a munkáid. Honnan merítesz inspirációt?

Formai megfogalmazásom alapvetően a természet elemeiből építkezik. A tárgyak emocionális tartalma pszichológiai hatással van ránk. Az emberek különböző formákhoz érzéseket és karaktereket kötnek, melyeket én részben tudatosan, részben intuitív módon felhasználok a tárgyalkotás folyamatában. Az organikus formavilág jellegzetes, lágy ívei és ovális formái pozitív érzelmi töltetet közvetítenek felénk, ezáltal egységet, nőiességet és harmóniát társítunk hozzá. Az emberi test arányrendszeréből átírt jellegzetességek jelennek meg bennük, így az organikus szemlélethez szorosan kapcsolódik a tárgyak antropomorfizációja. Számomra ez a formaalkotás a különleges esztétikai szerepen túl a forma és a funkció egységként való kezelését jelenti.

Minden általad készült tárgy egyedi és összetett tervezési folyamat során nyeri el funkciójának betöltését. Milyen munkamódszerrel szeretsz dolgozni?

A tervezés intuitív része azzal kezdődik, amikor a vázlatterv körvonalazódik bennem. Ezután 3D modellező szoftverrel hozom létre az első formai vázlatok variációit. Fontos számomra, hogy térben is lássam és  „használjam” a tárgyat, így minden tárgyról több formai modellt készítek. Például, amikor egy mosdótálat terveztem, a kézzel faragott modelleket megtöltöttem vízzel, hogy meggyőződjek a mosdó teljes űrtartalmáról és a víz esetleges túlfolyásairól. Hagyományos szobrászati módszerekkel alakítom a formákat, hiszen akár néhány milliméter is sokat számíthat a tárgyak esztétikus és ergonomikus megvalósulásában.

Mint pályakezdő, milyen célokat tűztél ki magad elé, amelyeket szeretnél elérni?

Én abban találok kihívást, hogy olyan tárgyakat tervezzek, amelyek illeszkednek a kortárs trendekhez, miközben önazonosak tudnak maradni. Olyan magas színvonalú dizájn termékeket szeretnék létrehozni, amelyek sokak számára elérhetőek és újabb perspektívákat tárnak fel a formatervezés, a kerámia és a szobrászat kapcsolatával. Ezen területek ötvözetében látom a saját lehetőségeimet.

Fotók: Gulyás Lóránt, Matos Gergő, Tarján Gergely