Mitől lesz “jó” egy absztrakt festmény?

Aki már járt művészeti múzeumban, pontosan tudja, milyen nehéz a 21. századi valóságban kialakítani azt a kapcsolatot a műtárgyakkal, amit megérdemelnének – különös tekintettel a művészettörténet lehíresebb alkotásaira. A népszerű, presztizs értékű múzeumokba ellátogató turisták legfőbb célja az, hogy minél rövidebb idő alatt a lehető legtöbb dokumentációt készítsék el az alkotásokról ahelyett, hogy érdemi kapcsolatot létesítsenek velük. A közösségi média felületeken való híradás egyértelműen felértékelte a múzeumban töltött időnket is. Viszont, ha őszintén tudni szeretnénk, mitől lesz jó egy alkotás – adott esetben egy absztrakt expresszionista festmény – a művel való időtöltés a rejtvény igen fontos eleme lesz.

 

Photo by Bastian, via Flickr.

Mégis mitől lesz jó egy absztrakt festmény? Ez a kérdés is egy olyan kardinális művészettörténeti témakörhöz vezet, mely sokunkat foglalkoztat és látszólag senki sem tudja rá a helyes választ. Hogy közelebb kerüljünk a megfejtéshez, előbb azzal a kérdéssel érdemes foglalkoznunk, hogy mégis mi adja egy műalkotás minőségét? Mitől lesz „jó” egy festmény? Ennek jóváhagyásához mindenképp szükséges egy objektív és egy szubjektív faktor is. Objektivitás alatt az amerikai műkritikus és filozófus, Arthur Danto által meghatározott „Artworld”, azaz a művészet világában dolgozó szakemberek – múzeumigazgatók, kurátorok, kritikusok, művészek, műgyűjtők stb. – szakvéleményét értem, akik művészettörténeti kontextusba helyezve képesek meghatározni egy műalkotás értékét. Ezzel szemben a szubjektív befogadói élmény a velünk született és/vagy tanult jó ízlés függvénye.

Az absztrakt expresszionizmus a művészettörténet egyik legismertebb és legtöbb figyelmet kapott korszaka, mely általában nagyméretű, színes, vibráló alkotások formájában varázsolja el a közönséget. A korszak a második világháború utáni Amerikában, azaz az 1940-es évek New York-jában vette kezdetét. Ez volt az első amerikai irányzat, mely a Nyugat művészeti központjaként pozícionálta a várost a nemzetközi művészet térképén – ezzel lekörözve Párizst. A new york-i művészek fontos inspirációs forrása volt a szürrealisták spontán, automatikus, tudatalatti által vezérelt stílusa. Az absztrakció felé fordulás a művészeti cenzúra eredménye volt, melyet Joseph McCarthy szenátor vezetett be a második világháború után. Ha egy alkotás tárgya teljesen absztrakt volt, az apolitikusnak, vagyis biztonságosnak számított. Az irányzathoz tartozott többek közt Jackson Pollock, Arshile Gorky, Franz Kline, Willem de Koonig, Mark Rothko és Barnett Newman is.

Jackson Pollock One: Number 31, 1950

Az absztrakt expresszionizmus szépsége alapvetően abban rejlett és rejlik, hogy szubjektív érzelmek kifejezésére alkalmazta az absztrakció látszólag megfoghatatlan stílusát – sokfajta technikát, stílust és művészi hitvallást foglal magába, ezzel megengedve, hogy széles művészréteg magáénak tudhassa ezt a címkét. Minden absztrakt expresszionista alkotónak megvan a csak rá jellemző, személyes stílusa – Pollock spontán ’dripping’ technikájától, Rothko atmoszferikus monokrómjaiig mindenki egyedi művészetet hozott létre. Azzal, hogy az absztrakció maga mögött hagyja a hétköznapi tárgyak, formák és jelenségek világát, nem csak a művészeknek nyit nagyobb teret de a nézőkben is mélyebb  és összetetteb érzelmeket csalogat elő.

Gwen Chanzit, a denveri Art Museum modern művészeti kurátora szerint a történelmi háttér ismerete elengedhetetlen, de az absztrakt expresszionizmus megértése nem a tankönyv szerint történik – vagyis az irányzat esszenciája a nézői befogadásban és az érzelmekben keresendő. Ez a kijelentés persze a világ összes műalkotására igaz lehet, de az absztrakt expresszionista munkák esetében fokozottan érvényes. Az intenzív színhasználat, a nagyméretű vásznak és például a Pollock-féle gesztusszerű festékhasználat miatt fokozott figyelmet kapnak a befogadói oldal reakciói is, mely csak akkor jelentkezhet, ha kellő időt töltünk a festménnyel. Ezt a szempontot Chanzit is alátámasztja:

 

„Egy Rothko kép esetében a legfontosabb faktor az idő – a nézőnek el kell veszítenie magát a műalkotásban. Nem lehet csak úgy elsétálni egy Rothko mellett és elvárni, hogy megértsd. De ha elég időt töltünk egy-egy festménnyel és beleengedjük magunkat az alkotásokba, a jutalom garantált lesz.” – mondta Artsy-nak adott interjújában.

Mark Rothko – Untitled, 1954

Mark Rothko – Untitled, 1954

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A következő fontos kérdés viszont az, hogy két absztrakt expresszionista festmény közt hogyan tudunk párhuzamos vonni – ha egyáltalán lehet ilyet? Hogyan lehet megállapítani, melyik munka a „jobb”? A válasz egy része szintén az idővel kapcsolatos. Rothko a művészettörténet által elismert festőként illeszkedik a kánonba, aki már saját korában olyat tett, amit akkor csak nagyon kevesen mertek – gazdag, radikális, tiszta színfoltokat festett, melyek könnyűszerrel beszippantják a nézőt a képtérbe. Michael Macaulay, a Sotheby’s egyik munkatársa szerint a műkereskedelem elsősorban a művész személyére fókuszál és csak azután vesz figyelembe olyan kvalitásokat, mint a színhasználat, a kivitelezés módja vagy a festmény állapota. Ezt követik az olyan tulajdonságok, mint az esztétikum, ami egy roppant szubjektív faktor. Ha visszatérünk arra, hogyan viszonyuljunk két különböző Rothko képhez, Macaulay válasza az, hogy figyeljük meg a mű születésének dátumát, mivel könnyen egy „kritikus korszak”-ba eshet az időpont. Rothko estében az 1954-es év volt az egyik arany korszak, amikor is első önálló kiállítását tartotta a chicagói Art Institute-ban. de 1950 szintén fordulópont volt számára, mivel ekkor kezdte gyakorolni színmező festészetét, mely később világhírűvé tette. Nem csoda, hogy a Sotheby’s két legdrágábban eladott Rothko munkája a No 1 (Royal Red and Blue) 1954-ből és a White Center (Yellow, Pink and Lavender on Rose) 1950-ből. Macaulay még hozzátette azt is, hogy az anyagi érték és a mű elkészítésének éve mellett

 

Andreas Gursky – Review 2015

 

„A kivitelezés, a minőség, a festékrétegek intenzitása, a foltok minősége csak akkor nyilvánul meg, ha első kézben találkozunk a művekkel. Fontos, hogy inkább a minőségre fókuszáljunk, mint bármi másra.”

Tény, hogy a műtárgypiaci helyzet is nagyban befolyásolja az absztrakt expresszionista képek megítélését – a pénzbeli érték akarva akaratlanul meghatározhatja egy műalkotás minőségét, ezzel módosítva a festményről kialakított szubjektív véleményünket. Az anyagi világ és a közösségi média egyaránt elterelhetik figyelmünket egy-egy műalkotásról, ezért fontos, hogy tudatosan visszataláljuk ahhoz a kapcsolódási ponthoz, ami elvezethet minket a művek mögöttes tartalmáig.

 

 

Untsch Kata