Nam June Paik Award 2018

Idén 9. alkalommal kerül megrendezésre a Nam June Paik Award, amely az egyik legrangosabb média művészeknek járó elismerés.  A díj kifejezetten olyan művészeket hivatott támogatni, akik nem félnek a művészeti konvenciók felrugásától, a transzdiszciplináris kifejezésmódtól, és feladatuknak tekintik a kulturális szakadékok áthidalását, hasonlóan Nam June Paik úttörő alkotói gyakorlatához.  A novemberben nyíló kiállításon a díjra jelölt 5 művész munkái lesznek láthatóak. A kiállításnak ez alkalommal a münsteri Westfälischer Kunstverein impozáns falai adnak otthont. A nemzetközi zsűritagok között szerepel: Hanne Mugaas a norvég Kunsthall Stavanger igazgatója, Kristina Scepanski a Westfälischer Kunstverein vezetője és Anne-Claire Schmitz, a brüsszeli Art Space La Loge alapítója. Az ünnepélyes díjkiosztó novemberben várható.

 

Andreas Angelidakis

Az athéni születésű Angelidakis munkáit a diszciplinaritás, az ember és környezetére való viszony vizsgálata jellemzi. Az emberi test, a digitalizáció világa, a kiterjesztett valóság és a lokalizáció furcsa, kicsavart együttállásait kísérli meglibbenteni munkáiban. Építész végzettségének és születési helyének köszönhetően is sokszor foglalkozik a rom fogalmával, legyen az ókori, vagy jelenkori egyaránt. A múlt és az épített valóság mellé állítja párhuzamba az internet által gyakorolt befolyást az emberi érzékelésre, a társadalom életének átalakulására.

I used to build my feelings, now I watch them leave, a selection of works by Andreas Angelidakis», La Loge, Brussells, 8.02–24.03, 2018, courtesy of the artist and La Loge 2.

 

Melanie Bonajo

Bonajo szürreális kísérleti-dokumentum filmjeiben visszatérő elem a személyiség és a közösség alakulásának kérdésköre, a természet és ember viszonya. Video munkáiban sokszor használ fotókat és fényképszerű beállításokat, amelyek finom mozgással kelnek életre”. A filmet és fotót egymást kiegészítő, egymásnak mélységet adó fogalmakként használja. Váratlan vizuális megoldások, képek jellemzik munkáit, amelyek sokszor mesélnek a mai ember kielégíthetetlen birtoklási vágyáról.

A view of the work group ‘Night Soil – Economy of Love’ during the ‘Melanie Bonajo: Single Mother Songs from the End of Nature’ exhibition preview at Frankfurter Kunstverein on May 29, 2017 in Frankfurt am Main, Germany.

 

Antoine Catala

A francia származású művész tevékenységét a tudományos esztétika, a lo-fi és analóg technológia jellemzi leginkább. Antoine Catala nem csak alkotója de főhőse is finoman pulzáló video installációinak, amelyek hétköznapi jeleneteket és groteszk mini képregényeket jelenítenek meg. Video munkáin kívül kinetikus és pneumatikus tárgyakat készít amelyeknél innovatív technológiát alkalmazva tematikusan összpontosít az alapvető emberi érzésekre. Catala saját elmondása szerint:I believe, naïvely, in the power of art to change society.” (Talán naiv vagyok, de hiszek a művészet társadalomformáló erejében.)

Cat-ala, 2017, TV, scrunchie, USB key, video, color, silent 30s loop 124 x 72 x 4 cm @ GALERIE CHRISTINE MAYER

 

Hanne Lippard

Az elmúlt néhány évet felölelő időszakban Lippard munkásságának fókuszpontjában a nyelv szerepelt. A nyelvet mint nyers eszközt dolgozza fel szövegek, hang installációk, énekhangok, szöveggel ellátott tárgyak és szobrászat formájában. Munkái a hang előadói használatának és a nyelv dekonstrukciójának széles spektrumában helyezkedik el, melynek genealógiája a zene, a beszéd, a színház, a művészet területén is megtalálható. Választott témái sokszor kapcsolódnak a női identitás és a nemi egyenlőtlenség tematikájához.

Hanne Lippard, Flesh, 2016. KW Institute for Contemporary Art, Berlin. Courtesy Hanne Lippard ; LambdaLambdaLambda, Prishtina. Photo: Frank Sperling.

Sondra Perry

Sondra Perry számos egyéni kiállítást és külföldi elismerést tudhat a háta mögött. Munkáiban leginkább a faji kérdések, a család és a történelem motívumai jelennek meg. Leutóbbi solo show-ja a Serpentine Galleryben a Typhoon Coming In címet viseli, ahol Perry a galéria belső terében önmaga avatárjaként jelenik meg, megkérdőjelezve az afroamerikai reprezentációt, a külső falakon pedig J.M.W. Turner 1840-ben festett Slave Ship című festményének viharos hullámait vetíti a falakra, a színeket rikító lilára torzítva, amely a számítógépes hibaüzenetekre is utal.

Sondra Perry, Installation view, Typhoon coming on, Serpentine Sackler Gallery, London (6 March – 20 May 2018) © 2018 Mike Din

 

Dátum: 2018. November 10 – 2019. Február 3.
Cím: Rothenburg 30, 48143 Münster, Németország

 

Megjelent legújabb lapszámunk

Creativity takes courage.

 

Aktuális ötödik számunkban olyan művészeket és kreatív alkotókat mutatunk be, akik eltökélt bátorsággal tárják elénk művészi hitvallásukat.

Az Artlocator magazin célja az ismeretterjesztés és a kultúraközvetítés, missziója, hogy a zártnak és sokszor elszigeteltnek tűnő művészeti szcénát 21. századi eszközök segítségével mutassa be a szakma és a nagyközönség számára egyaránt. Iránytűként segítve az eligazodást, a kortárs vizuális kultúra útvesztőjében, online és offline módon egyaránt.

Nagyívű magazinunk bemutatásának keretében exkluzív csoportos kiállításunkkal szerettünk volna egy izgalmas „pillanatfelvételt” mutatni a hazai kortárs vizuális kultúra releváns szereplőiről. A Time Overlay címet viselő kiállításon a fiatal művészgeneráció változatos stílusban és különböző médiumokkal dolgozik. A címválasztást a közkedvelt Snapchat filter ihlette, utalva a kiállítás pillanatfelvétel jellegére és a digitális kultúra térhódítására.  Munkáik közötti kapcsolatot leginkább az ember és környezetének viszonyára való reflektálás jelenti. A Mai Manó Ház Napfényes termében megtekinthettük: Ember Sári, Keresztesi Botond, Trapp Dominika, Makai Mira Dalma, Puklus Péter, Ulbert Ádám, Horváth Lóczi Judit, Tóth Barnabás és Rácz Rebeka munkáit.

A kiállításon és a magazin hasábjain szereplő művészeket összeköti az alkotás iránt érzett szenvedélyes elhivatottság. Az Artlocator 5. száma Maurer Dóra művészeti pályaívének felvázolásával indul, majd többek között interjút olvashatunk Keresztesi Botonddal festői karrierje indulásáról, Trapp Dominikával művészeti látásmódjáról, Ádám Annával performance művészetéről és Horváth Lóczi Judittal munkái születésének folyamatáról.  Az új szám készítése során a nemzetközi művészeti világból Dana Lixenberggel és Hans Ulrich Obristtal beszélgettünk. Az idei számban a gasztronómia, a divat és tárgyalkotás, mint önkifejezés is szerepet kap. Megismerhetjük a Khan étterem történetét, a REBU Ceramics misszióját és Góg Angéla álom-projektjét is.

Az Artlocator offline és online felületeit kiegészítve született meg egyik kiemelt termékünk, az ingyenesen letölthető applikációnk, amely budapesti galériákról, alkotóközösségekről, múzeumokról és jelentősebb képzőművészeti eseményekről tájékoztat könnyen böngészhető formában. Az Artlocator alkalmazás naprakész, praktikus információkat szolgáltat az aktuális programkínálatról, megismertet a városban alkotó művészekkel, első kézből származó háttérinformációkkal lát el, és folyamatosan frissülő ajánlói megkönnyítik a választást a zavarbaejtően gazdag kínálatból.

 

 

Az ígéret földje

Az ígéret földje – videóművészet izraelből, izraelről

Kiállított művészek:
Alona Harpaz
Dor Guez
Joseph Dadoune
Nir Evron
Roy Menachem Markovich
Ruti Seal és Maayan Amir
Shahar Marcus
Tamir Zadok

Megtekinthető: 2018. augusztus 11. – 2018. október 14.

Cím: MODEM – Modern és Kortárs Művészeti Központ, 4026 Debrecen, Baltazár Dezső tér 1.

 

Joseph Dadoune – Ofakim

 

Joseph Dadoune – Ofakim

 

Joseph Dadoune – Ofakim

 

Shahar Marcus – Seeds

 

További információk: http://www.modemart.hu/kiallitas/az-igeret-foldje/

Interjú Fülöp Fruzsinával

Mindig az adott problémára igyekszem válaszokat és megoldást találni, amit a funkció és a tudatosság határoz meg.

A MOME kerámiatervező szakán idén diplomázó Fülöp Júlia Fruzsina máris figyelemreméltó projekteket tudhat a háta mögött. Portfóliójában kecses, átgondolt és elegáns munkák sorakoznak, legyen az akár kültéri beton bútordarab vagy fine-dining étkészlet. Fruzsina érzékenyen és értőn nyúl az anyagokhoz, és a munkához való hozzáállása a jövőre nézve is további szép sikereket vetít előre. Tapasztalatairól és ambícióiról beszélgettünk.

Eddigi munkáid finoman kialakított, intelligens formatervezést tükröznek. Változatos projektjeidben sok új szemlélettel, megközelítéssel találkozhattál. Melyik az a kérdéskör, ami a legjobban foglalkoztat?

Tervezési feladataim során igyekeztem szerteágazó területeken kipróbálni magam, amely egyfajta szakmai útkeresés is volt számomra. Projektjeimben foglalkoztam kültéri padrendszerektől kezdve, ékszereken át fine-dining tálalóedényekig, amelyeknél a felhasznált anyagokat is változatosan alakítottam. Így dolgoztam betonnal, porcelánnal és fémmel egyaránt. Egyetemi tanulmányaim mellett lehetőségem volt külsős megbízásokra is munkákat tervezni, ezek eredményeként megszületett többek között a VPI Betonmanufaktúra kooperációjával a KAVICS kültéri betonobjektum-kollekció. Egy féléves tervezési projektem kapcsán ismerkedtem meg a fine-dining világával és azonnal magával ragadott. Ekkor döbbentem rá, hogy milyen jelentős szerepe van a séfek tudásának és tapasztalatának a tálalóeszközök tervezésében. Ezért, hogy kibővítsem tudásomat, beiratkoztam az egyetem mellett egy cukrász iskolába is, aminek előrehaladtával körvonalazódott bennem, hogy a gasztronómia és kerámia kapcsolatával szeretnék foglalkozni. Olyan innovatív formákat szeretnék létrehozni, amelyek sokrétűen alkalmazhatóak és szakítanak a hagyományos keramikus módszerekkel. A „Porcelán tálalók kortárs desszertekhez” című diplomamunkámat is ebben a szellemben készítettem, Baracskay Angéla cukrász séffel való közös alkotó és tervező folyamat során.

Annak ellenére, hogy fiatal vagy, nagyon határozott stílussal rendelkeznek a munkáid. Honnan merítesz inspirációt?

Formai megfogalmazásom alapvetően a természet elemeiből építkezik. A tárgyak emocionális tartalma pszichológiai hatással van ránk. Az emberek különböző formákhoz érzéseket és karaktereket kötnek, melyeket én részben tudatosan, részben intuitív módon felhasználok a tárgyalkotás folyamatában. Az organikus formavilág jellegzetes, lágy ívei és ovális formái pozitív érzelmi töltetet közvetítenek felénk, ezáltal egységet, nőiességet és harmóniát társítunk hozzá. Az emberi test arányrendszeréből átírt jellegzetességek jelennek meg bennük, így az organikus szemlélethez szorosan kapcsolódik a tárgyak antropomorfizációja. Számomra ez a formaalkotás a különleges esztétikai szerepen túl a forma és a funkció egységként való kezelését jelenti.

Minden általad készült tárgy egyedi és összetett tervezési folyamat során nyeri el funkciójának betöltését. Milyen munkamódszerrel szeretsz dolgozni?

A tervezés intuitív része azzal kezdődik, amikor a vázlatterv körvonalazódik bennem. Ezután 3D modellező szoftverrel hozom létre az első formai vázlatok variációit. Fontos számomra, hogy térben is lássam és  „használjam” a tárgyat, így minden tárgyról több formai modellt készítek. Például, amikor egy mosdótálat terveztem, a kézzel faragott modelleket megtöltöttem vízzel, hogy meggyőződjek a mosdó teljes űrtartalmáról és a víz esetleges túlfolyásairól. Hagyományos szobrászati módszerekkel alakítom a formákat, hiszen akár néhány milliméter is sokat számíthat a tárgyak esztétikus és ergonomikus megvalósulásában.

Mint pályakezdő, milyen célokat tűztél ki magad elé, amelyeket szeretnél elérni?

Én abban találok kihívást, hogy olyan tárgyakat tervezzek, amelyek illeszkednek a kortárs trendekhez, miközben önazonosak tudnak maradni. Olyan magas színvonalú dizájn termékeket szeretnék létrehozni, amelyek sokak számára elérhetőek és újabb perspektívákat tárnak fel a formatervezés, a kerámia és a szobrászat kapcsolatával. Ezen területek ötvözetében látom a saját lehetőségeimet.

Fotók: Gulyás Lóránt, Matos Gergő, Tarján Gergely

Termékeny ellentét

Megnyílt Szemző Zsófia új egyéni kiállítása a főként design projekteknek otthont adó Hidegszoba Studio tereiben. A Melléktermék című kiállítás izgalmas egyvelegét mutatja a finom aprólékos kidolgozottságú és az elemi erővel megformált munkáknak. A színes, pontosan körbevágott kollázsok tematikája a természet, ember és tárgykultúra különös összeolvadását, egymásból gyökerezettségét mutatja. Távoli népek arcai, a rendszerváltás óta nem használatos háztartási gépek és különös növényfajták összekapcsolódása jelenik meg. A kollázsok játékos kompozíciói úgy is értelmezhetők, – ha ugyan ragaszkodunk az értelmezéshez – mint furcsa csendéletek, amelyek mindvégig az ember és környezete viszonyára próbálnak reflektálni, olyan új történeteket teremtve, amelyet csak a saját kapcsolatrendszerükben lehet felfejteni.

A kiállítótérben lévő videókban a papír munkákhoz hasonlóan szokatlan eseményeket láthatunk. A művész felmászik egy fára, majd oldalra löki a létrát, amin felmászott, szép természeti környezetben hintázik egy széken, egészen addig, míg fel nem bukik. A „melléktermék” cím választása itt a cselekvés hiábavalóságára, értelmetlenségére is utal. Ugyanakkor az emberi lét abszurditása is megjelenik már-már humoros formában. Ahogy a kiállítás megnyitó beszédében Salamon Júlia remekül fogalmazott Szemző videó munkáival kapcsolatban: “Elfelejtett vagy megtagadott rutinok és használatok (mint mire való a szék, miért kell a létrán lefelé is mászni?), vagyis elhomályosult kulturális szocializáció”.

Az ügyesen installált kerámia tárgyak mintha egy rég elfeledett történet kellékeit képeznék a térben. Az emberfejű kulcsok, két végű ásó, mázas kerámia drágakövek, színes cseppkövek a véletlenszerűség és szándékosság határán billegnek. A kerámia tárgyak megfigyelésénél megfogalmazódik a kérdés bennünk, amelyre az egész kiállítás mondanivalóját is felfűzhetnénk. Mennyire fontos a terv szerinti megvalósulás? Mi az, ami elválasztja a lényegest a mellékterméktől? Mi okozza a feszültséget a megvalósult és az eltervezett között?

Szemző Zsófia a kiállítás nyitvatartási ideje alatt Javító műhelyt tart, ahol a tárgyak mellett magunkat is megjavíthatjuk, többek között egy csoportterapeuta, egy varrónő, egy jógaoktató és egy ezermester segítségével. Eközben közösen gondoljuk tovább a hibázás és a javítási kísérletek viszonyát.

A kiállítás 2018. 06. 20. és 2018. 07. 10. között tekinthető meg.

Nyitva tartás keddtől szombatig: 16.00 — 20.00

Kurátor: Csatlós Judit és Juhász Anna

Fotók: Török Aliz, Hidegszoba Studio

 

 

 

A legizgalmasabb látogatható alkotói műtermek

Egy múzeum vagy galéria atmoszférájában megtapasztalni a művészetet olyan általános gyakorlat, amit mindennap átélhetünk, de amikor egy művész stúdiójába kaphatunk betekintést, az sokkal közvetlenebb és különlegesebb kapcsolatot eredményezhet a művésszel és műalkotásaival egyaránt. Ritka alkalom az olyan, amikor bepillanthatunk egy-egy híres alkotó műhelyébe, de szerencsére sok olyan ma is látogatható otthonnal és műteremmel találkozhatunk, melyek egykor neves művészek kreatív birodalmai voltak. Ezek a otthonok és alkotóházak sikeresen kiállták az idő próbáját és eredeti állapotunkban várják az érdeklődőket a világ minden tájáról.

Auguste Rodin house © Photography: Aconcagua

Auguste Rodin villája – La Villa des Brillants, Meudon, Franciaország

Rodin 1895-ben vásárolta meg a Párizs külvárosában elhelyezkedő, vörös téglás villát, amely a következő századra a helyi művészet központjává nőtte ki magát. A később szinte zarándokhellyé előlépett birtokon a művész barátai és követői személyesen róhatták le tiszteletüket az akkor ötvenöt éves mester előtt. 1917-ben bekövetkezett halála után Rodint a ház kertjében temették el.
A villa mai állapota olyan, mintha a szobrász maga hagyta volna ott a látogatóknak: a korabeli fotográfiáknak köszönhetően az élettér és alkotóhelyiség eredeti állapotban mutatkoznak meg. A birtokért felelős Musée Rodin gyűjteményében olyan monumentális alkotások szerepelnek, mint a Porte de l’Enfer című szobor, amely Dante Isteni színjátékának poklát ábrázolja.
Rainer Maria Rilke, aki egy időben Rodin asszisztense volt, így írt a helyszínről feleségének, Clara Westhoffnak címzett levelében:

“Maradandó benyomást kelt a káprázatos, fehér szobraival, melyek üvegajtók mögül figyelnek, mint lények egy akváriumból”.

Claude Monet house © Photo: Ariane Cauderlier

Claude Monet birtoka – Giverny, Franciaország

Ha valaki vágyott valaha arra, hogy egy festményben sétáljon, annak érdemes ellátogatnia az apró normandiai faluba, Giverny-be, ahol Monet negyven évig lakott. Az Epte folyó mellett elterülő birtokán alakította ki gyönyörű és egzotikus kertjét, melynek vízililiomai nagyban hozzájárultak a művész világhíréhez. Monet egykori otthonában a falak és a bútorok élettel teli színei a leglenyűgözőbbek: a belső térben a pasztellszínek mellett a kék, a sárga és a zöld legkülönbözőbb árnyalatai is megjelennek. A berendezésért természetesen Monet személyesen felelt: a színeket úgy választotta ki, hogy passzoljanak szeretett palettájához.
Virtuális túra ITT!

Casa Dalí © Photography: Alberto Gonzalez Rovira

Casa Dalí – Portlligat, Spanyolország

A Figueres városából származó Dalí 1930-ban egy apró halászházat vásárolt a közeli Portlligat vízparti faluban. A földszinti térbe egy apró étkezőt, stúdiót és hálószobát tervezett, ahonnan lépcső vezetett fel az apró konyhába és fürdőszobába.

“Azt szerettem volna, ha minden jó és kicsi. Minél kisebb, annál méh-szerűbb” – írta önéletrajzában.

Az elkövetkező negyven évben ez a terv gyökeres változáson ment keresztül, mivel a falu lett a művész legfőbb inspirációs forrása és első számú rezidenciája. Ennek köszönhetően a ház is egyre növekedett, akárcsak egy biológiai képződmény. Napjainkban az alkotóház tele van Dalí műveivel, kincseivel és inspirációul szolgáló tárgyaival. Virtuális túra ITT!

Donald Judd block © Judd Foundation

Donald Judd tömbje – 101 Spring Street, New York, USA

Donald Judd, a minimalista mozgalom egyik kiemelkedő alakja 1968-ban vásárolta meg a Spring Street-i ötemeletes öntöttvas épületet, mely egykor ruhagyárként funkcionált. Miután Judd tulajdonába került a ház, először privát stúdióként funkcionált, majd lassan élettérré változott, így magánélete és művészete szabadon összefolyhatott a ház tereiben. Mivel nem akarta megtörni a hatalmas üvegfelületek varázslatos látványát, a funkcionális helyiségeket külön csoportosította, így a konyha, a fürdőszoba és a könyvtár egy-egy emelet északkeleti sarkában helyezkedik el.
Az olyan múzeumi műalkotások mellett, mint Dan Flavin neon szobrai vagy Duchamp hólapátja – En prévision du bras cassé – mellett a Judd mindennapi életét meghatározó tárgyak is bemutatásra kerülnek a házban.

La Casa Azul © Photography: Rod Waddington

Frida Kahlo háza – La Casa Azul, Coyoacán

A Casa Azul-t, azaz Kék Házat Frida Kahlo édesapja építette 1904-ben, így Frida egész életét itt élte. A házat négy évvel halála után, 1958-ban alakították múzeummá, így a látogatók mindent olyan állapotban láthatnak a szobákban, ahogy Kahlo hagyta még életében. A ház nem csak Diego Riverával való szenvedélyes és botrányokkal teli kapcsolatát idézi fel, de élete többi szerelmének is emléket állít. A helyiségek olyanok, mintha nem fogna rajtuk az idő: a kanárisárga és királykék falakat Kahlo kész és befejezetlen alkotásai díszítik, melyek mellett Lenin és Mao Ce Tung portréi is megjelennek. A művész ruhái a gardróbban lógnak, tolószéke a fal mellett pihen, még Kahlo hamvai is ki vannak állítva egy urnában. Virtuális túra ITT!

Georgie O’Keefe house © Georgia O’Keeffe Museum

Georgia O’Keefe háza – Abiquiu, New Mexico, USA

A Georgia O’Keefe egykori otthonául szolgáló 465 négyzetméteres terület – melyet 1935-ben vásárolt meg – az új-mexikói terrakotta tájban helyezkedik el. A művész elmondása szerint egy fekete ajtó adta a késztetést arra, hogy megvegye az ingatlant. A vásárlás után összesen tizenhárom évébe telt, mire lakhatóvá tette a házat. A stúdió és a lakás a művész alkotásainak hangulatát viszik tovább – letisztult formák és színek, természetes anyagok és puritán berendezés jellemzik a tereket. Az ingatlan csak bejelentkezéssel látogatható.

Louise Bourgeois home © Pinterest

Louise Bourgeois otthona – 347 West 20th Street, New York, USA

Louise Bourgeois, a nagyszabású szobrairól és installációiról, valamint festményeiről és nyomatairól is egyaránt híres francia-amerikai művész 1962-ben vásárolta meg művészettörténész férjével, Robert Goldwaterrel közösen a chelsea-i ingatlant. A műterem először csak a pincét foglalta el, majd később a ház többi részére is kiterjedt: Bourgeois tizenegy évvel párja halála után művészeti stúdióvá alakította a házat és az összes szobát alkotásaival rakta tele. A The Easton Foundation, melyet Bourgeois hozott létre 1980-ban, hét évvel a művész halála után nyitotta meg a látogatható műteremházat. A házban a művész ruhái, kabátjai, könyvei és magazinjai is megtalálhatóak a könyvespolcon, illetve szekrényekben, pont, ahogy egykor hagyta őket.

A New York Times szerint a ház egyértelműen “bohém elavulásnak” indult, de fénykorában vasárnapi szalonként funkcionált: az érdeklődő barátok és ismerősök szabadon meglátogathatták Bourgeois-t, aki fiatal művészeket is gyakran fogadott, hogy véleményt mondjon munkáikról. A látogatás részletei az alapítvány honlapján olvashatók.

Pollock-Krasner house © Pollock-Krasner House and Study Center (c) Stony Brook University

Pollock-Krasner ház – East Hampton, USA

A 1879-ben épült és 1945 novemberében megvásárolt házban a művészpár alkotásait bemutató állandó kiállítás mellett kortárs tárlatok is rendszeresen helyet kapnak. A birtokra látogatók megcsodálhatják a pár egykori bútorait, használati és dísztárgyait, vagyis mindennapi életük tárgyi bizonyítékait. A stúdiótér – azaz a lakóház melletti pajta – fapadlója az ikonikus Pollock képek színhelye, mely szó szerint vászonként szívta magába a rá csöpögő festéket. Itt készültek Jackson Pollock azon ikonikus képei, melyek a modern művészetet forradalmi változásnak vetették alá.

“A padlón kényelmesebb. Közelebb érzem magam, jobban a festmény része vagyok, mivel így körbe tudom sétálni, mind a négy oldalról meg tudom közelíteni és szó szerint a festményben lehetek.”

A művész 1956-ban bekövetkezett halála után felesége, Lee Krasner vette használatba a műtermet, ahol élete végéig dolgozott.

Pierre-August Renoir summer home © Centre Culturel du Coté des Renoir. Photography: Sylvain Bordier

Pierre-Auguste Renoir nyári otthona, Essoyes, Franciaország

2017. június 3-tól szabadon látogatható az impresszionista festő Essoyes-i otthona, ahová 1896-tól 1919-ben bekövetkezett haláláig minden nyáron ellátogatott feleségével, Aline Chargiot-val. A birtok teljes felújítására egy millió eurót fordított a francia kormány, a századvégi belső terek és kertek megóvása érdekében. A birtokon Renoirnak a kertben berendezett művészeti stúdiója is látható.

Joan Miró house © Alexandra Moss

Joan Miró – Mallorca, Spanyolország

A biomorfikus szobrairól és absztrakt kompozícióiról híres spanyol festő, szobrász és grafikus gyerekkorában sok időt töltött Mallorcán élő nagymamájánál. Amikor úgy döntött, hogy a nyüzsgő nagyvárosból, Barcelonából véglegesen a nyugodtabb Mallorcára költözik, sok addigi művét megsemmisítette, ezzel egy új alkotói időszakot nyitva életművében.
A Fundació Pilar i Joan Miró a műterem védelméért jött létre, példát mutatva ezzel és inspirálva a következő generáció művészeit. A birtok nem csak a stúdiót, de a ‘Son Boter’ házat is magában foglalja. A 18. századi mallorcai nyaraló Miró egykori lakóháza mögött helyezkedik el, melyet azért vett meg, hogy nagyobb és monumentálisabb munkáit végrehajtsa. Napjainkban a garázs kreatív workshopoknak ad helyet.

Francis Bacon home © SUITCASE Magazine

Francis Bacon – Dublin, Írország

Hat évvel Miró halála után, 1992-ben egy csapat régész, kurátor és restaurátor a művész egész londoni stúdióját elköltöztette The Hugh Lane-be, amely egy művészeti galéria Bacon szülővárosában, Dublinban. A tér – ahol Bacon három évtizedig lakott és alkotott – maximálisan az eredeti stúdió mására készült el, azaz pont olyan rendetlenül, ahogy a művész hagyta. Bacon rendszeres ivászatai és kicsapongásai egyértelmű nyomot hagytak a téren, a festékeken és ecseteken. A dublini rekonstrukció a fizikális struktúrától a koszmennyiségig mindent pontosan lemásolt. A helyiségben saját fotográfiáitól kezdve félig tönkretett festményeken át vázlatokkal is találkozhatunk, de még az ajtón és falakon kikevert festékek nyomait is meghagyták a stúdióban. A tér áthelyezése mellett a tárgyakról készített részletes katalógus is rendhagyó gyakorlatnak számít a múzeum történetében.

René Magritte home © Mattia Camellini

René Magritte – Brüsszel, Belgium

A szürrealista művész, Magritte brüsszeli otthonában – mely a 135 Rue Esseghem cím alatt található – rendszeresen rendezett összejöveteleket művész barátai számára. Olyan rendszeresen, hogy a ház a belga szürrealisták bázisaként funkcionált. Itt festette legtöbb gondolkodásra késztető, izgalmas alkotását, melyekhez gyakran saját háztartási tárgyai adták az inspirációt.
Magritte és családja 1954-ben költözött ide, majd miután a lakást számos albérlő lakta, a múzeum az 1990-es években megvásárolta és elkezdhette visszaalakítani a helyiségeket. Történelmi dokumentumok felhasználásával – aukciós jegyzékek, fényképek, interjúk – a René Magritte Ház Múzeum újraépítette a stúdiót úgy, ahogy az a művész idejében kinézett. A múzeum emeletén Magritte festményei, egykori eszközei és állványai találhatóak egy állandó kiállítás formájában. A tervek szerint a szomszédos ház tágasabb tereiben hamarosan a művész 650 festménye is látható lesz.

Untsch Kata

„Természetes az újramegismerési vágy” – A magyar avantgárd a Viennacontemporary-n

Idén nem csak a már szinte hagyományosan nagy számban részt vevő magyar galériáknak, hanem egy kurátori projektnek köszönhetően is fontos helyet kap a magyar művészet a Viennacontemporary kortárs művészeti vásáron Bécsben szeptember 21 és 24 között. Mélyi József és három kereskedelmi galéria – az acb, a Kisterem és a Vintage Galéria – együttműködésének gyümölcse a ’70-es évek magyarországi avantgárdját dolgozza fel. A vásár igazgatónője, Christina Steinbrecher-Pfandt az Artlocatornak elmondta: a szervezők már több éve szerettek volna egy magyar fókuszt, ami idén nagyon időszerű is a londoni Carl Kostyal Gallery Ficzek Ferenc-kiállítása, a New York-i Elizabeth Dee Gallery ’60-as, ’70-es évek magyar művészeit bemutató válogatása (With the Eyes of Others) és a grazi Abstract Hungary után.

A Focus: Hungary című kurátori programról Mélyi Józseffel beszélgettünk bővebben. Az alábbiakban az Artlocator 5. számában megjelenő interjú rövidített változatát olvashatjátok.

Artlocator: A kurátori projekt témája az 1970-es évek magyarországi avantgárdja. Miért erre esett a választása?

Mélyi József: Mindenekelőtt azért, mert a három galéria ebből az időszakból rendkívül színvonalas munkákkal rendelkezik, s mintha az elmúlt években a múltra irányított fókuszuk is ebbe az irányba tolódott volna. A hatvanas évek művészetéről az utóbbi időszakban számos kiállítás született, a hetvenes években még több a fehér folt.

AL.: Hogyan alakult ki a koncepció és milyen művészek szerepelnek majd a válogatásban?

M. J.: A tárlat egyik sarokpontja a hetvenes évek elején bekövetkezett politikai-kulturális fagyás, amely után több művész elhagyni kényszerült az országot, az ittmaradottak pedig a létezés és továbbgondolkodás, illetve a közösségi művészet útjait keresték. Az utak 1973 körül elváltak, a régi axiómákat új megközelítésmódok váltották fel. A kiállítás ezeket a pozíciókat próbálja mai szemszögből strukturálni, viszonyítási pontokként kiegészítve olyan művészek munkáival, akik már korábban is külföldön alkottak. Így olyan, egymástól távoli művészi elképzelések jelenhetnek meg egymás mellett, mint Szentjóby Tamás konceptuális munkái, a Pécsi Műhely köztérben kibontakozó gondolatai, Vera Molnár párizsi geometrikus absztrakt alkotásai vagy Halász Károly fotói.

AL.: Elmondható, hogy felkapott téma a volt szovjet blokk művészete?

M. J.: Az érdeklődésre jobb magyarázat a hetvenes évek művészete iránti természetes – mert emberöltőnyi időre visszanyúló – újramegismerési vágy. A piac érdeklődésének irányváltozásait közelebbről nem követem figyelemmel, de a fehér foltok mindig is vonzották a kereskedelmi galériákat és a gyűjtőket.

AL.: Mennyire kötik a fiatal magyar művészeket az elődeikhez külföldön?

M. J.: A hatvanas-hetvenes évek kiemelkedő alkotásaira, művészeti pozícióira irányuló figyelem közvetve hathat a kortárs művészek iránti érdeklődésre is. Az elmúlt öt-hat évben azonban a magyarországi kortárs képzőművészeti intézményrendszerben olyan változások mentek végbe, amelynek nyomán erre a erre a halványan növekvő érdeklődésre rendkívül nehéz reagálni.

Maurer Dóra: Rejtett struktúrák, CA2, 1977-81, a Vintage Galéria jóvoltából

A teljes cikket a magazin őszi számában találjátok.