Amikor a természet meséli a történetet – Naturgeschichten @ MUMOK

A bécsi MUMOK a közelmúltban nyitotta az idei szezon utolsó kiállítását, Naturgeschichten, azaz Természetrajz címmel. A három emeleten helyet kapó tárlat azt vizsgálja, hogyan jelennek meg társadalmi kérdések és politikai történések a természet tükrében. Az élővilág motívumainak művészetben való felhasználásával olyan fontos kérdések és összefüggésrendszerek merülnek fel, mint a természet és a történelem, valamint a természet és a társadalmi jelenségek kapcsolata, egymásra való hatása.

© MUMOK

Rengeteg kortárs példát ismerünk arra, hogy a flóra és a fauna dekoratív megjelenései hogyan teszik esztétikussá a műalkotásokat – legyen szó printről, festményről vagy installációról – viszont a mélyebb jelentés a legtöbb esetben hiányzik. Ez a kiállítás – akárcsak a Kunst Haus Wien ezzel egy időben helyet kapó Visions of Nature című kortárs fotográfiai tárlata ­– arra tesz kísérletet, hogy a természetes szépséget és a komoly tartalmat egy kalap alá vonva meséljen a közönségnek. Az 1960-as évektől a kortárs művészetig tartó válogatás olyan fontos és releváns témákat vet fel, mint a kolonizáció és annak következményei, a totalitárius ideológiák és a katonai konfliktusok problematikája, illetve a politikai változások fényében létrejött társadalmi változások kérdései.

Marcel Broodthaers–Un jardin d’hiver II, 1974 © MUMOK

A kiállítás három szintje három fő témát és kort szimbolizál, melyek egyenként még specifikusabb kérdésköröket tárnak a nézők elé. Az első fejezet a természetet a neoavantgárd ellenállás eszközeként vizsgálja. Itt olyan 1960-as, 1970-es évekbeli munkákkal találkozhatunk, melyek történelmi és társadalmi kritikát fogalmaznak meg mind a művészeti produkció, mind a befogadás szintjén. A kiállító művészek közt szerepel Marcel Broodthaers, Joseph Beuys, Hans Haacke, Mario Merz, Hélio Oiticica, a román Sigma és a szlovén OHO csoport is. A kolonizációval kapcsolatos installációk és performanszok csoportját erősítette Marcel Broodthears és Joseph Beuys munkája is: az azonos évben készített alkotásaik a burzsoázia századfordulós kizsákmányoló attitűdjéről, valamint az amerikai-indián kultúra erőszakos kolonizációjáról mesélnek. Broodthaers cserepes növényekkel telített installációja érzékenyen csalogatja a munkához a közönséget, akik az esztétika mögött rejlő kritikával is megismerkedhetnek. Beuys ikonikus, I like America and America likes Me című videója pedig teljes hosszában mutatja be a művész New York-i projektjét, mely során egy prérifarkassal kettesben élt a Rene Block Galéria falai közt. A konkrét természeti motívumok kiállítótérbe emeléséért felelt még Mario Merz és Hans Haacke is. Merz az iglu motívumát használta a nomád, természetközeli életforma bemutatására, Haacke Grass Cube című munkája a minimalizmus eszközével igyekszik növelni a művészet és a társadalom valóság iránti érzékenységét.

Constantin Flondor, SIGMA – Knoten dreieckige Prismen, 1974 © MUMOK

A nyugat-európai és latin-amerikai művészeti munkák is a kortárs rendszerek és társadalmak kritikai megközelítéseit kommunikálták. A Sigma csoport – Stefan Bertalan, Constantin Flondor, Roman Cotosman és Doru Tulcan – az 1970-es években dolgoztak együtt a Ceaușescu rezsim alatti Romániában, művészetük a természet és a tudomány formavilágából és rendszereiből inspirálódik. Ezzel egy időben Jugoszláviában, a Tito korszak alatt futó OHO csoport a konceptuális művészetet és a nyers természeti formákat felhasználva kritizálták a kor politikai ideológiát.

Tatiana Lecomte-Der Teich, 2005 © MUMOK

A kiállítás második szintje a természet előző századi totalitárius rendszerekre, katonai konfliktusokra és ellenállásra adott reakcióit dolgozza fel. A náci diktatúra és a holokauszt történéseihez nyúlt vissza többek közt Heimrad Backer, Miroslaw Balka, Tatiana Lecomte, Ion Grigorescu és Christian Kosmas Mayer is. Mayer a „Hitler tölgyek” történetével foglalkozik, melyek az 1936-os berlini olimpia győzteseinek jártak. A jelenleg 80 éves tölgyfák formájában megjelenő egykori magok a világ különböző pontjain helyezkednek el. A többféle médium segítségével ábrázolt kutatómunka érzékeny, mégis megdöbbentő képletet tár a közönség elé. Balka, Lecomte, Grigorescu és Backer munkái kifejezetten a holokauszt jelenségével foglalkoznak: alkotásaik az áldozatok kapcsolódási pontjait fedik fel tájak, épületek és koncentrációs táborok kontextusában, ezzel jelenítve meg a történelem elnyomó reakcióit.

Candida Hoefer-Zoologischer Garten Paris II, 1997 © MUMOK

A tárlat utolsó állomása olyan kortárs művészeket mutat be, akik a kolonizáció kritikájához, illetve a neoavantgárd társadalmi és történelmi kritikai hagyományaihoz csatlakoznak kortárs környezetük felhasználásával. Jonathas de Andrade brazil mezőgazdasági munkásokat mutat be, amely a művész kolonizációval szembeni kritikai és analitikus hozzáállását szemlélteti. A szelekció egyik legérzékenyebb és a maga egyszerűségében leginkább elgondolkodtató munkája Candida Höfer fotósorozata, amely az állatkertek tragikumáról mesél. A sivár, természetellenes környezetben ábrázolt élőlények láttán képtelenség nem elgondolkodni az állatkert intézményének elavultságáról a 21. századi internet alapú társadalmunkban. Margherita Spiluttini szintén a fotográfia nyelvén szólítja meg a közönséget: egy 18. századi villa egzotikus trópusi falfestményét dokumentálta, amely az 19. századi gyarmatosítás történetére és kortárs hatásaira egyaránt reflektál.

Margherita Spiluttini-Bergl Pavillon Stift Melk, 2017 © MUMOK

A teljes kiállítást nem csak a természeti motívumok megjelenése, de azok történetmesélő eleme is remekül összefűzi. A MUMOK terében megjelenő alkotások belső mondanivalójának közvetítői, azaz a növény- és az állatvilág egyes elemei, érzetekkel és benyomásokkal kommunikálják azt is, ahová az emberi szavak már nem érnek el.

 

A kiállítás január 14-ig látogatható!

 

Untsch Kata

A párizsi divathét varázslatos kifutói

A tavasszal és ősszel esedékes divathetek remek lehetőséget adnak a tervezőknek és csapataiknak arra, hogy bemutassák legújabb kreatív vízióikat. A kifutó és környezetének hangulata nem csak a bemutató atmoszféráját határozza meg, de a ruhaköltemények karakterét is képes radikálisan átformálni és kontextusba helyezni. Nézzünk tehát néhány olyan divatbemutatói enteriőrt, melyek a konvencionális ’white cube’ élménynek ellentmondva a divatipar maradandó gyöngyszemeiként maradtak fent. 

Balmain ss’18 / Paris Fashion Week © Peter White, Getty Images

Érdekes jelenség volt a nemrég megrendezésre került párizsi divathét keretein belül az, hogy a steril csarnokok helyett meglepően sok bemutatót rendeztek városi építmények belső tereiben – az Igazságügyi Palotától kezdve Párizs utcáin át a Louvre művészettel átitatott enteriőrjéig rengeteg középület kapott ideiglenes funkciót az eseménysorozat idejére. Ezt a párizsi divathét szervezői azzal indokolták, hogy ezzel a gesztussal a divat és a város kapcsolatát kívánják erősíteni. Az október 13-15 között megrendezésre kerülő budapesti Mercedes-Benz Fashion Week Central Europe is az említett trendhez kíván csatlakozni: a Szépművészeti Múzeumban helyet kapó bemutatósorozat a felújított múzeum első nyilvános eseménye lesz.

Chanel ss’18 @ Grand Palais / Paris Fashion Week 2017 © Getty

A párizsi divathét két bemutatója vetekszik a legtöbbször Instagramra posztolt esemény címéért. A Chanel ss’18 kollekciója a Grande Palais-ban kapott helyet, kifutójukhoz a délkelet-franciaországi Gorge du Verdon kanyon adta az inspirációt. A vízhez és a természethez köthető tematika a díszlet tekintetében hat vízesés formájában valósult meg, aminek köszönhetően a kollekció autentikus környezetben mutatkozhatott be. A komplett set design felépítése két hónapot vett igénybe. Természetesen nem ez volt a Chanel első monumentális vállalkozása a csarnokban: olyan hihetetlen kreációkat készítenek már bemutatóik díszleteként, mint a versailles-i kertek hangulatát idéző geometrikus padlóminta, a tér közepébe állított Chanel űrhajó vagy éppen egy csigalépcsős torony, amely a 2008-9-es őszi-téli kollekció bemutatásának helyszínéül szolgált.

Yves Saint Laurent ss’18 / Paris Fashion Week 2017 © APF / Getty Images

A legimpozánsabb kifutó címért vetekszik még Yves Saint Laurent ss’18 kollekciójának bemutatója is, amelyet az Eiffel-toronytól induló catwalkon vonuló modellek révén ismert meg a közönség. A párizsi divathét történetében láttunk már olyat, hogy az Eiffel-tornyot idéző szobrot állítottak a kifutó közepére, olyat viszont még sosem, hogy a legikonikusabb párizsi építmény adja a bemutató hátterét. A végtelennek tűnő kifutó hátterében magasló szimbólum remek összhangban állt az új kollekció darabjainak lágy csillogásával.

Givenchy ss’18 @ Palais de Justice / Paris Fashion Week 2017 © Getty Images

A Givenchy bemutatóját szintén egy izgalmas épületben, az Igazságügyi Palotában tartották, ahol Clare Waight Keller, a divatház új, első női kreatív igazgatója is bemutatkozott. A teátrális márvány oszlopcsarnokban a nemes anyagokból készült ruhaköltemények új megvilágításba kerülhettek.

Louis Vuitton ss’18 @ Louvre / Paris Fashion Week © Peter White/Getty Images

Mégis, minden kétséget kizárólag a Louis Vuitton játszotta ki a divathét aduját: a Louvre csarnokában megrendezésre került bemutatója nem csak legutóbbi, ugyanazon a helyszínen forgatott kampányukra, de a Jeff Koons-szal közösen létrehozott, a művészettörténet legnagyobb alkotóira reflektáló táskakollekciójukra is tökéletesen reflektál. A divatbemutató hangulatát fokozó zenei aláfestés és fényjáték egysége garantáltan ünnepélyes hangulatot hozott létre a művészet nagyságát sugárzó, grandiózus csarnokban.

Comme des Garçons ss’18 / Paris Fashion Week © Benoit Auguste, Design SCENE magazine

A párizsi orosz nagykövetség épülete adott helyet a legutóbbi Met Gála szupersztárja, Rei Kavakubo márkájának, a Comme des Garçons bemutatójának. A hagyományos kifutó helyett viszont a szofisztikált közönség itt egy a bokszmeccsekről ismert négyzet alakú placcal találkozhatott, ahol a férfi modellek látszólag mindenféle koreográfia nélkül, lezseren csavarogtak. A színpompás fényekkel megvilágított terület remekül harmonizált a kollekció izgalmas és játékos darabjaira.

Dior ss’18 @ Musée Rodin / Paris Fashion Week 2017 © Getty

A Dior szintén múzeumi környezetben, a Musée Rodin épületében hozta létre bemutatójára szánt, életnagyságnál nagyobb, üvegmozaik felhasználásával készült installációját. A divatház elmondása szerint a 80,000 üvegdarab felhasználásával elkészített alkotás 7,2 tonna betont foglalt magában és egy 80 fős csapat összesen 20 napig készítette. A befektetett idő és energia maximálisan megtérült, mivel a divathét, sőt, a divattörténelem egyik legcsillogóbb előadását hívta életre.

 

Untsch Kata

Best of Design Hét 2017

Október 6-án hivatalosan kezdetét veszi a 2017-es budapesti Design Hét, melynek díszvendége ebben az évben a hygge életérzés hazája, Dánia lett. Ennek köszönhetően számos olyan programmal találkozhatunk a tíznapos rendezvénysorozat alatt, amely az északi design különlegességét, tervezési metódusainak kuriózumát igyekszik bemutatni. A következőkben olyan izgalmas kiállításokról, workshopokról és előadásokról olvashattok, melyek garantáltan kreativitást csempésznek az érdeklődők mindennapjaiba.

Hygge a MONO art & designban

MONO art & design / 1053 Budapest, Kossuth Lajos utca 12. / időpont: október 8, 10-14h

A közkeletű mondás szerint a hyggét nem lefordítani kell, hanem érezni. Gyertek hát a MONO art & designba és merüljünk el a dán konyha ízvilágába Szimply-módra. Nem csak a brunch, de a Design Hét elmaradhatatlan kiegészítője lesz a Kontakt által forgalmazott Dániában pörkölt La Cabra kávé, melyet meg is vásárolhattok a pop-up kávézónkban.

Az eseményre a jegyeket elővételben lehet megvásárolni október 2-tól a MONO Art & Designban, illetve a Kontaktban és a Szimplyben, de regisztrálni már tudtok a monodesignstore@gmail.com email címen is.

Részvételi díj: 4500 Ft/fő, mely magában foglalja az étel és kávé fogyasztást is a brunch esetében.”

  

Möbelkunst X Arne Jacobsen

Möbelkunst / 1102 Budapest, Hölgy utca 42. / időpont: október 7, 17h

„Miért volt innovatív Arne Jacobsen? Hogyan fektette le a minimalista dán design alapjait? A showroom a mid-century modern tárgyak egyedülálló gyűjtőhelyeként idén az ikonikus tervezőt mutatja be jellegzetes bútorain keresztül.

07-én szombaton 17 órától 20 óráig várunk titeket a Design Hét Budapest 2016 keretein belül megrendezett programunk informális megnyitóján, ahol egy pohár bor mellett megnézhetitek a kiállított darabokat, ha pedig még nem jártatok nálunk, remek alkalom lehet ez raktárunk felfedezésére is.„

https://www.facebook.com/events/137107230363884/

MENU – Modernizmus Újragondolva

VITRIN / 1111 Budapest, Bartók Béla út 20. / időpont: október 9, 19-22h

„Először jelenik meg Budapesten az újgenerációs dán design úttörő brandje, a MENU. Csatlakozz hozzánk egy kellemes esti programra, és ismerd meg a brand sztoriját és projektjeit Lavinia Stensgaard-tól, a MENU nemzetközi brand managerétől. A VITRIN-ben testközelbe kerülhetsz a dán márka legújabb kollekciójával, a kényelmes bútoroktól a stílusos kiegészítőkig.
A MENU filozófiája egyszerű: egy kicsit jobbá, egy kicsit kellemesebbé szeretnék tenni a körülöttünk lévő világot, méghozzá azzal, amihez a legjobban értenek, időtálló bútorokkal és kiegészítőkkel. A dán modernizmus örökségére építve olyan alkotókkal működnek együtt, mint a Norm Architects, az Afteroom Studio vagy Jakob Wagner. Kollekciójukban mindent megtalálhatsz egy igazán letisztult, modern otthon berendezéséhez.”

https://www.facebook.com/events/844224895737512/?active_tab=about

 

Manage [it] Yourself – Design Hét

Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ) / 1088 Budapest, Ötpacsirta utca 2. / időpont: október 11, 18-21h

„A Manage [it] Yourself egy tematikus rendezvénysorozat a MOME design- és művészetmenedzsment mesterképzési szak szervezésében. A név a művészeti szféra egy aktuális folyamatára mutat rá; az eddig többnyire önmenedzselést végző hazai designerek kezdik felismerni, hogy szakemberre van szükségük a szakmai minőség és a jól szervezett, finanszírozható működés biztosítására.

A hazai kreatívipari szektorban az elmúlt években robbanásszerűen megnövekedett az induló vállalkozások száma. Az iparág különböző területein, különböző stratégiákkal vágnak bele a fiatal tervezők a saját vállalkozás, saját brand építésébe, legyen szó divat-, formatervezés, vagy akár fotóművészetről, a piacralépés minden fiatal számára meghatározó momentum a jövőre nézve.

A Design Hét Budapest keretein belül megvalósuló Manage [it] Yourself – Induló kreatívipari vállalkozások estje ezeket az útkereséseket, eltérő stratégiákat és ezek gyakorlatban megvalósult eredményeit gyűjti össze. Az est folyamán előadóink és vendégeink segítségével megismerkedünk a hazai kreatívipar általános definiálásával, a szektor jelenlegi helyzetével, azzal az intézményi háttérrel (állami, egyetemi, magán), amik segíthetik egy vállalkozás indulását, illetve a jövőbe mutató tendenciákkal.”

https://www.facebook.com/events/267742033737081/?active_tab=about

Lámpa! – Egy design ikon a kortárs művészet fényében

Kiscelli Múzeum / 1037 Budapest, Kiscelli út 108. / időpont: szeptember 28-november 5. K-V 10-18h

tárlatvezetés: október 11, 17h

„A múzeum fókuszában egy 1924-ben, a Bauhausban tervezett lámpa, Wilhelm Wagenfeld korai főműve áll, melyet neves külföldi és magyar kortárs művészek átértelmezésében mutatatnak be. A helyi kontextust a Kiscell egykori tulajdonosa, Schmidt Miksa bútorgyáros lámpa terveket ábrázoló rajzsorozata adja. A Design Hét Budapest exkluzív tárlatvezetést B. Nagy Anikó, a kiállítás kurátora tartja.”

Regisztráció (max. 25 fő): kapcsolat@kiscellimuzeum.hu

Részvételi díj: felnőtt 1.200 Ft;diák, ifjúsági, valamint nyugdíjas jegy 600 Ft

Caracalla Design Days 2017

Iparművészeti Múzeum / 1091 Budapest, Üllői út 33-37. / időpont: október 5-7. 10-18h

„Az eddigi évek sikerein felbuzdulva ebben az évben új helyszínen, nagyobb alapterületen kerül megrendezésre a három napos rendezvény, mely lehetőséget ad a hazai belsőépítészek, lakberendezők, a szakmai sajtó és a nagyközönség számára, hogy megismerhesse a vezető lakberendezési márkák legizgalmasabb újdonságait, innovációit.

A programokon a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött!
A szakmai előadásokra jelentkezők ingyenesen tekinthetik meg a Caracalla Design Days 2017 kiállítást is. Érdemes minél előbb jelentkezni az eseményre, mert helyeket csak korlátozott számban tudunk biztosítani a jelentkezés sorrendjében.”
Jegyvásárlásra a helyszínen van lehetőség. A kiállításra a belépőjegy ára: 1000 Ft. (A szakmai program ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött!)
Kiállítók: Alape, Antrax. Axor, Bisazza, BoConcept, Dornbracht, Duravit, Geberit, Gessi, Graniti Fiandre, Hansgrohe, Hüppe, Inda, Keramag, Laufen, Ligne Roset, Miele, Neff, Villeroy & Boch

https://www.facebook.com/events/1559697130752030/?active_tab=about

Székátírás

Magyar Nemzeti Múzeum / 1088 Budapest, Múzeum körút 14-16. / időpont: október 12

//// 100 szék 30 év távlatában ///

„A kiállítás során a nagy múltra visszatekintő ’Székátírás’ kurzus keretében, a MOME építészhallgatói által készített kísérleti székek kerültek bemutatásra. A kiállításon látható ülőalkalmazosságok kiterjesztik a bútorok értelmezési lehetőségeit, hangsúlyt fektetnek a székek „progresszív újrahasznosítására”, és formai, gondolati merészségükkel meghatározó élményt nyújtanak majd a látogatóknak.”

https://www.facebook.com/events/276197652786362/?active_tab=about

Printa / fotó: Rácmolnár Milán

Az eddig felsorolt programok és kiállítások mellett fontos említést tenni a Design Hét egyik legfontosabb kezdeményezéséről, a „Nyitott Stúdiók” eseményéről, amely hazai, kreatív kis- és középvállalkozások mindennapjaiba enged rendhagyó betekintést a közönség számára. Az építészet és ipari formatervezés területét például idén a 81 font architecture & design csapata, a BORD építész stúdió és a Hello Wood fogja demonstrálni, a nehéziparból ismert eljárásokhoz a Fablab, az industreal és az IAMART hozza közelebb az érdeklődőket.

Iamart magyar cementlap manufaktúra / fotó: Rácmolnár Milán

A textil- és ékszertervezés folyamataiba is bepillantást nyerhetünk, ha a Lucky Shepherd, az OST Konzept, vagy a pici and the city márkák mögötti tervezők kreatív műhelyeibe látogatunk.

Idén több olyan workshoppal is találkozhatunk, ami az újrahasznosítás és a környezettudatos alkotás jegyében zajlik majd. A Printa és a Paper up!, valamint Rejka Erika designer is innovatív technikák és alapanyagok segítségével demonstrálják alkotói hozzáállásukat. Az íróeszközök szerelmeseinek a DOT for you és a vlmi produktív műhelyét ajánlja a cikk, akik a könyvkötészet művészetébe engednek bepillantást.

Paper up! / fotó: Rácmolnár Milán

Végül, ajánljuk figyelmetekbe a rendezvény alatt vetített, design tematikájú filmeket, melyek a jobbnál-jobb programokon túl még nagyobb rálátást biztosítanak a dán design kortárs helyzetére. A filmek a Dán Nagykövetség támogatásával valósulnak meg.

Dán designfilmek vol. 1: BIG TIME

Fuga / 1052 Budapest, Petőfi Sándor utca 5. / időpont: október 9, 18:30-21h

„A The Wall Street Journal szerint a harminckilenc éves Bjarke Ingels „egyik pillanatról a másikra emelkedett az építészet legnagyobb csillagai közé”, nevét ott találjuk a világ 100 legbefolyásosabb embere között a Time magazin listáján. A film hat éven át követi a sztárépítész Bjarke Ingelst, aki élete eddigi legnagyobb projektjén, a New York-i W57 toronyházon és a World Trade Center 2-es blokkjának építésén dolgozik. Intim betekintést enged az építész géniusz innovatív gondolkodásába, és a küzdelembe, melyet saját egyéniségének megtartása érdekében folytat, miközben igyekszik élhetőbb hellyé tenni a világot.”

https://www.facebook.com/events/104406076953231/

Dán designfilmek vol. 2: Design for life – Børge Mogensen

Hygge / 1093 Budapest, Fővám tér 11-12. / időpont: október 11, 18:30-21h

„Børge Mogensen egyike a legkiválóbb dán bútortervezőknek. 1972-ben bekövetkezett halála után is jeles és inspiráló képviselője a skandináv esztétikának. A „Designs for Life” c. dokumentumfilm nemcsak a design remekművek mögött álló ember történetét mutatja be, hanem portrét fest a mester- és magánemberről, aki tanúja volt Dánia II. világháború utáni gazdasági és kulturális fellendülésnek. Mogensen történetét fia, Thomas Mogensen meséli el, s egyúttal betekintést nyújt az édesapja után fennmaradt képek, rajzok és bútorok gazdag világába.”

https://www.facebook.com/events/480399192328124/?active_tab=about

Dán designfilmek vol. 3: Cities on Speed – Cairo Garbage

Klebelsberg Kultúrkúria / 1028 Budapest, Templom utca 2-10. / időpont: október 13, 18:30-21h

„Az egykor tiszta és rendezett 12 milliós nagyvárosnak, Kairónak, ma már nagyjából 20 millió lakosa van. A város guberálók lakta negyedeiben hegyekben áll a szemét, melyről természetesen Kairó minden lakosának megvan a maga véleménye. Azt azonban senki nem tudja megmondani, hogyan is orvosolják a problémát. A városvezetés végül egy olasz céget bíz meg, hogy vessen véget az áldatlan állapotoknak.„

https://www.facebook.com/events/330069750796731/?active_tab=about

 

Teljes programfüzet itt: http://designhet.hu/2017/program

 

Untsch Kata

„Természetes az újramegismerési vágy” – A magyar avantgárd a Viennacontemporary-n

Idén nem csak a már szinte hagyományosan nagy számban részt vevő magyar galériáknak, hanem egy kurátori projektnek köszönhetően is fontos helyet kap a magyar művészet a Viennacontemporary kortárs művészeti vásáron Bécsben szeptember 21 és 24 között. Mélyi József és három kereskedelmi galéria – az acb, a Kisterem és a Vintage Galéria – együttműködésének gyümölcse a ’70-es évek magyarországi avantgárdját dolgozza fel. A vásár igazgatónője, Christina Steinbrecher-Pfandt az Artlocatornak elmondta: a szervezők már több éve szerettek volna egy magyar fókuszt, ami idén nagyon időszerű is a londoni Carl Kostyal Gallery Ficzek Ferenc-kiállítása, a New York-i Elizabeth Dee Gallery ’60-as, ’70-es évek magyar művészeit bemutató válogatása (With the Eyes of Others) és a grazi Abstract Hungary után.

A Focus: Hungary című kurátori programról Mélyi Józseffel beszélgettünk bővebben. Az alábbiakban az Artlocator 5. számában megjelenő interjú rövidített változatát olvashatjátok.

Artlocator: A kurátori projekt témája az 1970-es évek magyarországi avantgárdja. Miért erre esett a választása?

Mélyi József: Mindenekelőtt azért, mert a három galéria ebből az időszakból rendkívül színvonalas munkákkal rendelkezik, s mintha az elmúlt években a múltra irányított fókuszuk is ebbe az irányba tolódott volna. A hatvanas évek művészetéről az utóbbi időszakban számos kiállítás született, a hetvenes években még több a fehér folt.

AL.: Hogyan alakult ki a koncepció és milyen művészek szerepelnek majd a válogatásban?

M. J.: A tárlat egyik sarokpontja a hetvenes évek elején bekövetkezett politikai-kulturális fagyás, amely után több művész elhagyni kényszerült az országot, az ittmaradottak pedig a létezés és továbbgondolkodás, illetve a közösségi művészet útjait keresték. Az utak 1973 körül elváltak, a régi axiómákat új megközelítésmódok váltották fel. A kiállítás ezeket a pozíciókat próbálja mai szemszögből strukturálni, viszonyítási pontokként kiegészítve olyan művészek munkáival, akik már korábban is külföldön alkottak. Így olyan, egymástól távoli művészi elképzelések jelenhetnek meg egymás mellett, mint Szentjóby Tamás konceptuális munkái, a Pécsi Műhely köztérben kibontakozó gondolatai, Vera Molnár párizsi geometrikus absztrakt alkotásai vagy Halász Károly fotói.

AL.: Elmondható, hogy felkapott téma a volt szovjet blokk művészete?

M. J.: Az érdeklődésre jobb magyarázat a hetvenes évek művészete iránti természetes – mert emberöltőnyi időre visszanyúló – újramegismerési vágy. A piac érdeklődésének irányváltozásait közelebbről nem követem figyelemmel, de a fehér foltok mindig is vonzották a kereskedelmi galériákat és a gyűjtőket.

AL.: Mennyire kötik a fiatal magyar művészeket az elődeikhez külföldön?

M. J.: A hatvanas-hetvenes évek kiemelkedő alkotásaira, művészeti pozícióira irányuló figyelem közvetve hathat a kortárs művészek iránti érdeklődésre is. Az elmúlt öt-hat évben azonban a magyarországi kortárs képzőművészeti intézményrendszerben olyan változások mentek végbe, amelynek nyomán erre a erre a halványan növekvő érdeklődésre rendkívül nehéz reagálni.

Maurer Dóra: Rejtett struktúrák, CA2, 1977-81, a Vintage Galéria jóvoltából

A teljes cikket a magazin őszi számában találjátok.

Házhoz megy a múzeum egy kínai start-up programjával

A firenzei Uffizi, a párizsi Musée d’Orsay, a washingtoni Űrhajózási Múzeum, a New York-i MOMA, majd ráadásnak a Német Történeti Múzeum Berlinben: beleférhet mindez egy hétbe? Ha az Aha School nevű kínai start-up céget kérdezzük, akkor igen – legalábbis virtuálisan.

Az Aha School online oktatási programja egy hét alatt tíz világhírű múzeumot mutat be digitális eszközökkel a vidéki iskolás gyerekeknek. Ehhez élő közvetítéseket, a múzeumokban felvett videókat és animációkat használnak fel.

Az egyenként kétórás online előadásokhoz felhasználják a kínai közösségi médiában manapság rendkívül népszerű live streaming eszközét is: művészettörténész szakértők élő adásban beszélnek a látnivalókról az iskolásoknak. Ehhez társulnak a múzeumokban felvett helyszíni magyarázó videók, valamint digitális animációk. A start-up mindezt egy félszáz fős csapattal valósította meg.

Mint arról a The New York Times a minap beszámolt, eddig több mint 180 ezer kínai háztartás iratkozott fel az online oktatási programra.

„Az itteni gyerekek egyáltalán nem jutnak el semmilyen múzeumba, nemhogy a híresekbe” – mondja a New York Times-nak egy vidéki iskola tanárja, Ma Hsziaojan, aki Szecsuán tartomány egyik távoli szegletében tanít.

A programon való részvétel nem ingyenes, de nem is túl drága: fejenként 2,85 dollárba kerül. A befolyt összeget adományozásra fordítja az Aha School, mégpedig a vidéki iskolák számítástechnikai felszereltségének fejlesztésére.

Szakértők szerint a vidéki iskolákat megcélzó oktatási programok hasznosak, de rávilágítanak arra is, hogy milyen nagy fejlődésbeli különbségek vannak a városi és a vidéki területek között. Noha a kínai kormány az elmúlt évtizedben sok pénzt fordított a vidéki oktatás fejlesztésére, továbbra is probléma például a tanárok elvándorlása a falvakból a városokba. Gondot okoz az is, hogy a jobb életkörülmények reményében a városokba beköltöző szülőknek sokszor nincs bejelentett lakcíme, így velük élő gyerekeik kiesnek az oktatási rendszerből.

Talán éppen emiatt növekszik az oktatási célú live streaming csatornák száma Kínában. A cikkben idézett Daxue Consulting piackutató cég adatai szerint az egyik streaming platformon, az YY-on például az 1051 live feed csatornából 32 volt oktatással kapcsolatos. Ez abszolút számban kevés lehet, de a Daxue szerint a változás lemérhető azon, hogy indulásakor még csak életmód-bloggerek voltak jelen az YY-on.

 

Ételfotózás az Instagram előtt – egy 170 éves műfaj története

Manapság az ételfotók kivételes helyet foglalnak el a nap, mint nap elfogyasztott internetes tartalmak között, és kortárs kulturális tudatunk jelentős részét teszik ki. Viszont a most aktualitását élő, általában gyorsan átpörgetett gasztronómiai fotók egy 170 éves múltra visszatekintő tendencia legfrissebb állomását képezik. Susan Bright brit író és kurátor Feast for the Eyes című, újonnan kiadott könyve nyomán íme egy rövid, tényfeltáró ismertető a műfaj nemes múltjáról és a mindennapi rutinhoz vezető útjáról.

William Henry Fox Talbot – A Fruit Piece, 1845. I © Wikimedia Commons.

Bright könyve, amely az ételfotózás történetével foglalkozik, feltárja, hogy a műfaj közel két százada, vagyis majdnem a fotózás kezdete óta van jelen a köztudatban. A nagyközönség 1839-ben ismerkedhetett meg a fotográfiával, dagerrotípia formájában. Hat évvel később, William Henry Fox Talbot készítette az első olyan felvételt, amelyen kizárólag ételek szerepeltek kompozíciós kellékként: a fotográfia egy kosár barackból és ananászból álló csendéletet ábrázol. Ez a példa is érzékletesen mutatja azt, hogy kezdetben az ételfotográfiát nagyban befolyásolta a csendélet festészeti gyakorlata. De míg a festmények az esetek nagy részében a gyümölcsök szimbolikus jelentését próbálták közvetíteni – például a szőlőt a mértéktelenség, a barackot a termékenység kifejezésére – addig azok a korai fotográfiákon realisztikus valójukban, kompozíciós szándékkal jelentek meg. Az ételeket ábrázoló fotókhoz a műfaj elismertségével párhuzamosan jelentős művészeti értékek társult – számos ételfotó szolgált olyan modernista festők inspirációs forrásául, mint például Paul Cézanne, Henri Matisse vagy Pablo Picasso. De ezek az ötletadó fotók később – jelentőségük ismeretében – önálló művészeti alkotásként is funkcionáltak, mint például Paul Strand fotográfiái, aki a modernista fotográfia egyik előfutáraként nagyban hozzájárult a műfaj művészeti elismertségéhez.

Edward J. Steichen – Sugar Cubes: Design for Stehli Silk Corporation, ~1920 I © 2017 Artists Rights Society (ARS), New York

Edward Steichen fotográfiai praxisa azért nagyon érdekes példa, mert már 1927-ben az ételfotózás és a csendéletfestés hagyományának eltávolításán fáradozott. A Stehli Silk Corporation megbízásában amerikai sálminták nyomában kutatott, aminek keretében formabontó, addig nem látott fotográfiákat hozott létre: egyik kísérlete során kockacukrokat rendezett szigorú sorokban, majd azokat hátulról megvilágítva egymást keresztező árnyékokat hozott létre, ezzel újabb szintre emelve a gyakorlatot.

„A lényeg az alak, a forma és az árnyék.” – írja Bright – „Így elveszik mindenféle természetes konnotáció, a dinamika és a design kerül előtérbe”.[1]

A színes reklám 1930-as évekbeli megjelenésével a fotográfiai stílusok is változásnak indultak. Az ételfotózás művészeti szerepét felváltotta a reklámok illusztrálása, vagyis bekövetkezett az alkalmazott fotográfia térnyerése. Ekkor az olyan élelmiszerekkel foglalkozó cégek, mint a Crisco és az Aunt Jemima belekezdtek a „cookbooklets”-ek, vagyis szakácsfüzetek gyártásába. Ezek a termékekhez csatolt, ingyenes, recepteket tartalmazó promóciós anyagok érzékletes ételfotók kíséretében mutatták be a cégek által forgalmazott finomságokat.

„Ezek nagyban hozzájárultak főleg az amerikai étkezési szokások megváltozásához. Az olyan termékek, mint az avokádó vagy a narancslé, háztartási szükségletekké váltak a füzeteknek köszönhetően.”[2] – írja könyvében Susan Bright.

Nickolas Muray: Lemonade and Fruit Salad, McCall’s magazine, ~1943. I © Nickolas Muray Photo Archives

Nickolas Muray (azaz Muray Miklós) magyar származású fotográfus munkáit többek közt a havonta megjelenő, McCall’s női magazin is népszerűsítette: színpompás, önálló alkotásként is helytálló ételfotóit rendszeresen publikálták, sőt, címlapfotóként is használták egyes divatképeit.

„A fotói átlagon felüliek voltak” – írja könyvében Bright. „Gazdagon megrakott asztalai leginkább elborult hálaadási lakomára emlékeztetnek.”[3]

Ezen fotózások alkalmával, hogy a kemény stúdióvilágításban is érvényesüljenek, és élénk színekben pompázzanak az ételek, gyakran szorultak lakkozásra és egyéb mesterséges látványfokozók használatára. A sörhabot például szappanhab helyettesítette, a gabonapelyheket ragasztóval segítették pontos helyükre: az „ételek” lényegében ehetetlenek voltak.

Edward Weston – Cabbage Leaf, 1931. I © Wikipedia Commons. Robert Mapplethorpe – Pineapple, 1985. I © Robert Mapplethorpe Foundation

Természetesen a marketing céllal készített, alkalmazott fotók mellett gyakran találkozhatunk olyan ételeket ábrázoló fotográfiákkal is, melyek prominens fotóművészek formákat és fényeket vizsgáló tárgykísérleteinek mára ikonikussá vált bizonyítékai. Ilyen alkotás például Edward Weston híres káposztalevele 1931-ből vagy Robert Mapplethorpe ananászt ábrázoló, 1985-ös csendélete. A fekete-fehér, intenzív fényekkel megvilágított kompozíciók teátrális hangulatot hoznak létre, a környezetükből kiemelt ételek önálló műalkotásként funkcionálnak.

Bright szerint az 1990-es évekig nem történt kardinális változás a marketing célra létrehozott, magazinokban vagy szakácskönyvekben megjelenő ételfotók műfajában. Az ekkortájt bekövetkező változás eredményeképp azonban az előző évtizedek túlvilágított beállításait felváltotta a naturalisztikus, dokumentarista hangulat: az ételek újra ehetőek lettek.

Bob Carlos Clarke – Marco Pierre White @ White Heat, 1990 I © Wikipedia Commons

Az 1990-es évek egyik ilyen úttörője volt a White Heat című szakácskönyv, melyben a fotós, Bob Carlos Clarke képei szerepelnek Marco Pierre White-ról, akit a legfiatalabb három Michelin csillaggal rendelkező séfként, illetve Gordon Ramsay mestereként tart számon a világ. Az exkluzívan elkészített ételekről készült fényűző képeket ekkor hivatalosan is felváltották a dokumentarista stílusjegyek: az energiával teli, akkor 28 éves séfet vehemens harcosként, konyháját pedig csatamezőként mutatja be a formabontó szakácskönyv.

„A magas színvonalú francia konyhaművészet remekeit még soha nem fotózták ilyen módon” – írja Bright. – Ez volt a pillanat, amikor a szakácskönyv fotókönyvvé változott”.[4]

A 2000-es évek közösségi médiájával eljött a gasztronómiai blogok és az Instagram térnyerése is, melynek hatására az ételfotózás és annak publikussá tétele a hétköznapi rutin részét képzik.

„Mindenki érdekelt lett az ételekben és mindenki jobbnál jobb képeket posztolt arról, amit evett”. – írja Bright. „Ez egy komoly produkció, amire a fotókönyveknek és a magazinoknak muszáj reagálniuk”.[5]

Michael Zee – Symmetry Breakfast I © Instagram

Az olyan Instragram profilok, mint Michael Zee oldala (@symmetrybreakfast) több százezer követőt vonzottak művészien elkészített fogásaik bemutatásával. A szociális média tagadhatatlanul új szintre emelte a műfajt, nagyot dobott annak népszerűségén, viszont ezzel együtt klisét csinált belőle.

Sian Bonnell – Everyday Dada I © courtesy of the artist

Ezzel ellentétben vannak olyan kortárs fotográfusok, akik az ételek kreatív használatáról és bemutatásáról ismertek, az ételfotózást művészi szinten, okos koncepciók és mesteri kivitelezés segítségével viszik véghez. Sian Bonnell szürreális és játékos fotográfiáin például olyan összeférhetetlen szituációkkal találkozhatunk, mint a parizerekkel csempézett konyha, a fogasra akasztott kenyérdarab vagy a tükörtojásokkal helyettesített fürdőszobaszőnyeg. Kelsey McClellan és Michelle Maguire Wardrobe Snacks című sorozata pedig titkosan elfogyasztott csemegéket mutat be színben tartott, esztétikus hangulatban.

 

Untsch Kata

 

[1] “It’s really about shape and form and shadow,” Bright notes. “It loses all that natural connotation and it becomes about dynamism and design.”

[2] “In lots of ways, they changed the way, especially in America, that people ate. Things like avocados and orange juice really became household objects through these cookbooklets.”

[3] “His photographs were extraordinary. They were these great, laden tables—which we can then see influencing these epic Betty Crocker feasts, which make no sense as meals. It’s like Thanksgiving on acid.”

[4] “Very high high French cuisine had never been photographed like this before,” It was a moment, she says, “where cookbooks became more like photobooks.”

[5]Everyone became more interested in food, and everyone was taking better and better pictures of food,” “It’s a real production. So photography books have to respond to that, as do the magazines.”

Képzőművészek, akik a kertrendezésben is jeleskedtek

A természet gazdag világa, változatos motívumai a kezdetek óta inspirációs forrásként szolgálnak a képzőművészet, az építészet és az ipari formatervezés területein dolgozó alkotók számára. Tagadhatatlan, hogy a különböző korok és stílusok más-más módon viszonyultak a növények megjelenítéséhez, változatos jelentésekkel felruházva azokat. Elképesztő virág- és kertábrázolásokkal találkozhatunk például Hieronymus Bosch reneszánsz alkotásain, az impresszionista festők szubjektív természetábrázolásában vagy Henri Rousseau szimbolizmussal átitatott festményein.

A francia felvilágosodás hullámával megkezdődött kertészet iránti érdeklődés az 1800-as években ért el a tágabb közönséghez. A művészek is ekkor fedezték fel a népszerű tendenciát és kezdtek saját kertjeik kialakításába, ezzel kísérletezve az új médium adta lehetőségekkel. A képzőművészek elsősorban saját inspirációs forrásaik megteremtése céljából hozták létre privát kertjeiket – aminek bizonyítékait alkotásaikon érhetjük tetten – de voltak, akiknek maga a kert szolgált alkotási felületként. Aktuális cikkünkben öt olyan botanikai mesterművet mutatunk be nektek, melyek készítői továbbgondolták a hétköznapi kertészkedés fogalmát.

Robert Irwin – The Central Garden at Getty Center. © Wikimedia Commons

Robert Irwin (Central Garden at the Getty Center, Los Angeles)

„Nincs paletta, mely gazdagabb a kertnél.”

Bár Robert Irwin absztrakt expresszionista festőként kezdte karrierjét, majd nem sokkal később a kaliforniai Light and Space mozgalom – vagyis a nyugati parti minimalista geometrikus művészeti csoport – tagja lett. Idővel feladta a képzőművészeti alkotások létrehozását és olyan kreatív projektekben vett részt, mint a Miami Repülőtér átalakítása vagy a Getty Central Garden felújítása. Utóbbi volt Irwin első önállóan tervezett kertje, melynek előkészítéséhez több ezer dollár értékben kertészeti kézikönyveket vásárolt – ezek részleteit kollázsként használta fel látványterve elkészítésénél. A végeredmény kialakításában a Getty Center kimért stílusú főépítésze, Richard Meier is segédkezett. A természeti alkotás magában foglal többek közt egy domboldalon végigfutó patakot, amely egészen a színpompás virágokkal árnyékolt főtérig fut, majd egy medencébe torkollik. Ezen a vízfelületen található az Irwin stílusát látványosan bemutató, geometrikus formavilágú sövény, amely a kert legkülönlegesebb motívumát képzi. Los Angeles kedvező időjárása ellenére a kert szezonális látványosságnak készült, tele lombhullató fákkal és több, mint ötszáz féle növénykülönlegességgel.

Frida Kahlo – Casa Azul, Mexico City. © Wikimedia Commons

Frida Kahlo (Casa Azul, Mexikóváros)

A szimbolizmus eszközeit dekoratívan felhasználó festőnő képein és az őt ábrázoló fotográfiákon gyakran láthatjuk virágokkal teletűzdelt, ikonikus hajkoronáját. A fejdíszként funkcionáló növények tagadhatatlanul mexikói hangulatú kertjének ékes bizonyítékai. Az általa tervezett és megalkotott kert szülőházában található, ahol 1907-es születésétől 1954-ben bekövetkezett haláláig élt. Színpompás, mediterrán virágai mellett gyümölcsfákat – narancs, barack, gránátalma -, illetve hazájára jellemző növényeket – fügekaktusz, agávé – is termesztett. Mexikóhoz való ragaszkodását egy miniatűr, azték esztétikájú piramissal is demonstrálta, melyet férje, Diego Rivera tervezett a kert területére. További érdekesség, hogy a pár kifejezetten a mexikói kultúrára jellemző karakteres színekkel – például indigókékkel – festette le a kert körüli falfelületeket, ezzel teljessé téve a festőnő keze nyomát viselő kert hangulatát.

Sol LeWitt – Lines in Four Directions in Flowers, Philadelphia. © Philadelphia Museum of Art Library and Archives

Sol LeWitt (Lines in Four Directions in Flowers, Philadelphia)

Sol LeWitt kertjének kivitelezéséhez majdnem három évtizedre volt szükség. A végeredményét a művész már nem láthatta: a Fairmount Parkban végzett telepítést 2012-ben, öt évvel LeWitt halála után fejezték be. A művész képi világát hatalmas felületekre festett geometrikus vonalrajzok jellemzik, melyek hol fekete-fehérben, hol domináns színekkel kápráztatják el a közönséget. Bár a kert esetében festék és ceruza helyett virágok voltak az alkotói eszközök, a konceptuális művész szigorú esztétikája így is sikeresen megmutatkozott. A művész feladata a kerttel kapcsolatban az alaprajz megtervezése volt, a többit egy botanikusra és egy kertészre bízta, akik különböző típusú virágokat ültettek a művészeti kompozíció függvényében. A négy zónából álló alkotás négy különböző színben pompázik, melyeket speciális virágfajták biztosítanak: fehér mezőt a harangvirág, a sárgát az egérfarkfű, a pirosat a bíborvirág, a kéket pedig az orosz zsálya különféle árnyalatai.

Adam Purple – Garden of Eden, New York City. © Harvey Wang.

Adam Purple (Garden of Eden, New York City)

Adam Purple (eredeti nevén David Wilkie) egy olyan kreatív hős, aki hétköznapi emberként alkotott maradandót New York látképén. Az alkotási folyamat katalizátora az ő esetében az a pillanat volt, amikor kinézett Lower East Side-i lakásából és látta, ahogy a gyerekek piszokban és szemétben játszanak az udvaron.

„Ilyen pokoli helyen nem lehet gyereket nevelni” – mondta, majd 1975-ben elkezdte összeszedni a környéken a szemetet, megtisztította a területet és létrehozta land art alkotását, melyet később Édenkertnek keresztelt el.

A körkörös formavilág, amely zöldségültetvénnyel és gyümölcsfákkal egészült ki, jing-jang motívummal frissítette fel a környék látképét. A projekt végére a mesterséges kert majdnem 1400 négyzetméternyi városi területet foglalt el, ezzel felkeltve többek közt a National Geographic érdeklődését is. Annak ellenére, hogy Purple-nek nem volt része képzőművészeti oktatásban, természeti szobrásznak tartotta magát, kertjére pedig mesterműként gondolt – nem alaptalanul, mivel alkotását a kor kritikusai olyan elismert land art művészek munkáihoz hasonlították, mint Robert Smithson vagy Agnes Denes.

Próbálkozásai és támogatói ellenére a kert csupán tíz évig maradt fenn, 1986-ban egy új társasházat építettek a helyére.

Image © Francis Hammond, from A Day with Claude Monet in Giverny, by Adrien Goetz. Courtesy of Flammarion, 2017

Claude Monet – Giverny, Normandia

„Talán a virágok tehetnek arról, hogy festő lettem”

Semmi kétség, nem beszélhetünk úgy virágfestőkről, hogy ne említenénk meg az impresszionistákat, akik az akadémikus esztétikát félredobva, a természetet szubjektív megközelítését demonstrálták. Monet élete vége felé, 1883-ban költözött a vidéki birtokra, ahol a családtagok és hat kertész segítségével egy élő mesterművet hozott létre. Az írisz- és a krizantémágyasoktól kezdve a japános kerti tóig a birtok minden részletét festői inspirációként tervezte. A művész kertészet iránti elkötelezettsége egy olyan példaértékű alkotást eredményezett, mely a legtöbb korabeli kertészeti kézikönyvet felülmúlta.

Monet téma iránti érzékenységet mutatja az is, hogy híres vízililiomait az 1889-es párizsi Exposition Universelle kiállításon találta meg, ahol egy francia növénynemesítő állította ki hibrid növényeit. A róluk készült, hatalmas méretű festmények – melyek jelenleg a Musée d’Orsay egyik termében láthatók – méltón tették fel a pontot a mester alkotói munkásságára.

 

Untsch Kata

Eheti programajánlónk

Gryllus Ábris:
TRUST
adatalapú hanginstalláció

 2017. július 4-19.

Horizont Galéria
1066 Budapest, Zichy Jenő u. 32.
http://www.horizontgaleria.hu/

ke-pé: 14:00-19:00 / szo: 14:00-18:00

Megnyitó: 2017. július 4. ke 19:00
A kiállítást megnyitja: NEMES Z. Márió
FB-event https://www.facebook.com/events/1343485872408205

Alkotói tárlatvezetés és beszélgetés: 2017. július 19. sze 19:00

Meghívott vendégek: KIRÁLY Amanda, NAGY Ágoston

Moderátor: KOVÁCS Andrea

A strukturált adatrendszerek számtalan titoknak hitt tudást és összefüggést rejtenek magukban és képesek rávilágítani olyan ismeretlen relációkra és tartalmakra, melyek az általunk ismert világot egy egészen új szemszögből mutatják meg. Az adatalapú médiaművészet környezetünk természeti jelenségeivel foglalkozó aktuális munkái manapság erre a tudásátadó gesztusra reflektálva keresik a lehető legpontosabb módszereket a többletjelentések artikulációjára.

 

TRUST installáció elsődlegesen vizsgált alanya a Hold, annak tömegvonzása és a hozzá kötődő különböző kulturális kontextusok és ellentmondások. Egy olyan természeti erő, melyről pontosan tudjuk, hogy létezik és hat ránk, mégis nagyon kevés és csak áttételes empirikus tapasztalatunk van róla. Bár a Holdról megszerzett csillagászati ismeret kollektív tudatunk része, mégis rengeteg hiedelem, ezoterikus elképzelés, összeesküvés elmélet és babona tárgya, melyek időről időre filozófiai és történeti hivatkozások referenciapontjaiként köszönnek vissza tudományos és művészeti diskurzusokban vagy éppen párhuzamos valóságokat hoznak létre.

A kiállított mű központi eleme egy olyan mérési folyamat, mely az égitest Földre ható erejét teszi érzékelhetővé a mért adatokból generált hangmező formájában. A láthatatlant hallható adatrendszerré, az érzékelhetetlent tapasztalhatóvá transzformálja. A működésbeli és technológiai értelmezés igényén túllépve egy olyan jelenség állapotának hatása alá helyez, melyben a végtelen lassú változás időbeliségének élményét saját befogadói attitűdünk határait feszegetve élhetjük át.

Alkotó: GRYLLUS Ábris Kreatív kódolás: NAGY Ágoston Szakmai konzulens: PAPP Gábor

Kurátor: KOVÁCS Andrea  Együttműködő partnerek: Let it Be! art agency, Bánkitó Fesztivál, Trafó Kortárs Művészetek Háza, MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Geodéziai és Geofizikai Intézet

http://abrisgryllus.com

http://letitbeartagency.com

Gryllus Ábris a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Média Design szakán diplomázott. A FOR. zajtechno formáció egyik tagja. Hanginstallációi eddig többek között a 2013-as Berlini Gallery Weekenden, a 2013-as Bécsi Design héten, a 2014-es Soundscapes Festivalon, a 2015-ös Velencei Biennálén és 2015-ös budapesti OFF Biennálén, valamint a berlini Collegium Hungaricumban, a Trafó Kortárs Művészetek Házában és az Art Quarter Budapest kiállítóterében voltak láthatók.

///

Implausible Works:
AUGMENTED FICTION

kiterjesztett valóságalapú interaktív installáció

2017. június 13-24.

FKSE Stúdió Galéria
1077 Budapest, Rottenbiller utca 35.

Megnyitó:

2017. június 13. ke 19:00

Alkotói tárlatvezetés:

2017. június 21. sze 19:00

Nyitvatartás:

sze: 16:00-20:00 / ke-szo: 14:00-18:00

Az Implausible Works legutóbbi munkáiban kiemelten a kiterjesztett valóság
médiumának interakciós lehetőségeivel foglalkozott. Az Augmented Fiction azt vizsgálja, hogy ez a technológia miképp írja felül a képalkotó és képmegjelenítő folyamatokról eddig kialakult elképzeléseinket. Miként alakíthatja át a passzív befogadói attitűdöt alkotóivá?

A telematikus és kibertérben receptoraink segítségével, látásunk, hallásunk, érintéseink és hangkeltő mechanizmusaink aktivizálásával túlléphetünk saját testünk határain is. Egyszerre tapasztalhatjuk meg a valós világ és a láthatósági horizontunkon túl érzékelhető képi rendszerek környezetét és térképezhetjük fel a virtuális és fizikai világ közötti átjárhatóságot. Az Augmented Reality technológiája lehetővé teszi párhuzamosan létező, kiterjesztett valóságsíkok felépítését és megjelenítését.

A virtuális információ-tárolás manapság könnyen előhívhatóvá és megváltoztathatóvá teszi a különböző audiovizuális tartalmakat, amiket szinte bárhol, bármikor, tértől és időtől függetlenül megjeleníthetünk hordozható digitális eszközeinkkel. Az anyagtalan, folyamatosan változó információadatok és az azokat konstruáló kódsorok segítségével mindinkább lehetőségünk nyílik a statikus tárgyi valóság újraformálására. Peter Weibel médiateoretikus szerint a kép jövője nem a szándékosság, hanem a véletlen. A szabad hozzáférhetőség, az esetlegesség, a tér-idő-néző koordinátarendszerének változói számtalan kombinációs potenciált rejtenek magukban a valóságreprezentációk vagy éppen az intelligens képalkotáson alapuló filmkészítés területén.

Az Implausible Works interaktív installációjában, az Augmented Fiction markerei között bolyongva a látogatók a sci-fi műfajából átemelt, absztrahált elemekből építkező, szubjektív kísérleti filmet alkothatnak a kiterjesztett valóság médiumán keresztül, okostelefonjaink képernyőjén.

http://implausible.works

Alkotók: SZÉCSÉNYI-NAGY Loránd, SZEKERES Ágnes

Zene: HORVÁTH Ádám Márton

Közreműködik: LICHTER Péter

Kurátor: KOVÁCS Andrea

Együttműködő partner: Let it Be! art agency
Támogató: Trafó Kortárs Művészetek Háza

A kiállítási anyag beolvasásához szükséges Interactive Print applikáció ingyenesen letölthető a Google Play Store-ból. A markerek okostelefonnal vagy táblagéppel szkennelhetők.

Bruegel-remekművek közelről, a digitális technológia segítségével

Virtuális kiállítással és digitális eszközökkel csalogatja a látogatókat egy brüsszeli múzeum és a Google. Mi is megnéztük…

Szerző: Pálfy Kata

Hogy milyen (lesz) a XXI. század múzeuma? Talán éppen olyan, mint a brüsszeli Királyi Szépművészeti Múzeum Bruegel, ismeretlen mesterművek című „virtuális kiállítása”, ami a digitális technika eszközeivel viszi közel a látogatókhoz a híres németalföldi festő, Pieter Bruegel részletgazdag remekműveit. A belga fővárosban járva érdemes bekukkantani erre a tárlatra. Aki esetleg a Budapesti Szépművészeti Múzeum felújítása alatt hiányolja az ott őrzött Keresztelő Szent János prédikációja című festményt, az itt most – digitális formában – minden eddiginél közelebbről ismerkedhet meg ezzel a mesterművel is.

A Google Cultural Institute-tal közösen kidolgozott program egyik eleme, hogy a múzeum termeiben nagyméretű érintőképernyős paneleket helyeztek el. Ezeken az egyes művekről és a festő életéről nézhetünk-hallgathatunk meg interaktív multimédiás ismertetőket, művészettörténeti elemzéseket. Ehhez a festményeket ultranagy felbontásban (úgynevezett gigapixel technológiával) fényképezték le. A fotók az érintőképernyőn tetszés szerint kinagyíthatóak, így a XVI. századi mester munkáinak olyan apró részletei is feltárulnak, amelyeket a múzeumokban kifüggesztett, jobb esetben is csak karnyújtásnyi távolságból nézhető valódi képeken szabad szemmel rendes esetben nem láthat a néző.

A magyar felirathoz aktiváld a Feliratok funkciót a Youtube videón!

A multimédiás bemutatók másik része egy külön teremben látható, ahol három festményhez kerülünk közel egy különleges vetítési technika segítségével. Az itt megismerhető festmények egyike  – a Berlinben látható Közmondások (1559) és a Brüsszelben kiállított Lázadó angyalok bukása (1562) mellett – a Budapesten található, Keresztelő Szent János prédikációja című, 1566-ban készült festmény.

A digitális prezentációk harmadik elemét a Google Cardboard háromdimenziós szemüveggel megelevenített festmények adják. Ez talán a legkevésbé szem előtt lévő attrakció, mintegy kiegészítője a múzeumi kiállításnak, amire a belépőjegyhez kapott ismertető figyelmeztet minket. A 3D élmény az akár otthon is kinyomtatható és összehajtható szemüveggel és a múzeum 3D videóanimációja, illetve egy applikáció segítségével érhető el.

Idősebb Pieter Bruegeltől összesen mintegy negyven művet ismer a művészettörténész szakma. Ezek ma szerte a világban szétszórva lelhetőek fel, New Yorktól Budapestig. A brüsszeli múzeum és a Google programjához hét ország összesen nyolc múzeumából mutatnak be képeket. Virtuálisan olyan alkotások is egymás mellé kerülnek, amelyek egyébként sérülékenységük miatt száz éve nem hagyták el azt a gyűjteményt, ahol őrzik őket.

A kiállítás a múzeum Régi mesterek gyűjteményének termeiben kapott helyet, és az oda váltott rendes belépőjeggyel látogatható, 2020. március 16-ig.

 

A düh szobrai: Erwin Wurm Bécsben

Az egyik legjelentősebb kortárs osztrák képzőművész, az idei Velencei Biennalén is kiállító Erwin Wurm alkotásaiból látható tárlat júniustól a bécsi 21er Haus-ban. Az Artlocator helyszíni beszámolója.

 

Ha nem lenne elegendő a múzeum plakátkampánya, ami az őszi választásokra készülő pártok posztereivel versenyez Bécs utcáin a járókelők figyelméért, a Belvedere palota előtt terpeszkedő, Fat House című szobor félreérthetetlenül a tudtunkra adja, hogy a közelben található 21er Haus a műfaj határait feszegető, nemzetközi hírű szobrász, Erwin Wurm műveit mutatja be aktuális kiállításán.

Az 1954-ben, a Mura menti Bruckban született Wurm alapjaiban kérdőjelezi meg a szobrokkal kapcsolatos elképzeléseinket, és a szobrászat társadalmi, időbeli és interaktív dimenzióinak újrafogalmazására tesz kísérletet. Elég csak Egyperces szobraira (One Minute Sculptures) gondolnunk, amelyek lényege, hogy a művész által meghatározott cselekvést a látogató hajtja végre, és amelyek magát a cselekvést teszik műalkotássá.

A kortárs osztrák művészet múzeumában most látható, mintegy negyven darabból álló műtárgysorozatot Wurm “performatív szobroknak” (performative sculptures) nevezi. A művekhez alapul szolgáló agyagtömbök nagy része épületeket, felnagyított használati tárgyakat ábrázol, míg másokat eredeti formájukban hagyott a művész.  A modelleket és nyers tömböket Wurm szó szerint megtámadja: üti, veri, rúgja és kaszabolja, hogy azután az eredményt bronzba, vasba, alumíniumba vagy műanyagba öntse és festékkel vagy patinával vonja be. Haragját alkotó folyamattá átalakítva felnagyítja, eltúlozza a szobrászat gesztusát és gúnyt űz abból. “Ezekkel a műveivel Wurm érzelmi síkra tereli az alkotói folyamatot és pszichológiai keretbe helyezi a szemlélő perspektíváját” – fogalmaz a tárlat kurátora, Severin Dünser.

Wurm performatív szobrainál a középpontban az alkotás folyamata áll, ami leolvasható a művész teste keltette számtalan lenyomatról. A művész „újra megmutatja, hogy a tárgyak múlandóak, a cselekvés ezzel szemben egy saját magunk által meghatározott élet lehetőségét adja. (Ezek a szobrok) tehát felhívást jelentenek a saját cselekvéseink kritikai szemléletére társadalmi összefüggésben, azért, hogy mi magunk ne váljunk szubjektumból objektummá” – mutat rá Dünser.[1]

 

A sorozat darabjainak legtöbbje valamely, az ellenőrzéssel, az erőszakkal, a hatalommal vagy a szabályozással kapcsolatos tárgyat ábrázol. A Beat and Treat sorozat kiindulási pontja egy nyers agyagtömb. A House Attack sorozatban (2012-) épületek modelljein tölti ki a haragját a művész. Megtalálhatók ezek között jól ismert épületek, mint az Alcatraz (Alcatraz, 2012.) vagy az egykori bécsi elmegyógyintézet, a Narrenturm (Diverge, 2012.) is, míg mások személyes jelentéssel bírnak, mint például a művész szülői háza (Liegen auf Elternhaus, 2012.). A különböző épületek jelképes bántalmazása, megtámadása a testi fenyítést imitálja, a rombolás aktusa lázadássá válik az adaptáció és a szabályozottság kényszere ellen. A 2015 után keletkezett Furniture sorozatban bútorok azok, amelyeken “nyomot hagy” a művész, míg az Objects szériába olyan darabok tartoznak, mint egy óriási méretű pisztoly, amelyen Wurm autóval keresztülhajtott (Snake, 2016.), és egy megcsonkított szappantartó (Body, 2015.).

 

Míg Wurm Egyperces szobrainak fontos eleme a szerzőség és a megvalósítás különválasztása, a performatív szobrok alkotása során újra egyesíti a szerző és a kivitelező személyét. “Az indíttatást  – mondja Wurm – az az érzés adta, hogy elveszítettem a közeli kapcsolatot a műveimmel és egyre jobban eltávolodtam tőlük, mivel – mint sok más művész a generációmban – elkezdtem a dolgokat másokkal kiviteleztetni. Van egy ötletem, terveket készítek, de másvalaki ülteti át a valóságba. Ez azt a nagy veszélyt rejti magában, hogy elveszik az érzelmi kötődés és a művészi kapcsolat a művel. Egyszer csak feltűnt nekem ez a tendencia, és megpróbáltam visszafordítani a folyamatot. Arra törekedtem, hogy ismét minden szobor magán viselje az én fizikai beavatkozásom nyomát. Eközben rájöttem arra, hogy a ’fizikai beavatkozás’ sokféleképpen értelmezhető. Lehet ez valakinek a keze nyoma a szó szoros értelmében, de rá is lehet lépni valamire vagy ráfeküdni. A fizikai kapcsolat a fontos, az, hogy egy tárgyba, amely keletkezőben van, beavatkozom és erővel a saját képemre alakítom. Beavatkozom egy tárgyba és deformálom azt, ezáltal valami új keletkezik: a performatív szobor.”[2]

Ezúttal sem maradt el azonban teljesen a szerzőtől különválasztott alkotói folyamat: a kiállításmegnyitóra is jutott egy performansz, amelynek keretében Wurm arra instruált önként jelentkezőket, hogy 15 percen keresztül ugyanazt a mozdulatsort, “testgyakorlatot” ismételjék egy-egy agyagtömbön. Ebbe az akcióba és Wurm saját alkotói folyamatába is bepillantást kap a látogató a kiállítótérben bemutatott videófelvételek segítségével.

“Am I still a house?”

A kiállítás előhírnökeként a múzeum előtti füves térségre helyezett Fat House 2003-ban készült, és 2016-ban került a Belvedere gyűjteményébe. A bejárható szobor belső terében egy videóanimáció látható, amelyen a ház monológja hallható az élet értelméről, művészetről és építészetről. A Fat Cars sorozat darabjaihoz hasonlóan a ház is kispolgári státuszszimbólumnak tekinthető, melyek hatalmasra hízlalásával a művész a fogyasztói társadalom kommentárját adja.

Erwin Wurm: Fat House (Fotó: Artlocator/Pálfy Katalin)

Erwin Wurm, Fat House, 2003
© Belvedere, Bécs (Fotó: Johannes Stoll)

Wurm hazai sikerét és különleges megbecsültségét jelzi, hogy a bécsi kiállítással egy időben a grazi Kunsthausban szintén önálló kiállítása [3] látható, az 54. Velencei Biennálén pedig a One Minute Sculptures két újabb eleme szerepel. A világ első számú művészeti seregszemléjén ugyanis Wurm és Brigitte Kowantz képviselik Ausztriát, külön-külön alkotásokkal. A velencei osztrák pavilon előtt felállított, Stand quiet and look out over the Mediterranean Sea címet viselő szobra első látásra egy orrára állított teherautó. Közelebb lépve az is látható, hogy a raktér végébe egy létra vezet fel, ezen felkapaszkodva a látogató, mint egy kilátó tetejéről, körülnézhet, és a felszólítást követve (Állj csendben és nézz a Földközi-tenger felé) maga is a szobor részévé, „egyperces szoborrá” válik. A Földközi-tenger azonban a platformról nem látható, Wurm valójában a tengernek „a fejünkben lévő” képére utal. A Földközi-tenger egyrészt a menekültek milliói számára halálos akadályt jelentő fizikai értelmében jelenik itt meg, másrészt a vágy helyeként, ahová Európaiak milliói utaznak turistaként. A migrációnak erre a másik vonatkozására, a modern tömegturizmusra utal Wurmnak a pavilon belsejében álló másik alkotása is, egy átalakított lakókocsi.

21er Haus, Bécs. (Fotó: Artlocator/Pálfy Katalin)

Erwin Wurm: Performative Sculptures. 21er Haus – Museum of Contemporary Art, 2017. Június 2 – szeptember 10. Kurátorok: Severin Dünser és Alfred Weidinger.

[1] Erwin Wurm – Performative Skulpturen (katalógus). Stella Rollig, Severin Dünser, Alfred Weidinger, 2017.

[2] u.o.

[3] Erwin Wurm: Fußballgroßer Tonklumpen auf hellblauem Autodach, https://www.museum-joanneum.at/kunsthaus-graz/ausstellungen/ausstellungen/events/event/5531/erwin-wurm-4