Szelfikultúra és múzeumlátogatás – hol a határ?

Yayoi Kusama színpompás, térspecifikus installációit senkinek nem kell bemutatni. Magával ragadó, esztétikus terei után – melyek sorra járják a világ legnagyobb múzeumait – látogatók végtelen sora érdeklődik. Nem meglepő, hogy Kusama kreációi magasan vezetnek az Instagramon legtöbbet publikált műalkotások listáján – a közösségi oldalak hemzsegnek a „Souls of Millions of Light Years Away” vagy a „Fireflies on the Water” installációiban pózoló emberekkel. Tagadhatatlan, hogy a közösségi média térnyerésével művészetfogyasztási szokásaink is gyökeresen megváltoztak. Egy múzeumlátogatás manapság a látottak dokumentálása mellett egyet jelent azzal, hogy jelet adunk róla a világhálón is. „Ha nem posztoltad, meg sem történt” – szól a mondás. Vajon az, hogy a kultúra kortárs fogyasztói világhíres alkotásokkal pózolnak, elfogadott módja a művészettel való kapcsolatteremtésnek? Elképzelhető a kortárs múzeumélmény dokumentálás nélkül? Milyen hatása van vajon a selfiekultúrának a kortárs képzőművészetre? Aktuális cikkünk ezekre a kérdésekre keresi a választ.

Yayoi Kusama – “Souls of Millions of Light Years Away” © Tiffany Zau

Az elmúlt években egyre több olyan intézmény született, melynek elsődleges célja a húszas éveikben járó fiatalok, azaz a Z generáció szórakoztatása. Ilyen hely például az amerikai Museum of Ice Cream, a Colour Factory és az Egg House is, melyek mind Instagram-barát, pasztellszínű enteriőrökkel vonzzák a dekoratív képekre éhes, fiatal közönséget.

Maryellis Bunn @ the Museum of Ice Cream. © Forbes

A Museum of Ice Cream egy 2016-ban született kezdeményezés, mely első körben New Yorkban, 45 napig tartott, majd a hatalmas sikert követően Los Angelesbe, majd San Franciscóba és Miamiba utazott tovább. Az intézmény ötlete a 25 éves Maryellis Bunn fejéből pattant ki, aki Forbesnak adott interjújában kiemelte, hogy első számú célja a „millenials” közönség összekötése volt. A valóság pedig nem más, mint huszonegy, Instagram-díszletként berendezett terem, melyek dekoratív színekkel, trendi kellékekkel, tükröződő felületekkel, és színes részletekkel várják a fényképezkedni vágyókat. Bunn elmondása szerint a múzeum szó azért került a név végére, mert egy olyan címet kerestek, amit az emberek megértenek. Azt is kiemelte, hogy cége rendelkezik olyan múzeumi jellemzőkkel, mint a kulturális termékek kiállítása, a közösségformálás, valamint a design és a történelem ünneplése. Viszont ahelyett, hogy szemlélőként vennénk részt a művészetfogyasztás folyamatában, aktív résztvevőként használjuk a rendelkezésre álló tereket.

Museum of Ice Cream. Forrás: http://www.tronc.com/gdpr/southflorida.com/

A Brunn gyerekkori álmait megtestesítő szobákban fürödhetünk csillámporral teli kádban, lovagolhatunk unikornison vagy pózolhatunk óriás fagyik társaságában is. Brunn szerint a terek első számú funkciója az, hogy a résztvevőknek fergeteges és felejthetetlen élményben legyen részük, az apró adalék csupán, hogy mindeközben tökéletes Instagram-tartalom születik. New York-i debütálásakor 300.000 darab tizennyolc dolláros jegy fogyott el öt nap alatt, 5,4 milliós bevételt generálva. A következő állomásokon csupán két óra alatt keltek el a fél évre szánt jegyek, melyek már az eredeti ár több, mint duplájába, harmincnyolc dollárba kerültek. Ha a hatalmas bevétel nem lenne elég, Brunn kezdeményezéséhez olyan hatalmas szponzorok adták a nevüket, mint az American Express vagy a Tinder, és olyan világsztárok pózolnak „múzeumában”, mint Beyoncé és Jay Z, Katy Perry vagy Gwyneth Paltrow.

Kapcsolódó kép

Color Factory © Pinterest

Hasonló sikereket ért el egy másik lifestyle blogger paradicsom, a Color Factory kitalálója, Jordan Ferney is, aki egy több mint ezer négyzetméteres területen alakított ki színes, Instagram-barát tereket művészek és kreatívok segítségével. Elmondása szerint a kiállítóterek a hagyományos múzeumi designstruktúrát veszik alapul, amihez olyan adalékok társulnak, mint a tökéletes megvilágítás vagy az interaktív részletek, melyek hozzájárulnak közösségi médiában elért sikerükhöz. A cég első számú célja persze itt sem az, hogy az enteriőrök jól mutassanak az interneten, hanem hogy a résztvevőknek különleges élményekben lehessen részük. Ha eltekintünk a ködösítéstől, nem marad más, mint olyan mutatós terek sokasága, melyek arra születtek, hogy az Instagramon reprodukálódjanak újra és újra.

Kapcsolódó kép

The Egg House. forrás: https://www.teras.id/life/pat-14/53172/egg-house-instalasi-seni-serba-telur-yang-aesthetic-dan-gemes-banget

A tendencia csúcsa a szintén New Yorkban található The Egg House nevű intézmény, melynek központjában egy megszemélyesített tojás, Ellis áll. A koncepcióért felelős Team #Eggcelent kreatív csapat tagjai a NYU, a Parsons, az SVA és a Pratt Institute végzett művész, benső építész és marketing hallgatói, akik a tojás univerzális, mindenkit összekötő tulajdonságát hangsúlyozva alkottak egy olyan interaktív központot, ahol a tojásé, illetve az igen divatos „brunch” kultúráé a főszerep. A fotón dekoratívnak látszó hozzávalók viszont az Instagramon sokkal jobban mutatnak, mint a valóságban, vagyis a valós élmény sajnos nem ér fel a virtuális elképzelésekhez.

Kapcsolódó kép

The Selfie Museum. Forrás: https://www.lexpress.mu/article/329017/los-angeles-selfie-maintenant-son-musee

Az „art world” véleménye ezekről az intézményekről legalább annyira színes, mint maguk a fotogén enteriőrök. Vannak, akiket kicsit sem zavar az, hogy egy unikornisokkal és fagyikkal teli tereket a „múzeum” névvel illetnek, sőt, örülnek a fiatalok interaktív bevonásának. A másik tábor viszont semmi pozitívumot nem lát ezekben az üres terekben, ahol igazi élményekről szó sincs, csupán pózokról és látszatról. Az Artnet egyik kritikusa, Ben Davis szerint ezek a pop-up múzeumok nem csak hiúságunk táplálói, de a gyorséttermek kulturális megfelelői is. Véleménye szerint ezek olyan komoly erőket képviselnek, melyekkel a művészeti múzeumoknak muszáj felvenniük a versenyt.

© Mariah Tyler

A múzeum – hivatalos definíciója szerint – a kulturális javak tudományosan rendszerezett gyűjteményeit kezelő kulturális intézmény. Eszerint logikus lenne, hogy a kreatív csapatok által összetákolt mesterséges terek labdába sem rúghatnak a világ legnívósabb képzőművészeti alkotásai mellett. Ennek ellenére tisztán látjuk azt is, hogy a művekkel való szelfizés olyan mindennapi gyakorlattá nőtte ki magát, amit szégyenérzet nélkül folytat az emberiség nagy része. Ilyen szempontból a pekingi M WOODS jár az élen, amely „selfie stratégiájáról” hírhedt a művészeti intézmények körében. Ez a múzeum meghatározza a selfie készítés pontos helyszínét és idejét, így megelőzve az ezzel járó felfordulást olyan nagyszabású kiállításokon, mint amilyet nemrégiben Andy Warhol munkáinak szenteltek. Ennek ellenpontjaként jelenik meg a New York-i Metropolitan, amely nemes egyszerűséggel kitiltotta a selfiebotokat a kiállítóterekből. James Turrell kiállítása során, melyet a New York-i Guggenheimben tartott, fényképezési tilalmat vezettek be, mivel a térspecifikus fényinstallációiról híres művész alkotásának percepciójára kifejezetten zavaróan hat bármilyen külső fényjelenség. Ennek ellenére több mint ötezer kép került fel a műről a közösségi média különböző felületeire, a múzeum történetének legnépszerűbb online tartalmát hozva ezzel létre – illegálisan.

Jogosan merül fel a kérdés, hogy vajon a művészet szentélyeiben mára természetes lett ilyen módon interakcióba kerülni a műtárgyakkal? A művészeti tapasztalat leredukálódott a pillanat töredékére, melynek végeredménye csupán a semmitmondó fotóban és a rájuk kapott like-ok számában mérhető? Ha ebből a szemszögből tekintünk az eredeti kérdésre, a csillámporral teli kádban fotózkodás – mely papíron egy múzeumi térben valósul meg – még súlyosabbnak tűnhet, mint azelőtt. Egy másik hatalmas különbség a világ selfiemúzeumai és a valós művészeti értéket képviselő intézmények közt az, hogy ha az előbbibe látogatunk, mi magunk válunk a tekintet célpontjává, az ember maga avanzsálódik a „művészet” tárgyává, míg egy múzeumban jobb esetben a műtárgyakon van a fókusz. Emellett egy művészeti múzeumban nem árt alaptudással érkezni, az élmény intellektuális felkészültséget és ráhangolódást igényel, legjobb esetben a művészeti tapasztalat kihívás elé állítja a szellemünket és lelkünket egyaránt. Ezzel ellentétben a selfiemúzeumai olyan kiüresedett környezetek, ahol egy stresszes nap után elszórakoztathatja magát az ember – ha pedig így van, talán jobban tesszük, ha inkább egy romcommal foglaljuk el magunkat.

 

 

Untsch Kata