Extrém jelen – Hans Ulrich Obrist projektje a művészet jövőjéről

1_Filter-Bubble_photo-Stefan-Altenburger

„Az internet olyan rendkívüli módon és olyan tempóban változtatja meg agyunk és a bolygó működését, hogy annak leírására még nem alakult ki megfelelő szókészletünk sem. A technológiai fejlődés annyira felgyorsult, hogy a jövő gyorsabban megtörténik, mint ahogy azt korábban bármikor is sejtettük” – írja a neves kurátor és kritikus, Hans Ulrich Obrist az Artsy portálon megjelent írásában.

Obrist „extrém jelennek” keresztelte el ezt az új világot: egy olyan kornak, amelyben úgy érezzük, nem csak a jövőt lehetetlen felvázolni, de a jelennel is lehetetlen lépést tartani.

Simon Castets és Obrist 89plus című közös projektjük keretében az első olyan művészgeneráció körében végeznek kutatást, amely már az internetet használva nőtt fel. Ez a generáció teszi ki ma a Föld lakosságának felét, hangjuk azonban csak mostanában válik hallhatóvá.

Szingapúrtól Mexikóig és Svédországtól Dél-Afrikáig több ezer művész válaszolt a felhívásra és töltött fel a témához kötődő projekteket.

Sokan vannak, akik kritikusan szemlélik a „szűrőbuborék” jelenséget – írja Obrist. A „szűrőbuborék” hatás egy algoritmus-mechanizmus eredménye, amelynek hatására a felhasználók online tapasztalatai saját preferenciáik egy statikus, folyamatosan szűkülő változatára szűkülnek le. Az eszköz segítségével az algoritmusok a felhasználótól gyűjtött adatok – mint például a lokáció, a korábbi keresések és személyes információk – segítségével a szolgáltatók kiválasztják azokat az online tartalmakat, amelyeket a felhasználó valószínűleg látni szeretne. A felhasználót így „megkímélik” azoktól a tartalmaktól, amelyek ellentétesek lehetnek annak nézeteivel, így egy összefüggő, elszigetelt ideológiai környezetbe helyezik őt. Eli Pariser internetaktivista, a „szűrőbuborék” kifejezés megalkotója „személyes ökoszisztémának” keresztelte el ezt a jelenséget.

A szűrőbuborék inspirálta azt az installációt is, amely Castets és Olbrist kurátori közreműködésével jött létre a zürichi LUMA Westbau-ban.

Az internet felfedezése a tudás egész világon való elérhetőségének, megoszthatóságának és megszerezhetőségének ígéretét hordozta magában, a buborék alapjául szolgáló mechanizmusok azonban a világháló eredeti természetének éppen az ellentétét hozzák létre: zárt tudásrendszereket.

A 89plus kutatások rávilágítottak arra, mennyire eltökéltek a fiatal felhasználók, hogy megőrizzék az internet képességét új interakciók és kapcsolatok létrehozására. Megmutatták továbbá az is, hogy megváltozóban vannak a szerzőségről és a kulturális örökségről alkotott hagyományos elképzelések.

A mexikói Yollotl Alvarado az internettel való interakcióinkat irányító algoritmusokat „politikai állásfoglalásoknak” tekinti. A svájci Louisa Gagliardi arra hívja fel a figyelmet, hogy személyes használatú digitális eszközeink ahelyett, hogy az új információkhoz való hozzáférés kapuiként szolgálnának, valójában „egyéni tükrök”. A művészi pozíciók mindegyike azt a feltételezést vizsgálja meg és kérdőjelezi meg, hogy jövőbeli cselekedeteinket múltbeli tetteink határozzák meg. A jövő múlik azon, hogy radikálisan nyitottak maradjunk az új ötletekre, felülkerekedjünk a tudás összeadásától való félelmeinken, és ne mondjunk le az ezeket a célokat szolgáló eszközökről – figyelmeztet Obrist.