Az Artlocator rendhagyó Valentin napi watchlist-je

Szeretettel ajánljuk az alábbi filmeket mindenkinek, aki idén a megszokott romkom filmek nézegetése helyett tartalmasabb időtöltésre vágyna. A csöpögős romantikát felváltja az egyén és a közösség diszharmóniája, a happy endet az emberi érzelmek széles spektruma. Félelem, szorongás, vágy és feloldódás néhol egy kis humorral megspékelve. Jó mozizást kívánunk!

Persona

Ingmar Bergman enigmatikus mesterműve. Talán az egyik leghíresebb fekete-fehér filmdráma, amely egyszerre nyugtalanító és érzékien kifinomult. Az emberi kapcsolatok és önazonosság megkérdőjelezése fenomenális színészi játékkal és gyönyörű képekkel.

Képtalálat a következőre: „persona bergman”

Closer

Szerkesztőségünk favoritja ez a végtelenül deprimált szerelmi háromszögről szóló film amely  csodálatosan mutatja be az emberi esendőséget ha reménytelen szerelemről van szó. A bravúrosan fényképezett jelenetek szinte állóképként égnek az emlékezetünkbe az obszcén szexualitással terhelt párbeszédek pedig napok múlva is a fejünkben zakatolnak.

Képtalálat a következőre: „Closer 2004”

Egy makulátlan elme örök ragyogása
(Eternal Sunshine of the Spotless Mind)

Mit tennénk ha egy nap az az üzenet várna a mailboxunkban, hogy töröltek valakinek az emlékeiből. Manapság elég könnyen eltüntethetőekké válunk exünk social media feedjeiről, de talán elviselhetőbbé válna mindez, ha egy rövid tömör üzenetben értesülnénk is erről. Jim Carrey minden egyes emlékfoszlányért tett kétségbesett küzdelmével könnyen azonosulhatunk, ha láttuk már saját magunkat elillanni exünk státusz frissítése során az online térben.

Képtalálat a következőre: „eternal sunshine of the spotless mind”

Let the right one in
(Låt den rätte komma in)

Svéd romantikus horror. Ha ez a három szó nem győzött meg mindenkit arról, hogy azonnal megnézze, kiemelnénk a karakterek összetettségét, a helyszínek különös hangulatát és a gyermeki ártatlanság szívszorongató megjelenítését.  

Képtalálat a következőre: „let the right one in”

Eleven hús
(Carne trémula)

Pedro Almodovar sajátos érzéki keretbe foglalja a leginkább az antik görög tragédiák szerkezetét imitáló történetet. Leszámolásra, bosszúra ne számítsunk: az Eleven húsban itt inkább a végzetszerű sors játssza a főszerepet, az emberi természetbe és érzékekbe kódolt eleve elrendeltség, a múlt kiírthatatlan, letörölhetetlen bélyege.

The Lobster

Yorgos Lanthimos zseniálisan abszurd filmjében Colin Farrell csendes harcát láthatjuk, a szerelemért és azért, hogy ember maradhasson egy merően disztópikus világban.

Képtalálat a következőre: „the lobster”

Kill Bill

Egy menyasszonyi ruhával kezdődik és ca.40 hullával záródik Tarantino többrészes klasszikusa. Az egyik legjobb ex-revans film wire-fu stílusra hangszerelve. Ugyan a bosszú egészen biztos, hogy hidegen tálalva a legjobb, mi mégis Hattori Hanzo véleményét osztjuk: „A bosszú erdő, könnyű eltévedni benne. Könnyű elfelejteni, honnan jöttél.”

Caótica Ana

Avagy a rettenetes magyar fordítás szerint “Anna bekattanva”, a baszk rendező Julio Medem egyik álomszerű-látomásos nagyjátékfilmje. Főhősnőnk Ana fiatal festőnő, akit az apai házat elhagyva újabbnál újabb ingerek érik, köztük egy különleges képessége is felszínre tör és megismeri a szerelmet is (sajnos?).

 

Etentuk Inemesit, Danka Zsófi

Tér. Idő. Anyag.

A belga Pieter Vermeersch festményei és installatív terei e három fogalom köré szerveződnek. Művészetének fontos kiindulópontjaként sokszor utal a fotográfia médiumára, habár önmagát, mint festőt definiálja. Munkái készítésekor fontos a narratívától megfosztott fotó használata, amelyet mint egyfajta kiindulópontot emel be praxisába. Festészetében sokszor megkérdőjelezi a konzekvens absztrakciót. Sokat kísérletezik az ábrázoló festészet és a minimalista absztrakció határterületeinek feltárásával. Úgynevezett “zero degrees” festményein az alakok, alakzatok általában nem egyértelműen azonosíthatóak, ugyanakkor mégsem lehet absztrakt alkotásnak tekinteni képeit.

Exhibition view Galerie Perrotin, Paris, France, 2017 Courtesy Galerie Perrotin Photo: Claire Dorn

Vermeersch bárhol állít ki, az adott térnek kulcsfontosságú szerepet ad. Kiállítási koncepcióját általában szorosan a  kiállítás teréhez, a helyszínhez alakítja, építészeti és sokszor történelmi adottságaira is reflektálva. A galéria vagy a kiállítótér sajátos építészeti kontextusa minden projektnél Pieter Vermeersch kiindulópontja. A tér nem csak a befogadó közeget biztosítja, hanem alapvetően irányítja is a nézőt a tapasztalatszerzésben. A művész ezt kihasználva újratervezi a galériák belső elrendezését, új tégla- és gázszilikát falak telepítésével, így bizonyos építészeti funkciók, mint a védelem és a kényelem megszűnnek. Vermeersch építészet iránti érdeklődése a tér fizikai meghatározásában, fejlesztésében és manipulációjában rejlik.

Vermeersch9

Exhibition view, 2019 Perrotin Gallery, photograph : Guillaume Ziccarelli

Az elmúlt években nagy figyelmet szentelt a különböző ásványok, kőzetek kialakulásának vizsgálatára. Leginkább a természet és az idő anyagformáló erejének megismerése, és az erre való reflektálás foglalkoztatta. A 2016-17-es években kezdett márvány-kép sorozatain gyönyörű színekben pompázó, tükör simára csiszolt márvány szeletekre fest. Ezzel a festői gesztussal az évmilliók alatt kialakult kőzet egy új, jelenkori réteget kap, ezzel újra “aktiválva” az idő által létrejött természeti kincset. Vermeersch munkái folytonos interakcióba lépnek a befogadóval, a képeit mint az idő nemes lenyomatait új jelentéssel ruházza fel, utalva külső és belső épített világunkra.

Vermeersch12

Unique, oil on marble, 51 3/16 x 39 3/8 x 0 13/16 in \ 130 x 100 x 2 cm Courtesy Galerie Perrotin

Vermeersch

Pieter Vermeersch, Untitled, 2018. Courtesy: the artist and Perrotin. Photo: Pieter Huybrecht

Márvány képei mellett Vermeersch sokak számára finom színátmeneteiről ismert. Kisebb méretű vászon képeitől kezdve egész falakat, több métert lefedő falfestményeket  készít ezzel a technikával. Sokszor egy-egy színárnyalatnak egy bizonyos időintervallumot feleltet meg, így felosztva egy falfelületet egy nap vagy akár egy év színeivel. A finoman egymásba mosódó árnyalatok egy hatalmas dinamikus hullámmá alakítják a kiállító terek falait. Az idő megállíthatatlan hullámzása, végtelen mozgása válik érzékelhetővé.

Vermeersch6

Exhibition view, 2019 Perrotin Gallery, photograph : Guillaume Ziccarelli

Vermeersch10

Pieter Vermeersch, Untitled, 2018. Courtesy: the artist and Perrotin. Photo: Pieter Huybrecht

 

Pieter Vermeersch egyéni kiállítása jelenleg a New York-i Perrotin Galériában látható, a következő a leuveni M Múzeumban nyílik március 15-én.

Négy afrikai fotós, akikre érdemes lesz odafigyelni

Keyezua

Keyezua az angolai multimédia művész fotói tabukat döntenek. Alkotásaiban olyan témákat érint, mint a feminizmus, feminista művészet vagy a gender elmélet kérdései. Legújabb, Fortia című fotósorozatában Keyezua  mozgáskorlátozott apja korai elvesztését dolgozza fel. A személyes fiatalkori traumákból merítő képek felérnek egy vallomással. Keyezua erőt sugárzó fotói túlmutatnak az esztétikai élményen: a szintén mozgáskorlátozott férfiak segítségével készült maszkok mindegyike egy-egy momentumot elevenítenek fel a művész életéből, mint például a My Mother’s Womb, This is Not His Funeral, Sailing Back To Africa as a Dutch Woman. Míg a maszkok a fogyatékkal élőket érintő társadalmi és politikai bezárkózásra utalnak, az őket viselő, visszatérő nőalak Keyezua nőiesség felfogásának szimbóluma és ünnepe.  A Fortia sorozatot Luandában a Mov’art Galéria mutatta be, ahol a képek a maszkokkal és a történeteket felidéző szövegekkel együtt voltak kiállítva.

 

Pieter Hugo

A johannesburgi Pieter Hugo Cape Town filmiparában töltött évei után a fotózás felé fordult. Hugo identitásának része a kívülállóság érzése, amit – saját bevallása szerint – hazájában, Dél-Afrikában felnőve tapasztalt meg fehér férfiként. Első széles körben is elismert 2004-es fotósorozata, a Looking Aside alanyai olyan emberek, akiknek külseje láttán akaratlanul is félre fordítjuk fejünketk. A steril környezetben és világításban készített portré fotók a szépség hagyományos értelemben vett keretein lépnek túl,fotóin a teátrális és realista elemek keverednek. A fotózás kritikai hangvétele egy szélsőséges világ polgárait mutatja be miközben sokszor szociális és politikai problémákra irányítja a figyelmet. Pieter Hugo munkássága széles skálán mozog, divatfotóktól kezdve egészen dokumentarista jellegű alkotásokig. Ugyanakkor, a művész minden képe magán viseli azt a bennfentes, mégis elidegenedett látásmódot, mellyel Hugo szemléli a világot.

 

Prince Gyashi

A mindössze 23 éves, önmagát „iPhone fotográfusként” aposztrofáló Prince Gyashi vibráló, álomszerű világa szülővárosát, a ghánai Accrát örökíti meg. Gyashi expresszív stílusa a színek játéka körül forog, a színek által sugárzott érzelmek, érzések átadásán. A kompozíciók a sötét bőrszín és ragyogó világosság kontrasztjára épülve, különleges atmoszférával ruházzák fel Gyashi emberábrázolásait. Boxed Kids című fotósorozata Accra egyik szegény halásznegyedének tehetséges gyerekeit mutatja be. Mivel a sorozat Instagramon hamar felkapott lett, Gyashi és partnere létrehoztak egy GoFoundMe kampányt Jamestown gyermekeinek támogatására, akik a kilátástalan  szegénység miatt sokszor nem kapnak lehetőséget kreativitásuk és tehetségük kibontakoztatására.

 

Teff Theory

Stephanie Nnamani vagyis művésznevén Teff Theory, nigériai születésű fotográfus, jelenleg Brooklynban él és dolgozik. Stephanie autodidakta módon kezdett el  portré és önarckép készítéssel foglalkozni, önismereti célból. Alkotásainak visszatérő témája a másság, honvágy és jelenlét ellentéte  amelyek őt, mint első generációs bevándorlót ért élményekinspirálták. Képi világának fontos eleme a szülőhazájára jellemző vizuális kultúra felidézése és átértelmezése. Teff Theory egyik fotósorozata a The Black Victorian az AI-AP 34 egyik tavalyi nyertese lett. A sorozat Simone de Beauvoir The Second Sex munkájának továbbgondolásaként a fekete nő identitását, társadalmi pozícióját dolgozza fel érzéki fotóin.

 

 

Mayer Zsófia

 

Artlocator’s highlights from IMM Cologne

Az év első fontos design eseménye az International Möbelmesse Köln. Az egyhetes vásáron nem csak a szakma legjobbjai találkoznak, hanem az utca embere is betekintést nyerhet a kortárs design alakulásába. A 2019-es IMM-et a színek határtalan játéka uralta, miközben a 100 éves Bauhaus mozgalom vagy a Memphis csoport korszakalkotó vizuális világa is felidéződött.

MUUTO

A Muuto az ikonikus skandináv design tradíciók képviselője. Időtálló esztétikum, funkcionalitás és professzionális tudás ötvöződik a tervezők munkáiban. A cég neve, a muutos szóból ered, ami finnül új perspektívát jelent. Az előremutató tervezői gondolkodás pedig az innovatív technológiák és anyagok kreatív felhasználásában ölt testet. A Muuto nemzetközileg elismert szakemberekből összeálló designer csapata, úgy tud hű maradni a skandináv design filozófiájához, hogy közben világszerte érthető és élvezhető formanyelvet alkot.

e15

1995-ben az e15 a progresszív design és a magasminőségű alapanyagok találkozásaként jött létre. A londoni alapítás óta a világ minden táján jelen van, továbbá Németországban és más európai országokban is vannak gyárai. Szoros együttműködésben designerekkel, építészekkel és művészekkel, az e15 szabadjára engedi az alkotói kreativitást. A cég az IMM-en a modern lakó és dolgozótér szükségleteiből inspirálódott, David Chipperfield építésszel közreműködve. Végeredményként egy nagyszabású, ugyanakkor elegáns és letisztult enteriőr született.

Pulpo

A német cég termékeiben tagadhatatlanul visszaköszön a nyolcvanas évek posztmodern játékossága. A nosztalgia ellenére az összhatás mégis a futurisztikus belső térben elevenedik meg előttünk, ahol nem is annyira a bútorok, inkább a lámpák és kiegészítők extravagáns formái dominálnak. A Pulpo standja ebbe a különös és gyönyörű fantáziavilágba kalauzolta látogatóit.

 

Studio Truly Truly

Az osztrák alapítású, de Rotterdamból irányított Studio Truly Truly a művészi használati tárgyak elkötelezettje. Joe Colombo vagy Verner Panton a hagyományos lakótereket újra gondoló tevékenységére utalva, a cég egy pazar, trópusi villa belső tereit húzta fel, amely a vásár egyik leglégiesebb helyszíne lett. A Das Haus installáció helységei hangulatok szerint épülnek egymásra. Kate és Joel Booy designer duó számára az ideális otthon biztos falat emel a külvilág rohanása és a privát szféra csendje közé.

Molteni & C l Dada

A Vincent Van Duycen által tervezett, mintegy 700 m2-es pavilon terei a lenyűgöző Hi-Line konyhában találkoznak. Az exkluzív dekorációs elemek és alapanyagok használatával Van Duysen magas szintre emeli a bútorzat és konyha reprezentatív megjelenítését.

COR

A COR felfogása szerint, a jó bútor nem csak jól néz ki, hanem kényelmes, praktikus és időtállóan szép. A COR bútorai azért készülnek, hogy élmény legyen rajtuk ülni, aludni, relaxálni. A standot egymásba nyíló, véget nem érő terek alkotják, melyek középpontjaiban a márka emblematikus darabjai kapnak helyet. A finom színeket és kecses formákat a sötét háttér és finom világítás öleli körbe.

Vitra

A 20. század ikonikus alkotásai után a Vitra továbbra is kísérletezik és feltalál. Nyers fa felületek, világosság és letisztultság jellemzi a Vitra standot. A szobák egy központi, zen-kertet idéző térre nyílnak, a nyugodt színek és elegáns formák között pedig olyan klasszikusok tűnnek fel, mint például az Eames Fiberglass Chair vagy az Aluminium Group.

 

Mayer Zsófia

A kult márka második eljövetele – Vexed Generation

Visszatért a kilencvenes évek meghatározó streetwear márkája. A Vexed Generation egy új kapszulakollekcióval gondolja újra 25 évvel ezelőtti alkotásait.

„You put up a camera, we put up a collar.” jelmondathoz hűen a Vexed Generation nem egyszerű divatmárkaként jött létre. A növekvekvő kamerás megfigyelés, környezetszennyezés, politikai elégedetlenség ellenreakciójaként egy dühös, fiatal generáció állásfoglalása volt.

Joe Hunter és Adam Thrope tervezőpáros újra összeállt egy 13 darabos kapszulakollekció erejéig a Byronesque vintage divat archívum felkérésére, miután az elmúlt években más divatházaknak dolgoztak. „Az emberek valami jelentőségteljesre vágynak. Ez egy új, elégedetlen generáció egyenruhája.” fogalmazott a Byronesque egyik alapítója. Mondhatni, a Vexed Generation felélesztése már szükségszerű volt, amely a közelmúlt megosztó politikai és társadalmi folyamataival szembe fordulva, a divattervezés eszközeivel nyilvánít véleményt.

Annak ellenére, hogy egyikük sem volt szakképzett tervező, a duó egy londoni pincében megalkotta első kollekcióját, amely 1995-ben debütált. A Vexed Generation a futurisztikus formák és az avantgárd design találkozásaként született. A szokatlan, militáris és utópisztikus esztétikán túl a funkcionalitás szerepe sem elhanyagolható: a magasminőségű, hadügyminisztériumtól beszerzett alapanyagokból készült, gerincvédős Vexed Parka védi a testet a rendőrség gumilövedékeivel szemben. A márka védjegyévé vált, maszkkal ellátott kapucnik pedig elrejtik viselőjük arcát a térfigyelő kamerák szeme elől. Habár a Vexed Generation egy borús, elidegenedett világot vizionál, a ruhák által hordozott alkotói üzenet elsősorban mégsem az ellenállásra, hanem a párbeszéd és vita elindítására irányul.

A kapszula kollekció szintén azokkal a darabokkal dolgozik, amelyek a legtisztábban fejezik ki Hunter és Thrope felfogását a diszkurzív designról. Az eltelt huszonöt év új megvilágításba helyezte a Vexed Generation tevékenységét. Nem csak a ruhák formavilága és a politizálás köszön vissza a mainstream divatból. A feszültség, félelem amelyek eredetileg inspirálták a tervezőket, szintén hangsúlyos elemei lettek a korszellemnek.

Ami a jövőt illeti, a Vexed Generation tervezői optimisták: „A jelen fiatal generációi változtatni akarnak, és tesznek is érte. Mi ennek a részesei leszünk, ruháink vagy más tervezői munkánk által.” fogalmaztak az i-D Magazinnak. A mindenkori kérdésre pedig, hogy a divat képes-e megváltoztatni a világot, a Vexed Generation válasza egyértelműen igen.

 

Mayer Zsófia

 

A semmi megragadhatósága – Magyari Zsuzsi interjú

Kifinomult szépérzék, precizitás és felszabadult kísérletezés. Magyari Zsuzsi az egyike azoknak a fiatal budapesti művészeknek, akikre érdemes lesz odafigyelni. Idén fog diplomázni a Képzőművészeti Egyetem festő szakán, mégis munkáit már több egyéni kiállításon és csoportos tárlaton láthattuk. Saját praxisának alakulásán túl művészetszervező tevékenysége is figyelemre méltó. 2014-ben részt vett a PINCE kiállító és közösségi tér létrehozásában, ahol azóta is aktív kurátori feladatokat lát el.

Végiglapozva a portfóliódat, láthatjuk, hogy nagyon sokféle technikát használsz, mintha nem tudnád még elkötelezni magad egyik médium mellett sem. Mi jellemzi leginkább művészeti gyakorlatodat? Milyen témák foglalkoztatnak leginkább?

Nem maga a médium érdekel és annak témái, lehetőségei vagy határai, hanem az, hogy egy ötletnek, projektnek megtaláljam a megfelelő megjelenési formáit, azt, amiben a legjobban tudom megfogalmazni és árnyalni. Elsősorban az érzékelésnek az a formája érdekel, ami a vele kapcsolatos megkérdőjelezésekkel, annak határátlépéseivel és viszonylagosságával foglalkozik. A megtapasztalhatatlan, a kimondhatatlan, a határterületek megjelenítése projektjeim elsődleges célja. Általában filozófiai és művészetelméleti kérdés felvetésére, vizuálizálására törekszem.
Két kiindulási pontot tudnék most mondani, az egyik bizonyos természeti jelenségekből való építkezés, a másik az inmateriális jelenségek – pl. a semmi, az üresség – megragadhatósága, amiben feltételezett formákat és anyagokat próbálok realizálni.
Egyik munkámnál egy tárgy fajsúlyának, materialitásának kérdése foglalkoztatott, az, hogy mennyiben meghatározható egy tárgy anyaga, jellege és súlya külső megjelenése alapján, ha azok látszólag egymáshoz képest azonos formai jegyekkel rendelkeznek. E jelenségek megtapasztalásából, vagy megtapasztalhatóságából fakadó bizonytalanságot ültettem és alakítottam át megragadható tárgyakba.

Ezek a kérdések nem egy specifikus médium felé terelnek, melyben biztos tudással hozok döntéseket, hanem olyan jelenségek köré, amelyek különböző formákban megvalósíthatóak. Tehát alapvetően nem a műteremben való munkához, hanem az egyes kiállítások mentén létrejövő kontextus megteremtéséhez viszonyulnak, szinte minden esetben egy adott helyzetre, térre reagálnak, a végeredmény pedig egy helyspecifikus installáció.

Sokan úgy vélik, hogy lassanként eltűnnek a fiatal művészek Magyarországról. Milyen tapasztalataid vannak a mai kortárs művészek generációjával kapcsolatban?

Nem is csak a művészek körében, hanem általánosságban elültetett gondolat, hogy a nyugati országokban minden jobb. Ez persze nem jelenti azt, hogy eltűnnének, vagy, hogy azt az utat választják, hogy nem lesznek képzőművészek, hanem inkább új élmények és benyomások keresését, új kiállítási lehetőségek és ismeretségek megszerzését jelenti. Nem feltétlen érzem, hogy mindez egy Magyarországról való elvonulás érzetét kelti, hanem a folyamatos újdonság keresését. Az internet miatt nem korlátozódik le országhatárokra a megmutatkozási platform, sokkal hangsúlyosabb már a szociális médiában való részvétel, a külföldi reprezentáció.

 

A kortársaid körében egyre nagyobb szerepet kapnak az influenszerek, az Instagram hírességek. Mit gondolsz erről?

Maga az Instagram (és társai) egyszerre lenyűgöző és ijesztő jelenség, egyszerre lehet a legnagyobb inspirációs forrás és a leglebénítóbb érzés.
Az információk megszerzéséért már rég nem kell kimozdulnunk a lakásból, gép bekapcs és ott van minden esemény, minden művész, mindenki véleménye, egyszerűen minden. Így nyilván senkinek nem kell messzire mennie a 15 perces hírnévért, de biztos vagyok benne, hogy nem egyszerű és nem kevés munka van az influenszerek mögött.

 

Te miből töltekezel, mi az, ami igazán inspirálni tud?

Az emberekkel való folyamatos kapcsolattartás és kommunikáció. Mondjuk egy kiállítás részleteinek megszervezése, az egyes kiállítókkal való kooperáció, a közös problémamegoldás és gondolkozás ugyanannyira fontos, mint a létrehozandó munkák lehetőségeinek végiggondolása, valamint az egyes tematikák, projektek elméleti és gyakorlati kifejtése.
Ez a gondolat jelen van a személyes munkámban és a PINCE életében is, ahol más embereknek tudunk lehetőséget biztosítani a megmutatkozásra, miközben mi is folyamatosan új és új megoldásokat és formai lehetőségeket ismerünk meg.

 

Min dolgozol most, mi lesz a következő projekted?

A diploma, de vannak mellette más terveim is, amik egyelőre az előkészítés fázisban tartanak. Jelenleg a virtuális és valós világ közötti átjárhatóság érdekel, az, ahogy a számítógépek a mindennapi életünk részévé váltak.
Hasonlóan ehhez, már volt egy kísérletünk Boda Zsófiával közösen, amiben egy CGI objektet építettünk meg egy galéria terében. Valós tárgyaink 3D modellként tökéletesen megállják a helyüket saját valóságukban, ahol a fizika törvényei ismeretlenek, mi arra voltunk kíváncsiak, hogy vajon ez fordítva hogyan működhet. A két világ egymáshoz való viszonyával és azok kérdésköreivel foglalkoztunk, a következő munkáimban más médiumokkal és módszerekkel járom körbe a témát.

 

Fotók: Gyuricza Mátyás, Ganz Albert

Nemzetközi Must See Kiállítások 2019-ben!

The EY exhibition – Van Gogh and Britain – Tate Britain, London, Március 27. – Augusztus 11.

Vincent Van Gogh eddigi legnagyobb londoni kiállítása nyílik tavasszal a Tate Britain tereiben. Az angol gyűjteményekben található klasszikusokon kívül olyan főművek is láthatóak lesznek, mint a Csillagos éj a Rhone folyó fölött vagy a Napraforgók.

Képtalálat a következőre: „the ey exhibition van gogh”

Vincent van Gogh (1853 –1890) Self-Portrait 1889 Oil paint on canvas 572mm x 438mm (National Gallery of Art, Collection of Mr. and Mrs. John Hay Whitney)

 

Lee Krasner: Living Colour – Barbican, London, Május 30. – Szeptember 1.

Lee Krasner a 20. század egyik legfontosabb női művésze, az absztrakt expresszionizmus kiemelkedő úttörője. Jackson Pollock feleségeként sokáig a támogató feleség szerepébe próbálták szorítani, ám ambíciózus és energikus személyisége, szakmai elhivatottsága átütő erővel hatott a 20. századi Amerika háború utáni művészetére. A Barbican idén először átfogó kiállítást szentel Krasner művészetének. Több mint 50 év munkájából láthatunk válogatást.

Képtalálat a következőre: „Lee Krasner”

Lee Krasner: Gothic Landscape,1961, oil paint on canvas, 1768 x 2378 mm © ARS, NY and DACS, London 2018

Lee Krasner, Icarus, 1964, Thomson Family Collection, New York City. © The Pollock-Krasner Foundation, courtesy Kasmin Gallery, New York. Photo: Diego Flores.

 

Basquiat’s “Defacement”: the Untold Story – Guggenheim Museum, New York,  Június 21. – November 6.

A Guggenheim idén júniustól Jean-Michel Basquiat (1960–1988) munkájának szorosan összpontosított, tematikus kiállításának ad otthont. A kiállítás anyagát Basquiat saját generációjából származó művészek munkái egészítik ki. A tárlat a művész karrierjének legfontosabb alakító tényezőit tárja fel. Megjelenik a civil mozgalmak jelentősége, a kulturális identitás kérdései és a 80’as években legerősebben ható művészeti szcéna alakjai New Yorkban.

Képtalálat a következőre: „Basquiat’s “Defacement”: the Untold Story”

JEAN-MICHEL BASQUIAT, “Defacement (The Death of Michael Stewart),” 1983 (acrylic and marker on wood, framed 63.5 x 77.5 cm). | Collection of Nina Clemente, New York, Photo by Allison Chipak, © Solomon R. Guggenheim Foundation, 2018

Képtalálat a következőre: „Basquiat”

 

Olafur Eliasson – Tate Modern, London, Július 11. 2019 – Január 15. 2020

Olafur Eliasson 2003-as hatalmas sikerű kiállítása után visszatér a Tate Modern épületébe, hogy újabb installációkkal kápráztassa el a látogatókat. A kiállításon látható lesz egy projekt, amely megmutatja Eliasson mély társadalmi szerepvállalását a környezetvédelmi kérdésekkel kapcsolatban, mint például a Little Sun projektje, amely világszerte fényt és jövedelmet hozott az embereknek elektromosság nélkül.

Képtalálat a következőre: „olafur eliasson beauty”

Olafur Eliasson – Beauty, 1993 Long Museum, Shanghai, 2016 Photo: Anders Sune Berg

Kapcsolódó kép

The Weather Project, Turbine Hall, Tate Modern, London, 2003 © Studio Olafur Eliasson

 

Tracey Emin: A Fortnight Of Tears – White Cube, London, Február 6. – Április 7.

Idén februártól Tracey Emin súlyosan személyes és intim munkáival telnek meg a Bermondsey galéria termei. Emin egyéni kiállításán új festményei, fotói, és nagy méretű bronz szobrai lesznek láthatóak.

Képtalálat a következőre: „Tracey Emin white cube 2019”

Tracey Emin: The Last Great Adventure is You, © 2019 WHITE CUBE

© 2019 WHITE CUBE

 

Anthea Hamilton – Thomas Dane Gallery, London, Március 8. – Május 18.

Anthea Hamilton egyéni kiállításán a kiállított tárgyakon kívül performanszokat is láthatunk. A galéria még tett közzé részleteket a kiállításról, de annyit tudunk, hogy diszkóra, virágokra és kimonókra minden mennyiségben számítani lehet.

Lichen! Libido! Chastity!

Lichen! Libido! Chastity!, 2015, installation view, SculptureCenter, New York. © 2019 THOMAS DANE GALLERY

 

Picasso on Paper – Kunsthal, Rotterdam, Február 9. – Május 12.

A rotterdami Kunsthal kiállításán Picasso kevésbé ismert grafikus munkáit ismerhetjük meg. A művész előszeretettel foglalkozott saját maga által kikísérletezett grafikai, nyomdai eljárásokkal. Élete során több mint 2500 nyomatot készített, amelyekből a legfontosabb darabok is megtekinthetőek lesznek a kiállításon, kiegészülve élénk, 70-es években készült linómetszeteivel.

Pablo Picasso, Buste de femme d'après Cranach le Jeune, collectie Boijmans-LR.jpg

© Pablo Picasso, Buste de femme d’après Cranach le Jeune, 1958, Collection Museum Boijmans Van Beuningen, Rotterdam, c/o Pictoright Amsterdam 2019, photograph: Studio Buitenhof, The Hague

 

Carla Tabora – Időmérték

Carla Tabora három különböző idősíkú fotográfiai sorozatából összeállított kiállítás február 6. és március 8. között tekinthető meg a TOBE Gallery-ben.

Hangulati időmérték.
Hogyan ragadható meg a szubjektív időérzékelés fogalma? Sokszor érezzük úgy, hogy repül az idő, amikor elfoglaltak vagyunk. Gyerekként például órákon át képesek vagyunk játszani anélkül, hogy az idő múlását érzékelnénk; felnőttkorunkban is folyton-folyvást mondogatjuk, hogy nem tudjuk utolérni magunkat, nincs időnk azt csinálni, amit szeretnénk. Ha pedig szomorúak vagy lehangoltak vagyunk, az idő mintha csak vánszorogna. Ezen gondolatok tükrében fotográfiai vizsgálódás alá vetem a mindennapok eseményeit. Az esztétikai és lírai állásfoglalásom részét képezi a szubjektív időérzékelés mechanizmusa is.
Hogyan fényképezhető az idő? – absztrakt és fizikai értelemben. Az epheszoszi Hérakleitosz úgy vélte, hogy minden állandó változásban van, és semmi sem marad változatlan; a mozgás a világegyetem alapvető törvénye, mindennek a kiindulópontja pedig a tűz. Nézete szerint minden dolog áramlik, számára az idő elsőbbséget élvez a létezőkkel szemben.
Platón értelmezésében az érzékelhető világban minden állandó változásban van, míg a másik oldalon a tökéletes ideák absztrakt birodalma található, melyek örökké változatlanok.
Einstein felfogása szerint a téridő elméletben az idő elválaszthatatlan a másik három dimenziótól, és a megfigyelő mozgásától függ. Lényegében két megfigyelő két esemény között eltérő időnagyságot mér, mivel ez a megfigyelők egymáshoz képest történő mozgásától függ. Ezen elméletek tudatában, illetve az időérzékelés empirikus vizsgálatának a kidolgozásával négy megfigyelési rendszert alkottam, amelyek négy, különböző idősíkú fotográfiai sorozathoz vezettek.
A TOBE Gallery-ben ezek közül három rendszert mutatok be: Kertbeli időkeret, Szappantánc és A nyitott ablaknál.
© 2018 Carla Tabora

Artlocator Wishlist!

Az Artlocator csapata idén néhány igazán különleges ajándékötlettel szeretné megtörni a lázas pláza-rohamot és ebay őrületet. A kiválasztott tárgyak válogatásánál a kortárs kultúra sokszínűségét, a művészet szerethetőségének fontosságát tartottuk szem előtt. A mértéktelen vásárlás, a tárgyak értelmetlen felhalmozása helyett, igazi értékek választására, a kortárs alkotók támogatására bíztatjuk olvasóinkat. Hiszen mikor lenne jobb alkalom mint karácsonykor, hogy kiszűrjük a feleslegest a lényegesből, az értéket elválasszuk a látszattól. A műtárgyakról nálunk, emailben lehet érdeklődni. Mindenkinek nagyon boldog ünnepeket és stresszmentes készülődést kívánunk!

Marina Sztefanu izgalmas világalkotásáról így fogalmaz: “Érdekelnek a különbségek és a hasonlóságok a különböző társadalmakban, kultúrákban, emberekben és egyénekben. (…) A történelem sokféle, fabulációs formában való megéneklése, a berögzült sémák, a hitelesnek vélt álhírek, minden tény és tévhit csak egy frappánsan felépített makett, díszlet. Egymás mellett létező fiktív és félfiktív valóságmodelleket építek.”

Marina Sztefanu: “Surprise! Infrared Camera Reveals Black Leopard’s Hidden Spots” 20 cm x 30 cm x 10 cm balsafa, papír, műanyag 2015

Szemző Zsófia érdeklődése az antropológiai gondolkodásmód irányába mutat, a természetben keresi az ember helyét, értelmez és kiemel cselekvéseket. Leginkább a rajz médiumán keresztül épít, rombol le és rak össze szituációkat. Szürreális emlékképszerű rajzain és kollázsain kívül kerámia objektjeivel kérdez rá a műalkotások szerepére, viszonyrendszerére. Kerámia munkáiról eképpen ír:
“Eredettörténet egy ismeretlen kultúra előtti ismeretlen természeti környezetről. Ellentmondás az ember által elképzelt ideális megoldás,  a megvalósult megoldás és ennek hatásai és mellékhatásai között. A használhatatlan és felismerhetetlen tárgyakról nem lehet tudni mi lehet a funkciójuk abban a világban, ahol ismeretlen kultúrák töredékeiből összeáll egy új kultúra.” Korábban itt írtunk önálló kiállításáról.

Szemző Zsófia: Defragmentation / Javított tárgyak / barlang01 fehéragyag, mázas kerámia 17 cm x 22 cm x 26 cm 2017

Szemző Zsófia: Defragmentation / Javított tárgyak, Fotó: Halász Dániel

 

Bíró Dávid a MOME fotográfia szakon töltött egyetemi évei alatt és azóta is számos hazai és külföldi szakmai elismerésben részesült. Érdeklődésének középpontjában a technika emberi észlelésre való hatása áll. Általában műtermi környezetben készíti precíz, a digitális világot idéző felvételeit.

Bíró Dávid: Modus Operandi 25 cm x 35 cm Giclée print 1/50 2017

 

Dobokay Máté kísérleti fotója, a Spots sorozat egyik darabja. A fotográfia kötött, a látható világot megörökítő jellemvonását a létrehozásra, valami újnak az alkotására cserélte. A kép exponálás nélkül, az instant filmek kémiai eljárásával, annak megszakításával jött létre. Az anyagban rejlő lehetőségeket és a kreált táj tulajdonságait manuális beavatkozásokon keresztül vizsgálva.

Dobokay Máté: Spot_018 7.3 cm x 9.5 cm kemigram instant filmen 2018

 

A Transzparens Labirintus Rákóczy Gizella művészetéről szóló kiállítás katalógus, amely részletesen mutatja be a művész misztikus, geometrikus életművét. Zsikla Mónika szerkesztésében jelent meg, a Vintage Galéria kiadványaként. Szerzők: Beke László, Rákóczy Gizella, Simon Zsuzsanna, Zsikla Mónika. Rákóczy Gizella művészetéről itt írtunk korábban.

 

 

Baksa-Soós Attila költő és Miki357 fotós, a képekből és a szabadversekből álló közös fotókönyvet jelentetett meg, amelyből  tárlat is nyílt a Hybridart Space-ben. A tempó fekete-fehér képekből épül fel: a magyar popzene ikonikus arcaihoz Baksa-Soós írt egy-egy szabadverset. A tempó gondozója és kiadója a Hybridart Management, Péczely Dóra szerkesztette, a könyv képszerkesztője Szilágyi Róza Tekla volt és Kiss-Benedek Kristóf készítette a grafikát.

 

A csábítás fegyvere című kiállítás katalógus kiemelkedő festők alkotásain keresztül mutatja be a divat, az öltözködés és a képzőművészet kapcsolatát. Egyfajta áttekintés a divat, az elegancia, a stílus és a szépségideál változásának százéves történetéről, arról a módról, ahogy az emberek a ruhák segítségével kommunikáltak, megformálták magukat a környezetük számára.

 

A Children of the wood a legújabb Hello Wood kiadvány, amely a nemzetközi építőtábor műfajilag nehezen besorolható tárgyi lenyomata: egy kollázsszerű élménybeszámoló, melyből a közösségépítés tudatos képe és reménye rajzolódik ki.

 

 

A Kekszek Márk Szonja Édesem-sorozatának a 3. része. Az Édesem Tortaműhely tulajdonosa 40 legkedvesebb kekszreceptjét válogatta össze, köztük különlegeseket és villámgyorsan elkészíthetőeket is.

Márk Szonja: Kekszek

 

INQ fülbevaló

 

Studio Nomad – Könyvtartó

Pósalaki Anett: Hana

Pósalaki Anett 2016-ban végzett a MOME fotográfia szakán. Munkásságára jellemző a társadalmi kérdések boncolgatása, a gender elmélet újragondolása és a mikro közösségek megfigyelése. Az általunk közzétett sorozata egy személyes élményből indult és az emlékezés mikéntjére kérdez rá.

“Az emlékezés folyamata személyre szabott, így enged teret saját hagyományaink kialakítására. Régi, környezetünkből ismerős mintákat átemelhetünk saját életünkbe, kicsit másképpen, újragondolva, megváltoztatva a felidézés módját.

A képek elkészítésénél gyermekkoromban történt események inspiráltak, amikor nagymamámmal minden nap egy szál virággal tiszteletünket tettük elhunyt szeretteink előtt.

Mindenki máshogyan éli meg a jelent és dolgozza fel a múltat, máshogyan gyászolunk. A virágot és a gyászt összekötő tradíció ennek a fotósorozatnak az alapja is.

-Egy nap, egy virág- a szokás megmaradt csak a médium változott.”