Beyoncé, Jay-Z és a Louvre

Beyoncé és Jay-Z – más néven „The Carters” – június 16-án közzétett videóklipje újabb szintre emelte képzőművészet és zeneipar kapcsolatát. A pár a párizsi Louve-re falai közt forgatta le Apeshit című számának kisfilmjét, mely a pár első, Everything is Love címen futó közös albumján található. A klip a sztárpár mellett a felbecsülhetetlen értékű kollekció darabjaira fókuszál. A történelmi jelentőségű Louvre üres termeiben Beyoncé és Jay-Z, kortárs Ádámként és Évaként jelennek meg, akiknek köszönhetően a falon lógó műalkotások új kontextusban mutatkoznak be. A klip nem más, mint egy figyelemfelkeltő performansz, mely üzenete az, hogy a zenész párnak ugyanolyan joga van a Louvre-re falai közt lenni, mint az összes többi műalkotásnak. Erre utalnak a dal sorai is: „You know we deserve to be here.” A világhíres festményekkel és szobrokkal való interakció az aktív testbeszéd és a kortárs tánc nyelvén valósul meg, mely komplex rendszerének értelmezéséhez következő írásunk ad útmutatót.

© Youtube

Mona Lisa, 1503

Az első és utolsó beállítás központjában a művészettörténet leghíresebb alkotása, Leonardo da Vinci 1503-ben készült Mona Lisa-ja áll.  Ez a kompozíció egyértelmű utalás a pár 2014-ben, ugyanitt készült fotójára, de a klip esetében többről van szó, mint pillanatképről. A „Mona Lisa” ikonográfiához hasonlóan Beyoncé és Jay-Z ruházata is egyszerű, de hatalmat sugárzó, az adott kor stílusának megfelelő. De, ami még jobban megegyezik a mögöttük lévő műalkotással, az a pár arckifejezése, mely magabiztosságot, erőt, ezzel együtt nyugalmat sugároz. Szuggesztív testbeszédük, összeszorított ajkuk és előre néző tekintetük azt kommunikálja a nézők felé, hogy ők legalább olyan ikonikusak, mint „Mona Lisa” maga.

© Youtube

 

Napóleon megkoronázása, 1807

A folytatásban Beyoncé és táncosai háttereként nem más szolgál, mint Napóleon hivatalos udvari festője, Jacques-Louis David 1807-ben készített gigantikus festménye. A klip során a festő több képe is megjelenik, amely a pár klasszicista festő iránti tiszteletének bizonyítéka – A Horatiusok esküje (1784) mellett A szabin nők elrablása (1799) is szerepel a filmben, bár utóbbinak csak fel-felbukkanó részleteit látjuk, sosem a kép egészét.

Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy miért pont ez a festmény szolgál a tánc helyszíneként? A műalkotás maga azt a jelenetet ábrázolja, amint Napóleon a pápa szerepét átvéve megkoronázza saját feleségét, Jozefina francia császárnét. Mivel a klip kompozíciója szerint az énekesnőt kerül a központba, így övé lesz a megkoronázott nő szerepe. Ha felelevenítjük a tényt, hogy Napóleon volt a 19. század legnagyobb gyarmatosítója – aki legtöbb hódítását Észak-Afrikában vitte végre – a színes bőrű énekesnő pozíciója még szimbolikusabbá válik a történetben.

© Youtube

Madame Récamier portréja, 1800

Ez az alkotás szintén Jacques-Louis David festménye, mely 1800-ban készült. A kép Juliette Récamier-t ábrázolja, aki egy gazdag kereskedő feleségeként nem csak a korabeli Párizs egyik legnépszerűbb előkelősége volt, de ő utána kapta nevét a bútordarab is. A klip ezen kompozíciója különösen izgalmas, mivel a megjelenített parafrázisban Madame Récamier szerepét egy fehér kendő, míg a bútordarabét két színes bőrű hölgy veszi át. A kompozíció bemutatja azt, ami a festményen bár nem kapott helyet, az adott kor valóságában mégis szerepelt: két szolgálólányként pózoló táncost, akik elkendőzött fejükkel, nyugodt testhelyzetben ülnek a hölgy „lábainál”. A színes bőrű történelem az „Apeshit” videóklip egyik kardinális témája – az ehhez hasonló jelenetek szerepe, hogy megemlékezzen a régi korok csillogásának és gazdagságának néma, nem fehér bőrű szereplőiről is.

© Youtube

Szamothrakéi Niké, i.e. 2. század eleje

Ez a műalkotás évszázadok óta a szabadság, a hatalom és a győzelem egyetemes szimbólumaként él a művészet történetében. A klip szempontjából a kompozíció a pár személyes sikereinek és teljesítményének manifesztumaként szolgálhat. A Louvre honlapján lévő információ szerint a szobor egy vízi győzelem emlékére készült a hellenisztikus korszakban, így állítva párhuzamot a női test és a háború klasszikus értelemben maszkulin témájával. A klipben a szobor előtti lépcsősoron számos női test helyezkedik el, akik szinkronizált, erőt sugárzó mozgásukkal akár a feminizmus szimbólumai is lehetnek. A női testek központjában pedig nem más kap helyet, mint a győzelem modern megtestesítője, Beyoncé.

© Youtube

Milói Vénusz, i.e. ~130

A szintén görög klasszikus márványszobor Aphrodité, azaz a szépség és a szerelem görög istennőjét ábrázolja, így az alkotás a két fogalom mindenkori allegóriájaként maradt fent a művészet történetében. Ebben a beállításban Beyoncé – aki itt testszínű dresszben és összefogott hajjal jelenik meg – nem csak a görög szépségideállal állítja szemben önmagát, de fekete nőként megvalósított személyes győzelmét is kommunikálja.

© Youtube

Marie-Guillemine Benoist – „Portrait D’Une Négresse” 1800

A klipben többször is felbukkanó festmény a Louvre történetét és a film anyagát tekintve egyaránt nagy jelentőséggel bír. A kép egy, az igen kevés női festő keze munkáját dicsérő festmény közül, illetve ez a Louvre egyetlen 20. századi portréja, mely egy olyan színes bőrű hölgyet ábrázol, aki nem egy rabszolga, vagyis alárendelt személy, hanem egy tiszteletteljes nő, akit a maga egyszerű nagyszerűségében ábrázolt a festő. Ha figyelembe vesszük a tényt, hogy a Louvre gyűjteményében java részt fehér férfi mesterek által készített műalkotások szerepelnek, illetve, hogy Beyoncé szerepében egy szintén színes bőrű hölgy jelenik meg a múzeumban, a festmény igen fontos dolgokat képvisel a videóklipben.

© Youtube

Tanis-i Nagy Sphinx, i.e. ~2600

Nem meglepő, hogy Afrika után a Louvre falai közt található a világ egyik leglenyűgözőbb egyiptomi gyűjteménye. Ez a gránitból, körülbelül Kr.e. 2600-ban készült szfinx a múzeum legnagyobb egyiptomi alkotása. Az oroszlán testű és uralkodó arcú lényeg előtt a pár ugyanolyan méltóságteljesen jelenik meg, mint amilyen a szobor maga.

© Youtube

A Louve piramisa

A videóklip vége felé megjelenik a kínai származású amerikai építész Ieoh Ming Pei 1989-ben befejezett munkája is, amely a Louvre felújításának és bővítésének egyik legfőbb éke, a legismertebb újkori piramis. A múzeum és a város ikonikussá vált, üvegből és fémből készült szimbolikus építménye előtt Jay-Z pózol, ezzel megkoronázva a videóklipet.

 

I can’t believe we made it (this is what we made, made)

This is what we’re thankful for (this is what we thank, thank)

I can’t believe we made it (this a different angle)

Have you ever seen the crowd goin’ apeshit?

A teljes videóklip ITT látható.

 

Untsch Kata

Szelfikultúra és múzeumlátogatás – hol a határ?

Yayoi Kusama színpompás, térspecifikus installációit senkinek nem kell bemutatni. Magával ragadó, esztétikus terei után – melyek sorra járják a világ legnagyobb múzeumait – látogatók végtelen sora érdeklődik. Nem meglepő, hogy Kusama kreációi magasan vezetnek az Instagramon legtöbbet publikált műalkotások listáján – a közösségi oldalak hemzsegnek a „Souls of Millions of Light Years Away” vagy a „Fireflies on the Water” installációiban pózoló emberekkel. Tagadhatatlan, hogy a közösségi média térnyerésével művészetfogyasztási szokásaink is gyökeresen megváltoztak. Egy múzeumlátogatás manapság a látottak dokumentálása mellett egyet jelent azzal, hogy jelet adunk róla a világhálón is. „Ha nem posztoltad, meg sem történt” – szól a mondás. Vajon az, hogy a kultúra kortárs fogyasztói világhíres alkotásokkal pózolnak, elfogadott módja a művészettel való kapcsolatteremtésnek? Elképzelhető a kortárs múzeumélmény dokumentálás nélkül? Milyen hatása van vajon a selfiekultúrának a kortárs képzőművészetre? Aktuális cikkünk ezekre a kérdésekre keresi a választ.

Yayoi Kusama – “Souls of Millions of Light Years Away” © Tiffany Zau

Az elmúlt években egyre több olyan intézmény született, melynek elsődleges célja a húszas éveikben járó fiatalok, azaz a Z generáció szórakoztatása. Ilyen hely például az amerikai Museum of Ice Cream, a Colour Factory és az Egg House is, melyek mind Instagram-barát, pasztellszínű enteriőrökkel vonzzák a dekoratív képekre éhes, fiatal közönséget.

Maryellis Bunn @ the Museum of Ice Cream. © Forbes

A Museum of Ice Cream egy 2016-ban született kezdeményezés, mely első körben New Yorkban, 45 napig tartott, majd a hatalmas sikert követően Los Angelesbe, majd San Franciscóba és Miamiba utazott tovább. Az intézmény ötlete a 25 éves Maryellis Bunn fejéből pattant ki, aki Forbesnak adott interjújában kiemelte, hogy első számú célja a „millenials” közönség összekötése volt. A valóság pedig nem más, mint huszonegy, Instagram-díszletként berendezett terem, melyek dekoratív színekkel, trendi kellékekkel, tükröződő felületekkel, és színes részletekkel várják a fényképezkedni vágyókat. Bunn elmondása szerint a múzeum szó azért került a név végére, mert egy olyan címet kerestek, amit az emberek megértenek. Azt is kiemelte, hogy cége rendelkezik olyan múzeumi jellemzőkkel, mint a kulturális termékek kiállítása, a közösségformálás, valamint a design és a történelem ünneplése. Viszont ahelyett, hogy szemlélőként vennénk részt a művészetfogyasztás folyamatában, aktív résztvevőként használjuk a rendelkezésre álló tereket.

Museum of Ice Cream. Forrás: http://www.tronc.com/gdpr/southflorida.com/

A Brunn gyerekkori álmait megtestesítő szobákban fürödhetünk csillámporral teli kádban, lovagolhatunk unikornison vagy pózolhatunk óriás fagyik társaságában is. Brunn szerint a terek első számú funkciója az, hogy a résztvevőknek fergeteges és felejthetetlen élményben legyen részük, az apró adalék csupán, hogy mindeközben tökéletes Instagram-tartalom születik. New York-i debütálásakor 300.000 darab tizennyolc dolláros jegy fogyott el öt nap alatt, 5,4 milliós bevételt generálva. A következő állomásokon csupán két óra alatt keltek el a fél évre szánt jegyek, melyek már az eredeti ár több, mint duplájába, harmincnyolc dollárba kerültek. Ha a hatalmas bevétel nem lenne elég, Brunn kezdeményezéséhez olyan hatalmas szponzorok adták a nevüket, mint az American Express vagy a Tinder, és olyan világsztárok pózolnak „múzeumában”, mint Beyoncé és Jay Z, Katy Perry vagy Gwyneth Paltrow.

Kapcsolódó kép

Color Factory © Pinterest

Hasonló sikereket ért el egy másik lifestyle blogger paradicsom, a Color Factory kitalálója, Jordan Ferney is, aki egy több mint ezer négyzetméteres területen alakított ki színes, Instagram-barát tereket művészek és kreatívok segítségével. Elmondása szerint a kiállítóterek a hagyományos múzeumi designstruktúrát veszik alapul, amihez olyan adalékok társulnak, mint a tökéletes megvilágítás vagy az interaktív részletek, melyek hozzájárulnak közösségi médiában elért sikerükhöz. A cég első számú célja persze itt sem az, hogy az enteriőrök jól mutassanak az interneten, hanem hogy a résztvevőknek különleges élményekben lehessen részük. Ha eltekintünk a ködösítéstől, nem marad más, mint olyan mutatós terek sokasága, melyek arra születtek, hogy az Instagramon reprodukálódjanak újra és újra.

Kapcsolódó kép

The Egg House. forrás: https://www.teras.id/life/pat-14/53172/egg-house-instalasi-seni-serba-telur-yang-aesthetic-dan-gemes-banget

A tendencia csúcsa a szintén New Yorkban található The Egg House nevű intézmény, melynek központjában egy megszemélyesített tojás, Ellis áll. A koncepcióért felelős Team #Eggcelent kreatív csapat tagjai a NYU, a Parsons, az SVA és a Pratt Institute végzett művész, benső építész és marketing hallgatói, akik a tojás univerzális, mindenkit összekötő tulajdonságát hangsúlyozva alkottak egy olyan interaktív központot, ahol a tojásé, illetve az igen divatos „brunch” kultúráé a főszerep. A fotón dekoratívnak látszó hozzávalók viszont az Instagramon sokkal jobban mutatnak, mint a valóságban, vagyis a valós élmény sajnos nem ér fel a virtuális elképzelésekhez.

Kapcsolódó kép

The Selfie Museum. Forrás: https://www.lexpress.mu/article/329017/los-angeles-selfie-maintenant-son-musee

Az „art world” véleménye ezekről az intézményekről legalább annyira színes, mint maguk a fotogén enteriőrök. Vannak, akiket kicsit sem zavar az, hogy egy unikornisokkal és fagyikkal teli tereket a „múzeum” névvel illetnek, sőt, örülnek a fiatalok interaktív bevonásának. A másik tábor viszont semmi pozitívumot nem lát ezekben az üres terekben, ahol igazi élményekről szó sincs, csupán pózokról és látszatról. Az Artnet egyik kritikusa, Ben Davis szerint ezek a pop-up múzeumok nem csak hiúságunk táplálói, de a gyorséttermek kulturális megfelelői is. Véleménye szerint ezek olyan komoly erőket képviselnek, melyekkel a művészeti múzeumoknak muszáj felvenniük a versenyt.

© Mariah Tyler

A múzeum – hivatalos definíciója szerint – a kulturális javak tudományosan rendszerezett gyűjteményeit kezelő kulturális intézmény. Eszerint logikus lenne, hogy a kreatív csapatok által összetákolt mesterséges terek labdába sem rúghatnak a világ legnívósabb képzőművészeti alkotásai mellett. Ennek ellenére tisztán látjuk azt is, hogy a művekkel való szelfizés olyan mindennapi gyakorlattá nőtte ki magát, amit szégyenérzet nélkül folytat az emberiség nagy része. Ilyen szempontból a pekingi M WOODS jár az élen, amely „selfie stratégiájáról” hírhedt a művészeti intézmények körében. Ez a múzeum meghatározza a selfie készítés pontos helyszínét és idejét, így megelőzve az ezzel járó felfordulást olyan nagyszabású kiállításokon, mint amilyet nemrégiben Andy Warhol munkáinak szenteltek. Ennek ellenpontjaként jelenik meg a New York-i Metropolitan, amely nemes egyszerűséggel kitiltotta a selfiebotokat a kiállítóterekből. James Turrell kiállítása során, melyet a New York-i Guggenheimben tartott, fényképezési tilalmat vezettek be, mivel a térspecifikus fényinstallációiról híres művész alkotásának percepciójára kifejezetten zavaróan hat bármilyen külső fényjelenség. Ennek ellenére több mint ötezer kép került fel a műről a közösségi média különböző felületeire, a múzeum történetének legnépszerűbb online tartalmát hozva ezzel létre – illegálisan.

Jogosan merül fel a kérdés, hogy vajon a művészet szentélyeiben mára természetes lett ilyen módon interakcióba kerülni a műtárgyakkal? A művészeti tapasztalat leredukálódott a pillanat töredékére, melynek végeredménye csupán a semmitmondó fotóban és a rájuk kapott like-ok számában mérhető? Ha ebből a szemszögből tekintünk az eredeti kérdésre, a csillámporral teli kádban fotózkodás – mely papíron egy múzeumi térben valósul meg – még súlyosabbnak tűnhet, mint azelőtt. Egy másik hatalmas különbség a világ selfiemúzeumai és a valós művészeti értéket képviselő intézmények közt az, hogy ha az előbbibe látogatunk, mi magunk válunk a tekintet célpontjává, az ember maga avanzsálódik a „művészet” tárgyává, míg egy múzeumban jobb esetben a műtárgyakon van a fókusz. Emellett egy művészeti múzeumban nem árt alaptudással érkezni, az élmény intellektuális felkészültséget és ráhangolódást igényel, legjobb esetben a művészeti tapasztalat kihívás elé állítja a szellemünket és lelkünket egyaránt. Ezzel ellentétben a selfiemúzeumai olyan kiüresedett környezetek, ahol egy stresszes nap után elszórakoztathatja magát az ember – ha pedig így van, talán jobban tesszük, ha inkább egy romcommal foglaljuk el magunkat.

 

 

Untsch Kata

Galériatúra London szívében

Felkerestük a hatalmas nyüzsgő város néhány kortárs művészeti kincsét. A folytonosan alakuló metropolisz auráján a közelmúlt eseményei csak nagyon finoman érzékelhetőek. A londoni emberek humora és kulturált közlésmódja mit sem vesztett erejéből. Ugyanúgy, mint a kortárs képzőművészet folytonos progresszív jelenléte. Mindig felszabadító érzés találkozni London élő és virágzó kortárs kultúrájával, a közösségek teremtő erejével. A továbbiakban három igen eltérő technikával és koncepcióval dolgozó művész londoni kiállítását szeretnénk röviden bemutatni.

Katharina Grosse: Prototypes of imagination

A Britannia street szürkeségéből belépve földöntúli érzés megpillantani Katharina Grosse hatalmas festménykompozícióját. A radikális színek kirobbanó energiája átveszi az uralmat a Gagosian Gallery letisztult terei között. Grosse munkásságában mindig alapvető fontosságú volt a színek sokféleségének alkalmazása. Elmondása szerint a festészeti hagyományban az erős színek használatát kiszámíthatatlannak, nőiesnek és ösztönösnek tartották, szemben a letisztult vonalvezetésű stílussal, amelyhez szilárd, férfi minőséget tulajdonítottak. Katharina Grosse izgalmasan viszi tovább ezt az örökséget felbolygatva a két dimenzió nyújtotta lehetőségeket. Egyetlen felületen számtalan réteget és mozgást jelenítenek meg biomorf alakjai. Nagyméretű vásznaira festékszóróval viszi fel a festéket, napokig dolgozik mély flowban és szoros összeköttetésben a vászonnal. Dús festményei a képzelet egy-egy prototípusa, amely szétrobbantja a lineáris gondolati struktúrát. Katharina Grosse július 27-ig a Gagosian Galleryben.

Noémie Goudal: Telluris

Noémie Goudal fotósorozatain a táj, mint valódi és eszmei helyszín összeolvadásaként jelenik meg. A kiállítás szcenográfiáját egy fából készült, padlótól a plafonig tartó labirintusszerű építészeti installáció nyújtja. A szigorúan szabályos és egységes négyzetekből álló “válaszfalak” a mesterségesen épített táj elemeire emlékeztetnek. Goudalt régóta foglalkoztatja az ember és környezetének értelmezési rétegei, a táj megfigyelésének és interpretációjának kérdései. A fotókon látható felszabdalt majd újra összerakott tájképek az érzékeket újra és újra próbára teszik, kizökkentve a táj megszokott értelmezési keretéből. A párizsban élő Noémie Goudal Telluris című kiállítása június 23- ig látható az Edel Assanti galériában.

Ian Cheng: Emissaries

Áthaladva a Pantone zöld Hide Parkon elérjük a Serpentine Gallery épületét, ahol a New York-i Ian Cheng kiállításán hümmöghetünk. Cheng kiállított munkáinak talán legegyszerűbb magyarázata, hogy olyan videójátékokat láthatunk, amelyek önmagukat játszák. Minden ‘Emissaries’ epizód egy számítógép által generált szimuláció, amely olyan növény- és állatvilágot tartalmaz, amelyek kölcsönhatásba lépnek, beavatkoznak és rekonstruálódnak különböző nyílt elbeszélésekben. Ian Cheng legjelentősebb kutatási területei közé tartozik a kognitív tudomány, a mesterséges intelligencia, illetve a pszichológia. A kiszámíthatatlan változásokkal teli “játékokkal” szándéka megvizsgálni az emberi elme reakcióit a nem várt és nem befolyásolható változásokra. Minél gyorsabban és rugalmasabban tudunk reagálni a bekövetkező változásokra, annál nagyobb lesz a sikerélményünk. Cheng munkásságának egyik legnagyobb elismerése, hogy  nemrégiben a MoMA megvásárolta az Emissaries trilógiát. A kiállítás még május 28-ig látható a Serpentine Galleryben.

Danka Zsófia

 

 

Fotók a szerző sajátja.

Válogatás a Milánói Design Hét legszebb alkotásaiból

A Milánói Design Hét idén április 17. és 22. közt került megrendezésre. A design világának egyik legfontosabb eseményén a látogatók rengeteg izgalmas és sokszínű projekttel és termékkel találkozhattak. Ugyanezen a héten zajlott le a Salone del Mobile bútorvásár is, ahol a legnagyobb design cégek mutathatták be legújabb termékeiket és kollekcióikat. A város ezernyi pontján helyet kapó bemutatók sokaságából most kiválogattuk a számunkra legkedvesebb kiállításokat – íme az Artlocator válogatása.

© Dezeen

MINI Living – Built By All / MINI + Studiomama  

A MINI és a londoni építésziroda közös installációja helyi lakosok és építészek együttműködésével valósította meg innovatív látomását. A csupán néhány négyzetméteres moduláris életterek – melyek különböző karakterek segítségével más-más embertípust testesítenek meg – a „MINI” koncepció szerinti kreatív térkihasználás eddigi legvonzóbb bizonyítékai. A bemutató legfontosabb célja az volt, hogy alakítható, moduláris rendszerek formájában megmutassák, milyen módszerekkel lehet testre szabni a legapróbb otthont is.

„A MINI LIVING kreatív megoldásokat biztosít a kortárs urbánus élettér egyre égetőbb problémáira reagálva, azaz kis terekben mutat be számtalan lehetőséget és nagyfokú variálhatóságot„ – nyilatkozta a MINI Brand Strategy and Business Innovation igazgatója, Esther Bahne.

© Dezeen

Typecasting / Vitra

A Vitra Typecasting kiállításának fókuszában a cég olyan ikonikus tárgyai, prototípusai és tervei álltak, melyek sosem valósultak meg. A kétszáz archív termékből összeállított tárlat egy sportcsarnokban – a La Pelotában – kapott helyet, kurátora az osztrák Robert Stadler volt. A bútorok és a felhasználók közti érzelmi kapcsolatra rávilágító kiállítás központi témájaként a bútorok társadalmi szerepe szolgált. A székek például – egyértelmű és praktikus tulajdonságukkal egy időben – gyakran rendelkeznek reprezentatív funkcióval, amit a történelmi kontextus mellett a személyes székválasztás is szemléltet. A kurátori munka különlegessége az aktuális és a klasszikus termékek kontrasztja mellett a prototípusok, a „special edition” szériák és a futurisztikus víziók összehasonlítása volt.

© Dezeen

Open Sky / Phillip K. Smith III + COS

Az idei év leglátványosabb alkotása, mely Phillip K. Smith III képzőművész és a COS divatmárka kollaborációjának gyümölcse, a Palazzo Isimbardiban kapott helyet, ahol a nézők egy teljesen új oldalát fedezhették fel a városnak. A történelmi udvar a design hét idejére végtelennek tűnő, tükröződő gyűrűvé lett, melynek precízen beállított felülete az ég képét verte vissza. A visszatükrözött felület folyamatos változásának köszönhetően minden látogató egyéni és megismételhetetlen élményben részesült.

Phillip K. Smith III így nyilatkozik az alkotásról:

„A munkámat fények, színek és formák folyamatos változása inspirálta, ami a természetes és épített térre egyaránt kiterjed. A COS márkával való együttműködés kifejezetten izgalmas volt Milánó történelemmel teli építészetében. A Palazzo Isimbardi különleges tere lehetővé tette azt, hogy úgy módosítsak a történelmi környezeten, hogy a milánói égbolt végtelen szépségét is bemutathatom.”

© Dezeen

Karin Gustafsson, a COS kreatív igazgatója a következőt mondta az együttműködésről:

„Bennünket a COS-nál az fogott meg a művész eddigi munkáiban, hogy minden alkotása erős interakciót folytat természetes környezetével, egy különleges befogadói térélményt hozva létre ezzel. Alig várjuk, hogy lássuk a nézők reakcióit ezen az izgalmas helyszínen. Nagy megtiszteltetés, hogy olyan tehetséges kreatívokkal dolgozhatunk együtt, akik aktívan formálják a körülöttünk lévő világot. A COS-nál ez inspirál minket igazán.”

© Dezeen

Smith III alkotásai a Palazzóhoz tartozó angolkertben folytatódtak. Itt öt különálló, tükröződő felületű szobrot hozott létre, melyek újragondolták és vizuálisan tagolták a természetes környezet látképét. A vízszintes és függőleges egységek tükrös kompozíciójukkal a körülöttük lévő épületegyüttest, kertet és égboltot egyaránt átrendezték.

© Dezeen

Softwear / Google

A Google idén debütált a Milánói Design Héten és a technika által uralt kortárs világunk emberi aspektusát dolgozta fel. A projektért a cégen belül Ivy Ross, a Google hardware design alelnöke felel, az alapkoncepciót pedig a kurátor, Lideqij Edelkoort találta ki, aki már 1998-ban megjósolta azt, hogyan fog a technológia és az otthoni idő összeolvadni. Gondoljunk csak arra, amikor egy esős napon otthonról dolgozunk vagy ahogy külföldi rokonokkal, barátokkal kommunikálunk anélkül, hogy elhagynánk a kanapét vagy az ágyat. Ez az egykori jóslat ma már mindennapi gyakorlatnak számít. A Google okos technológiai eszközeit a design héten mindennapi, otthoni miliőt idéző kiállítótérben mutatták be.

© Dezeen

Vegan Design – The Art of Reduction / Eres Nevi Pana

A nemzetközi színtér egyik legtehetségesebb alkotója, Eres Nevi Pana egy olyan kollekciót tervezett, melynek egyes darabjai ugyanarra az igen aktuális etikai kérdésre keresik a választ: lehetséges mindennemű állati származék nélkül designterméket tervezni? Kollekciója legfőbb célja, hogy bemutassa: ez lehetséges. Az 1983-ban, Izraelben született vegán alkotó az Eindhoveni Akadémián tanult azzal a céllal, hogy az élet, az emberek és a természet tisztelete jegyében fog dolgozni.

© Dezeen

Living Nature. La Nature dell’Abitare / CRA-Carlo Ratti Associati

A nemzetközi design és innovációs cég egy olyan kertet alakított ki a design hétre, melyben mind a négy évszak egyszerre van jelen – ezért a különleges élményért a klíma szabályzó, innovatív energiamenedzsment rendszer felelt. A CRA és a Studio Römer együttműködéseként létrejött projekt eredetileg a Salone del Mobile.Milano rendezvényére készült, de a milánói Design Hét nyitórendezvényének helyet adó Piazza del Duomón valósult meg.  Az ötszáz négyzetméteres pavilon négy természetes, klíma mikrokozmosszal rendelkezett, mely az évszakok szinkronizált, egymás melletti megjelenítését biztosította. A tér rekreációs terület funkciója mellett – aminek köszönhetően a látogatók az egyik sarokban hógolyózhatnak, míg a másikban napozhatnak – a ’Living Nature’ projekt a városok és a természet kapcsolatával is foglalkozott. Ezzel egy időben a projekt az energiamenedzsment rendszert is bemutatta, mely a hőpumpák és a fotovoltaikus cellák használatával fenntartható klímaszabályozási stratégiák kifejlesztésével kísérletezik.

© Dezeen

The Diner / David Rockwell

David Rockwell New York-i építész és a 2×4 design stúdió kollaborációja a klasszikus amerikai ’diner’ hagyományt elevenítette fel – egy, az archetipikus útmenti étkezdék által inspirált pop-up éttermet alakítottak ki. A projekt a Ventura Centrale terében kapott helyet, amely a milánói vasútállomás alatti, barlangszerű raktárat jelenti. A kiállítás a Surface magazin segítségével valósult meg, melynek 25. születésnapja volt az ötletadó esemény.

„Az első és legfontosabb motívum a pult volt – ez az étkezdék legdemokratikusabb térrészlete” – nyilatkozta David Rockwell.

Míg a helyiséget nagyban meghatározták a karakteres színek, anyagok és felületek, annak központja mégis a tizennégy méter hosszú pult lett – a lenyűgöző kőfelület markáns hangulatát a felette lévő neon szöveg egészítette ki, amiért a 2×4 design stúdió felelt.

© Dezeen

Norwegian Presence

A norvég tervezők új bútorait, szoborszerű kézműves termékeit és a régió ikonikus design tárgyait is bemutató tárlat a modern norvég designról adott átfogó és érzékeny képet. Az előző évekhez hasonlóan idén is az ország legjobb feltörekvő művészei kaptak kiállítási lehetőséget. A 2018-as válogatás fókuszában a kollaboráció – vagy ahogy a norvégok hívják, „fellesskap” koncepciója állt – az új tehetségek mellett a kézművesség és a technológia kapcsolódási lehetőségei is bemutatásra kerültek.

Grete Sivertsen projekt menedzser így nyilatkozott a bemutatóról:

„Norvégia egy kicsi ország, ahol a tervezőknek, a mestereknek és az iparosoknak egységben kell gondolkodniuk. A „fellesskap” érzése, azaz az egység élménye hihetetlen húzóerő és motiváció. Ez a kiállítás – mint ahogy a norvég design egésze – az összefogásról, az osztozásról és a közös munkáról szól.”

 

 

Untsch Kata

Mitől lesz “jó” egy absztrakt festmény?

Aki már járt művészeti múzeumban, pontosan tudja, milyen nehéz a 21. századi valóságban kialakítani azt a kapcsolatot a műtárgyakkal, amit megérdemelnének – különös tekintettel a művészettörténet lehíresebb alkotásaira. A népszerű, presztizs értékű múzeumokba ellátogató turisták legfőbb célja az, hogy minél rövidebb idő alatt a lehető legtöbb dokumentációt készítsék el az alkotásokról ahelyett, hogy érdemi kapcsolatot létesítsenek velük. A közösségi média felületeken való híradás egyértelműen felértékelte a múzeumban töltött időnket is. Viszont, ha őszintén tudni szeretnénk, mitől lesz jó egy alkotás – adott esetben egy absztrakt expresszionista festmény – a művel való időtöltés a rejtvény igen fontos eleme lesz.

 

Photo by Bastian, via Flickr.

Mégis mitől lesz jó egy absztrakt festmény? Ez a kérdés is egy olyan kardinális művészettörténeti témakörhöz vezet, mely sokunkat foglalkoztat és látszólag senki sem tudja rá a helyes választ. Hogy közelebb kerüljünk a megfejtéshez, előbb azzal a kérdéssel érdemes foglalkoznunk, hogy mégis mi adja egy műalkotás minőségét? Mitől lesz „jó” egy festmény? Ennek jóváhagyásához mindenképp szükséges egy objektív és egy szubjektív faktor is. Objektivitás alatt az amerikai műkritikus és filozófus, Arthur Danto által meghatározott „Artworld”, azaz a művészet világában dolgozó szakemberek – múzeumigazgatók, kurátorok, kritikusok, művészek, műgyűjtők stb. – szakvéleményét értem, akik művészettörténeti kontextusba helyezve képesek meghatározni egy műalkotás értékét. Ezzel szemben a szubjektív befogadói élmény a velünk született és/vagy tanult jó ízlés függvénye.

Az absztrakt expresszionizmus a művészettörténet egyik legismertebb és legtöbb figyelmet kapott korszaka, mely általában nagyméretű, színes, vibráló alkotások formájában varázsolja el a közönséget. A korszak a második világháború utáni Amerikában, azaz az 1940-es évek New York-jában vette kezdetét. Ez volt az első amerikai irányzat, mely a Nyugat művészeti központjaként pozícionálta a várost a nemzetközi művészet térképén – ezzel lekörözve Párizst. A new york-i művészek fontos inspirációs forrása volt a szürrealisták spontán, automatikus, tudatalatti által vezérelt stílusa. Az absztrakció felé fordulás a művészeti cenzúra eredménye volt, melyet Joseph McCarthy szenátor vezetett be a második világháború után. Ha egy alkotás tárgya teljesen absztrakt volt, az apolitikusnak, vagyis biztonságosnak számított. Az irányzathoz tartozott többek közt Jackson Pollock, Arshile Gorky, Franz Kline, Willem de Koonig, Mark Rothko és Barnett Newman is.

Jackson Pollock One: Number 31, 1950

Az absztrakt expresszionizmus szépsége alapvetően abban rejlett és rejlik, hogy szubjektív érzelmek kifejezésére alkalmazta az absztrakció látszólag megfoghatatlan stílusát – sokfajta technikát, stílust és művészi hitvallást foglal magába, ezzel megengedve, hogy széles művészréteg magáénak tudhassa ezt a címkét. Minden absztrakt expresszionista alkotónak megvan a csak rá jellemző, személyes stílusa – Pollock spontán ’dripping’ technikájától, Rothko atmoszferikus monokrómjaiig mindenki egyedi művészetet hozott létre. Azzal, hogy az absztrakció maga mögött hagyja a hétköznapi tárgyak, formák és jelenségek világát, nem csak a művészeknek nyit nagyobb teret de a nézőkben is mélyebb  és összetetteb érzelmeket csalogat elő.

Gwen Chanzit, a denveri Art Museum modern művészeti kurátora szerint a történelmi háttér ismerete elengedhetetlen, de az absztrakt expresszionizmus megértése nem a tankönyv szerint történik – vagyis az irányzat esszenciája a nézői befogadásban és az érzelmekben keresendő. Ez a kijelentés persze a világ összes műalkotására igaz lehet, de az absztrakt expresszionista munkák esetében fokozottan érvényes. Az intenzív színhasználat, a nagyméretű vásznak és például a Pollock-féle gesztusszerű festékhasználat miatt fokozott figyelmet kapnak a befogadói oldal reakciói is, mely csak akkor jelentkezhet, ha kellő időt töltünk a festménnyel. Ezt a szempontot Chanzit is alátámasztja:

 

„Egy Rothko kép esetében a legfontosabb faktor az idő – a nézőnek el kell veszítenie magát a műalkotásban. Nem lehet csak úgy elsétálni egy Rothko mellett és elvárni, hogy megértsd. De ha elég időt töltünk egy-egy festménnyel és beleengedjük magunkat az alkotásokba, a jutalom garantált lesz.” – mondta Artsy-nak adott interjújában.

Mark Rothko – Untitled, 1954

Mark Rothko – Untitled, 1954

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A következő fontos kérdés viszont az, hogy két absztrakt expresszionista festmény közt hogyan tudunk párhuzamos vonni – ha egyáltalán lehet ilyet? Hogyan lehet megállapítani, melyik munka a „jobb”? A válasz egy része szintén az idővel kapcsolatos. Rothko a művészettörténet által elismert festőként illeszkedik a kánonba, aki már saját korában olyat tett, amit akkor csak nagyon kevesen mertek – gazdag, radikális, tiszta színfoltokat festett, melyek könnyűszerrel beszippantják a nézőt a képtérbe. Michael Macaulay, a Sotheby’s egyik munkatársa szerint a műkereskedelem elsősorban a művész személyére fókuszál és csak azután vesz figyelembe olyan kvalitásokat, mint a színhasználat, a kivitelezés módja vagy a festmény állapota. Ezt követik az olyan tulajdonságok, mint az esztétikum, ami egy roppant szubjektív faktor. Ha visszatérünk arra, hogyan viszonyuljunk két különböző Rothko képhez, Macaulay válasza az, hogy figyeljük meg a mű születésének dátumát, mivel könnyen egy „kritikus korszak”-ba eshet az időpont. Rothko estében az 1954-es év volt az egyik arany korszak, amikor is első önálló kiállítását tartotta a chicagói Art Institute-ban. de 1950 szintén fordulópont volt számára, mivel ekkor kezdte gyakorolni színmező festészetét, mely később világhírűvé tette. Nem csoda, hogy a Sotheby’s két legdrágábban eladott Rothko munkája a No 1 (Royal Red and Blue) 1954-ből és a White Center (Yellow, Pink and Lavender on Rose) 1950-ből. Macaulay még hozzátette azt is, hogy az anyagi érték és a mű elkészítésének éve mellett

 

Andreas Gursky – Review 2015

 

„A kivitelezés, a minőség, a festékrétegek intenzitása, a foltok minősége csak akkor nyilvánul meg, ha első kézben találkozunk a művekkel. Fontos, hogy inkább a minőségre fókuszáljunk, mint bármi másra.”

Tény, hogy a műtárgypiaci helyzet is nagyban befolyásolja az absztrakt expresszionista képek megítélését – a pénzbeli érték akarva akaratlanul meghatározhatja egy műalkotás minőségét, ezzel módosítva a festményről kialakított szubjektív véleményünket. Az anyagi világ és a közösségi média egyaránt elterelhetik figyelmünket egy-egy műalkotásról, ezért fontos, hogy tudatosan visszataláljuk ahhoz a kapcsolódási ponthoz, ami elvezethet minket a művek mögöttes tartalmáig.

 

 

Untsch Kata

2017 legfontosabb művészeti mozzanatai

Megrendezésre került az 56. Velencei Biennálé

Phyllida Barlow – “folly” @ British Pavilion I ©Phyllida Barlow + Hauser & Wirth

A Velencei Biennálét egyértelműen nevezhetjük a művészeti világ olimpiájának: az országokat képviselő pavilonok a stadionok, ahol a különböző nemzetek felvonultatják legtehetségesebb művészeiket. Az 1895 óta kétévente megrendezésre kerülő esemény a kortárs művészet egyik legfontosabb megjelenési platformja, mely alól az idei rendezvény sem volt kivétel. Az egyik legnépszerűbb installációként bátran kijelölhetjük Phyllida Barlow színpompás és monumentális „folly” című munkáját, melyet hatalmas várakozás övezett, mivel az alkotás a 73 éves művésznő fenomenális karrierjének reneszánszaként is értelmezhető.

Damien Hirst – “Treasures from the Wreck of the Unbelievable” at Palazzo Grassi/Punta della Dogana

A másik legfelkapottabb installáció Damien Hirst munkája volt, aki ’Treasures from the wreck of the unvelievable’ című munkáját állította ki a Palazzo Grassi és a Punta della Dogana közti térben. A komplex sorozat egy hatalmas, ’Unbelievable’ névre keresztelt hajó ősi roncsainak történetét mutatja be úgy, hogy értékes rakományát művészeti kontextusba helyezi. A kollekció legmonumentálisabb darabja a Demon with a bown című, 18 méter magas kolosszus volt, melyet a Biennálé látogatói legtöbbször publikáltak az Instagram felületén.

Carolee Schneemann kapta az Arany Oroszlán díjat

Carolee Schneemann. ©Patrick McMullan.

A Velencei Biennálé első napján tartott ceremónián vehette át a teljes életművért járó elismerést Carolee Schneemann. Az 1960-as évek feminista performansz művészetének egyik legfontosabb előfutára a mai napig aktív, a MoMA PS1 kiállítóterében októberben nyílt kiállítása ’Kinetic Painting’ címmel. Ez volt Schneemann első átfogó életműkiállítása, mely 60 éves karrierjét alaposabban feldolgozta. A MoMA kiállítótere több, mint háromszáz munkát mutatott be, melyek közt szerepeltek ritkán látott, félig absztrakt festmények az 1950-es évekből, fluxus-által inspirált kollaborációk az 1960-as évekből – úgy, mint a Meat Joy című 1964-es ikonikus munkája – de a 2000-es évek média művészeti alkotásai is alapos bemutatásra kerültek.

“Schneemann nem csak a művészet definícióját, de a test, a szexualitás és a nemek kérdésében is megváltoztatta annak értelmezését” – nyilatkozta a Biennálé tanácsa.

Charlotte Olympia x Zaha Hadid

Charlotte Olympia x Zaha Hadid accessories © Dezeen

A Charlotte Olympia divatmárka november közepén piacra dobta a tavaly tavasszal elhunyt Zaha Hadid építésszel előkészített kollaborációjának gyümölcseit. A cégalapító, Charlotte Dellal 2015-ben ismerte meg Hadidot, akivel különleges, luxus kiegészítők tervezésébe kezdett. Miután az építész 65 éves korában elhunyt, a Charlotte Olympia Hadid saját márkájával, a Zaha Hadid Design-nal folytatta a megkezdett kollaborációt és idén piacra is dobták a borítéktáskából és magassarkú cipőből álló kollekciót.

Megnyílt a marrakeshi Yves Saint Laurent múzeum

Museum facade. © Fondation Jardin Majorelle Marrakech/Nicolas Mathéus.

A francia divattervező életművét bemutató Musée Yves Saint Laurent Marrakech (mYSLm) 2017 október 19-én nyitotta meg kapuit a nagyközönségnek. Az új intézmény a Pierre Bergé alapítvány bázisaként funkcionál, azaz a divat nagymesterének legfontosabb alkotásainak ad otthont: szám szerint 5.000 ruhadarabot, 15.000 haute couture kiegészítőt, valamint több ezer vázlatot és válogatott tárgyat őriz. A négyezer négyzetméteres komplexum – melyet a Studio KO francia építésziroda tervezett – nem csak egy négyszáz négyzetméteres állandó kiállítóteret, de egy százötven négyzetméteres időszakos bemutatóteret, egy százharminc férőhelyes auditóriumot, egy könyvesboltot, egy teraszi éttermet és egy 5.000 könyvet tartalmazó kutatóközpontot is magába foglal. Az épület külső megjelenését a vörös tégla textúrája határozza meg, míg az enteriőr egy luxus haute couture dzseki anyagára emlékeztet: átlátható, bársonyos és végtelenül elegáns hangulatot közvetít.

Leonardo da Vinci a Christie’s legújabb sztárja

Leonardo Da Vinci’s ‘Salvator Mundi’ during an auction preview at Christie’s in Hong Kong, China, 13 October 2017. © Christie’s

Leonardo da Vinci Salvator Mundi című festménye – melyet a ’21. század legnagyobb felfedezéseként’ tartja számon a művészet világa – összesen 450 millió dollárért kelt el a Christie’s new york-i aukcióján, ezzel megdöntve a világ legdrágább műalkotásának rekordját. A Jézust ábrázoló festményt XII. Lajos francia király rendelte a reneszánsz nagymestertől több, mint 500 évvel ezelőtt. Az árverést Jussi Plykkänen vezette, aki egészen húsz percig pörgette a licitet mindaddig, amíg egy telefonos vevő által felkínált 400 millió dolláros ajánlatnál meg nem állt a folyamat. A Salvator Mundi olyan nyilvános aukciókon értékesített, rekord összegű műalkotásokat tudhat maga mögött, mint Pablo Picasso 179,4 millió dolláros Women of Algiers (Version O) című munkája vagy Amedeo Modigliani 170,4 millió dollárt érő Reclining Nude című 1917-18-as festménye.

Elkészült a Billund-i LEGO ház

Lego House, Billund © Bjarke Ingels Group

Fantáziáltatok már arról, milyen lehet egy igazi LEGO házban lenni? Négy év után a Bjarke Ingels-féle LEGO-ház végre a nagyközönség számára is elérhető lett! Nem meglepő, hogy az épületet a dániai Billund városában emelték, mivel eredetileg innen származik a híres építőjáték.  Az intézmény szeptember 28-án nyitotta meg kapuit és azóta családi látogatóközpontként funkcionál, ahol minden korosztálynak garantált szórakozást kínálnak.

„Több éve álmodozom arról, hogy egy olyan helyet hozzak létre, ahol a látogatóknak igazi LEGO élményben lehet részük” – mondta designboom-nak adott interjújában Kjeld Kirk Kristiansen, a LEGO tulajdonosa.

A Bjarke Ingels csoport által tervezett épület 21 egymásra halmozott fehér egységből áll, aminek tetején egy klasszikus 2×4-es LEGO kocka ékeskedik.  A 12.000 négyzetméteres komplexum kül- és beltéri szórakozásnak egyaránt helyet kínál, összesen 25 millió LEGO darab található benne. Az épület számos ’felfedezendő zónát”, két kiállítóteret és négy színkódokkal ellátott játszóteret foglal magában, melyek a különböző kreatív tanulási módszereket szimbolizálnak – a piros a kreatív, a kék a kognitív, a zöld a szociális, a sárga pedig az érzelmi képességeket kívánják stimulálni.

David Hockney, az év egyik sztárja

David Hockney @ his Tate Britain show, 2017

David Hockney 80. születésnapjára saját galériát kapott szülővárosában, Bradford-ban. A David Hockney Galéria július 7-án nyitotta meg kapuit a Cartwright Hall-ban, ami korábban a Bradford Múzeum 19-20. századi brit művészeti gyűjteményének adott helyet. Bradford mellett London is különleges meglepetéssel készült a képzőművész születésnapjára: a Tate Britain nagyszabású retrospektív kiállítást rendezett a galéria nyitása előtt, ezzel tisztelegve a pop-art egyik legmeghatározóbb, ma is élő alakja előtt. A tárlat közel fél millió látogatót vonzott, ezzel megdöntve Damien Hirst 2012-es Tate Modern-ben tartott kiállításának népszerűségét. A tárlat a brit bemutató után a párizsi Pompidou központba utazott, majd novemberben a new york-i Met-ben került bemutatásra.

David Hockney’s iPad art

David Hockey-t a ma élő egyik legismertebb képzőművészként tartjuk számon, aki nyolcvan évesen is igyekszik kiterjeszteni a technikához és médiumához való hozzáállását. 2013-ben művészeti praxisának legújabb fázisaként kerültek napvilágra iPad-del készített alkotásai, melyeket először a san franciscói De Young Múzeumban láthatott a közönség. A digitális technikával való kísérletezés hatására ezután olyan munkákon kezdett dolgozni, melyek radikális perspektívákat és szokatlan formájú vásznakat vesznek alapul.

Ai Weiwei legújabb projektje

Ai Weiwei’s Good Fences Make Good Neighbors art project in Washington Square Park. Photograph: JasonWyche (Public Art Fund)

A kínai származású kortárs installációművésztől nem állnak messze a provokatív, szókimondó műalkotások, minden évben létrehoz jó pár olyan munkát, melyek az aktuálpolitikára és kortárs társadalmi szituációkra reflektálnak. Ez idén sem történt másképp: legnagyobb köztéri projektje – melynek címe ’Good Fences Make Good Neighbors’ – New York városát vette célba, ahol háromszáz különböző installáció segítségével ábrázolta a migráns-kérdést. Az alkotásokkal a művész az amerikai-mexikói határnál lévő kerítés mizériájára és a szigorított migrációs törvénykezésekre reflektált. Ai Weiwei a migránsok kérdéskörével már tavaly is foglalkozott: miután a berlini Konzerthaus épületének oszlopait 14.000 mentőmellénnyel borította be, hogy felhívja a figyelmet többek közt a görög Leszbosz szigetére érkező menekült áradatra, leforgatta Human Flow című dokumentumfilmjét is – amely a Velencei Film Fesztiválon debütált, majd Oscar-díjra jegyezték elő a legjobb dokumentumfilm kategóriában.

Megszületett a Fearless girl

Fearless Girl @ Wall Street, New York City

A március 8-án, azaz nemzetközi nőnapon emelt, azóta ikonikussá vált köztéri szobrot Tali Gumbiner és Lizzie Wilson, azaz a McCann reklámügynökség fiatal kreatív csapata készítette. A bátor és büszke testhelyzetben ábrázolt kislány bronzszobrát a Wall Street már meglévő bikájával szemben helyezték el, így egészítve ki a szobor eredeti üzenetét, amely az, hogy a cégek a jelenleginél több női munkaerőt helyezzenek vezetői munkakörökbe. A Fearless girl szobor majdnem azonnal világszenzáció lett, melyet a nagyközönség Instagram megjelenései mellett a szakmai zsűri is elismert: a Cannes Lion International Festival of Creativity összesen négy Nagydíjjal is jutalmazta a Wall Street legújabb köztéri szobrát.

A zsűri egyik tagja, Wendy Clark – azaz a DDB North America vezérigazgatója – szerint a Cannes-i bizottság egy „friss, bátor, hatásos, inspiráló és maradandó munkát” keresett, amit a Fearless Girl maximálisan be is teljesített. „Szerettük volna, ha a kiválasztott munka ténylegesen megváltoztat és kihívás elé állít egy fontos kérdést és valami olyat produkál, amit nem lehet nem észrevenni.”

 

Untsch Kata válogatása

A művészettörténet leghíresebb férfi barátságai

Bár a ’bromance’ koncepciója csak mostanában lett divatos és népszerű, de a jelenség, ami két férfi közeli barátságára utal, koránt sem újkeletű. A művészek közti barátságok esetében ezek a kapcsolatok kollaborációk és mentori relációk kialakulásához is elvezethet, ami gyakran a felek művészeti alkotásaira is hatással vannak. Ebben a cikkben olyan művészpárokat mutatunk be három évszázadot felölelve, akik megmutatták milyenek az olyan, testvéri szeretettel teli, férfi barátságok, melyek szakmailag is hozzáadnak a két félhez, ezzel bizonyítva azt, hogy az alkotási folyamatot nem feltétlenül kell magányos legyen.

Andy Wahol & Jean-Michel Basquiat

Tseng Kwong Chi – Warhol and Basquiat Sitting, 1987, Eric Firestone Gallery

Jean-Michel Basquiat rövid élete ellenére hihetetlen erős lenyomatot hagyott a művészet történetében. Egy haiti édesapa és egy puerto ricói anya tinédzser fiaként Manhattan falait graffitizte az 1970-es években, majd néhány év leforgása alatt a neo-expresszionista mozgalom egyik vezető alakjává érett.

Andy Warhol, signed Print, Skulls, 1986

Jean-Michel Basquiat and Andy Warhol, Untitled, 1984-85. Photo courtesy Sotheby’s France.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Amikor a 19 éves Basquiat megismerkedett a nála harminc évvel idősebb pop art mesterrel, Andy Warhollal, a két férfi azonnal szoros kapcsolatba került egymással. A két alkotót Bruno Bischofberger műkereskedő hozta össze egymással majd barátságuk olyan közös művekben nyilvánult meg, mint az 1984-5-ben készült Untitled festmény. Ezen az alkotáson Basquiat rajzfilmszerű ábrázolásmódjában egy vérvörös gyomor mellett jelenik meg Warhol halálfejként, ami az idősebb alkotó 1976-os Skulls című szitanyomat sorozatára utal. Victor Bockris könyvében, mely Warhol önéletrajzát dolgozza fel, Ronny Cutrone, Warhol asszisztense tolmácsolásában így fogalmazódott meg a két művész kapcsolata:

„Olyan volt, mint egy őrült művészeti házasság, amiben ők voltak a furcsa pár. A kapcsolatuk igen szimbolikus volt. Jean-Michel úgy hitte, szüksége van Andy hírnevére, Andy pedig úgy hitte, szüksége van Jean-Michel energiájára.”

Andy Warhol and Jean-Michel Basquiat with Boxing Gloves by Michael Halsband

Warhol és Basquiat szoros kapcsolata természetesen művészeti szimbiózisként is értelmezhető: Basquiat egzisztenciálisan támaszkodott Warholra, aki segített neki fenntartani nevét és navigálta őt a new york-i művészeti szcénában, míg Warhol Basquiat fiatal energiáiból táplálkozva revitalizálta saját művészetét ezzel a művészeti világ forradalmárjaként pozicionálva magát.

Salvador Dalí & Man Ray

Portrait of Salvador Dalí and Man Ray in Paris, by Carl Van Vechten

Carl Van Vechten 1934-ben készített fotográfiáján Dalí és Ray mereven bámulnak a rájuk szegezett kamera lencséjébe. Ez az egyszerre játékos és ijesztő ábrázolás remek tükröződése a két művész alkotásait jellemző nem evilági képi világnak.

Salvador Dalí + Man Ray – Portrait of Joella, 1933-1934

Amikor az amerikai Man Ray 1921-ben New York-ból Párizsba utazott, hamar ismert lett a város dadaista és szürrealista helyszínein.  Öt évvel később, 1926-ban látogatta meg Dalí először a francia fővárost, majd nem sokkal később, 1929-ben már hivatalosan is a szürrealisták csoportját erősítette.

A művészpár olyan meghatározó közös alkotásokat hozott létre, mint például a Portrait of Joella című szürrealista szobor 1934-ből, amely Julien Levy new york-i galériája számára készült. A gipsz mellszobrot – amely a galériavezető feleségét ábrázolja – Man Ray formálta meg, míg a rá applikált festmény Dalí stílusában jelenik meg.

Man Ray – Salvador Dali’s Mannequin for the International Surrealism Exhibition in Paris in 1938.

Man Ray többször készített fényképet Dalí munkáiról, melynek leghíresebb példája a Salvador Dalí’s Mannequin című 1938-as fotográfia. A kép egy Dalí által felöltöztetett próbababát ábrázol, amely Man Ray árnyékolási technikájának köszönhetően még furcsábban jelenik meg a térben.

Lucian Freud & Francis Bacon

Francis Bacon, Three Studies of Lucian Freud, 1969.

2013-ban került sor arra a híres és jelentős árverésre, ahol Francis Bacon 1969-ben készített, Three Studies of Lucian Freud  című triptichon festménye a Christie’s aukcióján 141,2 millió amerikai dollárért kelt el, ami akkor megütötte a legmagasabb összeget, amit egy aukción értékesített festmény elérhet.

Two gamblers: Freud and Bacon photographed by Harry Diamond

Freud és Bacon szakmai ellenségek és barátok voltak egyszerre, akik azzal váltak a festészet úttörőivé, hogy az absztrakció korában a figurativitás felé húztak, amit groteszk, érzelmileg túlfűtött, semleges terekkel operáló festészeti stílusuk egészítette ki. Ezzel együtt mégis elmondható, hogy Bacon elcsigázott figuráiban több absztrakció jelenik meg, mint Freud részletgazdag, intim portréiban.  A két művész több alkotásán is felsejlik a másik fél, amely barátságuk és együttműködésük ékes bizonyítékaiként szolgálnak.

A tizenhárom év korkülönbség ellenére a két barát 25 éven keresztül minden nap találkozott, de ahogy az egyik művészete eltávolodott a másikétól, úgy személyes barátságuk is megromlott.

Marcel Duchamp & Francis Picabia

Marcel Duchamp, Francis Picabia and Beatrice Wood, 1917, USA, New York, London, National Gallery. (Photo by Photo12/UIG/Getty Images)

A 25 éves Marcel Duchamp 1911-ben ismerte meg Francis Picabiát a párizsi avantgarde forgatagában. Nem sokkal ezután szorosabb barátság is kialakult köztük, melyet a költő és kritikus, Guillaume Apollinaire egészített ki egy különleges trióvá. A közösen megélt élmények nagy hatással voltak mindhármuk művészetére – ilyenek lehettek az éjszakai színházlátogatások vagy Picabia feleségének kimentése a Jura hegységből. A három alkotó nem csak értékes művészeti ötleteket osztottak meg egymással, de a dadaizmus provokatív attitűdjét is megalapozták ikonikus szóváltásaikkal és szabadverseikkel.

Amikor Duchamp és Picabia az évtized végén New Yorkba költöztek, az avantgarde úttörőjeként funkcionáltak és Man Ray-jel kiegészülve együtt terjesztették a dadaizmus anti-művészeti hitvallását.

Vincent van Gogh & Émile Bernard

A két művész egy Párizsban tartott művészeti órán ismerkedett össze és a köztük lévő 15 év korkülönbség ellenére azonnal barátokká váltak, így a holland származású Vincent lett a fiatalabb francia művész és író mentora. Amikor van Gogh az 1880-as években visszavonult a dél-francia vidékre, hogy Párizs nyüzsgését és versengő művészeti szcénáját maga mögött hagyja, barátjával rendszeres levélváltás formájában tartotta a kapcsolatot.

Vincent van Gogh, letter to Émile Bernard, Arles, 1888

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezekben a levelezésekben van Gogh Bernard festményeit és verseit kritizálja és a jövőbeli munkáival kapcsolatos tanácsokkal látta el őt. A művészeti ellentmondásaik ellenére – ami levelezésük végét jelentette – Bernard még van Gogh halála után is kiállt a művész mellett, azaz művészetének hű támogatója maradt. Levelezésük az amszterdami Van Gogh Múzeum és a new york-i The Morgan Könyvtár és Múzeum gondozásában jelent meg könyv formátumban.

Robert Rauschenberg & Jean Tinguely

Jean Tinguely, Homage to New York, 1960

Robert Rauschenberg – Estate, 1963. Robert Rauschenberg Foundation

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Homage to New York című, 1960-os alkotás volt Rauschenberg és Tinguely barátságának katalizátora. A svájci művész, Tinguely 1960-ban látogatott New York-ba, hogy egy kinetikus szobrot hozzon létre a MOMA számára. Ekkor találkozott először az amerikai művésszel, aki akkor egy pénz-kibocsátó pirítóson dolgozott, ami hatalmas és összetett alkotásának egy részét képezte.

Rauschenberg-et, aki a hírnevéért felelős, festett assamblage munkáit az 1950-es éves közepén kezdte el készíteni, teljesen rabul ejtette Tinguely technológia iránti érzékenysége. Az új szemlélet hatására olyan alkotásokat hozott létre, melyek fényáram alatt működtek, majd később hang-által aktiválható fények formájában jelentek meg. Az 1960-as évek elején, a két művész multimédia performanszokkal folytatott kollaborációt, mely előadásokkal Los Angelestől Stockholmig turnéztak.

 

Untsch Kata

Az örök fiatalság dokumentumai – Golden Boundaries a Capa Központban

Hogy hozható össze a fiatalság által bevett posztkommunista terek Derek Ridgers portrésorozatával vagy a metál szubkultúra őrjöngő tagjai a grúz skaterek világával? Oltai Kata Golden Boundaries című legújabb kiállítása a kamaszkorról és a felnőtté válás folyamatáról mesél fotográfiai kánonba illeszkedő művészek alkotásainak segítségével.

© Derek RIDGERS: Skinhead Girl / Leicester Square, 1982

A Capa Központban december 4-én este egy nemzetközi viszonylatban is helytálló kiállítás nyitotta meg kapuit – Oltai Kata kurátor és Pupli Dorka kurátorasszisztens közös munkájának hála elismert magyar és külföldi fotográfusok képeinek segítségével juthatunk közelebb a kamaszkor örökké aktuális kérdéseihez. Mitől válik valaki felnőtté? Mitől lesz valaki felnőttes vagy éppen gyerekes? Milyen időtöltéseket értékelünk hasznosnak és haszontalannak? Ezen kérdések felvetése és felboncolása mellett a nyugati és keleti tendenciák ütköztetésére is kísérletet tesz a tárlat.

© David Meskhi: Ha nem köt a föld | When the Earth Seems to Be Light, 2007-2017

„A felnőtté válás kulturálisan meghatározott, így minden társadalom igyekszik kialakítani saját normáit arról, mi gyerekes és mi felnőttes, mi férfias és mi nőies, mi hasznos és mi haszontalan, mi előremutató és mi retrográd. Ezek a követési módok előíróak és néha azonos, néha pedig ellentétes irányba mennek a globális trendekkel. A kategóriák, természetükből fakadóan, sztereotip módon írják elő a helyes boldogulás módját, hogy hogyan lehet valakiből megfelelő állampolgár, úgynevezett teljes tagja a társadalomnak. Az ellenállás és az elfogadás közötti egyensúly életben tartása az egyik legfőbb jellemzője ennek az életszakasznak” – nyilatkozta a kiállítás kurátora, Oltai Kata.

© Tóth Márton Emil: Rainy Day, 2012

A terekben több rendhagyó kiállításrendezési gesztus is megnyilvánul: a trendkövető installációs megoldások mellett hol szabályos, hol szabálytalan képelrendezésekkel találkozhatunk, amiket a szigetelőszalaggal rögzített szövegek és a legjobb értelemben vett hanyagsággal elrendezett pihenő tér még nagyobb kontrasztba állít. A hagyományos képelhelyezésnek ellentmondó kompozíciók esetleges hangulata nagyban hozzáad az ábrázolt jelenetekkel való azonosulásban. A kiállítóterek izgalmas motívumai Tóth Márton Emil installációi is, melyek a fotográfiai központban való megjelenéssel újfajta értelmezési lehetőséget biztosítanak a szobroknak és a képeknek egyaránt.

© Fryd Frydendahl: Róka | Fox (Unokaöcséim | Nephews), 2008, Courtesy of Fryd Frydendahl and the V1 Gallery

Ahogy Oltai Kata a sajtóbejáráson hangsúlyozta, a négy térrészben helyet kapó kiállításnak nem csak egyfajta, lineáris olvasata lehetséges, hanem felvetéseket, kérdésköröket prezentál, melyeket a néző dönt el, milyen metódus szerint kíván befogadni, értelmezni. Ezzel egy időben az is elmondható, hogy a különböző terek olyan témaköröket járnak be, mint a semmittevés esztétikája, a kamaszkorból adódó tagadás és elfogadás dinamikájának ábrázolása, a szülőktől való leválás gesztusa, a csoportidentitás kialakulása valamint az alternatív család reprezentációk fotográfiai megjelenése.

© Derek Ridgers: Babs, Soho (Londoni fiatalok | London Youth), 1987

© Zuza Krajewska: Kuba (Imágó | Imago), 2016

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A tárlat legkiemelkedőbb motívumainak kiálthatjuk ki Derek Ridgers világhírű portrésorozatának megjelenítését, aki a brit szubkultúrát fotózta mindegy 40 éven keresztül, valamint az immár világhírű lengyel fotós, Zuza Krajewska képeit, melyek egy fiú javítóintézet lakóit mutatják be művészettörténeti ikonográfiai utalás módszeres alkalmazásával. Ezek a sorozatok a szociológiai fotográfia olyan tendenciáit képviselik, melyek rengeteg kortárs dilemmára tehetik érzékenyebbé a közönséget.

© Halász Dániel: For God and My Country, 2015

A magyar kiállítók táborát erősíti Halász Dániel, aki a Google nemzetközi fotódíját és az Epson Art Photo Award-ot is megnyerte, valamint a jelenleg Mexikóban élő Koleszár Adél munkái, továbbá Barakonyi Szabolcs, Gáldi Vinkó Andrea fotográfiái.

 

Untsch Kata

A legígéretesebb képzőművészeti vásárok Budapesten

A december beköszöntével hivatalosan is megkezdődött a karácsonyi ünnepekre való felkészülés időszaka. Ezen fordulat és a budapesti művészeti élet nagy örömére idén számos olyan kezdeményezésre láthatunk példát, melyek kortárs műtárgyak beszerzésére adnak lehetőséget. Következő válogatásunkban olyan képzőművészeti fókuszú, tematikus vásárokat gyűjtöttünk össze, melyek alternatív és igényes ajándék lelőhelyként funkcionálnak a fővárosban.

 

Patron – karácsonyi műtárgyvásár és kiállítás

FKSE / 1077 Budapest, Rottenbiller utca 35.

Időpont: december 5-19 / Megnyitó: december 5, 19:00

EVENT

„A mintegy 120 művész több mint 150 alkotását felvonultató vásár célja egyrészt, hogy lehetőséget adjon a fiatal alkotóknak munkáik bemutatására és eladására, másrészt, hogy elérhető áron kínáljon műveket a nagyközönség számára. A vásáron a látogatók egyaránt találkozhatnak pályakezdő művészek és már befutott alkotók munkáival. A PATRON ugyanakkor jótékonysági vásár is, hiszen minden eladás hozzájárul a Fiatal Képzőművészek Stúdiója programjainak megvalósításához, az egyesület fenntartásához is.”

KATALÓGUS

 

YG Art Fair

Zsilip / 1137 Budapest, Újpesti rakpart 1-3

Időpont: december 5-23 / Megnyitó: december 5, 20:00

EVENT

„A tavalyi évben gerilla árazásával sikeresen debütált Godot pop-up rendezvényből nőtte ki magát a Young Generation ART FAIR, amelynek új helyszín, a Jászai Mari téri „Palatinus házak” ad otthont.

A fiatal, Y generáció képzőművészeit bemutató művészeti kiállítást és vásárt több fordulós pályázat előzte meg. A legkiválóbb művészeket 400 pályázó közül választottuk ki. A pályázaton sikeresen részt vevő művészek alkotásai között festmények, szobrok és nyomatok mellett érdekes installációk is szerepelnek.

Az YG ART FAIR struktúrája rendhagyó a hagyományosan szerveződő művészeti vásárokhoz képest. Ezen a rendezvényen olyan a pályájuk elején álló művészek mutatkoznak be, akik mögött még nem jött létre az a galériás menedzsment, ami óriási szakadékot jelent a képzőművészet értékének megítélése és a széleskörű vásárló réteg között, mert NEM CSAK AZ A MŰVÉSZET, AMI DRÁGA.”

Karácsonyi Képzőművészeti Vásár 2017

LATARKA – 1061 Budapest, Andrássy út 32.

Időpont: december 6-21 / Megnyitó: december 6, 19:00

EVENT

„Mi sem kellemesebb, mint a hó borította, fehér karácsony, ám a karácsony egyértelműen a színek ünnepe is. Már csak párat kell aludnunk, és ismét színfoltokban úszik majd a város, kezdetét veszi a karácsonyi zsongás. A művészet szerelmesei pedig örülhetnek, hiszen a sok-sok karácsonyi vásárral egyidejűleg most egy igazán különleges hely nyitja meg kapuit, immáron ötödik alkalommal: a LATARKA Galéria exkluzív képzőművészeti vására ebben az évben is lehetőséget nyújt a művészet iránt érdeklődőknek, hogy kortárs festménnyel, fotográfiával vagy képzőművészeti alkotással lepjék meg szeretteiket a béke ünnepén, ezáltal is színessé varázsolva azt.

A LATARKA karácsonyi vásár célja, hogy a kortárs művészet minél szélesebb rétegek számára elérhetővé váljon, valamint a műtárgyvásárlás hagyományának felélesztése. A szervezők nem titkolt célja továbbá a művészet szerteágazó műfajainak képviselete.

A vásár 2017. december 6-án 19.00-kor kezdődik, és december 21-éig várja a látogatókat. Vendégeink a megvásárolt műalkotásokat akár azonnal hazavihetik, hogy otthonukat még szebbé tegyék, tehát nem szükséges a rendezvény utolsó napjáig várni. Teljes életnagyságukban látni és kiválasztani a műveket páratlan élmény, ezért telefonos, internetes foglalást nem fogadunk. Ebben az évben a műalkotásokból nyert bevétel nagy részét a galéria működésének fenntartása mellett jótékonysági célokra fordítjuk.”

GALÉRIA

FOTÓ advent – Kiállítás és vásár

Szatyor Art Space – 1115 Budapest, Bartók Béla út 33.

Időpont: december 6-22. / Megnyitó: december 6, 19:00

EVENT

„Idén első alkalommal kerül megrendezésre a különleges kiállítás és vásár, a FOTÓ advent, mely lehetőséget nyújt a kortárs művészet iránt érdeklődőknek, hogy szeretteiket fotográfiával, vagy egyedi grafikákkal ellátott képeslapokkal lepjék meg karácsonykor.

A kiállított munkák a MOME Fotográfia mesterszakos hallgatóinak képei és a MOME Tervezőgrafika hallgatóinak grafikái, az esemény szervezésében pedig a MOME design- és művészetmenedzser hallgatói vesznek részt.

Remek lehetőség ez a kollaboráció, hogy megfeledkezzen a rohanásról, és átadja magát a festői tájképeknek, és grafikáknak, vagy épp elgondolkozzon a társadalmi kérdéseket felvető munkákon. A kiállítás megtekinthető december 22-ig.”

IV. Árverés • Auction

Loffice – 1061 Budapest, Paulay Ede utca 55.

Időpont: december 10, 17:00-18:00

EVENT

Az immáron negyedik alkalommal, a Loffice épületében megrendezésre kerülő Contempo Auctions árverése ezúttal a karácsonyi ajándékozás előtti időszakra reflektál. Az egy éve indult kezdeményezés alaptémája a konceptuális művészet, ami egy újgenerációs műgyűjtői réteget szólít meg.  A kurátori igényességgel összeállított anyagért Tóth Árpát, a Neon Galéria vezetője felel, aki a galériával párhuzamosan futtatja a Contempo tevékenységét. A katalógus a neoavantgárd időszak alkotásaiból szemezget, így mindenképp ígéretes aukció elé nézünk.

KATALÓGUS

57. Téli Aukció

Marriot Hotel – 1052 Budapest, Apáczai Csere János utca 4.

Időpont: december 18, 18:00-22:00

EVENT

A Kieselbach Galéria által rendezett évi három aukció utolsó, téli alkalma is megrendezésre kerül. A Marriott Hotel dísztermében helyet kapó rendezvényen klasszikus magyar munkákkal találkozhatunk, melyek az ünnepélyes helyszínnek köszönhetően egy igazi műkereskedelmi forgatag formájában kerülnek értékesítésre.

KATALÓGUS

Amikor a természet meséli a történetet – Naturgeschichten @ MUMOK

A bécsi MUMOK a közelmúltban nyitotta az idei szezon utolsó kiállítását, Naturgeschichten, azaz Természetrajz címmel. A három emeleten helyet kapó tárlat azt vizsgálja, hogyan jelennek meg társadalmi kérdések és politikai történések a természet tükrében. Az élővilág motívumainak művészetben való felhasználásával olyan fontos kérdések és összefüggésrendszerek merülnek fel, mint a természet és a történelem, valamint a természet és a társadalmi jelenségek kapcsolata, egymásra való hatása.

© MUMOK

Rengeteg kortárs példát ismerünk arra, hogy a flóra és a fauna dekoratív megjelenései hogyan teszik esztétikussá a műalkotásokat – legyen szó printről, festményről vagy installációról – viszont a mélyebb jelentés a legtöbb esetben hiányzik. Ez a kiállítás – akárcsak a Kunst Haus Wien ezzel egy időben helyet kapó Visions of Nature című kortárs fotográfiai tárlata ­– arra tesz kísérletet, hogy a természetes szépséget és a komoly tartalmat egy kalap alá vonva meséljen a közönségnek. Az 1960-as évektől a kortárs művészetig tartó válogatás olyan fontos és releváns témákat vet fel, mint a kolonizáció és annak következményei, a totalitárius ideológiák és a katonai konfliktusok problematikája, illetve a politikai változások fényében létrejött társadalmi változások kérdései.

Marcel Broodthaers–Un jardin d’hiver II, 1974 © MUMOK

A kiállítás három szintje három fő témát és kort szimbolizál, melyek egyenként még specifikusabb kérdésköröket tárnak a nézők elé. Az első fejezet a természetet a neoavantgárd ellenállás eszközeként vizsgálja. Itt olyan 1960-as, 1970-es évekbeli munkákkal találkozhatunk, melyek történelmi és társadalmi kritikát fogalmaznak meg mind a művészeti produkció, mind a befogadás szintjén. A kiállító művészek közt szerepel Marcel Broodthaers, Joseph Beuys, Hans Haacke, Mario Merz, Hélio Oiticica, a román Sigma és a szlovén OHO csoport is. A kolonizációval kapcsolatos installációk és performanszok csoportját erősítette Marcel Broodthears és Joseph Beuys munkája is: az azonos évben készített alkotásaik a burzsoázia századfordulós kizsákmányoló attitűdjéről, valamint az amerikai-indián kultúra erőszakos kolonizációjáról mesélnek. Broodthaers cserepes növényekkel telített installációja érzékenyen csalogatja a munkához a közönséget, akik az esztétika mögött rejlő kritikával is megismerkedhetnek. Beuys ikonikus, I like America and America likes Me című videója pedig teljes hosszában mutatja be a művész New York-i projektjét, mely során egy prérifarkassal kettesben élt a Rene Block Galéria falai közt. A konkrét természeti motívumok kiállítótérbe emeléséért felelt még Mario Merz és Hans Haacke is. Merz az iglu motívumát használta a nomád, természetközeli életforma bemutatására, Haacke Grass Cube című munkája a minimalizmus eszközével igyekszik növelni a művészet és a társadalom valóság iránti érzékenységét.

Constantin Flondor, SIGMA – Knoten dreieckige Prismen, 1974 © MUMOK

A nyugat-európai és latin-amerikai művészeti munkák is a kortárs rendszerek és társadalmak kritikai megközelítéseit kommunikálták. A Sigma csoport – Stefan Bertalan, Constantin Flondor, Roman Cotosman és Doru Tulcan – az 1970-es években dolgoztak együtt a Ceaușescu rezsim alatti Romániában, művészetük a természet és a tudomány formavilágából és rendszereiből inspirálódik. Ezzel egy időben Jugoszláviában, a Tito korszak alatt futó OHO csoport a konceptuális művészetet és a nyers természeti formákat felhasználva kritizálták a kor politikai ideológiát.

Tatiana Lecomte-Der Teich, 2005 © MUMOK

A kiállítás második szintje a természet előző századi totalitárius rendszerekre, katonai konfliktusokra és ellenállásra adott reakcióit dolgozza fel. A náci diktatúra és a holokauszt történéseihez nyúlt vissza többek közt Heimrad Backer, Miroslaw Balka, Tatiana Lecomte, Ion Grigorescu és Christian Kosmas Mayer is. Mayer a „Hitler tölgyek” történetével foglalkozik, melyek az 1936-os berlini olimpia győzteseinek jártak. A jelenleg 80 éves tölgyfák formájában megjelenő egykori magok a világ különböző pontjain helyezkednek el. A többféle médium segítségével ábrázolt kutatómunka érzékeny, mégis megdöbbentő képletet tár a közönség elé. Balka, Lecomte, Grigorescu és Backer munkái kifejezetten a holokauszt jelenségével foglalkoznak: alkotásaik az áldozatok kapcsolódási pontjait fedik fel tájak, épületek és koncentrációs táborok kontextusában, ezzel jelenítve meg a történelem elnyomó reakcióit.

Candida Hoefer-Zoologischer Garten Paris II, 1997 © MUMOK

A tárlat utolsó állomása olyan kortárs művészeket mutat be, akik a kolonizáció kritikájához, illetve a neoavantgárd társadalmi és történelmi kritikai hagyományaihoz csatlakoznak kortárs környezetük felhasználásával. Jonathas de Andrade brazil mezőgazdasági munkásokat mutat be, amely a művész kolonizációval szembeni kritikai és analitikus hozzáállását szemlélteti. A szelekció egyik legérzékenyebb és a maga egyszerűségében leginkább elgondolkodtató munkája Candida Höfer fotósorozata, amely az állatkertek tragikumáról mesél. A sivár, természetellenes környezetben ábrázolt élőlények láttán képtelenség nem elgondolkodni az állatkert intézményének elavultságáról a 21. századi internet alapú társadalmunkban. Margherita Spiluttini szintén a fotográfia nyelvén szólítja meg a közönséget: egy 18. századi villa egzotikus trópusi falfestményét dokumentálta, amely az 19. századi gyarmatosítás történetére és kortárs hatásaira egyaránt reflektál.

Margherita Spiluttini-Bergl Pavillon Stift Melk, 2017 © MUMOK

A teljes kiállítást nem csak a természeti motívumok megjelenése, de azok történetmesélő eleme is remekül összefűzi. A MUMOK terében megjelenő alkotások belső mondanivalójának közvetítői, azaz a növény- és az állatvilág egyes elemei, érzetekkel és benyomásokkal kommunikálják azt is, ahová az emberi szavak már nem érnek el.

 

A kiállítás január 14-ig látogatható!

 

Untsch Kata