A düh szobrai: Erwin Wurm Bécsben

Az egyik legjelentősebb kortárs osztrák képzőművész, az idei Velencei Biennalén is kiállító Erwin Wurm alkotásaiból látható tárlat júniustól a bécsi 21er Haus-ban. Az Artlocator helyszíni beszámolója.

 

Ha nem lenne elegendő a múzeum plakátkampánya, ami az őszi választásokra készülő pártok posztereivel versenyez Bécs utcáin a járókelők figyelméért, a Belvedere palota előtt terpeszkedő, Fat House című szobor félreérthetetlenül a tudtunkra adja, hogy a közelben található 21er Haus a műfaj határait feszegető, nemzetközi hírű szobrász, Erwin Wurm műveit mutatja be aktuális kiállításán.

Az 1954-ben, a Mura menti Bruckban született Wurm alapjaiban kérdőjelezi meg a szobrokkal kapcsolatos elképzeléseinket, és a szobrászat társadalmi, időbeli és interaktív dimenzióinak újrafogalmazására tesz kísérletet. Elég csak Egyperces szobraira (One Minute Sculptures) gondolnunk, amelyek lényege, hogy a művész által meghatározott cselekvést a látogató hajtja végre, és amelyek magát a cselekvést teszik műalkotássá.

A kortárs osztrák művészet múzeumában most látható, mintegy negyven darabból álló műtárgysorozatot Wurm “performatív szobroknak” (performative sculptures) nevezi. A művekhez alapul szolgáló agyagtömbök nagy része épületeket, felnagyított használati tárgyakat ábrázol, míg másokat eredeti formájukban hagyott a művész.  A modelleket és nyers tömböket Wurm szó szerint megtámadja: üti, veri, rúgja és kaszabolja, hogy azután az eredményt bronzba, vasba, alumíniumba vagy műanyagba öntse és festékkel vagy patinával vonja be. Haragját alkotó folyamattá átalakítva felnagyítja, eltúlozza a szobrászat gesztusát és gúnyt űz abból. “Ezekkel a műveivel Wurm érzelmi síkra tereli az alkotói folyamatot és pszichológiai keretbe helyezi a szemlélő perspektíváját” – fogalmaz a tárlat kurátora, Severin Dünser.

Wurm performatív szobrainál a középpontban az alkotás folyamata áll, ami leolvasható a művész teste keltette számtalan lenyomatról. A művész „újra megmutatja, hogy a tárgyak múlandóak, a cselekvés ezzel szemben egy saját magunk által meghatározott élet lehetőségét adja. (Ezek a szobrok) tehát felhívást jelentenek a saját cselekvéseink kritikai szemléletére társadalmi összefüggésben, azért, hogy mi magunk ne váljunk szubjektumból objektummá” – mutat rá Dünser.[1]

 

A sorozat darabjainak legtöbbje valamely, az ellenőrzéssel, az erőszakkal, a hatalommal vagy a szabályozással kapcsolatos tárgyat ábrázol. A Beat and Treat sorozat kiindulási pontja egy nyers agyagtömb. A House Attack sorozatban (2012-) épületek modelljein tölti ki a haragját a művész. Megtalálhatók ezek között jól ismert épületek, mint az Alcatraz (Alcatraz, 2012.) vagy az egykori bécsi elmegyógyintézet, a Narrenturm (Diverge, 2012.) is, míg mások személyes jelentéssel bírnak, mint például a művész szülői háza (Liegen auf Elternhaus, 2012.). A különböző épületek jelképes bántalmazása, megtámadása a testi fenyítést imitálja, a rombolás aktusa lázadássá válik az adaptáció és a szabályozottság kényszere ellen. A 2015 után keletkezett Furniture sorozatban bútorok azok, amelyeken “nyomot hagy” a művész, míg az Objects szériába olyan darabok tartoznak, mint egy óriási méretű pisztoly, amelyen Wurm autóval keresztülhajtott (Snake, 2016.), és egy megcsonkított szappantartó (Body, 2015.).

 

Míg Wurm Egyperces szobrainak fontos eleme a szerzőség és a megvalósítás különválasztása, a performatív szobrok alkotása során újra egyesíti a szerző és a kivitelező személyét. “Az indíttatást  – mondja Wurm – az az érzés adta, hogy elveszítettem a közeli kapcsolatot a műveimmel és egyre jobban eltávolodtam tőlük, mivel – mint sok más művész a generációmban – elkezdtem a dolgokat másokkal kiviteleztetni. Van egy ötletem, terveket készítek, de másvalaki ülteti át a valóságba. Ez azt a nagy veszélyt rejti magában, hogy elveszik az érzelmi kötődés és a művészi kapcsolat a művel. Egyszer csak feltűnt nekem ez a tendencia, és megpróbáltam visszafordítani a folyamatot. Arra törekedtem, hogy ismét minden szobor magán viselje az én fizikai beavatkozásom nyomát. Eközben rájöttem arra, hogy a ’fizikai beavatkozás’ sokféleképpen értelmezhető. Lehet ez valakinek a keze nyoma a szó szoros értelmében, de rá is lehet lépni valamire vagy ráfeküdni. A fizikai kapcsolat a fontos, az, hogy egy tárgyba, amely keletkezőben van, beavatkozom és erővel a saját képemre alakítom. Beavatkozom egy tárgyba és deformálom azt, ezáltal valami új keletkezik: a performatív szobor.”[2]

Ezúttal sem maradt el azonban teljesen a szerzőtől különválasztott alkotói folyamat: a kiállításmegnyitóra is jutott egy performansz, amelynek keretében Wurm arra instruált önként jelentkezőket, hogy 15 percen keresztül ugyanazt a mozdulatsort, “testgyakorlatot” ismételjék egy-egy agyagtömbön. Ebbe az akcióba és Wurm saját alkotói folyamatába is bepillantást kap a látogató a kiállítótérben bemutatott videófelvételek segítségével.

“Am I still a house?”

A kiállítás előhírnökeként a múzeum előtti füves térségre helyezett Fat House 2003-ban készült, és 2016-ban került a Belvedere gyűjteményébe. A bejárható szobor belső terében egy videóanimáció látható, amelyen a ház monológja hallható az élet értelméről, művészetről és építészetről. A Fat Cars sorozat darabjaihoz hasonlóan a ház is kispolgári státuszszimbólumnak tekinthető, melyek hatalmasra hízlalásával a művész a fogyasztói társadalom kommentárját adja.

Erwin Wurm: Fat House (Fotó: Artlocator/Pálfy Katalin)

Erwin Wurm, Fat House, 2003
© Belvedere, Bécs (Fotó: Johannes Stoll)

Wurm hazai sikerét és különleges megbecsültségét jelzi, hogy a bécsi kiállítással egy időben a grazi Kunsthausban szintén önálló kiállítása [3] látható, az 54. Velencei Biennálén pedig a One Minute Sculptures két újabb eleme szerepel. A világ első számú művészeti seregszemléjén ugyanis Wurm és Brigitte Kowantz képviselik Ausztriát, külön-külön alkotásokkal. A velencei osztrák pavilon előtt felállított, Stand quiet and look out over the Mediterranean Sea címet viselő szobra első látásra egy orrára állított teherautó. Közelebb lépve az is látható, hogy a raktér végébe egy létra vezet fel, ezen felkapaszkodva a látogató, mint egy kilátó tetejéről, körülnézhet, és a felszólítást követve (Állj csendben és nézz a Földközi-tenger felé) maga is a szobor részévé, „egyperces szoborrá” válik. A Földközi-tenger azonban a platformról nem látható, Wurm valójában a tengernek „a fejünkben lévő” képére utal. A Földközi-tenger egyrészt a menekültek milliói számára halálos akadályt jelentő fizikai értelmében jelenik itt meg, másrészt a vágy helyeként, ahová Európaiak milliói utaznak turistaként. A migrációnak erre a másik vonatkozására, a modern tömegturizmusra utal Wurmnak a pavilon belsejében álló másik alkotása is, egy átalakított lakókocsi.

21er Haus, Bécs. (Fotó: Artlocator/Pálfy Katalin)

Erwin Wurm: Performative Sculptures. 21er Haus – Museum of Contemporary Art, 2017. Június 2 – szeptember 10. Kurátorok: Severin Dünser és Alfred Weidinger.

[1] Erwin Wurm – Performative Skulpturen (katalógus). Stella Rollig, Severin Dünser, Alfred Weidinger, 2017.

[2] u.o.

[3] Erwin Wurm: Fußballgroßer Tonklumpen auf hellblauem Autodach, https://www.museum-joanneum.at/kunsthaus-graz/ausstellungen/ausstellungen/events/event/5531/erwin-wurm-4