Termékeny ellentét

Megnyílt Szemző Zsófia új egyéni kiállítása a főként design projekteknek otthont adó Hidegszoba Studio tereiben. A Melléktermék című kiállítás izgalmas egyvelegét mutatja a finom aprólékos kidolgozottságú és az elemi erővel megformált munkáknak. A színes, pontosan körbevágott kollázsok tematikája a természet, ember és tárgykultúra különös összeolvadását, egymásból gyökerezettségét mutatja. Távoli népek arcai, a rendszerváltás óta nem használatos háztartási gépek és különös növényfajták összekapcsolódása jelenik meg. A kollázsok játékos kompozíciói úgy is értelmezhetők, – ha ugyan ragaszkodunk az értelmezéshez – mint furcsa csendéletek, amelyek mindvégig az ember és környezete viszonyára próbálnak reflektálni, olyan új történeteket teremtve, amelyet csak a saját kapcsolatrendszerükben lehet felfejteni.

A kiállítótérben lévő videókban a papír munkákhoz hasonlóan szokatlan eseményeket láthatunk. A művész felmászik egy fára, majd oldalra löki a létrát, amin felmászott, szép természeti környezetben hintázik egy széken, egészen addig, míg fel nem bukik. A „melléktermék” cím választása itt a cselekvés hiábavalóságára, értelmetlenségére is utal. Ugyanakkor az emberi lét abszurditása is megjelenik már-már humoros formában. Ahogy a kiállítás megnyitó beszédében Salamon Júlia remekül fogalmazott Szemző videó munkáival kapcsolatban: “Elfelejtett vagy megtagadott rutinok és használatok (mint mire való a szék, miért kell a létrán lefelé is mászni?), vagyis elhomályosult kulturális szocializáció”.

Az ügyesen installált kerámia tárgyak mintha egy rég elfeledett történet kellékeit képeznék a térben. Az emberfejű kulcsok, két végű ásó, mázas kerámia drágakövek, színes cseppkövek a véletlenszerűség és szándékosság határán billegnek. A kerámia tárgyak megfigyelésénél megfogalmazódik a kérdés bennünk, amelyre az egész kiállítás mondanivalóját is felfűzhetnénk. Mennyire fontos a terv szerinti megvalósulás? Mi az, ami elválasztja a lényegest a mellékterméktől? Mi okozza a feszültséget a megvalósult és az eltervezett között?

Szemző Zsófia a kiállítás nyitvatartási ideje alatt Javító műhelyt tart, ahol a tárgyak mellett magunkat is megjavíthatjuk, többek között egy csoportterapeuta, egy varrónő, egy jógaoktató és egy ezermester segítségével. Eközben közösen gondoljuk tovább a hibázás és a javítási kísérletek viszonyát.

A kiállítás 2018. 06. 20. és 2018. 07. 10. között tekinthető meg.

Nyitva tartás keddtől szombatig: 16.00 — 20.00

Kurátor: Csatlós Judit és Juhász Anna

Fotók: Török Aliz, Hidegszoba Studio

 

 

 

Beyoncé, Jay-Z és a Louvre

Beyoncé és Jay-Z – más néven „The Carters” – június 16-án közzétett videóklipje újabb szintre emelte képzőművészet és zeneipar kapcsolatát. A pár a párizsi Louve-re falai közt forgatta le Apeshit című számának kisfilmjét, mely a pár első, Everything is Love címen futó közös albumján található. A klip a sztárpár mellett a felbecsülhetetlen értékű kollekció darabjaira fókuszál. A történelmi jelentőségű Louvre üres termeiben Beyoncé és Jay-Z, kortárs Ádámként és Évaként jelennek meg, akiknek köszönhetően a falon lógó műalkotások új kontextusban mutatkoznak be. A klip nem más, mint egy figyelemfelkeltő performansz, mely üzenete az, hogy a zenész párnak ugyanolyan joga van a Louvre-re falai közt lenni, mint az összes többi műalkotásnak. Erre utalnak a dal sorai is: „You know we deserve to be here.” A világhíres festményekkel és szobrokkal való interakció az aktív testbeszéd és a kortárs tánc nyelvén valósul meg, mely komplex rendszerének értelmezéséhez következő írásunk ad útmutatót.

© Youtube

Mona Lisa, 1503

Az első és utolsó beállítás központjában a művészettörténet leghíresebb alkotása, Leonardo da Vinci 1503-ben készült Mona Lisa-ja áll.  Ez a kompozíció egyértelmű utalás a pár 2014-ben, ugyanitt készült fotójára, de a klip esetében többről van szó, mint pillanatképről. A „Mona Lisa” ikonográfiához hasonlóan Beyoncé és Jay-Z ruházata is egyszerű, de hatalmat sugárzó, az adott kor stílusának megfelelő. De, ami még jobban megegyezik a mögöttük lévő műalkotással, az a pár arckifejezése, mely magabiztosságot, erőt, ezzel együtt nyugalmat sugároz. Szuggesztív testbeszédük, összeszorított ajkuk és előre néző tekintetük azt kommunikálja a nézők felé, hogy ők legalább olyan ikonikusak, mint „Mona Lisa” maga.

© Youtube

 

Napóleon megkoronázása, 1807

A folytatásban Beyoncé és táncosai háttereként nem más szolgál, mint Napóleon hivatalos udvari festője, Jacques-Louis David 1807-ben készített gigantikus festménye. A klip során a festő több képe is megjelenik, amely a pár klasszicista festő iránti tiszteletének bizonyítéka – A Horatiusok esküje (1784) mellett A szabin nők elrablása (1799) is szerepel a filmben, bár utóbbinak csak fel-felbukkanó részleteit látjuk, sosem a kép egészét.

Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy miért pont ez a festmény szolgál a tánc helyszíneként? A műalkotás maga azt a jelenetet ábrázolja, amint Napóleon a pápa szerepét átvéve megkoronázza saját feleségét, Jozefina francia császárnét. Mivel a klip kompozíciója szerint az énekesnőt kerül a központba, így övé lesz a megkoronázott nő szerepe. Ha felelevenítjük a tényt, hogy Napóleon volt a 19. század legnagyobb gyarmatosítója – aki legtöbb hódítását Észak-Afrikában vitte végre – a színes bőrű énekesnő pozíciója még szimbolikusabbá válik a történetben.

© Youtube

Madame Récamier portréja, 1800

Ez az alkotás szintén Jacques-Louis David festménye, mely 1800-ban készült. A kép Juliette Récamier-t ábrázolja, aki egy gazdag kereskedő feleségeként nem csak a korabeli Párizs egyik legnépszerűbb előkelősége volt, de ő utána kapta nevét a bútordarab is. A klip ezen kompozíciója különösen izgalmas, mivel a megjelenített parafrázisban Madame Récamier szerepét egy fehér kendő, míg a bútordarabét két színes bőrű hölgy veszi át. A kompozíció bemutatja azt, ami a festményen bár nem kapott helyet, az adott kor valóságában mégis szerepelt: két szolgálólányként pózoló táncost, akik elkendőzött fejükkel, nyugodt testhelyzetben ülnek a hölgy „lábainál”. A színes bőrű történelem az „Apeshit” videóklip egyik kardinális témája – az ehhez hasonló jelenetek szerepe, hogy megemlékezzen a régi korok csillogásának és gazdagságának néma, nem fehér bőrű szereplőiről is.

© Youtube

Szamothrakéi Niké, i.e. 2. század eleje

Ez a műalkotás évszázadok óta a szabadság, a hatalom és a győzelem egyetemes szimbólumaként él a művészet történetében. A klip szempontjából a kompozíció a pár személyes sikereinek és teljesítményének manifesztumaként szolgálhat. A Louvre honlapján lévő információ szerint a szobor egy vízi győzelem emlékére készült a hellenisztikus korszakban, így állítva párhuzamot a női test és a háború klasszikus értelemben maszkulin témájával. A klipben a szobor előtti lépcsősoron számos női test helyezkedik el, akik szinkronizált, erőt sugárzó mozgásukkal akár a feminizmus szimbólumai is lehetnek. A női testek központjában pedig nem más kap helyet, mint a győzelem modern megtestesítője, Beyoncé.

© Youtube

Milói Vénusz, i.e. ~130

A szintén görög klasszikus márványszobor Aphrodité, azaz a szépség és a szerelem görög istennőjét ábrázolja, így az alkotás a két fogalom mindenkori allegóriájaként maradt fent a művészet történetében. Ebben a beállításban Beyoncé – aki itt testszínű dresszben és összefogott hajjal jelenik meg – nem csak a görög szépségideállal állítja szemben önmagát, de fekete nőként megvalósított személyes győzelmét is kommunikálja.

© Youtube

Marie-Guillemine Benoist – „Portrait D’Une Négresse” 1800

A klipben többször is felbukkanó festmény a Louvre történetét és a film anyagát tekintve egyaránt nagy jelentőséggel bír. A kép egy, az igen kevés női festő keze munkáját dicsérő festmény közül, illetve ez a Louvre egyetlen 20. századi portréja, mely egy olyan színes bőrű hölgyet ábrázol, aki nem egy rabszolga, vagyis alárendelt személy, hanem egy tiszteletteljes nő, akit a maga egyszerű nagyszerűségében ábrázolt a festő. Ha figyelembe vesszük a tényt, hogy a Louvre gyűjteményében java részt fehér férfi mesterek által készített műalkotások szerepelnek, illetve, hogy Beyoncé szerepében egy szintén színes bőrű hölgy jelenik meg a múzeumban, a festmény igen fontos dolgokat képvisel a videóklipben.

© Youtube

Tanis-i Nagy Sphinx, i.e. ~2600

Nem meglepő, hogy Afrika után a Louvre falai közt található a világ egyik leglenyűgözőbb egyiptomi gyűjteménye. Ez a gránitból, körülbelül Kr.e. 2600-ban készült szfinx a múzeum legnagyobb egyiptomi alkotása. Az oroszlán testű és uralkodó arcú lényeg előtt a pár ugyanolyan méltóságteljesen jelenik meg, mint amilyen a szobor maga.

© Youtube

A Louve piramisa

A videóklip vége felé megjelenik a kínai származású amerikai építész Ieoh Ming Pei 1989-ben befejezett munkája is, amely a Louvre felújításának és bővítésének egyik legfőbb éke, a legismertebb újkori piramis. A múzeum és a város ikonikussá vált, üvegből és fémből készült szimbolikus építménye előtt Jay-Z pózol, ezzel megkoronázva a videóklipet.

 

I can’t believe we made it (this is what we made, made)

This is what we’re thankful for (this is what we thank, thank)

I can’t believe we made it (this a different angle)

Have you ever seen the crowd goin’ apeshit?

A teljes videóklip ITT látható.

 

Untsch Kata

Szelfikultúra és múzeumlátogatás – hol a határ?

Yayoi Kusama színpompás, térspecifikus installációit senkinek nem kell bemutatni. Magával ragadó, esztétikus terei után – melyek sorra járják a világ legnagyobb múzeumait – látogatók végtelen sora érdeklődik. Nem meglepő, hogy Kusama kreációi magasan vezetnek az Instagramon legtöbbet publikált műalkotások listáján – a közösségi oldalak hemzsegnek a „Souls of Millions of Light Years Away” vagy a „Fireflies on the Water” installációiban pózoló emberekkel. Tagadhatatlan, hogy a közösségi média térnyerésével művészetfogyasztási szokásaink is gyökeresen megváltoztak. Egy múzeumlátogatás manapság a látottak dokumentálása mellett egyet jelent azzal, hogy jelet adunk róla a világhálón is. „Ha nem posztoltad, meg sem történt” – szól a mondás. Vajon az, hogy a kultúra kortárs fogyasztói világhíres alkotásokkal pózolnak, elfogadott módja a művészettel való kapcsolatteremtésnek? Elképzelhető a kortárs múzeumélmény dokumentálás nélkül? Milyen hatása van vajon a selfiekultúrának a kortárs képzőművészetre? Aktuális cikkünk ezekre a kérdésekre keresi a választ.

Yayoi Kusama – “Souls of Millions of Light Years Away” © Tiffany Zau

Az elmúlt években egyre több olyan intézmény született, melynek elsődleges célja a húszas éveikben járó fiatalok, azaz a Z generáció szórakoztatása. Ilyen hely például az amerikai Museum of Ice Cream, a Colour Factory és az Egg House is, melyek mind Instagram-barát, pasztellszínű enteriőrökkel vonzzák a dekoratív képekre éhes, fiatal közönséget.

Maryellis Bunn @ the Museum of Ice Cream. © Forbes

A Museum of Ice Cream egy 2016-ban született kezdeményezés, mely első körben New Yorkban, 45 napig tartott, majd a hatalmas sikert követően Los Angelesbe, majd San Franciscóba és Miamiba utazott tovább. Az intézmény ötlete a 25 éves Maryellis Bunn fejéből pattant ki, aki Forbesnak adott interjújában kiemelte, hogy első számú célja a „millenials” közönség összekötése volt. A valóság pedig nem más, mint huszonegy, Instagram-díszletként berendezett terem, melyek dekoratív színekkel, trendi kellékekkel, tükröződő felületekkel, és színes részletekkel várják a fényképezkedni vágyókat. Bunn elmondása szerint a múzeum szó azért került a név végére, mert egy olyan címet kerestek, amit az emberek megértenek. Azt is kiemelte, hogy cége rendelkezik olyan múzeumi jellemzőkkel, mint a kulturális termékek kiállítása, a közösségformálás, valamint a design és a történelem ünneplése. Viszont ahelyett, hogy szemlélőként vennénk részt a művészetfogyasztás folyamatában, aktív résztvevőként használjuk a rendelkezésre álló tereket.

Museum of Ice Cream. Forrás: http://www.tronc.com/gdpr/southflorida.com/

A Brunn gyerekkori álmait megtestesítő szobákban fürödhetünk csillámporral teli kádban, lovagolhatunk unikornison vagy pózolhatunk óriás fagyik társaságában is. Brunn szerint a terek első számú funkciója az, hogy a résztvevőknek fergeteges és felejthetetlen élményben legyen részük, az apró adalék csupán, hogy mindeközben tökéletes Instagram-tartalom születik. New York-i debütálásakor 300.000 darab tizennyolc dolláros jegy fogyott el öt nap alatt, 5,4 milliós bevételt generálva. A következő állomásokon csupán két óra alatt keltek el a fél évre szánt jegyek, melyek már az eredeti ár több, mint duplájába, harmincnyolc dollárba kerültek. Ha a hatalmas bevétel nem lenne elég, Brunn kezdeményezéséhez olyan hatalmas szponzorok adták a nevüket, mint az American Express vagy a Tinder, és olyan világsztárok pózolnak „múzeumában”, mint Beyoncé és Jay Z, Katy Perry vagy Gwyneth Paltrow.

Kapcsolódó kép

Color Factory © Pinterest

Hasonló sikereket ért el egy másik lifestyle blogger paradicsom, a Color Factory kitalálója, Jordan Ferney is, aki egy több mint ezer négyzetméteres területen alakított ki színes, Instagram-barát tereket művészek és kreatívok segítségével. Elmondása szerint a kiállítóterek a hagyományos múzeumi designstruktúrát veszik alapul, amihez olyan adalékok társulnak, mint a tökéletes megvilágítás vagy az interaktív részletek, melyek hozzájárulnak közösségi médiában elért sikerükhöz. A cég első számú célja persze itt sem az, hogy az enteriőrök jól mutassanak az interneten, hanem hogy a résztvevőknek különleges élményekben lehessen részük. Ha eltekintünk a ködösítéstől, nem marad más, mint olyan mutatós terek sokasága, melyek arra születtek, hogy az Instagramon reprodukálódjanak újra és újra.

Kapcsolódó kép

The Egg House. forrás: https://www.teras.id/life/pat-14/53172/egg-house-instalasi-seni-serba-telur-yang-aesthetic-dan-gemes-banget

A tendencia csúcsa a szintén New Yorkban található The Egg House nevű intézmény, melynek központjában egy megszemélyesített tojás, Ellis áll. A koncepcióért felelős Team #Eggcelent kreatív csapat tagjai a NYU, a Parsons, az SVA és a Pratt Institute végzett művész, benső építész és marketing hallgatói, akik a tojás univerzális, mindenkit összekötő tulajdonságát hangsúlyozva alkottak egy olyan interaktív központot, ahol a tojásé, illetve az igen divatos „brunch” kultúráé a főszerep. A fotón dekoratívnak látszó hozzávalók viszont az Instagramon sokkal jobban mutatnak, mint a valóságban, vagyis a valós élmény sajnos nem ér fel a virtuális elképzelésekhez.

Kapcsolódó kép

The Selfie Museum. Forrás: https://www.lexpress.mu/article/329017/los-angeles-selfie-maintenant-son-musee

Az „art world” véleménye ezekről az intézményekről legalább annyira színes, mint maguk a fotogén enteriőrök. Vannak, akiket kicsit sem zavar az, hogy egy unikornisokkal és fagyikkal teli tereket a „múzeum” névvel illetnek, sőt, örülnek a fiatalok interaktív bevonásának. A másik tábor viszont semmi pozitívumot nem lát ezekben az üres terekben, ahol igazi élményekről szó sincs, csupán pózokról és látszatról. Az Artnet egyik kritikusa, Ben Davis szerint ezek a pop-up múzeumok nem csak hiúságunk táplálói, de a gyorséttermek kulturális megfelelői is. Véleménye szerint ezek olyan komoly erőket képviselnek, melyekkel a művészeti múzeumoknak muszáj felvenniük a versenyt.

© Mariah Tyler

A múzeum – hivatalos definíciója szerint – a kulturális javak tudományosan rendszerezett gyűjteményeit kezelő kulturális intézmény. Eszerint logikus lenne, hogy a kreatív csapatok által összetákolt mesterséges terek labdába sem rúghatnak a világ legnívósabb képzőművészeti alkotásai mellett. Ennek ellenére tisztán látjuk azt is, hogy a művekkel való szelfizés olyan mindennapi gyakorlattá nőtte ki magát, amit szégyenérzet nélkül folytat az emberiség nagy része. Ilyen szempontból a pekingi M WOODS jár az élen, amely „selfie stratégiájáról” hírhedt a művészeti intézmények körében. Ez a múzeum meghatározza a selfie készítés pontos helyszínét és idejét, így megelőzve az ezzel járó felfordulást olyan nagyszabású kiállításokon, mint amilyet nemrégiben Andy Warhol munkáinak szenteltek. Ennek ellenpontjaként jelenik meg a New York-i Metropolitan, amely nemes egyszerűséggel kitiltotta a selfiebotokat a kiállítóterekből. James Turrell kiállítása során, melyet a New York-i Guggenheimben tartott, fényképezési tilalmat vezettek be, mivel a térspecifikus fényinstallációiról híres művész alkotásának percepciójára kifejezetten zavaróan hat bármilyen külső fényjelenség. Ennek ellenére több mint ötezer kép került fel a műről a közösségi média különböző felületeire, a múzeum történetének legnépszerűbb online tartalmát hozva ezzel létre – illegálisan.

Jogosan merül fel a kérdés, hogy vajon a művészet szentélyeiben mára természetes lett ilyen módon interakcióba kerülni a műtárgyakkal? A művészeti tapasztalat leredukálódott a pillanat töredékére, melynek végeredménye csupán a semmitmondó fotóban és a rájuk kapott like-ok számában mérhető? Ha ebből a szemszögből tekintünk az eredeti kérdésre, a csillámporral teli kádban fotózkodás – mely papíron egy múzeumi térben valósul meg – még súlyosabbnak tűnhet, mint azelőtt. Egy másik hatalmas különbség a világ selfiemúzeumai és a valós művészeti értéket képviselő intézmények közt az, hogy ha az előbbibe látogatunk, mi magunk válunk a tekintet célpontjává, az ember maga avanzsálódik a „művészet” tárgyává, míg egy múzeumban jobb esetben a műtárgyakon van a fókusz. Emellett egy művészeti múzeumban nem árt alaptudással érkezni, az élmény intellektuális felkészültséget és ráhangolódást igényel, legjobb esetben a művészeti tapasztalat kihívás elé állítja a szellemünket és lelkünket egyaránt. Ezzel ellentétben a selfiemúzeumai olyan kiüresedett környezetek, ahol egy stresszes nap után elszórakoztathatja magát az ember – ha pedig így van, talán jobban tesszük, ha inkább egy romcommal foglaljuk el magunkat.

 

 

Untsch Kata

Galériatúra London szívében

Felkerestük a hatalmas nyüzsgő város néhány kortárs művészeti kincsét. A folytonosan alakuló metropolisz auráján a közelmúlt eseményei csak nagyon finoman érzékelhetőek. A londoni emberek humora és kulturált közlésmódja mit sem vesztett erejéből. Ugyanúgy, mint a kortárs képzőművészet folytonos progresszív jelenléte. Mindig felszabadító érzés találkozni London élő és virágzó kortárs kultúrájával, a közösségek teremtő erejével. A továbbiakban három igen eltérő technikával és koncepcióval dolgozó művész londoni kiállítását szeretnénk röviden bemutatni.

Katharina Grosse: Prototypes of imagination

A Britannia street szürkeségéből belépve földöntúli érzés megpillantani Katharina Grosse hatalmas festménykompozícióját. A radikális színek kirobbanó energiája átveszi az uralmat a Gagosian Gallery letisztult terei között. Grosse munkásságában mindig alapvető fontosságú volt a színek sokféleségének alkalmazása. Elmondása szerint a festészeti hagyományban az erős színek használatát kiszámíthatatlannak, nőiesnek és ösztönösnek tartották, szemben a letisztult vonalvezetésű stílussal, amelyhez szilárd, férfi minőséget tulajdonítottak. Katharina Grosse izgalmasan viszi tovább ezt az örökséget felbolygatva a két dimenzió nyújtotta lehetőségeket. Egyetlen felületen számtalan réteget és mozgást jelenítenek meg biomorf alakjai. Nagyméretű vásznaira festékszóróval viszi fel a festéket, napokig dolgozik mély flowban és szoros összeköttetésben a vászonnal. Dús festményei a képzelet egy-egy prototípusa, amely szétrobbantja a lineáris gondolati struktúrát. Katharina Grosse július 27-ig a Gagosian Galleryben.

Noémie Goudal: Telluris

Noémie Goudal fotósorozatain a táj, mint valódi és eszmei helyszín összeolvadásaként jelenik meg. A kiállítás szcenográfiáját egy fából készült, padlótól a plafonig tartó labirintusszerű építészeti installáció nyújtja. A szigorúan szabályos és egységes négyzetekből álló “válaszfalak” a mesterségesen épített táj elemeire emlékeztetnek. Goudalt régóta foglalkoztatja az ember és környezetének értelmezési rétegei, a táj megfigyelésének és interpretációjának kérdései. A fotókon látható felszabdalt majd újra összerakott tájképek az érzékeket újra és újra próbára teszik, kizökkentve a táj megszokott értelmezési keretéből. A párizsban élő Noémie Goudal Telluris című kiállítása június 23- ig látható az Edel Assanti galériában.

Ian Cheng: Emissaries

Áthaladva a Pantone zöld Hide Parkon elérjük a Serpentine Gallery épületét, ahol a New York-i Ian Cheng kiállításán hümmöghetünk. Cheng kiállított munkáinak talán legegyszerűbb magyarázata, hogy olyan videójátékokat láthatunk, amelyek önmagukat játszák. Minden ‘Emissaries’ epizód egy számítógép által generált szimuláció, amely olyan növény- és állatvilágot tartalmaz, amelyek kölcsönhatásba lépnek, beavatkoznak és rekonstruálódnak különböző nyílt elbeszélésekben. Ian Cheng legjelentősebb kutatási területei közé tartozik a kognitív tudomány, a mesterséges intelligencia, illetve a pszichológia. A kiszámíthatatlan változásokkal teli “játékokkal” szándéka megvizsgálni az emberi elme reakcióit a nem várt és nem befolyásolható változásokra. Minél gyorsabban és rugalmasabban tudunk reagálni a bekövetkező változásokra, annál nagyobb lesz a sikerélményünk. Cheng munkásságának egyik legnagyobb elismerése, hogy  nemrégiben a MoMA megvásárolta az Emissaries trilógiát. A kiállítás még május 28-ig látható a Serpentine Galleryben.

Danka Zsófia

 

 

Fotók a szerző sajátja.

Válogatás a Milánói Design Hét legszebb alkotásaiból

A Milánói Design Hét idén április 17. és 22. közt került megrendezésre. A design világának egyik legfontosabb eseményén a látogatók rengeteg izgalmas és sokszínű projekttel és termékkel találkozhattak. Ugyanezen a héten zajlott le a Salone del Mobile bútorvásár is, ahol a legnagyobb design cégek mutathatták be legújabb termékeiket és kollekcióikat. A város ezernyi pontján helyet kapó bemutatók sokaságából most kiválogattuk a számunkra legkedvesebb kiállításokat – íme az Artlocator válogatása.

© Dezeen

MINI Living – Built By All / MINI + Studiomama  

A MINI és a londoni építésziroda közös installációja helyi lakosok és építészek együttműködésével valósította meg innovatív látomását. A csupán néhány négyzetméteres moduláris életterek – melyek különböző karakterek segítségével más-más embertípust testesítenek meg – a „MINI” koncepció szerinti kreatív térkihasználás eddigi legvonzóbb bizonyítékai. A bemutató legfontosabb célja az volt, hogy alakítható, moduláris rendszerek formájában megmutassák, milyen módszerekkel lehet testre szabni a legapróbb otthont is.

„A MINI LIVING kreatív megoldásokat biztosít a kortárs urbánus élettér egyre égetőbb problémáira reagálva, azaz kis terekben mutat be számtalan lehetőséget és nagyfokú variálhatóságot„ – nyilatkozta a MINI Brand Strategy and Business Innovation igazgatója, Esther Bahne.

© Dezeen

Typecasting / Vitra

A Vitra Typecasting kiállításának fókuszában a cég olyan ikonikus tárgyai, prototípusai és tervei álltak, melyek sosem valósultak meg. A kétszáz archív termékből összeállított tárlat egy sportcsarnokban – a La Pelotában – kapott helyet, kurátora az osztrák Robert Stadler volt. A bútorok és a felhasználók közti érzelmi kapcsolatra rávilágító kiállítás központi témájaként a bútorok társadalmi szerepe szolgált. A székek például – egyértelmű és praktikus tulajdonságukkal egy időben – gyakran rendelkeznek reprezentatív funkcióval, amit a történelmi kontextus mellett a személyes székválasztás is szemléltet. A kurátori munka különlegessége az aktuális és a klasszikus termékek kontrasztja mellett a prototípusok, a „special edition” szériák és a futurisztikus víziók összehasonlítása volt.

© Dezeen

Open Sky / Phillip K. Smith III + COS

Az idei év leglátványosabb alkotása, mely Phillip K. Smith III képzőművész és a COS divatmárka kollaborációjának gyümölcse, a Palazzo Isimbardiban kapott helyet, ahol a nézők egy teljesen új oldalát fedezhették fel a városnak. A történelmi udvar a design hét idejére végtelennek tűnő, tükröződő gyűrűvé lett, melynek precízen beállított felülete az ég képét verte vissza. A visszatükrözött felület folyamatos változásának köszönhetően minden látogató egyéni és megismételhetetlen élményben részesült.

Phillip K. Smith III így nyilatkozik az alkotásról:

„A munkámat fények, színek és formák folyamatos változása inspirálta, ami a természetes és épített térre egyaránt kiterjed. A COS márkával való együttműködés kifejezetten izgalmas volt Milánó történelemmel teli építészetében. A Palazzo Isimbardi különleges tere lehetővé tette azt, hogy úgy módosítsak a történelmi környezeten, hogy a milánói égbolt végtelen szépségét is bemutathatom.”

© Dezeen

Karin Gustafsson, a COS kreatív igazgatója a következőt mondta az együttműködésről:

„Bennünket a COS-nál az fogott meg a művész eddigi munkáiban, hogy minden alkotása erős interakciót folytat természetes környezetével, egy különleges befogadói térélményt hozva létre ezzel. Alig várjuk, hogy lássuk a nézők reakcióit ezen az izgalmas helyszínen. Nagy megtiszteltetés, hogy olyan tehetséges kreatívokkal dolgozhatunk együtt, akik aktívan formálják a körülöttünk lévő világot. A COS-nál ez inspirál minket igazán.”

© Dezeen

Smith III alkotásai a Palazzóhoz tartozó angolkertben folytatódtak. Itt öt különálló, tükröződő felületű szobrot hozott létre, melyek újragondolták és vizuálisan tagolták a természetes környezet látképét. A vízszintes és függőleges egységek tükrös kompozíciójukkal a körülöttük lévő épületegyüttest, kertet és égboltot egyaránt átrendezték.

© Dezeen

Softwear / Google

A Google idén debütált a Milánói Design Héten és a technika által uralt kortárs világunk emberi aspektusát dolgozta fel. A projektért a cégen belül Ivy Ross, a Google hardware design alelnöke felel, az alapkoncepciót pedig a kurátor, Lideqij Edelkoort találta ki, aki már 1998-ban megjósolta azt, hogyan fog a technológia és az otthoni idő összeolvadni. Gondoljunk csak arra, amikor egy esős napon otthonról dolgozunk vagy ahogy külföldi rokonokkal, barátokkal kommunikálunk anélkül, hogy elhagynánk a kanapét vagy az ágyat. Ez az egykori jóslat ma már mindennapi gyakorlatnak számít. A Google okos technológiai eszközeit a design héten mindennapi, otthoni miliőt idéző kiállítótérben mutatták be.

© Dezeen

Vegan Design – The Art of Reduction / Eres Nevi Pana

A nemzetközi színtér egyik legtehetségesebb alkotója, Eres Nevi Pana egy olyan kollekciót tervezett, melynek egyes darabjai ugyanarra az igen aktuális etikai kérdésre keresik a választ: lehetséges mindennemű állati származék nélkül designterméket tervezni? Kollekciója legfőbb célja, hogy bemutassa: ez lehetséges. Az 1983-ban, Izraelben született vegán alkotó az Eindhoveni Akadémián tanult azzal a céllal, hogy az élet, az emberek és a természet tisztelete jegyében fog dolgozni.

© Dezeen

Living Nature. La Nature dell’Abitare / CRA-Carlo Ratti Associati

A nemzetközi design és innovációs cég egy olyan kertet alakított ki a design hétre, melyben mind a négy évszak egyszerre van jelen – ezért a különleges élményért a klíma szabályzó, innovatív energiamenedzsment rendszer felelt. A CRA és a Studio Römer együttműködéseként létrejött projekt eredetileg a Salone del Mobile.Milano rendezvényére készült, de a milánói Design Hét nyitórendezvényének helyet adó Piazza del Duomón valósult meg.  Az ötszáz négyzetméteres pavilon négy természetes, klíma mikrokozmosszal rendelkezett, mely az évszakok szinkronizált, egymás melletti megjelenítését biztosította. A tér rekreációs terület funkciója mellett – aminek köszönhetően a látogatók az egyik sarokban hógolyózhatnak, míg a másikban napozhatnak – a ’Living Nature’ projekt a városok és a természet kapcsolatával is foglalkozott. Ezzel egy időben a projekt az energiamenedzsment rendszert is bemutatta, mely a hőpumpák és a fotovoltaikus cellák használatával fenntartható klímaszabályozási stratégiák kifejlesztésével kísérletezik.

© Dezeen

The Diner / David Rockwell

David Rockwell New York-i építész és a 2×4 design stúdió kollaborációja a klasszikus amerikai ’diner’ hagyományt elevenítette fel – egy, az archetipikus útmenti étkezdék által inspirált pop-up éttermet alakítottak ki. A projekt a Ventura Centrale terében kapott helyet, amely a milánói vasútállomás alatti, barlangszerű raktárat jelenti. A kiállítás a Surface magazin segítségével valósult meg, melynek 25. születésnapja volt az ötletadó esemény.

„Az első és legfontosabb motívum a pult volt – ez az étkezdék legdemokratikusabb térrészlete” – nyilatkozta David Rockwell.

Míg a helyiséget nagyban meghatározták a karakteres színek, anyagok és felületek, annak központja mégis a tizennégy méter hosszú pult lett – a lenyűgöző kőfelület markáns hangulatát a felette lévő neon szöveg egészítette ki, amiért a 2×4 design stúdió felelt.

© Dezeen

Norwegian Presence

A norvég tervezők új bútorait, szoborszerű kézműves termékeit és a régió ikonikus design tárgyait is bemutató tárlat a modern norvég designról adott átfogó és érzékeny képet. Az előző évekhez hasonlóan idén is az ország legjobb feltörekvő művészei kaptak kiállítási lehetőséget. A 2018-as válogatás fókuszában a kollaboráció – vagy ahogy a norvégok hívják, „fellesskap” koncepciója állt – az új tehetségek mellett a kézművesség és a technológia kapcsolódási lehetőségei is bemutatásra kerültek.

Grete Sivertsen projekt menedzser így nyilatkozott a bemutatóról:

„Norvégia egy kicsi ország, ahol a tervezőknek, a mestereknek és az iparosoknak egységben kell gondolkodniuk. A „fellesskap” érzése, azaz az egység élménye hihetetlen húzóerő és motiváció. Ez a kiállítás – mint ahogy a norvég design egésze – az összefogásról, az osztozásról és a közös munkáról szól.”

 

 

Untsch Kata

Mitől lesz “jó” egy absztrakt festmény?

Aki már járt művészeti múzeumban, pontosan tudja, milyen nehéz a 21. századi valóságban kialakítani azt a kapcsolatot a műtárgyakkal, amit megérdemelnének – különös tekintettel a művészettörténet lehíresebb alkotásaira. A népszerű, presztizs értékű múzeumokba ellátogató turisták legfőbb célja az, hogy minél rövidebb idő alatt a lehető legtöbb dokumentációt készítsék el az alkotásokról ahelyett, hogy érdemi kapcsolatot létesítsenek velük. A közösségi média felületeken való híradás egyértelműen felértékelte a múzeumban töltött időnket is. Viszont, ha őszintén tudni szeretnénk, mitől lesz jó egy alkotás – adott esetben egy absztrakt expresszionista festmény – a művel való időtöltés a rejtvény igen fontos eleme lesz.

 

Photo by Bastian, via Flickr.

Mégis mitől lesz jó egy absztrakt festmény? Ez a kérdés is egy olyan kardinális művészettörténeti témakörhöz vezet, mely sokunkat foglalkoztat és látszólag senki sem tudja rá a helyes választ. Hogy közelebb kerüljünk a megfejtéshez, előbb azzal a kérdéssel érdemes foglalkoznunk, hogy mégis mi adja egy műalkotás minőségét? Mitől lesz „jó” egy festmény? Ennek jóváhagyásához mindenképp szükséges egy objektív és egy szubjektív faktor is. Objektivitás alatt az amerikai műkritikus és filozófus, Arthur Danto által meghatározott „Artworld”, azaz a művészet világában dolgozó szakemberek – múzeumigazgatók, kurátorok, kritikusok, művészek, műgyűjtők stb. – szakvéleményét értem, akik művészettörténeti kontextusba helyezve képesek meghatározni egy műalkotás értékét. Ezzel szemben a szubjektív befogadói élmény a velünk született és/vagy tanult jó ízlés függvénye.

Az absztrakt expresszionizmus a művészettörténet egyik legismertebb és legtöbb figyelmet kapott korszaka, mely általában nagyméretű, színes, vibráló alkotások formájában varázsolja el a közönséget. A korszak a második világháború utáni Amerikában, azaz az 1940-es évek New York-jában vette kezdetét. Ez volt az első amerikai irányzat, mely a Nyugat művészeti központjaként pozícionálta a várost a nemzetközi művészet térképén – ezzel lekörözve Párizst. A new york-i művészek fontos inspirációs forrása volt a szürrealisták spontán, automatikus, tudatalatti által vezérelt stílusa. Az absztrakció felé fordulás a művészeti cenzúra eredménye volt, melyet Joseph McCarthy szenátor vezetett be a második világháború után. Ha egy alkotás tárgya teljesen absztrakt volt, az apolitikusnak, vagyis biztonságosnak számított. Az irányzathoz tartozott többek közt Jackson Pollock, Arshile Gorky, Franz Kline, Willem de Koonig, Mark Rothko és Barnett Newman is.

Jackson Pollock One: Number 31, 1950

Az absztrakt expresszionizmus szépsége alapvetően abban rejlett és rejlik, hogy szubjektív érzelmek kifejezésére alkalmazta az absztrakció látszólag megfoghatatlan stílusát – sokfajta technikát, stílust és művészi hitvallást foglal magába, ezzel megengedve, hogy széles művészréteg magáénak tudhassa ezt a címkét. Minden absztrakt expresszionista alkotónak megvan a csak rá jellemző, személyes stílusa – Pollock spontán ’dripping’ technikájától, Rothko atmoszferikus monokrómjaiig mindenki egyedi művészetet hozott létre. Azzal, hogy az absztrakció maga mögött hagyja a hétköznapi tárgyak, formák és jelenségek világát, nem csak a művészeknek nyit nagyobb teret de a nézőkben is mélyebb  és összetetteb érzelmeket csalogat elő.

Gwen Chanzit, a denveri Art Museum modern művészeti kurátora szerint a történelmi háttér ismerete elengedhetetlen, de az absztrakt expresszionizmus megértése nem a tankönyv szerint történik – vagyis az irányzat esszenciája a nézői befogadásban és az érzelmekben keresendő. Ez a kijelentés persze a világ összes műalkotására igaz lehet, de az absztrakt expresszionista munkák esetében fokozottan érvényes. Az intenzív színhasználat, a nagyméretű vásznak és például a Pollock-féle gesztusszerű festékhasználat miatt fokozott figyelmet kapnak a befogadói oldal reakciói is, mely csak akkor jelentkezhet, ha kellő időt töltünk a festménnyel. Ezt a szempontot Chanzit is alátámasztja:

 

„Egy Rothko kép esetében a legfontosabb faktor az idő – a nézőnek el kell veszítenie magát a műalkotásban. Nem lehet csak úgy elsétálni egy Rothko mellett és elvárni, hogy megértsd. De ha elég időt töltünk egy-egy festménnyel és beleengedjük magunkat az alkotásokba, a jutalom garantált lesz.” – mondta Artsy-nak adott interjújában.

Mark Rothko – Untitled, 1954

Mark Rothko – Untitled, 1954

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A következő fontos kérdés viszont az, hogy két absztrakt expresszionista festmény közt hogyan tudunk párhuzamos vonni – ha egyáltalán lehet ilyet? Hogyan lehet megállapítani, melyik munka a „jobb”? A válasz egy része szintén az idővel kapcsolatos. Rothko a művészettörténet által elismert festőként illeszkedik a kánonba, aki már saját korában olyat tett, amit akkor csak nagyon kevesen mertek – gazdag, radikális, tiszta színfoltokat festett, melyek könnyűszerrel beszippantják a nézőt a képtérbe. Michael Macaulay, a Sotheby’s egyik munkatársa szerint a műkereskedelem elsősorban a művész személyére fókuszál és csak azután vesz figyelembe olyan kvalitásokat, mint a színhasználat, a kivitelezés módja vagy a festmény állapota. Ezt követik az olyan tulajdonságok, mint az esztétikum, ami egy roppant szubjektív faktor. Ha visszatérünk arra, hogyan viszonyuljunk két különböző Rothko képhez, Macaulay válasza az, hogy figyeljük meg a mű születésének dátumát, mivel könnyen egy „kritikus korszak”-ba eshet az időpont. Rothko estében az 1954-es év volt az egyik arany korszak, amikor is első önálló kiállítását tartotta a chicagói Art Institute-ban. de 1950 szintén fordulópont volt számára, mivel ekkor kezdte gyakorolni színmező festészetét, mely később világhírűvé tette. Nem csoda, hogy a Sotheby’s két legdrágábban eladott Rothko munkája a No 1 (Royal Red and Blue) 1954-ből és a White Center (Yellow, Pink and Lavender on Rose) 1950-ből. Macaulay még hozzátette azt is, hogy az anyagi érték és a mű elkészítésének éve mellett

 

Andreas Gursky – Review 2015

 

„A kivitelezés, a minőség, a festékrétegek intenzitása, a foltok minősége csak akkor nyilvánul meg, ha első kézben találkozunk a művekkel. Fontos, hogy inkább a minőségre fókuszáljunk, mint bármi másra.”

Tény, hogy a műtárgypiaci helyzet is nagyban befolyásolja az absztrakt expresszionista képek megítélését – a pénzbeli érték akarva akaratlanul meghatározhatja egy műalkotás minőségét, ezzel módosítva a festményről kialakított szubjektív véleményünket. Az anyagi világ és a közösségi média egyaránt elterelhetik figyelmünket egy-egy műalkotásról, ezért fontos, hogy tudatosan visszataláljuk ahhoz a kapcsolódási ponthoz, ami elvezethet minket a művek mögöttes tartalmáig.

 

 

Untsch Kata

A legizgalmasabb látogatható alkotói műtermek

Egy múzeum vagy galéria atmoszférájában megtapasztalni a művészetet olyan általános gyakorlat, amit mindennap átélhetünk, de amikor egy művész stúdiójába kaphatunk betekintést, az sokkal közvetlenebb és különlegesebb kapcsolatot eredményezhet a művésszel és műalkotásaival egyaránt. Ritka alkalom az olyan, amikor bepillanthatunk egy-egy híres alkotó műhelyébe, de szerencsére sok olyan ma is látogatható otthonnal és műteremmel találkozhatunk, melyek egykor neves művészek kreatív birodalmai voltak. Ezek a otthonok és alkotóházak sikeresen kiállták az idő próbáját és eredeti állapotunkban várják az érdeklődőket a világ minden tájáról.

Auguste Rodin house © Photography: Aconcagua

Auguste Rodin villája – La Villa des Brillants, Meudon, Franciaország

Rodin 1895-ben vásárolta meg a Párizs külvárosában elhelyezkedő, vörös téglás villát, amely a következő századra a helyi művészet központjává nőtte ki magát. A később szinte zarándokhellyé előlépett birtokon a művész barátai és követői személyesen róhatták le tiszteletüket az akkor ötvenöt éves mester előtt. 1917-ben bekövetkezett halála után Rodint a ház kertjében temették el.
A villa mai állapota olyan, mintha a szobrász maga hagyta volna ott a látogatóknak: a korabeli fotográfiáknak köszönhetően az élettér és alkotóhelyiség eredeti állapotban mutatkoznak meg. A birtokért felelős Musée Rodin gyűjteményében olyan monumentális alkotások szerepelnek, mint a Porte de l’Enfer című szobor, amely Dante Isteni színjátékának poklát ábrázolja.
Rainer Maria Rilke, aki egy időben Rodin asszisztense volt, így írt a helyszínről feleségének, Clara Westhoffnak címzett levelében:

“Maradandó benyomást kelt a káprázatos, fehér szobraival, melyek üvegajtók mögül figyelnek, mint lények egy akváriumból”.

Claude Monet house © Photo: Ariane Cauderlier

Claude Monet birtoka – Giverny, Franciaország

Ha valaki vágyott valaha arra, hogy egy festményben sétáljon, annak érdemes ellátogatnia az apró normandiai faluba, Giverny-be, ahol Monet negyven évig lakott. Az Epte folyó mellett elterülő birtokán alakította ki gyönyörű és egzotikus kertjét, melynek vízililiomai nagyban hozzájárultak a művész világhíréhez. Monet egykori otthonában a falak és a bútorok élettel teli színei a leglenyűgözőbbek: a belső térben a pasztellszínek mellett a kék, a sárga és a zöld legkülönbözőbb árnyalatai is megjelennek. A berendezésért természetesen Monet személyesen felelt: a színeket úgy választotta ki, hogy passzoljanak szeretett palettájához.
Virtuális túra ITT!

Casa Dalí © Photography: Alberto Gonzalez Rovira

Casa Dalí – Portlligat, Spanyolország

A Figueres városából származó Dalí 1930-ban egy apró halászházat vásárolt a közeli Portlligat vízparti faluban. A földszinti térbe egy apró étkezőt, stúdiót és hálószobát tervezett, ahonnan lépcső vezetett fel az apró konyhába és fürdőszobába.

“Azt szerettem volna, ha minden jó és kicsi. Minél kisebb, annál méh-szerűbb” – írta önéletrajzában.

Az elkövetkező negyven évben ez a terv gyökeres változáson ment keresztül, mivel a falu lett a művész legfőbb inspirációs forrása és első számú rezidenciája. Ennek köszönhetően a ház is egyre növekedett, akárcsak egy biológiai képződmény. Napjainkban az alkotóház tele van Dalí műveivel, kincseivel és inspirációul szolgáló tárgyaival. Virtuális túra ITT!

Donald Judd block © Judd Foundation

Donald Judd tömbje – 101 Spring Street, New York, USA

Donald Judd, a minimalista mozgalom egyik kiemelkedő alakja 1968-ban vásárolta meg a Spring Street-i ötemeletes öntöttvas épületet, mely egykor ruhagyárként funkcionált. Miután Judd tulajdonába került a ház, először privát stúdióként funkcionált, majd lassan élettérré változott, így magánélete és művészete szabadon összefolyhatott a ház tereiben. Mivel nem akarta megtörni a hatalmas üvegfelületek varázslatos látványát, a funkcionális helyiségeket külön csoportosította, így a konyha, a fürdőszoba és a könyvtár egy-egy emelet északkeleti sarkában helyezkedik el.
Az olyan múzeumi műalkotások mellett, mint Dan Flavin neon szobrai vagy Duchamp hólapátja – En prévision du bras cassé – mellett a Judd mindennapi életét meghatározó tárgyak is bemutatásra kerülnek a házban.

La Casa Azul © Photography: Rod Waddington

Frida Kahlo háza – La Casa Azul, Coyoacán

A Casa Azul-t, azaz Kék Házat Frida Kahlo édesapja építette 1904-ben, így Frida egész életét itt élte. A házat négy évvel halála után, 1958-ban alakították múzeummá, így a látogatók mindent olyan állapotban láthatnak a szobákban, ahogy Kahlo hagyta még életében. A ház nem csak Diego Riverával való szenvedélyes és botrányokkal teli kapcsolatát idézi fel, de élete többi szerelmének is emléket állít. A helyiségek olyanok, mintha nem fogna rajtuk az idő: a kanárisárga és királykék falakat Kahlo kész és befejezetlen alkotásai díszítik, melyek mellett Lenin és Mao Ce Tung portréi is megjelennek. A művész ruhái a gardróbban lógnak, tolószéke a fal mellett pihen, még Kahlo hamvai is ki vannak állítva egy urnában. Virtuális túra ITT!

Georgie O’Keefe house © Georgia O’Keeffe Museum

Georgia O’Keefe háza – Abiquiu, New Mexico, USA

A Georgia O’Keefe egykori otthonául szolgáló 465 négyzetméteres terület – melyet 1935-ben vásárolt meg – az új-mexikói terrakotta tájban helyezkedik el. A művész elmondása szerint egy fekete ajtó adta a késztetést arra, hogy megvegye az ingatlant. A vásárlás után összesen tizenhárom évébe telt, mire lakhatóvá tette a házat. A stúdió és a lakás a művész alkotásainak hangulatát viszik tovább – letisztult formák és színek, természetes anyagok és puritán berendezés jellemzik a tereket. Az ingatlan csak bejelentkezéssel látogatható.

Louise Bourgeois home © Pinterest

Louise Bourgeois otthona – 347 West 20th Street, New York, USA

Louise Bourgeois, a nagyszabású szobrairól és installációiról, valamint festményeiről és nyomatairól is egyaránt híres francia-amerikai művész 1962-ben vásárolta meg művészettörténész férjével, Robert Goldwaterrel közösen a chelsea-i ingatlant. A műterem először csak a pincét foglalta el, majd később a ház többi részére is kiterjedt: Bourgeois tizenegy évvel párja halála után művészeti stúdióvá alakította a házat és az összes szobát alkotásaival rakta tele. A The Easton Foundation, melyet Bourgeois hozott létre 1980-ban, hét évvel a művész halála után nyitotta meg a látogatható műteremházat. A házban a művész ruhái, kabátjai, könyvei és magazinjai is megtalálhatóak a könyvespolcon, illetve szekrényekben, pont, ahogy egykor hagyta őket.

A New York Times szerint a ház egyértelműen “bohém elavulásnak” indult, de fénykorában vasárnapi szalonként funkcionált: az érdeklődő barátok és ismerősök szabadon meglátogathatták Bourgeois-t, aki fiatal művészeket is gyakran fogadott, hogy véleményt mondjon munkáikról. A látogatás részletei az alapítvány honlapján olvashatók.

Pollock-Krasner house © Pollock-Krasner House and Study Center (c) Stony Brook University

Pollock-Krasner ház – East Hampton, USA

A 1879-ben épült és 1945 novemberében megvásárolt házban a művészpár alkotásait bemutató állandó kiállítás mellett kortárs tárlatok is rendszeresen helyet kapnak. A birtokra látogatók megcsodálhatják a pár egykori bútorait, használati és dísztárgyait, vagyis mindennapi életük tárgyi bizonyítékait. A stúdiótér – azaz a lakóház melletti pajta – fapadlója az ikonikus Pollock képek színhelye, mely szó szerint vászonként szívta magába a rá csöpögő festéket. Itt készültek Jackson Pollock azon ikonikus képei, melyek a modern művészetet forradalmi változásnak vetették alá.

“A padlón kényelmesebb. Közelebb érzem magam, jobban a festmény része vagyok, mivel így körbe tudom sétálni, mind a négy oldalról meg tudom közelíteni és szó szerint a festményben lehetek.”

A művész 1956-ban bekövetkezett halála után felesége, Lee Krasner vette használatba a műtermet, ahol élete végéig dolgozott.

Pierre-August Renoir summer home © Centre Culturel du Coté des Renoir. Photography: Sylvain Bordier

Pierre-Auguste Renoir nyári otthona, Essoyes, Franciaország

2017. június 3-tól szabadon látogatható az impresszionista festő Essoyes-i otthona, ahová 1896-tól 1919-ben bekövetkezett haláláig minden nyáron ellátogatott feleségével, Aline Chargiot-val. A birtok teljes felújítására egy millió eurót fordított a francia kormány, a századvégi belső terek és kertek megóvása érdekében. A birtokon Renoirnak a kertben berendezett művészeti stúdiója is látható.

Joan Miró house © Alexandra Moss

Joan Miró – Mallorca, Spanyolország

A biomorfikus szobrairól és absztrakt kompozícióiról híres spanyol festő, szobrász és grafikus gyerekkorában sok időt töltött Mallorcán élő nagymamájánál. Amikor úgy döntött, hogy a nyüzsgő nagyvárosból, Barcelonából véglegesen a nyugodtabb Mallorcára költözik, sok addigi művét megsemmisítette, ezzel egy új alkotói időszakot nyitva életművében.
A Fundació Pilar i Joan Miró a műterem védelméért jött létre, példát mutatva ezzel és inspirálva a következő generáció művészeit. A birtok nem csak a stúdiót, de a ‘Son Boter’ házat is magában foglalja. A 18. századi mallorcai nyaraló Miró egykori lakóháza mögött helyezkedik el, melyet azért vett meg, hogy nagyobb és monumentálisabb munkáit végrehajtsa. Napjainkban a garázs kreatív workshopoknak ad helyet.

Francis Bacon home © SUITCASE Magazine

Francis Bacon – Dublin, Írország

Hat évvel Miró halála után, 1992-ben egy csapat régész, kurátor és restaurátor a művész egész londoni stúdióját elköltöztette The Hugh Lane-be, amely egy művészeti galéria Bacon szülővárosában, Dublinban. A tér – ahol Bacon három évtizedig lakott és alkotott – maximálisan az eredeti stúdió mására készült el, azaz pont olyan rendetlenül, ahogy a művész hagyta. Bacon rendszeres ivászatai és kicsapongásai egyértelmű nyomot hagytak a téren, a festékeken és ecseteken. A dublini rekonstrukció a fizikális struktúrától a koszmennyiségig mindent pontosan lemásolt. A helyiségben saját fotográfiáitól kezdve félig tönkretett festményeken át vázlatokkal is találkozhatunk, de még az ajtón és falakon kikevert festékek nyomait is meghagyták a stúdióban. A tér áthelyezése mellett a tárgyakról készített részletes katalógus is rendhagyó gyakorlatnak számít a múzeum történetében.

René Magritte home © Mattia Camellini

René Magritte – Brüsszel, Belgium

A szürrealista művész, Magritte brüsszeli otthonában – mely a 135 Rue Esseghem cím alatt található – rendszeresen rendezett összejöveteleket művész barátai számára. Olyan rendszeresen, hogy a ház a belga szürrealisták bázisaként funkcionált. Itt festette legtöbb gondolkodásra késztető, izgalmas alkotását, melyekhez gyakran saját háztartási tárgyai adták az inspirációt.
Magritte és családja 1954-ben költözött ide, majd miután a lakást számos albérlő lakta, a múzeum az 1990-es években megvásárolta és elkezdhette visszaalakítani a helyiségeket. Történelmi dokumentumok felhasználásával – aukciós jegyzékek, fényképek, interjúk – a René Magritte Ház Múzeum újraépítette a stúdiót úgy, ahogy az a művész idejében kinézett. A múzeum emeletén Magritte festményei, egykori eszközei és állványai találhatóak egy állandó kiállítás formájában. A tervek szerint a szomszédos ház tágasabb tereiben hamarosan a művész 650 festménye is látható lesz.

Untsch Kata

2017 legfontosabb művészeti mozzanatai

Megrendezésre került az 56. Velencei Biennálé

Phyllida Barlow – “folly” @ British Pavilion I ©Phyllida Barlow + Hauser & Wirth

A Velencei Biennálét egyértelműen nevezhetjük a művészeti világ olimpiájának: az országokat képviselő pavilonok a stadionok, ahol a különböző nemzetek felvonultatják legtehetségesebb művészeiket. Az 1895 óta kétévente megrendezésre kerülő esemény a kortárs művészet egyik legfontosabb megjelenési platformja, mely alól az idei rendezvény sem volt kivétel. Az egyik legnépszerűbb installációként bátran kijelölhetjük Phyllida Barlow színpompás és monumentális „folly” című munkáját, melyet hatalmas várakozás övezett, mivel az alkotás a 73 éves művésznő fenomenális karrierjének reneszánszaként is értelmezhető.

Damien Hirst – “Treasures from the Wreck of the Unbelievable” at Palazzo Grassi/Punta della Dogana

A másik legfelkapottabb installáció Damien Hirst munkája volt, aki ’Treasures from the wreck of the unvelievable’ című munkáját állította ki a Palazzo Grassi és a Punta della Dogana közti térben. A komplex sorozat egy hatalmas, ’Unbelievable’ névre keresztelt hajó ősi roncsainak történetét mutatja be úgy, hogy értékes rakományát művészeti kontextusba helyezi. A kollekció legmonumentálisabb darabja a Demon with a bown című, 18 méter magas kolosszus volt, melyet a Biennálé látogatói legtöbbször publikáltak az Instagram felületén.

Carolee Schneemann kapta az Arany Oroszlán díjat

Carolee Schneemann. ©Patrick McMullan.

A Velencei Biennálé első napján tartott ceremónián vehette át a teljes életművért járó elismerést Carolee Schneemann. Az 1960-as évek feminista performansz művészetének egyik legfontosabb előfutára a mai napig aktív, a MoMA PS1 kiállítóterében októberben nyílt kiállítása ’Kinetic Painting’ címmel. Ez volt Schneemann első átfogó életműkiállítása, mely 60 éves karrierjét alaposabban feldolgozta. A MoMA kiállítótere több, mint háromszáz munkát mutatott be, melyek közt szerepeltek ritkán látott, félig absztrakt festmények az 1950-es évekből, fluxus-által inspirált kollaborációk az 1960-as évekből – úgy, mint a Meat Joy című 1964-es ikonikus munkája – de a 2000-es évek média művészeti alkotásai is alapos bemutatásra kerültek.

“Schneemann nem csak a művészet definícióját, de a test, a szexualitás és a nemek kérdésében is megváltoztatta annak értelmezését” – nyilatkozta a Biennálé tanácsa.

Charlotte Olympia x Zaha Hadid

Charlotte Olympia x Zaha Hadid accessories © Dezeen

A Charlotte Olympia divatmárka november közepén piacra dobta a tavaly tavasszal elhunyt Zaha Hadid építésszel előkészített kollaborációjának gyümölcseit. A cégalapító, Charlotte Dellal 2015-ben ismerte meg Hadidot, akivel különleges, luxus kiegészítők tervezésébe kezdett. Miután az építész 65 éves korában elhunyt, a Charlotte Olympia Hadid saját márkájával, a Zaha Hadid Design-nal folytatta a megkezdett kollaborációt és idén piacra is dobták a borítéktáskából és magassarkú cipőből álló kollekciót.

Megnyílt a marrakeshi Yves Saint Laurent múzeum

Museum facade. © Fondation Jardin Majorelle Marrakech/Nicolas Mathéus.

A francia divattervező életművét bemutató Musée Yves Saint Laurent Marrakech (mYSLm) 2017 október 19-én nyitotta meg kapuit a nagyközönségnek. Az új intézmény a Pierre Bergé alapítvány bázisaként funkcionál, azaz a divat nagymesterének legfontosabb alkotásainak ad otthont: szám szerint 5.000 ruhadarabot, 15.000 haute couture kiegészítőt, valamint több ezer vázlatot és válogatott tárgyat őriz. A négyezer négyzetméteres komplexum – melyet a Studio KO francia építésziroda tervezett – nem csak egy négyszáz négyzetméteres állandó kiállítóteret, de egy százötven négyzetméteres időszakos bemutatóteret, egy százharminc férőhelyes auditóriumot, egy könyvesboltot, egy teraszi éttermet és egy 5.000 könyvet tartalmazó kutatóközpontot is magába foglal. Az épület külső megjelenését a vörös tégla textúrája határozza meg, míg az enteriőr egy luxus haute couture dzseki anyagára emlékeztet: átlátható, bársonyos és végtelenül elegáns hangulatot közvetít.

Leonardo da Vinci a Christie’s legújabb sztárja

Leonardo Da Vinci’s ‘Salvator Mundi’ during an auction preview at Christie’s in Hong Kong, China, 13 October 2017. © Christie’s

Leonardo da Vinci Salvator Mundi című festménye – melyet a ’21. század legnagyobb felfedezéseként’ tartja számon a művészet világa – összesen 450 millió dollárért kelt el a Christie’s new york-i aukcióján, ezzel megdöntve a világ legdrágább műalkotásának rekordját. A Jézust ábrázoló festményt XII. Lajos francia király rendelte a reneszánsz nagymestertől több, mint 500 évvel ezelőtt. Az árverést Jussi Plykkänen vezette, aki egészen húsz percig pörgette a licitet mindaddig, amíg egy telefonos vevő által felkínált 400 millió dolláros ajánlatnál meg nem állt a folyamat. A Salvator Mundi olyan nyilvános aukciókon értékesített, rekord összegű műalkotásokat tudhat maga mögött, mint Pablo Picasso 179,4 millió dolláros Women of Algiers (Version O) című munkája vagy Amedeo Modigliani 170,4 millió dollárt érő Reclining Nude című 1917-18-as festménye.

Elkészült a Billund-i LEGO ház

Lego House, Billund © Bjarke Ingels Group

Fantáziáltatok már arról, milyen lehet egy igazi LEGO házban lenni? Négy év után a Bjarke Ingels-féle LEGO-ház végre a nagyközönség számára is elérhető lett! Nem meglepő, hogy az épületet a dániai Billund városában emelték, mivel eredetileg innen származik a híres építőjáték.  Az intézmény szeptember 28-án nyitotta meg kapuit és azóta családi látogatóközpontként funkcionál, ahol minden korosztálynak garantált szórakozást kínálnak.

„Több éve álmodozom arról, hogy egy olyan helyet hozzak létre, ahol a látogatóknak igazi LEGO élményben lehet részük” – mondta designboom-nak adott interjújában Kjeld Kirk Kristiansen, a LEGO tulajdonosa.

A Bjarke Ingels csoport által tervezett épület 21 egymásra halmozott fehér egységből áll, aminek tetején egy klasszikus 2×4-es LEGO kocka ékeskedik.  A 12.000 négyzetméteres komplexum kül- és beltéri szórakozásnak egyaránt helyet kínál, összesen 25 millió LEGO darab található benne. Az épület számos ’felfedezendő zónát”, két kiállítóteret és négy színkódokkal ellátott játszóteret foglal magában, melyek a különböző kreatív tanulási módszereket szimbolizálnak – a piros a kreatív, a kék a kognitív, a zöld a szociális, a sárga pedig az érzelmi képességeket kívánják stimulálni.

David Hockney, az év egyik sztárja

David Hockney @ his Tate Britain show, 2017

David Hockney 80. születésnapjára saját galériát kapott szülővárosában, Bradford-ban. A David Hockney Galéria július 7-án nyitotta meg kapuit a Cartwright Hall-ban, ami korábban a Bradford Múzeum 19-20. századi brit művészeti gyűjteményének adott helyet. Bradford mellett London is különleges meglepetéssel készült a képzőművész születésnapjára: a Tate Britain nagyszabású retrospektív kiállítást rendezett a galéria nyitása előtt, ezzel tisztelegve a pop-art egyik legmeghatározóbb, ma is élő alakja előtt. A tárlat közel fél millió látogatót vonzott, ezzel megdöntve Damien Hirst 2012-es Tate Modern-ben tartott kiállításának népszerűségét. A tárlat a brit bemutató után a párizsi Pompidou központba utazott, majd novemberben a new york-i Met-ben került bemutatásra.

David Hockney’s iPad art

David Hockey-t a ma élő egyik legismertebb képzőművészként tartjuk számon, aki nyolcvan évesen is igyekszik kiterjeszteni a technikához és médiumához való hozzáállását. 2013-ben művészeti praxisának legújabb fázisaként kerültek napvilágra iPad-del készített alkotásai, melyeket először a san franciscói De Young Múzeumban láthatott a közönség. A digitális technikával való kísérletezés hatására ezután olyan munkákon kezdett dolgozni, melyek radikális perspektívákat és szokatlan formájú vásznakat vesznek alapul.

Ai Weiwei legújabb projektje

Ai Weiwei’s Good Fences Make Good Neighbors art project in Washington Square Park. Photograph: JasonWyche (Public Art Fund)

A kínai származású kortárs installációművésztől nem állnak messze a provokatív, szókimondó műalkotások, minden évben létrehoz jó pár olyan munkát, melyek az aktuálpolitikára és kortárs társadalmi szituációkra reflektálnak. Ez idén sem történt másképp: legnagyobb köztéri projektje – melynek címe ’Good Fences Make Good Neighbors’ – New York városát vette célba, ahol háromszáz különböző installáció segítségével ábrázolta a migráns-kérdést. Az alkotásokkal a művész az amerikai-mexikói határnál lévő kerítés mizériájára és a szigorított migrációs törvénykezésekre reflektált. Ai Weiwei a migránsok kérdéskörével már tavaly is foglalkozott: miután a berlini Konzerthaus épületének oszlopait 14.000 mentőmellénnyel borította be, hogy felhívja a figyelmet többek közt a görög Leszbosz szigetére érkező menekült áradatra, leforgatta Human Flow című dokumentumfilmjét is – amely a Velencei Film Fesztiválon debütált, majd Oscar-díjra jegyezték elő a legjobb dokumentumfilm kategóriában.

Megszületett a Fearless girl

Fearless Girl @ Wall Street, New York City

A március 8-án, azaz nemzetközi nőnapon emelt, azóta ikonikussá vált köztéri szobrot Tali Gumbiner és Lizzie Wilson, azaz a McCann reklámügynökség fiatal kreatív csapata készítette. A bátor és büszke testhelyzetben ábrázolt kislány bronzszobrát a Wall Street már meglévő bikájával szemben helyezték el, így egészítve ki a szobor eredeti üzenetét, amely az, hogy a cégek a jelenleginél több női munkaerőt helyezzenek vezetői munkakörökbe. A Fearless girl szobor majdnem azonnal világszenzáció lett, melyet a nagyközönség Instagram megjelenései mellett a szakmai zsűri is elismert: a Cannes Lion International Festival of Creativity összesen négy Nagydíjjal is jutalmazta a Wall Street legújabb köztéri szobrát.

A zsűri egyik tagja, Wendy Clark – azaz a DDB North America vezérigazgatója – szerint a Cannes-i bizottság egy „friss, bátor, hatásos, inspiráló és maradandó munkát” keresett, amit a Fearless Girl maximálisan be is teljesített. „Szerettük volna, ha a kiválasztott munka ténylegesen megváltoztat és kihívás elé állít egy fontos kérdést és valami olyat produkál, amit nem lehet nem észrevenni.”

 

Untsch Kata válogatása

A művészettörténet leghíresebb férfi barátságai

Bár a ’bromance’ koncepciója csak mostanában lett divatos és népszerű, de a jelenség, ami két férfi közeli barátságára utal, koránt sem újkeletű. A művészek közti barátságok esetében ezek a kapcsolatok kollaborációk és mentori relációk kialakulásához is elvezethet, ami gyakran a felek művészeti alkotásaira is hatással vannak. Ebben a cikkben olyan művészpárokat mutatunk be három évszázadot felölelve, akik megmutatták milyenek az olyan, testvéri szeretettel teli, férfi barátságok, melyek szakmailag is hozzáadnak a két félhez, ezzel bizonyítva azt, hogy az alkotási folyamatot nem feltétlenül kell magányos legyen.

Andy Wahol & Jean-Michel Basquiat

Tseng Kwong Chi – Warhol and Basquiat Sitting, 1987, Eric Firestone Gallery

Jean-Michel Basquiat rövid élete ellenére hihetetlen erős lenyomatot hagyott a művészet történetében. Egy haiti édesapa és egy puerto ricói anya tinédzser fiaként Manhattan falait graffitizte az 1970-es években, majd néhány év leforgása alatt a neo-expresszionista mozgalom egyik vezető alakjává érett.

Andy Warhol, signed Print, Skulls, 1986

Jean-Michel Basquiat and Andy Warhol, Untitled, 1984-85. Photo courtesy Sotheby’s France.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Amikor a 19 éves Basquiat megismerkedett a nála harminc évvel idősebb pop art mesterrel, Andy Warhollal, a két férfi azonnal szoros kapcsolatba került egymással. A két alkotót Bruno Bischofberger műkereskedő hozta össze egymással majd barátságuk olyan közös művekben nyilvánult meg, mint az 1984-5-ben készült Untitled festmény. Ezen az alkotáson Basquiat rajzfilmszerű ábrázolásmódjában egy vérvörös gyomor mellett jelenik meg Warhol halálfejként, ami az idősebb alkotó 1976-os Skulls című szitanyomat sorozatára utal. Victor Bockris könyvében, mely Warhol önéletrajzát dolgozza fel, Ronny Cutrone, Warhol asszisztense tolmácsolásában így fogalmazódott meg a két művész kapcsolata:

„Olyan volt, mint egy őrült művészeti házasság, amiben ők voltak a furcsa pár. A kapcsolatuk igen szimbolikus volt. Jean-Michel úgy hitte, szüksége van Andy hírnevére, Andy pedig úgy hitte, szüksége van Jean-Michel energiájára.”

Andy Warhol and Jean-Michel Basquiat with Boxing Gloves by Michael Halsband

Warhol és Basquiat szoros kapcsolata természetesen művészeti szimbiózisként is értelmezhető: Basquiat egzisztenciálisan támaszkodott Warholra, aki segített neki fenntartani nevét és navigálta őt a new york-i művészeti szcénában, míg Warhol Basquiat fiatal energiáiból táplálkozva revitalizálta saját művészetét ezzel a művészeti világ forradalmárjaként pozicionálva magát.

Salvador Dalí & Man Ray

Portrait of Salvador Dalí and Man Ray in Paris, by Carl Van Vechten

Carl Van Vechten 1934-ben készített fotográfiáján Dalí és Ray mereven bámulnak a rájuk szegezett kamera lencséjébe. Ez az egyszerre játékos és ijesztő ábrázolás remek tükröződése a két művész alkotásait jellemző nem evilági képi világnak.

Salvador Dalí + Man Ray – Portrait of Joella, 1933-1934

Amikor az amerikai Man Ray 1921-ben New York-ból Párizsba utazott, hamar ismert lett a város dadaista és szürrealista helyszínein.  Öt évvel később, 1926-ban látogatta meg Dalí először a francia fővárost, majd nem sokkal később, 1929-ben már hivatalosan is a szürrealisták csoportját erősítette.

A művészpár olyan meghatározó közös alkotásokat hozott létre, mint például a Portrait of Joella című szürrealista szobor 1934-ből, amely Julien Levy new york-i galériája számára készült. A gipsz mellszobrot – amely a galériavezető feleségét ábrázolja – Man Ray formálta meg, míg a rá applikált festmény Dalí stílusában jelenik meg.

Man Ray – Salvador Dali’s Mannequin for the International Surrealism Exhibition in Paris in 1938.

Man Ray többször készített fényképet Dalí munkáiról, melynek leghíresebb példája a Salvador Dalí’s Mannequin című 1938-as fotográfia. A kép egy Dalí által felöltöztetett próbababát ábrázol, amely Man Ray árnyékolási technikájának köszönhetően még furcsábban jelenik meg a térben.

Lucian Freud & Francis Bacon

Francis Bacon, Three Studies of Lucian Freud, 1969.

2013-ban került sor arra a híres és jelentős árverésre, ahol Francis Bacon 1969-ben készített, Three Studies of Lucian Freud  című triptichon festménye a Christie’s aukcióján 141,2 millió amerikai dollárért kelt el, ami akkor megütötte a legmagasabb összeget, amit egy aukción értékesített festmény elérhet.

Two gamblers: Freud and Bacon photographed by Harry Diamond

Freud és Bacon szakmai ellenségek és barátok voltak egyszerre, akik azzal váltak a festészet úttörőivé, hogy az absztrakció korában a figurativitás felé húztak, amit groteszk, érzelmileg túlfűtött, semleges terekkel operáló festészeti stílusuk egészítette ki. Ezzel együtt mégis elmondható, hogy Bacon elcsigázott figuráiban több absztrakció jelenik meg, mint Freud részletgazdag, intim portréiban.  A két művész több alkotásán is felsejlik a másik fél, amely barátságuk és együttműködésük ékes bizonyítékaiként szolgálnak.

A tizenhárom év korkülönbség ellenére a két barát 25 éven keresztül minden nap találkozott, de ahogy az egyik művészete eltávolodott a másikétól, úgy személyes barátságuk is megromlott.

Marcel Duchamp & Francis Picabia

Marcel Duchamp, Francis Picabia and Beatrice Wood, 1917, USA, New York, London, National Gallery. (Photo by Photo12/UIG/Getty Images)

A 25 éves Marcel Duchamp 1911-ben ismerte meg Francis Picabiát a párizsi avantgarde forgatagában. Nem sokkal ezután szorosabb barátság is kialakult köztük, melyet a költő és kritikus, Guillaume Apollinaire egészített ki egy különleges trióvá. A közösen megélt élmények nagy hatással voltak mindhármuk művészetére – ilyenek lehettek az éjszakai színházlátogatások vagy Picabia feleségének kimentése a Jura hegységből. A három alkotó nem csak értékes művészeti ötleteket osztottak meg egymással, de a dadaizmus provokatív attitűdjét is megalapozták ikonikus szóváltásaikkal és szabadverseikkel.

Amikor Duchamp és Picabia az évtized végén New Yorkba költöztek, az avantgarde úttörőjeként funkcionáltak és Man Ray-jel kiegészülve együtt terjesztették a dadaizmus anti-művészeti hitvallását.

Vincent van Gogh & Émile Bernard

A két művész egy Párizsban tartott művészeti órán ismerkedett össze és a köztük lévő 15 év korkülönbség ellenére azonnal barátokká váltak, így a holland származású Vincent lett a fiatalabb francia művész és író mentora. Amikor van Gogh az 1880-as években visszavonult a dél-francia vidékre, hogy Párizs nyüzsgését és versengő művészeti szcénáját maga mögött hagyja, barátjával rendszeres levélváltás formájában tartotta a kapcsolatot.

Vincent van Gogh, letter to Émile Bernard, Arles, 1888

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezekben a levelezésekben van Gogh Bernard festményeit és verseit kritizálja és a jövőbeli munkáival kapcsolatos tanácsokkal látta el őt. A művészeti ellentmondásaik ellenére – ami levelezésük végét jelentette – Bernard még van Gogh halála után is kiállt a művész mellett, azaz művészetének hű támogatója maradt. Levelezésük az amszterdami Van Gogh Múzeum és a new york-i The Morgan Könyvtár és Múzeum gondozásában jelent meg könyv formátumban.

Robert Rauschenberg & Jean Tinguely

Jean Tinguely, Homage to New York, 1960

Robert Rauschenberg – Estate, 1963. Robert Rauschenberg Foundation

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Homage to New York című, 1960-os alkotás volt Rauschenberg és Tinguely barátságának katalizátora. A svájci művész, Tinguely 1960-ban látogatott New York-ba, hogy egy kinetikus szobrot hozzon létre a MOMA számára. Ekkor találkozott először az amerikai művésszel, aki akkor egy pénz-kibocsátó pirítóson dolgozott, ami hatalmas és összetett alkotásának egy részét képezte.

Rauschenberg-et, aki a hírnevéért felelős, festett assamblage munkáit az 1950-es éves közepén kezdte el készíteni, teljesen rabul ejtette Tinguely technológia iránti érzékenysége. Az új szemlélet hatására olyan alkotásokat hozott létre, melyek fényáram alatt működtek, majd később hang-által aktiválható fények formájában jelentek meg. Az 1960-as évek elején, a két művész multimédia performanszokkal folytatott kollaborációt, mely előadásokkal Los Angelestől Stockholmig turnéztak.

 

Untsch Kata